A RABBI VÁLASZOL SZ.CS.DÓVID KÉRDÉSÉRE

 

Kohénok Auschwitzban?

 

Kérdés: Május 7-én, szerdán, Auschwitzba látogattam. Elkísért többek között Szegedi Csanád is, akivel sok mindenről beszéltünk a holokauszt kapcsán, imádkoztunk is és feltett nekem egy érdekes kérdést: szabad-e egy kohénnak bemennie Auschwitzba?

Én nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel korábban, így válaszolni sem tudtam, de velünk volt egy kárpátaljai Szolyváról való holokauszt túlélő, akinek az unokája kohén. Neki azt mondta a rabbija, hogy ne menjen be a haláltá-borba. Nem voltam biztos benne, hogy igaza van.

 

Válasz

:

Itthon utánanéztem, és csodálkozva vettem észre, hogy a várakozásaim ellenére erről a témáról szinte nincs rabbinikus irodalom. Az alábbiakban a tórai alapelvek alapján legjobb tudásom szerint mutatom be a kér-dést.

 

KohANITÁK -és halottak

 

A probléma alapja a következő tórai vers: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és mondd nekik: Holttesttel ne tisztátlanítsa meg magát né-pe között." A tilalom részleteit a Sulchán Áruchban találjuk (Jore Déá 369-374. fe-jezet).

A barcelonai rabbi Áháron Hálévinek (13. sz. közepe) tulajdonított Széfer Há-chinuch (263. micva) egyértelműen leírja, hogy ez kötelezi a kohénokat, hogy „min-den helyen és minden időben" tartsák ma-gukat távol a holttestektől, vagyis akár áll a Szentély és ott szolgálnak, akár nem, akár Izraelben vannak, akár külföldön.

A tilalom maga három részből áll: 1. nem szabad megérintenie vagy közel men-nie holttesthez; 2. nem szabad megérin-tenie egy sírt, vagy ahhoz közel mennie (SÁ uo. 369:1.); 3. nem szabad egy fedél alatt lennie a halottal vagy a sírral (4Mózes 19:14.).

Mit jelent az, hogy közel? Azt jelenti, hogy nem mehet a kohén négy ámánál közelebb, ami 196 cm-t jelent (SÁ uo. 371:5.). Ezért van az, hogy nagyon sok te-metőben a kerítés melletti sor fenn van tartva a kohénoknak, mert így a kohén ro-konok, akik csak a kerítésig mehetnek, nem lesznek nagyon távol a szeretteiktől.

A fenti tilalmak még arra a kohénra is vonatkoznak, aki egyszer már tisztátlanná vált, mert például egy helyiségben volt egy holttesttel, vagy volt temetőben: továbbra is fennáll a tilalom, hogy nem szabad neki újra tisztátalanná válni a halott miatt (lásd Maimonidész A gyász szabályai 3:4., 7. és a RÁVáD jegyzete uo., Dágul Mérvává a Jore Déá 373:2-höz).

 

A mártírok

hamvai

 

Mielőtt rátérnék Auschwitz kérdésére, tisz-táznunk kell egy másik problémát, ami érinti a fenti kérdést: sok helyen az emlék-művekbe a haláltáborokból hozott hamva-kat helyeztek el, így kérdéses volt, hogy azok is tisztátalanná teszik-e a kohént, és kell-e, micva-e a hamvakat eltemetni. Hi-szen Tórai előírás a mielőbbi temetése a holttestnek (5Mózes 21:23.), kérdés, hogy ez vonatkozik-e a hamvakra is vagy csak ép holttestre?

Ennek a második kérdésnek, az erede-tivel ellentétben nagy irodalma van, hiszen többször hoztak el hamvakat Auschwitzból és más haláltáborokból emlékművekhez, vagy kegyeleti okokból. Többek között írt erről a kérdésről Izrael második főrabbija, Yitzchak Halevi Herzog rabbi (1888-1959) – Chaim Herzog (1918-1997) ké-sőbbi államelnök édesapja – Pszákim uKtávim című könyvében (V. kötet 158:7.), valamint Grünwald Josuá (1909-1969) huszti főrabbi is (Cheszed Jehosuá res-ponsum I. kötet 4. fej.).

