| IHAJ | ||
| IHAJ-CSUHAJ:MITŐL IJEDTEK BE A "KONZERVATIV" TÖRTÉNÉSZEK?
|
2014. január 31., péntek
MAZSIHISZ: FIGYELEMBE FOGJUK VENNI A
VÁLASZOKAT – DE A VEZETŐSÉG DÖNT....
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által a napokban az Interneten elindított kérdőíves felmérésére az első 24 órában közel kétezer válasz érkezett. A kérdőívben többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy egyetért-e a közösség azokkal a kérdésekkel, amiket a kormány felé jeleztünk.
A Mazsihisz a kérdezést lezárta, a válaszok feldolgozása folyamatban van. Köszönjük mindazoknak, akik segítették munkánkat ezzel a visszajelzéssel. Az eredményről hamarosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.
A beérkezett véleményeket figyelem be fogjuk venni álláspontunk kialakítása során, amikor arról döntünk, milyen irányban lépjünk a kormánnyal rendezendő kérdések ügyében. Mindamellett – hangsúlyozta Heisler András elnök –, a döntéseket a Mazsihisz demokratikusan választott testületei fogják meghozni. (Mazsihisz honlap)
AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(49)
AKI BELESZERETETT A TÓRÁBA...
Ben Ázzáj szokta mondani: "Légy fürge a kevésbé súlyosnak látszó micvá teljesítésében is, és menekülj a vétek elől. Ugyanis az egyik érdem maga után vonja a másikat, míg az egyik vétek vonzza a másikat. A jó cselekedet jutalma, hogy másik jó cselekedet következik utána, míg a vétek büntetése, hogy további vétkek erednek a nyomába".
(Atyák 4, 2)
Ben Ázzáj, az előbb említett Ben Zoma kortársa és barátja volt. Akárcsak amaz, Ben Ázzáj sem volt felavatva, így élete végéig ő is tanítvány maradt, és csak apja nevén szerepelt. Mindenekelőtt Jósua tanítványa volt, később Akiba tanítványául szegődött, kinek végül egyenrangú társává vált. A talmudi hagyományok szerint Akiba lányát vette feleségül, de később elvált tőle, hogy minden energiáját a Tórának szentelhesse. Ben Ázzáj, miután elvált feleségétől, Akibától is eltávolodott, amit élete végéig sajnált. Mikor szemére vetették, hogy saját elvét, miszerint; "Ha egy zsidó nem teljesíti a »szaporodjatok és sokasodjatok« parancsát, az olybá vétetik, mintha vért ontott volna" (Jevámot, 63) nem tartja magára nézve kötelezőnek, azt válaszolta: "Mit tehetek, ha a lelkem beleszeretett a Tóra-tanulásba? A világ fennmaradhat mások által is."
Ő is egyike volt azon négy Bölcsnek, akik "bementek a Kabbala gyümö1csöskertjébe", és tanulmányozták a titkos tanokat. Ő sem kerülhette el sorsát. A Talmud tanúsága szerint ő belehalt, miután "betekintett" a titkokba . Az egyetlen, aki a Kabbala tanulmányozását "megúszta", Akiba volt, aki "bement, és kijött békében". (Chágigá, 14)
Ben Ázzáj a halachát nemcsak kreatívan értelmezte, hanem filozofikusan is szemlélte. A "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat" bibliai verset Akiba a "Tóra vezérelveként" értelmezte, míg Ben Ázzáj kiegészítette azzal, hogy "ez az emberiség története". Valószínűleg saját élete és sorsa tűnik ki abból a kissé szkeptikusan hangzó mondatból, amit a Talmud idéz Ben ÁzzájtóI: (Joma, 38) "A neveden fognak szólítani, és a helyedre ültetnek, a sajátodból adnak neked. Egyik ember sem nyúl ahhoz, ami embertársáé, és egy királyság sem veheti el azt a másiktól, ami nincs neki rendelve".
