KISZOLGÁLNI? IGEN.  SZÓBAÁLLNI? AZT MÁR  NEM!

 

NYILAS KÖLTŐ A "NISSEL"BEN

 

Ungvári Tamás Jegyzetfüzetéből

(168 Óra)

 

A Nissel kóser vendéglő a Révai utcában üzemelt, és még a háború múltán is a magyar írók egyik kedves gyülekezőhelye volt. Kassák Lajos itt reménykedett abban, hogy életre keltheti a szociáldemokrata hagyományt. Lapot szerkesztett a Nisselben. Ide jártak a háborút megjárt ifjak, a hadifogságot megélt Rába György, Pilinszky János, Lakatos István, Major Ottó.

 

Még a koalíciós idők jártak, még nem fulladtak ki a reménység évei. Egyszer csak megjelent a Nissel kóser vendéglőben a börtönből frissen szabadult Erdélyi József, a Solymosi Eszter vére költője, az elvadult, bár immár csendes antiszemita, a nyilas mozgalom pártfogoltja, egykoron olyan, zsidónak minősített szerzők kedvence, mint Ignotus Pál és Hatvany Lajos.

Odaszaladt Julika, a Nissel mindenese Lakatos Istvánhoz és Major Ottóhoz. Itt van Erdélyi József. Kiszolgáljam?

Mire Lakatos István megszólalt. Ki kell szolgálni!

Kiszolgálni – igen. S nemcsak azért, mert Erdélyi egykoron jelentős költő volt, majd elzüllött, hanem azért, mert a kóser Nissel nyilvános hely, ahol egyaránt jár az egyenlő bánásmód börtönviselt antiszemitának és kóser zsidónak. Ez azonban nem azt jelentette, hogy szóba állnak Erdélyi Józseffel, az akárhogyan is megbűnhődött antiszemitával.

Napjainkban az egyik ellenzéki párt európai képviselőjelöltje az Egyenes Beszédben meghirdette, hogy párbeszédre készül a neonáci Jobbikkal. Az érvelés nagyjából úgy hangzott: a Jobbik, egymillió körüli szavazójával, jelen van a magyar társadalomban, s egyébként sincs karanténban, mert az uralkodó párt is folyamatos dialógusban van vele.

A Jobbikot fényesen kiszolgálják a parlamentben, még a kulturális bizottság elnöki székével is megkínálták. De azt nem hiszem, hogy valaminő vitára, párbeszédre érdemesek lennének, kivált egy demokratikus párt részéről. Itt hamis érvek tornyosulnak. Elhangzott nemegyszer, hogy nem minden Jobbik-szavazó rasszista. Ez valószínűleg így van – egy csipetnyi sóval. Nehéz ugyanis olyan tájékozatlan szavazóra lelni a való világban, aki olyan ártatlan, hogy sohasem hallott a neonáci eszmevilág képviseletéről, a burkolt, mégis nyilvánvaló antiszemitizmusról, ostorpattogtatásról valaminő sátorban, megfélemlítésről, cigányozásról.

 

A Jobbikkal folytatandó párbeszéd az ártatlan, tájékozatlan szavazók fantomképéből indul ki, őket szólítaná s győzné meg. Ez reménytelen és méltatlan is. A rasszizmus olyan előítélet, mely a párbeszéden kívülre helyez bármilyen nagy létszámú csoportot. A demokráciát nem szabad összetéveszteni a számszerű többséggel. Sokan vannak – ez baljóslatú ugyan, de semmit sem igazol. A populizmus évada a rossz beidegződéseké és történelmi tévedéseké. A gyanútlan választóban nem hiszek. Nem láttak még bakancsban, lajbiban vonulókat? Nem hallottak a parlamentben zsidólistát követelő képviselőről? Velük vitázzunk?

A vita egyik formája a mellőzés. A másik a tárgyszerű kritika. A párbeszéd javaslata kibúvó az erőteljes bírálat alól. A párbeszédhez szükséges feltétel némi közös fogalomkészlet, az azonos nyelv. Márpedig a rasszizmus más nyelvet beszél, s lényege a meggyőzhetetlenség.

A háborúban és a háború után felnőtt nemzedéknek egy neonáci párt sikere elképzelhetetlen volt. Ültek a Nisselben a munkaszolgálatból, hadifogságból visszatértek, sokan közülük árvák, feledték, ha tudták valaha is, ki a zsidó, cigány vagy éppen tót. Ott ült a katolikus Pilinszky, az egyik legszebb holokausztköltemény szerzője, ott Lakatos István vagy Major Ottó.

A nácikat és a neonácikat éppenséggel kiszolgáljuk a közösségi térben. Ebben sem követjük a nácikat, akik a „kutyákat és zsidókat nem szolgálunk ki" jelszavát festették az árjásított vendéglőkre. Azt sem kérdezzük meg a náciktól, miért éppen sóletra fáj a foguk. Vitába velük azonban nem bocsátkozunk.