Mindketten idézik az a Talmudi misnát (Ohálot 2:1.), amely szerint a Bölcsek véle-ménye az, hogy „az elégettek hamvai tisz-ták". A Talmud (Nidá 27b. végén) ehhez még hozzáteszi, hogy ha van egy teljes holttest, ami elégett, de épen, eredeti for-májában megvan, akkor az tisztátalanságot okoz a kohénnak. De ha csak a hamu van meg, az már nem okoz tisztátalanságot. Maimonidész ezt hálácháként idézi (A ha-lott általi tisztátalanság szabályai 3:9-10.).

A Jeruzsálemi Talmud (Nidá 3:3.) idézi Jochánán rabbi mondását, hogy valójá-ban, még amikor egy teljes, épen megma-radt, elégett holttest van, az is elvileg tiszta kell, hogy legyen, a Bölcsek csak az el-hunyt iránti tisztelet megtartása miatt mondták, hogy legyen tisztátalan, amíg esetleg rá lehet ismerni.

Ezek alapján mondja Grünwald rabbi, hogy a mi esetünkben biztos, hogy a már-tírok hamvai nem okoznak egy fedél alatt lét miatti tisztátalanságot a kohénnak. Kér-dés, hogy ha esetleg megérinti a hamva-kat, akkor talán tisztátalan lesz, mivel elő-fordulhat, hogy épen maradt a hamuban egy csont, ami nagyobb, mint egy árpa-szem, ami pedig érintkezés esetében már tisztátalanságot okoz. Ilyen csont nagy va-lószínűséggel még van ott, hisz írva van (Toszáfot a Bává Kámá 16b-hez Vöhu cimszó, a Midrás nevében), hogy az ember gerincében van egy csont, ami olyan erős, hogy még tűz se égeti el, ez pedig az alapja a feltámadásnak – ebből fog az ember teste újjá alakulni.

Emiatt, idézi is Grünwald rabbi a Le-chem Hápánim (Jore Déá 364:2.) véle-ményét, aki azt mondja, hogy pont emiatt a csont miatt nem szabad a kohénnak megérintenie az emberi testből származó hamvakat. Hozzáteszi ugyan, hogy többen vannak, akik ezt nem fogadják el (lásd Söi-lát Jábéc II. kötet 169. fej.), de Grünwald rabbi véleménye szerint jobb ezt szigorúb-ban venni.

Herzog rabbi egy lépéssel tovább megy ebben a kérdésben, mivel szerinte attól nem kell tartani, hogy bárki oda fog menni és megérinti a mártírok hamvait. A kérdés inkább olyan formában merülhet fel, hogy ha eltemetik a hamut, és van benne csont, akkor, ha valaki megérinti a sírt tisztátalan lesz-e, okoz-e tisztátalanságot?

A válasz erre, hogy nem okoz. A bizo-nyítékot pedig a fent említett Talmudban találjuk, ami azt mondja, hogy a hamu nem okoz tisztátalanságot, és nem említi, hogy kivételt képez ez a csont. Miért nem? Mert, ha nem tudjuk biztosan, akkor nem kell feltételeznünk, hogy van a hamu kö-zött csont. Illetve, ha ilyen kis mennyiség el van temetve, az nem okoz a sírnak tisz-tátalanságot.

Herzog rabbi ezenkívül hozzátesz még egy gondolatot: „úgy tudjuk, hogy ezek a gonoszok úgy égették el a mártírjainkat, hogy semmi nem maradt, csak por". En-nek kapcsán megkerestem a Brooklynban élő, kassai születésű Nissan Mangel luba-vicsi rabbit (szül. 1934), aki maga is Ausch-witz túlélője. Azt mondta nekem, hogy még Auschwitzban mesélték neki azok a zsidók, akiket a krematóriumok ürítésére kényszerítették, hogy csodálkozva vették észre, a legnagyobb tűzben sem égett el minden, icipici csontok megmaradtak a hamvasztás után is.