Érdekes módon csak a micváknál említi Ben Ázzáj a kevésbé súlyos, vagyis a "könnyű" jótéteményeket, míg a vétkeknél nem tesz erről említést, vagyis szerinte nincs enyhe vétek. Toszfot Jom Tov ezt úgy magyarázza, hogy minden vétek könnyű, hiszen a legtöbbjét az ember élvezettel csinálja. Ezzel szemben vannak könnyű micvák, amiknél az ember azt gondolhatja, hogy ezt nem lehet elszalasztani. Ezért figyelmeztet a tanaita, hogy mindenképpen legyen fürge, és ne bízza el magát.
****
Mélyebb értelmet ad a dolognak Tiferet Jiszráél, aki azt állítja, hogy a micvák "könnyűsége" négyféleképpen magyarázható:
a) Vannak micvák, melyek semmiféle fizikai nehézséggel nem járnak, így könnyűszerrel teljesíthetők.
b) Vannak micvák, melyek ugyan nem olyan könnyűek, de az ember szokásból már megtartja őket (pl. a napi imarend), ezért könnyűnek tűnnek.
c) Vannak micvák, melyeket a józan ész is diktál (pl. a szülői tisztelet), és ezért nem nehéz betartani őket.
d) Végül vannak olyan micvák, melyek betartása élvezettel jár (pl. a szombati lakoma), vagy pedig tiszteletet vált ki az iránt, aki betartja, mint a szép tálesz, etrog, mely nagy kóveddal jár, így megtartása aránylag könnyű.
Az ilyen, ún. könnyű micvák betartásánál is ügyelni kell arra - mondja Ben Ázzáj -, hogy már a szándékban jusson kifejezésre, hogy az Örökkévaló parancsát akarja valaki teljesíteni, nem pedig saját érdekeit akarja szolgálni.
"Az egyik érdem vonzza a másikat."
Ennek persze az ellenkezője is igaz. Ha valaki hozzászokik ahhoz, hogy fegyelmezetten éljen, és betartsa az isteni parancsolatokat és az emberi törvényeket - akkor viselkedése példás lesz. Ha ennek az ellenkezője történik, akkor a bűnök követik egymást. Az erkölcs egy és oszthatatlan. A zsidó hit morálja nem tesz különbséget Isten és ember ellen elkövetett vétek között.
A HETISZAKASZ(5) – TRUMÁ - 2014
Irja:Glitsenstein Smuel,rabbi
ADNI VAGY KAPNI?
A legelső „United Jewish Appeal” a történelemben erre a hétre esik. Hetiszakaszunk a legelső adománygyűjtő kampánnyal foglalkozik. Mózes hirdeti meg, hogy a Szent Sátort felépíthessék a pusztában, és hogy begyűjtsék az összes anyagot, ami a Sátor felszereléséhez, a szent szolgálathoz kellett.
Itt a kellő alkalom tehát, hogy az adakozás művészetéről szóljunk. A Ruzsini r' Jiszraél, a szent életű rabbi azt mondta egyszer, hogy míg némelyek szerint „aki ad, az bolond, aki elvesz, az az okos”, a zsidó hagyomány arra tanít minket, hogy aki ad, és azt hiszi, csak adott, az a bolond. Aki viszont ad, és megérti, hogy az adással egyszersmind kapott is, az igazán bölcs.
Az igazság az, hogy az adakozás közben többet kapunk, mint adunk. És nem csak a mennyek egy kis szeletét a messzi-messzi paradicsomban, hanem itt és most. A személyes kapcsolatainkban – legyenek családiak, üzletiek, társadalmiak – a nagylelkűségünk gyakran talál viszonzásra, a kedvességre kedvesség felel. De itt most többről van szó a viszonzás reményében adásnál. Az, hogy jót tettünk, igaz és nemes dolgot, elégtétellel szolgál nekünk magunknak. „A világ elvevői talán jobbakat esznek. A világ adói viszont jobban alszanak.”
Ez magyarázza ezt a szokatlan kifejezést az Örökkévaló szavaiban a hetiszakaszunkban: v’jikhu li terumá – „és vegyenek nekem ajándékot”. Miért „vegyenek”? Nem az „adjanak” volna az ideillőbb? De minthogy az adás egyben részesülés is, a „vegyenek” is megfelel. Ugyanezért találjuk a „jótékonyság cselekedetei” kifejezéséül a héber gömilut chászádim szókapcsolatot mindig többes számban! Mert amikor valaki jócselekedetet tesz, abból mindig legalább ketten részesülnek – aki kapja, és aki adja.
