HETISZAKASZ (5) -  BEHÁR - 2014

IRJA: Glitsenstein Smuel Rabbi

 

A  FÜGGŐSÉG NEGATIV KULTÚRÁJA

 

Felületes pillantásra azok, akik a kapitalista kultúránk átalakítását sürgetik jóléti állammá, követendő példát nyújtanak nekünk nagylelkűségükkel és kevésbé szerencsés polgártársaik iránti törődésükkel. Végtére is mi lehetne nemesebb, mint azt követelni, hogy a társadalom FELHALMOZOTT  vagyonát tisztességesen osszuk el újra, és garantáljuk az esélyegyenlőséget, valamint hogy senki se éhezzék?

 

A gyakorlatban viszont pénzt és vagyoni eszközöket juttatni mindenféle elvárás és elköteleződés nélkül másoknak, a katasztrófa és a tartósított függőség receptjének bizonyult. A Talmudban az adományok kedvezményezettjeiről azt mondják: „szégyennel eszik kenyerüket", ezért is ajánlja Maimonidész, hogy a szegénynek munkalehetőséget adjunk, illetve önfenntartására más eszközöket, inkább mint korlátlan és föltétlen jólétet  biztosítani. A reklám nyelvén: megoldást, nem pedig könyöradományt.

Azzal, hogy egész közösségeket – az ausztrál aborigóktól az európai bevándorló népességen át egészen a gázai övezet palesztin menekültjeiig – hagytunk beleveszni a másra utaltság és reménytelenség spiráljába, hitelét vesztette a társadalmunk általában és a segélyezésért felelős hivatalnokok különösen, mert hagytuk, hogy valaha büszke népek odáig alacsonyodjanak, hogy elhiggyék: minden problémájuk megoldásáért mások felelősek. 

Még azok is, akik évtizedeken át örömmel gondoskodtak magukról, morális romlásba sodorhatóak a nyugdíjba vonulással. Az, hogy „szabaddá lettek" a munkától, sápadt és magányos létezésre kárhoztatja őket. Elveszi az egyébként egészséges idősebb polgároktól az értelmét annak, hogy reggel fölkeljenek, felöltözzenek, s aki nem talál gyorsan csatornát kreatív energiái levezetésére, hamarosan a jelentéktelenség állapotába sorvad.

Ha az Örökkévaló úgy akarta volna, teremthetett volna olyan világot, amelyben az ember minden szükséglete, fizikai és spirituális igénye eleve, minden további nélkül kielégíttetik. Ha így tett volna, azzal olyan embert alkot, aki morálisan degenerált, és nincsen más célja, mint az önzése az életben. Nincsen mire törekednie, nincs mit elérnie: az ember így a maga piszkos kis pocsolyájában dagonyázna. 

Ez segít megértenünk a Tórának a kamatra adandó kölcsönnel kapcsolatos tilalmát. Szemben az antiszemita közfelfogással, a zsidóság nemhogy nem uzsorások és bankárok népe, hanem kimondottan el van tiltva az efféle gyakorlattól. Shakespeare Shylockja az igazat mondja, amikor kijelenti, hogy más népek, az akkori idők népei kényszerítették a zsidóságot jobbik hajlama ellenére a pénzkölcsönzés és pénzforgatás hivatására, egész egyszerűen mert, a zsidók ki voltak zárva a céhekből, és nem birtokolhattak földet.

Pénzt kölcsönözni a szükségben lévőknek a legmagasabb rendű jótékonyság, s a kamatmentes alapok (gemach) mindig is virágzottak a zsidó társadalomban.

Kamatra adni pénzt zsidóknak számunkra szigorúan tilos ugyanakkor. Eltekintve attól, hogy a kölcsönvevő gyakran további adósságokba veri magát kényszerűen, és sokan közülük lehetetlennek találják, hogy a kamat csapdájából kimeneküljenek, az uzsorának van romboló hatás a kölcsönadóra is. Tehetségünkből, képességünkből és erőfeszítéseinkből áldást venni, az egészséges dolog: sápot húzni a semmiért, az viszont önmagában is romboló.

A kamatokból nyert pénz szinte mindig tisztességtelen jövedelem, hasonló a „szégyen kenyerének" evéséhez. Nem tesz semmi hasznosat a világ előbbre jutásáért. A kölcsönvevő végzi el a munkát, a kölcsönadó élősködik rajta.

Az Örökkévaló minket úgy alkotott, hogy a sikerre igényünk van, felülkerekedni a személyes démonjainkon, és „megírni" a magunk sikertörténetét. Ha megengedjük valakinek, hogy a semmittevésbe és függőségbe belegubózzon, másokra támaszkodjon az ellátásáért, és ne érezze, hogy bármiféle személyes kötelessége volna, azzal hátat fordítottunk a valóságnak, és tanúságot tettünk arról, hogy nincsen bennünk sem hit, sem felelősség.

(Nagyfuvaros Press)