Grünwald rabbinak is van egy másik ér-dekes megjegyzése ezzel kapcsolatban, ő ugyanis arról ír, hogy „talán nem lettek tel-jesen elégetve, hanem csak megperzselőd-tek a holttestek". Ha ez így van – teszi hoz-zá –, akkor tisztátalanságot okozhatna. Er-ről is kérdeztem Mangel rabbit, aki szerint talán arra az ismert tényre gondolt Grün-wald rabbi, hogy, amikor nagyon sok „munka" volt, előfordult, hogy sietve éget-ték el a holttesteket krematóriumban, és ilyenkor maradhattak nagyobb csontok is épen. Azonban tudjuk, hogy nem fordult elő olyan, hogy megperzselődött holttestek kerültek volna ki a krematóriumokból. Azt feltételezem, hogy a háború utáni első években nem jutottak tudomására Grün-wald rabbinak a pontos részletek.

Abban mindenképpen egyetért Herzog rabbi is, hogy el kell temetni a hamvakat, két ok miatt: (a) ezzel elkerülve azt a hely-zetet, hogy ezt a hamut bármire felhasznál-ják, hiszen az tilos (ászur behánáá, lásd Talmud, Tmurá 34a.), valamint (b) kétség-telenül jár az a minimális tisztelet a már-tíroknak, hogy a hamvaikat eltemessék. Hisz a Talmud (Gitin 57a.) szerint büntetés számba megy a hamvak szétszórása, ahogy azt a Szentélyt leromboltató Titusz, római császár esetében írják, hogy külön büntetés és megszégyenítés volt az, hogy a hamvait szétszórták. Ezek szerint a ham-vak szétszórása még az elégetés után egy külön megszégyenítés, amitől, ha csak le-hetőség van rá, meg kell kímélni a mártí-rokat.

 

Szabad-e

hamvasztást kérni?

 

Ennek kapcsán tegyünk egy kis kitérőt, és vizsgáljuk meg a hamvasztásnak, mint te-metési formának a kérdését!

Méir Lerner (1857-1930), Altona, Hamburg rabbija, azzal a kérdéssel fordult a kor nagy rabbijaihoz, hogy a hamvasztás engedélyezett-e, és ha már megtörtént, el kell-e temetni zsidó temetőbe a hamvakat.

A kérdéssel kapcsolatban egész Euró-pából érkeztek hozzá levelek, így sok ma-gyar ortodox rabbi is írt neki. A válaszokat 150 oldalas könyvben jelentette meg, Chájé Olám címmel (Berlin, 1905). A rab-bik szinte kivétel nélkül egyetértettek ab-ban, hogy a hamvasztás tilos, mert ezzel megtagadjuk a temetés micvájának teljesí-tését, ami a hamura már nem vonatkozik. Arról is sokan írnak, hogy ha már elégették a holttestet, nem szabad zsidó temetőben eltemetni a hamvakat. Ehhez azt a kiegé-szítést tették sokan, hogy más megítélés alá esnek a mártírok elégetett földi marad-ványai, ugyanis nekik jár, hogy temetéssel adják meg a végtisztességet. Ezzel szem-ben azok, akik rendelkeztek erről még éle-tükben és kérték a háláchá által tiltott hamvasztást: ők nem érdemlik meg azt a tiszteletet, ami kijár a meggyilkoltaknak vagy azoknak, akik tűzvészben vesztették életüket. Megjegyzendő, hogy közel két év-tizeddel később még a neológ rabbik is ha-sonló álláspontra helyezkedtek, ahogy az 1933-as Magyar Zsidó Szemlében meg is jelent.

 

Beléphet-e egy kohén

a haláltábor területére? 

 

A hamvak háláchájának tisztázása után tér-jünk vissza Auschwitzba és az eredeti kér-déshez: szabad-e egy kohénnak a haláltá-borba bemenni?