Az évek során nem egyet láttam, aki jó ember, adakozó ember volt, megosztotta mindenét másokkal, aztán egyszer csak elcsüggedt. Miért? Bántotta az elismerés hiánya, frusztrálta, hogy annyi mindent tesz másokért, és még csak egy köszönetet sem mindig kap. Csalódott, elcsüggedt, némelyikük meg is keseredett. Visszavonultak a közösségi élettől, nem vettek részt programokban, szervezetek munkájában.
Az a szomorú, hogy nem értették meg: ha az emberiség notóriusan hálátlan, az Örökkévaló akkor is számon tart minden jótettet. És Ő meg is felel rájuk a maga módján, határtalan áldásaival. Bölcseink szerint, aki sajnálatát fejezi ki afölött a jó fölött, amit valaha tett, az minden érdeméről lemond.
A rabbiság a segítő szakmák közé tartozik. Aki egy hitközségben vállal munkát, nem csak prédikációkat készít és Tórát oktat. Lelkipásztori munkája is van, családot látogat, segít, tanácsol, vigasztal. Igencsak terhes feladat tud lenni, érzelmileg is nagyon kimerítő, de kétségkívül mélységes elégtétel forrása is: különösen, ha valóban sikerül változást előidézni mások életében.
Az évek alatt persze sokakat volt módomban segíteni így vagy úgy. Azt, hogy a szolgálatunknak célja van, nagyon mélyen át lehet élni olyankor, amikor valakit átsegítettünk egy krízisen, erőt öntöttünk belé a kórházban, megvigasztaltunk a veszteség idején. Ilyenkor persze én vagyok az adó fél. De rengeteget kapok viszonzásul is. Az életem annyival tartalmasabb, több, élni érdemesebb, amennyit segíthettem a szűkölködőnek.
Tehát ha valamikor is átfutna a fejünkön, micsoda nagy emberek vagyunk, mert jót tettünk, emlékeztessük magunkat: többet kapunk, mint adunk. Adjunk mindig jó szívvel, és vegyünk áldást belőle!
(Forrás:Nagyfuvaros Press).
GYERTYAGYUJTÁS ZSIDÓ NŐKNEK!!!
פרשת תרומה TRUMÁ-תשע"ד
MA – 16.25
( Az idők – Budapestre értendők)
A szombat fogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga.
Ez a három specifikus női micva egyike. A szombat (sábesz) fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka.
A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint ahány gyermeke van.
A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.
Tehát ma estefelé – 16.25 órakor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:
BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL SÁBÁT
HÉBER ERDETIBEN:
ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם,
אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת
Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szombat fényeit.
שבת שלום
..................................................................
2014. január 30., csütörtök
FŐSZEREPBEN OBERLANDER BARUCH ÉS KÖVES SLOMÓ RABBIK
AZ IZRAELI TÉVÉ BEMUTATTA A
'SZEGEDI-CSANÁD MEGTÉRÉSE' FILMET
NAGY SIKER *A RENDEZŐ-SZERKESZTŐ ILÁNÁ DÁJJÁN,
SOK TELEFONT KAPOTT ÉS SMS-t MÁR ADÁS KÖZBEN IS
* RÖVIDESEN PESTEN IS BEMUTATJÁK* A HALACHA: HA VALAKI ÖSZINTÉN MEGTÉR - AZT AZONNAL BEFOGADJÁK
Tudósitónktól
Nagy érdeklődés előzte meg az utóbbi napokban Iláná Dájján "Uvdá" (Tény) cimü tévé sorozatának legujabb darabját, amely Szegedi-Csanád volt jobbikos vezér megtérését követi. Nemcsak a magyarjaku izraeliek és főleg a vallásos közönség kisérte figyelemmel a volt magyar neo-náci megtérését, miután kiderült – neki és másoknak – hogy anyai nagyanyja nemcsak zsidó, hanem Ausvitzot megjárt és a 35 tagu csalából egyedül életben maradt, ma 92 éves néni, aki saját lánya előtt is eltagadta zsidóságát.
