A REBBE ÉS ÉN

AZ ÚJ diagnózis

 David Lazerson neves oktató, író és zenész 1973-ban, röviddel házasságkötése előtt, audiencián járt a Rebbénél.

 Akkoriban úgy volt, hogy a házasság előtt be lehetett menni a Rebbéhez; a jövendőbelivel együtt,a szülők és a jövendő anyós-após kíséretében. Úgy alakult, hogy a szülők közül csak a jövendő apósom jött velünk; Gitellel, a menyasszonyommal, és velem. Apósomnak olyan egészségi problémája volt, ami az idegrendszerét károsította, és szklerózis multiplexszel (SM) diagnosztizálták.

A menyasszonyom 6-8 hónappal korábban levelet írt a Rebbének, leírta benne az apja egészségi állapotát, és hogy mit mondanak az orvosok. A Rebbe azt válaszolta, hogy az apja ellenőrizze a mezüzéket otthon, és ügyeljen a tfilinre. Mondanom sem kell, hogy nem lehet arra ügyelni, amije nincs az embernek!

Az első dolga tehát ez volt: „Gyerünk, szerezzünk tfilint és mezüzéket, hogy legyen mire ügyelni…" Elmentek, és vettek mezüzét az összes ajtóra, és kerítettek egy pár tfilint a jövendő apósomnak.

Nos tehát, hárman ültünk a Rebbe szobájában. Jövendő apósom a betegségéről kezdett beszélni a Rebbének, aki azt mondta: „Tudok róla, Mr. Wilnas, megkaptam a levelet. Maguk nem kapták meg a választ?" Apósom azt mondja: „De, megkaptuk. Feltettük a mezüzéket, és azóta is fölteszem mindig a tfilint." A Rebbe megkérdi:

– Minden áldott nap?

– Igen, minden nap.

– De szombaton és az ünnepeken nem…?

– Nem, szombaton és ünnepnapon nem.

És mindketten elnevették magukat. Apósom mindent elolvasott az SM-ről, amit csak tudott – mindent, amihez hozzá tudott férni. Általában is nagyon olvasott ember volt, de most a betegségéről, amiről meg volt győződve,  tényleg mindent elolvasott. Úgy beszélgettek, mint az orvosok. Gitel és én csak kapkodtuk a tekintetünket, ide-oda – el lehet képzelni: a Rebbéről apósomra, és vissza a Rebbére…

A Rebbe ilyeneket mondott apósomnak: „Ez meg ez ennek és ennek köszönhető, amaz viszont annak és annak." Orvosi szakkifejezések röpködtek a fejünk fölött, nem értettünk egy szót sem.

Ezen az audiencián a Rebbe háromszor is elismételte apósomnak: „Szerintem magának nincs SM-je..." Az audiencia végén azt mondta apósomnak: „Szerintem új diagnózist kellene kérnie, és jó híreket fogunk kapni."

 Aztán elmentünk.

Már az előcsarnokban jártunk, mikor, emlékszem, egy csókot nyomtam az apósom arcára, és azt mondtam neki: „Nem is tudod, milyen titokba nyertünk ma beavatást", én úgy éreztem, kiváltság volt látni, mikor a Rebbe „természetfeletti készségeit" használja, a szemem láttára.

És  ahogy a Rebbe meg tudta mondani neki, hogy nincs SM-je, mikor pedig ezt mondták az orvosok: ezt mondta a kezelő-orvosa, ezt mondta a másik orvos, három orvos egymás után. És a Rebbe is háromszor mondta, hogy „nincs", és hogy szerezzen új diagnózist.

De ő nem akart átmenni ugyanazokon a vizsgálatokon még egyszer. Akkoriban radioaktív festéket injekcióztak be a gerincvelőbe. Azt mondta, nagyon fájdalmas volt – az SM diagnózishoz szükséges vizsgálat.

Körülbelül másfél év telhetett el, amikor találtunk egy teljesen új diagnosztizálási eljárást, amit újabban alkalmaztak az SM felderítésére, sokkal pontosabb volt, mint a radioaktív festékanyag, 99,99%-os pontosságú.

Tehát anyósom és apósom elutaztak– ha jól emlékszem, Atlantába. Néhány nappal később megkapták a vizsgálat eredményét– nincs SM-je! Másfél évvel a Rebbével való találkozásunk után, az orvosi vizsgálat megerősítette, hogy nincs SM-je.

 Az audiencia után apósom még 16 évet élt.

(Jem-Gut Sábesz)