Első kérdés, amit tisztáznunk kell: van-nak-e Auschwitzban sírok, temettek-e el itt holttesteket. Erre más egyebek mellett bi-zonyíték, hogy Himmler 1942-es látogatá-sakor a tömegsírok megnyitására és a holt-testek megsemmisítésére adott parancsot: „minden tömegsírt nyissanak fel és a holt-testeket égessék el. Ezen kívül, a hamut úgy szórják szét, hogy a későbbiekben ne lehessen kiszámítani az elégetett holtestek számát" (Saul Friedlander:  The Years of Extermination, New York 2009, 404. old.).

A „Sonderaktion 105" néven, 1942 szeptemberében megkezdett akció célja a bizonyítékok eltüntetése volt. Bízva a ke-gyetlen német precizitásban, gondolhat-nánk, hogy maradéktalanul elvégezték a munkát és nem maradtak holttestek. De háláchikusan egy ilyen megbontott sír va-lószínűleg továbbra is tisztátalanságot okoz (lásd SÁ uo. 364:2., Dvár Jöhosuá I. kötet 33. fej.).

Ezért, ha pontosan lehet tudni, hogy egy haláltábor valamelyik részén tömegsí-rok vannak vagy voltak, ott nem szabad a kohénnak járnia. Ez azonban önmagában nem ok arra, hogy az egész táborba ne mehessenek be. Amikor én voltam Ausch-witzban, nem találtam jelölést arra vonat-kozóan, hogy pontosan hol voltak erede-tileg ezek a tömegsírok.

Ehhez hozzá kell vennünk azt a talmudi elvet (Názir 57a.), miszerint abban az eset-ben, ha egy nyilvános területről csak felté-telezhető, hogy tisztátalan, akkor azt nem tekintjük tisztátalannak.

Áttérve a hamvak kérdésére, ezekről köztudott, hogy kirakták a szabadba, és nem temették el. Ma is tudható, hogy a krematóriumok mellett és máshol hová tet-ték a hamut. Személyes tapasztalatom, hogy ahol jártam, nem láttam hamunak a maradványát. Mivel a rabbik döntő többsé-ge úgy rendelkezik, hogy a hamu amúgy sem okoz tisztátalanságot, így szerintem ez sem lehet akadálya, hogy a kohénok is le-róhassák a helyszínen kegyeletüket a már-tírok előtt. Ahogy egy útitársunk megfo-galmazta: ha ő kéver avosz sírokat akar látogatni, Auschwitzba kell mennie, mert az ő szerettei ott vannak „eltemetve". 

Ezt a kérdést is megvitattam Mangel rabbival, aki elmondta: bár ő erre nem em-lékszik, más túlélőktől úgy tudja, volt, ami-kor túl sok hamu halmozódott fel, ilyenkor Auschwitz teljes területén szórták ezeket. Mások pedig azt meséltek neki, hogy ma a táborban járva, ha az ember lassan megy és figyel a földre, akkor sokszor lehet látni olyan „kavicsokat", amik valójában nem mások, mint kis csontok, amik a hamuból megmaradtak. Ha ez igaz, akkor kohén-nak tilos Auschwitz egész területére belép-ni.

 

Hamvak Isten

színe előtt

 

Rási a Tórához írt kommentárjában (1Mó-zes 22:14.) idézi a Midrást, miszerint Izsák feláldozásakor Isten úgy vette, mintha Áb-rahám valóban feláldozta volna fiát: „Isten látni fogja ezt az ákédát, hogy megbocsát-hasson Izraelnek minden évben, és meg-óvja őket a büntetéstől... az Örökkévaló hegyén látni lehet Izsák hamvait, az en-gesztelés céljából felhalmozva". Biztos va-gyok benne, hogy ehhez hasonlóan, akár-hová is kerültek áldott emlékű mártírjaink hamvai, Isten előtt vannak, akárcsak Izsá-kéi. Legyenek ezek áldás forrásai az élet-ben maradtaknak és szerezzenek mind-annyiunk számára engesztelést!

 

 Oberlander Báruch