A nagymama, aki emlékszik hogy Eszternek hivták egész életében – a deportálás óta – hosszujjas bluzt hordott, hogy eltakarja az Ausvitzban tetovált számot---
Amikor megtudta zsidó mivoltát – Csanád meghasonlott, nem tudta mitévő legyen, majd felkereste Slómó Köves rabbit, hogy megkérdezze, zsidó szempontból mi a teendő. Köves konzultált Oberlander Baruch rabbival, a chábád chaszid mozgalom magyarországi rezidensével, aki a lubavitsi rebbe küldött oda – majd elhatározták, hogy Köves fogadja Szegedit és megpróbálja kifundálni, hogy nem-e provokációról van szó.
Miközben Csanád öszinteségét bizonygatta – Oberlander rabbi kikereste a halacha véleményét, miszerint ha egy hitehagyott ("mumár") zsidó megtér – azonnal be kell fogadni.
Azóta Csanád tanulja felfedezett zsidóságát, próbál héberül imádkozni, kósert enni, stb.
A tévé film egy óra alatt mindezt bemutatja, miközben a Jobbik masirozik és átkozza az "áruló"t.
Ha a filmet Pesten bemutatják, jó lenne ügyelni arra hogy azt senki ne használja ki választási célokra.
A PÁPÁNAK NAGYON IZLETT A KÓSER MENÜ
Argentínából érkezett zsidó delegációt fogadott Ferenc pápa. A vendégek tiszteletére Róma legjobb kóser éttermének séfje főzte az ebédet a katolikus egyházfőnek és vendégeinek.
Az ebédnél római zsidó specialitásokat szolgáltak fel a rabbikból és zsidó közösségi vezetőkből álló delegációnak.
A Vatikán konyháját ebből az alkalomból kikóserolták: a munkálatokat Jaakov Spizzichino rabbi, a római rabbinátus kósersági ellenőre felügyelte.
A négyfogásos menüben sült articsóka, szardella, endívia és pirított cukkini és többféle tésztaétel is volt. Amit Dabush, az egykori római gettó szívében található Ba’Ghetto étterem tulajdonosa elmondta, hogy a pápa nagyon meg volt elégedve a felszolgált ételekkel: „Azt mondta nekem, hogy nagyon ízlett neki a pisztácia krémünk.”
Az argentin delegáció vezetője a pápa régi barátja, Abraham Skorka rabbi volt, a Latin Amerikai Rabbiképző rektora. Azért érkezett Rómába, hogy segédkezzen a katolikusok által 1990. óta megtartott „Zsidóság napja” című program előkészítésében. Ezt január 17-én tartják, ám idén, mivel ez péntekre esett, a programok egy részét, a sábátra való tekintettel áthelyezték más napra.
AZ ATYÁK BÖLCS MONDÁSAI(48)
KI A BÖLCS, KI A HŐS?!
Ben Zoma mondta: "Ki számíthat bölcsnek? Aki mindenkitől hajlandó tanulni. Ahogy az Írás mondja: »Minden tanítómtól okultam«. (Zsolt, 119) Ki az igazi hős? Aki legyőzi indulatát, ösztönét. Miként az írva Van: »Többet ér a hosszan tűrő a hősnél, és aki indulatain uralkodik, a városhódítónál«. (Példab. 16, 32) Ki mondható gazdagnak? Aki elégedett azzal, amije van, miként az Írás tanúskodik: »Ha kezed munkáját élvezed, boldog vagy és jó neked«. (Zsolt. 128, 2) Boldog vagy ezen a világon, és jó neked a túlvilágon. És ki a tiszteletre méltó? Aki embertársait tiszteli, ahogy az Írás mondja: »Tisztelőimet én is tisztelem, akik pedig gyaláznak, azok megvetésben részesülnek.«" (Sámuel, 1,2,30).
(Atyák, 4,1).
Ben Zoma, a javnei második nemzedék jeles tagja, Akiba barátja és Jósua tanítványa. Nem volt felavatott rabbi, és bár nagy Talmud-tudós volt, élete végéig a "tanítvány" címet viselte. Ezért hívták őt csak apja nevén, és a sajátját (Simon) nem emIítették.
Legfőképp az íráselemzés (drus) tudományában tett szert komoly tudásra, s ennek révén bizonyította a különböző halachák és vallási utasítások bibliai eredetét.
