HETI SZAKASZ(4)- Bámidbár – 2O14

IRJA : Glitsenstein SMUEL rabbi

                Mindenki fontos

Volt egyszer egy kisváros, benne alig néhány zsidó család. Éppen tízen voltak köztük a bár micvó kort megért férfiak. Hitükhöz hű népek voltak, mindig gondoskodtak róla, nehogy a minjánban fogyatkozás legyen. Egy nap új zsidó család költözött a városba. Nagy volt az öröm meg a lelkesültség: most már tizenegy a férfiak száma! De különös dolog történt. Miután már tizenegyen voltak, sohase akart összejönni a minján

.

Ha tudjuk magunkról, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk, nekünk magunknak is fontossá lesz a jelenlétünk. Úgy egyébként viszont: „Rám ne számítsatok!"

 

Ezen a héten a Bámidbárból olvasunk, a zsidó nép megszámlálásáról. Ezt a szakaszt  mindig a Sávuot előtti szombaton olvassák fel, a „Tóra-adás időszakában". Egy fontos és   nyilvánvaló kapcsolat a két dolog között az, hogy a Tórában minden betű számít. Ha hiányzik egy betű, az egész Tóra-tekercs érvénytelen. Hasonlóképpen, egyetlen zsidó ember hiányában máris nem teljes a zsidó nép, fogyatkozottá lesz.

 A legszentebb rabbikból válogatott kilencekből sem lesz minján. De ha csatlakozik hozzájuk egy nemrégi bár micvó fiatal fiú, a minján teljes. Ha zsidókat számlálunk, nincsen különbség. Nem vagyunk tekintettel se pietásra, se tudósságra. A rabbi és a lázadó, a filantróp és a rászoruló – mindegyik egynek számít, se többnek, se kevesebbnek.

Ha megszámláljuk a zsidókat, mert minden zsidó számít, abból következik, hogy a zsidó közösségi vezetők felelőssége arról gondoskodni, nehogy egy is hiányozzon a kehilából,  a nagyobb közösségből. Ez annak felelősségét jelenti, hogy a zsidó élet perifériáján lévő zsidókat közelebb hozzuk annak lényegéhez. Hogy gondoskodjunk róla, mindenki idetartozónak és örömmel fogadottnak érezhesse magát – akkor is, ha nem járult hozzá a közösség fenntartásához. Azt is jelenti, hogy mindenkinek vannak feladatai és kötelességei. Ha fontos vagyok, nem szabad elvesznem. Szükség  van rám.

Manapság sokakat veszítünk el a tudatlanság miatt. Máskor meg azért, mert nem fogadjuk úgy őket, ahogy kellene. Amikor épp befogadókész állapotban voltak -  mi nem tettünk azért, hogy befogadva érezzék magukat.

Más vallások, ideológiák, szekták használják a „szeretetbombát" arra, hogy zsidóka t nyerjenek meg a maguk életmódjának. Gyakran esnek áldozatul az ilyesminek köztünk a gyengék és sebezhetők. Aki kétségbeesetten keres szeretetet, szívbéli melegséget, és szeretne valahová tartozni, könnyű célpontja az ilyeneknek. De sokan vannak a stabil, „normális" emberek közt is azok, akik vágynak az ilyesmire. Nemde mind vágyunk rájuk? Ha a zsidó közösség nem tudja biztosítani ezt a fogadtatást, másutt fogják keresni bizony.

Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy fontos előadáson, X. rabbi beszélt a „zsidók Jézusért" mozgalom fenyegetéséről és az úgynevezett „zsidókeresztényekről", akik gyanútlan zsidókat térítettek zsidó szimbólumokat használva, sőt „suljaik" vannak, messianisztikus zsinagógáik, melyek valójában keresztény gyülekezetek, álcázva. Arról beszélt, hogyan vetnek be a mozgalom tagjai mindenféle trükköt a tudatlan zsidók megzavarására, akik azt hiszik, hogy zsidó istentiszteleten vesznek részt.

A közönség soraiból egy asszony kérdést tett fel: „Rabbi úr, ha idegen városban járok, és szeretnék elmenni a sulba, honnét tudhatom, hogy igazi vagy ilyen álintézmény?"

A rabbi nevetett, és azt felelte: „Ha bemegy egy ilyen helyre, azonnal megrohanják. Meglátják az új arcot, máris tízen csapnak le rá, hellyel kínálják, könyvet adnak a kezébe, hogy otthon érezze magát. Na de egy igazi sulban? Senki oda se bagózna magára. Rá se néznének. Az első emberi hang, amit hallhat, attól érkezne, akinek véletlenül elfoglalta a székét."

Szomorú egy vicc ez.

Mindenkit szívesen kell fogadnunk, aki átlépi az ajtónkat. Többet kell tennünk, mint csak várni, hogy az emberek majd eljönnek a sulba, és ott szívesen látni őket. Ki kell menni, és megtalálni az embereket ott, ahol vannak. Ha valaki az érdeklődés szikráját mutatja – egy lélek keresi a forrását –, ott kell lennünk, szervezett közösségként is, de egyénenként is.

Tehát ha legközelebb meglátunk valakit a sulban hátul elveszetten álldogálni, vagy akár csak új arcot a tömegben, legalább egy mosollyal üdvözöljük. Lehet, hogy egy lelket mentünk meg. Minden egyes zsidó ember számít. Hadd üdvözöljük őket a sorainkban.

(Nagyfuvaros Press)