Egyike volt azon négy bölcsnek (Akiba, ben Ázzáj és Elisa ben Avuja mellett), akik - a Talmud tanúsága szerint - "bementek a Kabbala [titkos tanok] szent gyümölcsösébe", ahová Ben-Zoma "bekukkantott és kárt szenvedett", vagyis a titkos tanokkal való intenzív foglalkozásba beleőrült. Bár fiatalon halt meg (még mestere, Jósua rabbi életében), a Misnában mégis sok helyütt idézik mondásait és halacháit.
Itt idézett mondásának forrása (melynek bővített változata az Ávot dö-rábbi Nátán gyűjteményben található) Jirmijáhu próféta mondása, azzal a különbséggel, hogy a forrás a gondolatot tagadó formában mondja: "Ne dicsekedjen a bölcs az ő bölcsességével, sem a hős az ő hősiességévei, s ne vágjon fel a gazdag az ő vagyonával... hanem azzal dicsekedjen, aki dicsekedni akar, hogy ismeri Istent, mert ezt akarom! - mondja az Örökkévaló". (Jeremiás, 9, 22).
Ben Zóma, mint látjuk, cselekvő formát alkalmaz, és még kiegészíti a próféta mondását a kóveddel, a tisztelettel is, mivel - jó emberismerő lévén - tisztában volt azzal, hogy vannak olyanok, akiknek ez még a pénznél vagy a bölcsességnél is fontosabb.
"Ki számíthat bölcsnek?
Aki még egyáltalán nem bölcsnek számító embertől is hajlandó ismereteket szerezni, aki nem tekinti méltóságán alulinak nála "kisebb" embertől is tanulni, csak hogy tudását gyarapítsa" (Rási).
Bartinora is azt az elvet vallja, hogy az a bölcs, aki hajlandó mindenkitől tanulni, és nem csinál ebből presztízskérdést, mintegy bizonyítva, hogy tudása és bölcsessége istenes dolog (l'sem sámájim), és nem azért tanul, hogy ezzel büszkélkedhessen. Az ilyen embert méltán dicséri az ő tudása, mely maradandó, és így jogosan tartják őt kortársai bölcsnek. A bizonyítékul idézett Zsoltár-vers tökéletesen fedi a ben Zoma által szabott kritériumot: "Minden tanítómtól okultam" - vagyis olyanoktói is, akik "kevesebbek" nálam, és nem tartottam attól, hogy ez csorbát ejt tekintélyemen.
****
Miért mondta mindezt Ben-Zoma? - teszi fel a kérdést, a jó emberismeretéró1 közismert Tiferet Jiszráél.
"Azért - magyarázza -, mert minden ember szeretné ezt a négy dolgot.
Szeretné, ha bölcsnek tartanák, de tanulni senkitől nem szeret, hiszen ő már úgyis "bölcs", aki mindent tud. Az eredmény: tudatlan marad.
Szeretne meggazdagodni és élvezni a vagyonát. Ennek érdekében éjt nappallá téve küszködik és robotol, gyakran még életét is kockáztatva, de az élvezet elmarad.
Szeretne hősnek tűnni, akitől mindenki reszket. Így aztán ellenfelét kész könyörtelenül eltiporni, de ezzel csak ellenségeket szerez magának, akik csak arra várnak, hogy bosszút állhassanak rajta. Ennek az eredményeként a "hősiesség" is "elszáll".
Tiszteletre méltó is szeretne lenni, amiért minden elképzelhetőt hajlandó megtenni. Elhiteti magával, hogy mindazok, akik hízelegnek neki, tisztelik, pedig a háta mögött kinevetik, és a "kóved" nevetségességbe fordul..."
A ZSIDÓSÁG A KOMMUNIZMUS SZÜLŐHAZÁJÁBAN , AHOL NINCS MAZSIHISZ
LÁZÁR FŐRABBI:bejött egy huligán a zsinagógába
egy hatalmas késsel – elkapták és 16 évet kapott
ÍRTA: POLGÁR GYÖRGY(SZOMBAT)
Interjú Berl Lazarral, Oroszország főrabbijával
Az oroszországi zsidó élet 1990 után lendült föl – egy olyan országban, ahol korábban az antiszemitizmus (vagy anticionizmus) hivatalos állami politika volt. Az államfővel a Kremlben parolázó főrabbi látványa 1989 előtt teljesen elképzelhetetlen volt. Ennek ára viszont a kétségtelen politikai lojalitás. Hogy mi van a mérleg két serpenyőjében, arról beszélgetett Berl Lazar (49 éves) főrabbival Polgár György.
Hogyan ítéli meg az orosz zsidóság mai helyzetét?
Oroszországban a történelem során a zsidóknak rengeteg rossz jutott: a cári időszak elnyomása és pogromjai, a kommunizmus és a második világháború alatti üldöztetések során rengeteg megpróbáltatás érte őket. Csak az utóbbi időszakról lehet elmondani, hogy a zsidók biztonságban érezhetik magukat és bizakodva tekinthetnek itteni jövőjükbe. Természetesen régen is volt komoly zsidó közösségi élet, ezt azonban a mindenkori politika igyekezett a végletekig megnehezíteni. Ma az országnak olyan kormánya van, amely nem csak tűri, de kifejezetten támogatja közösségünket – persze nem csak a miénket.
Lehet tudni hány zsidó él az országban?
Nem igazán, mert sokan nem is tudják magukról, hogy zsidók. A vallások majd nyolc évtizeden át tartó kegyetlen elnyomása és az antiszemitizmus miatt sok család fokozatosan elveszítette identitását. Sok fiatal csak mostanában, nem ritkán véletlenül jön rá zsidó származására, és kezd foglalkozni ezzel a témával. Úgy gondolom, úgy egymillióan vannak tisztában zsidó gyökereikkel, felük a fővárosban él. De minden valószínűség szerint ennél sokkal többen vagyunk. Mintegy 3-400 ezer tagja lehet a különböző zsidó közösségeknek, de nem feltétlenül mind vallásosak. Én már azt is óriási lépésnek tekintem, ha valaki bátran vállalja zsidóságát. Azoktól, akik sokáig nem is sejtették, hogy zsidók, nem várható el, hogy egyik napról a másikra vallásgyakorlók legyenek.
Oroszországban az utóbb időben példátlan módon mérséklődött az antiszemitizmus. Honnan ered ez?
Ebben minden bizonnyal hatalmas szerepe van a politikai akaratnak, és személy szerint Putyin elnöknek. A zsidóellenesség ma már divatjamúlt, nem vet jó fényt egyetlen országra sem. A polgárok sem büszkék rá.
Magától persze semmi sem változik meg. Aktívan kell küzdeni az antiszemitizmus ellen, a gyűlöletkeltés minden formáját meg kell akadályozni, a lehető legszigorúbban büntetni, még hozzá nevén nevezve. Nem huliganizmusként vagy garázdaságként, hanem fajgyűlöletként, antiszemitizmusként. Egy napon valaki egy hatalmas késsel lépett be a zsinagógánkba, nyilvánvalóan gyilkolás szándékával. Szerencsére még időben sikerült elkapni. 16 évre ítélték. Ez nagyon fontos üzenet. Valaki azt kérdezte, mért nem vagyunk könyörületesek, miért nem bocsájtunk meg neki? Azt válaszoltam, ha rajtam múlna, még szigorúbb büntetést kapna. Egy rosszakaró bűnhődése elriasztja a többit, hiszen senki sem akarja börtönben végezni.
Nem engedjük magunkat megfélemlíteni, nem riadunk vissza a konfrontációtól. Az ellenünk uszítókat pellengérre állítjuk, a minket ért támadásokról nyíltan és higgadtan beszélünk. Amikor felgyújtották ezt a zsinagógát ahol most beszélgetünk, nem ijedtünk meg, nem menekültünk el. Válaszul inkább felépítettünk egy még szebb, még nagyobb és modern súlt.
Felmerült az ötlet, hogy alakítsunk ki egy zsidó negyedet. Egyértelműen elvetettem. Éljünk a város minden részében, igenis legyünk része a társadalomnak, s egyben mutassuk meg, miben hiszünk!
Nem gondolja, hogy az antiszemitizmus csökkenésének fő oka, hogy a szélsőségesek más, sebezhetőbb célpontra leltek, nevezetesen a közép-ázsiai bevándorlókra?
A szélsőséges nacionalisták aligha változtak meg. Ezeknek az embereknek mindenáron kell valaki, akit gyűlölhetnek. Aki utálja a külföldieket, a kisebbségeket, az a zsidókat is utálni fogja. Azok, akik kizárólag a bevándorlókra haragszanak, de a zsidókra nem, szerintem nagyon kevesen vannak. És ők sem azért nem szeretik őket, mert más nemzetiségűek, hanem a viselkedésük miatt: lármásak, rendetlenek, nem tanulnak meg oroszul, nem hajlandóak részévé válni az itteni társadalomnak. Az itteniek nem akarnak milliószám olyan bevándorlókat, akiktől átalakul az ország. Félreértés ne essék: ezzel én messzemenően nem értek egyet, ezek az ő érveik. Folyamatosan tanácsoljuk a bevándorlóknak azt, amit mi is teszünk: bezárkózás helyett legyenek nyitottak és alkalmazkodjanak az itteni körülményekhez.
Mindehhez komoly kommunikációra van szükség.
Mi nagyon hiszünk a média erejében. Az Örökkévaló nem azért teremtett ilyen remek eszközt, hogy ne használjuk ki minél nagyobb mértékben. Oly sok rossz hír terjed, annyi szenny! Ezeket világossággal kell ellensúlyozni. Igyekszünk mindenütt jelen lenni: tv, rádió, internet, társasági oldalak, utcai hirdetések és még sorolhatnám. Saját műsoraink vannak, illetve részt veszünk mások adásaiban. Nagy álmunk egy önálló televíziós csatorna.
Említette, hogy Putyin elnöknek is komoly szerepe van a változásban.
Úgy gondolom Putyin elnök nagyon pozitív vezető, aki rengeteget tett és tesz az országért. Az említett Zsidó múzeum alapításához személyes adománnyal járult hozzá. Akik bírálják őt, nem ismerik Oroszország lelkét, abszolút nincsenek tisztában az orosz valósággal, azzal hogy ez az ország még sok mindenre nem áll készen. Több ellenzéki párt zsidóellenes, sőt minden-ellenes, mert nem tudják mit is akarnak.
Sokan demokráciát és szabadságot követelnek. Igazuk van, nincs is annál jobb dolog a világon. De csak fokozatosan! Egy ötéves gyereknek sem engedhetünk meg mindent, amit majd felnőttkorban szabad lesz neki.
Tart még az alijázás?
Erőteljesen csökkent. Ma már inkább az ellenkező irányú mozgás jellemző: ezrével jönnek vissza Izraelből. Ennek számos oka van: családi, üzleti, egészségi. Ez egyrészt szomorú, másrészt örömteli, hiszen azt jelenti, valami alapvetően megváltozott ebben az országban. Annak idején az emberek keserűséggel vándoroltak ki, s eszük ágában sem volt visszatérni. Most mégis megteszik, mert tudják, hogy Oroszországban is élhetnek boldogan, zsidóként.
Itteni tevékenységéből mire a legbüszkébb?
Arra hogy megérttettem az emberekkel: a zsidóság nem szenvedés, hanem jó dolog, amit ünnepelni kell. Egy zsinagógába belépni felemelő élmény, a zsidó hagyományok ápolása értelmet ad az életnek. Ezt igyekszünk megüzenni, amit mára sokan meg is értették. Az itteniek büszke zsidókká váltak, akik szívesen jönnek a zsinagógába, szeretik megtartani a Sábbátot, sőt lelkesen böjtölnek Jom Kippur idején.
Aki ismeri Oroszországot, tudja milyen nehéz itt bármit is elérni. Mindenhez tízszerte nagyobb erőfeszítésre van szükség, mint bárhol máshol. Rengeteg az akadály, ellenkezés, félreértés. Ha viszont megszületik az eredmény, a siker öröme is többszörös. Egy példa: Novoszibirszknek sosem volt zsinagógája. Tizenhárom évünkbe és rengeteg küzdelembe tellett, amíg sikerült megvalósítani ezt az álmunkat. Nem is akárhol, hanem a város kellős közepén: egymás mellett áll a polgármesteri hivatal, a kormányzói hivatal, az ügyészség és a zsidó közösségi centrum. A megnyitás hatalmas ünnep volt.
Hogyan működik a Chábád Oroszországban?
Országszerte több mint 200 közösség – Moszkvában talán 20 – kapcsolódik a Chábádhoz. Ehhez tudni kell, hogy Oroszországban alapvetően más a helyzet, mint a legtöbb országban: az orosz városok 95 %-ában a Chábád-központ maga a zsidó közösség, a Chábád rabbija egyben a város rabbija.
Natan Saranszki, a Szochnut elnöke megkérdezte tőlem: hogyan tudott a Chabad az orosz zsidóság egésze fölött befolyást szerezni? Nos, én kizárólag chábád rabbiról tudok, aki hajlandó volt elhagyni megszokott környezetét, szeretteit, hogy élete végéig, mondjuk, Szibériában lakjon, messze a zsidó életformától, olyan helyen, ahol megérkezésekor semmilyen zsidó gyülekezet sem volt, ahol nem juthatott még kóser ételhez sem. Más zsidó szervezet nem volt képes ekkora küldetéstudattal és áldozatkészséggel rendelkező önkénteseket előállítani.
Amikor elkezdtük az itteni tevékenységünket, nem voltak helyi rabbik, mára viszont döntő többségük orosz. Van egy gyönyörű nagy rabbiképzőnk Moszkvában, így aztán az új rabbik már mind onnan kerülnek ki.
Az anyagi alapok korábban kizárólag külföldről érkeztek, főként Izraelből, az Egyesült Államokból. Ma viszont 80 százalékban hazai adományokból gazdálkodunk, amelyek intézményektől, alapítványoktól vagy magánszemélyektől származnak. Sokan látják, hogy miket teszünk, és úgy gondolják, érdemes minket támogatni. Elég komoly összegekre van szükségünk, hiszen nem kis szervezetről van szó. Rengeteg mindennel foglalkozunk, az oktatástól az interneten át egészen az egészségügyi ellátásig.
Milyen a kapcsolata a többi vallás vezetőivel?
Nagyon jó viszonyban vagyok a pátriárkával, a muftival stb. A muftit közeli barátomnak nevezném. Talán ez az egyetlen ország a világon, ahol zsidó és muszlim vezetők együtt dolgoznak különböző projekteken, mint például a drog elleni harc, az iskolai vallásoktatás témája vagy a vallásgyakorlás a hadseregben. Volt már, hogy a zsidó közösség tagja bajban volt és a mufti segített neki. Támogatták már zsinagóga építését is. Az emberek időnként együtt látnak minket a tévében. Ez fontos üzenet.
A neológ főrabbival, Adolf Sájeviccsel is ugyanilyen a viszonya? (Adolf Sajevics a budapesti rabbiképzőben végzett, 1990-ig a Szovjetunióban töltött be hivatalos zsidó tisztségeket. A szerk.)
Időnként. Kapcsolatunk manapság nem olyan intenzív, mint korábban, de ő is idetartozik.
Mint bizonyára tudja, a II. Világháború kapcsán különböző magyar zsidó vallási tárgyak, többek között értékes tóratekercsek kerültek a Szovjetunióba. Ön szerint van esély arra, hogy visszakerüljenek eredeti hazájukba?
Véleményem szerint minden vallási tárgyat eredeti rendeltetésének megfelelően kell használni, ezeknek semmiképpen sem valamely múzeumban vagy raktárban van a helyük. Ami a magyar kegytárgyak sorsát illeti, ezt a magyar zsidó közösségnek kell tisztáznia az orosz kormánnyal. Az első lépés talán az lehetne, hogy [oroszországi] zsidó kézbe kerüljenek, és aztán onnan lehetne továbblépni. A kormány nyilván nagyon óvatos, hiszen egy nagyobb engedmény véget nem érő folyamatot indíthat meg.
Hogyan ítéli meg az antiszemitizmus Magyarországon tapasztalható erősödését?
Az antiszemitizmus több európai országban, elsősorban a volt szocialista országokban sajnálatos módon valóban tért hódított az utóbbi időkben. Sokszor már-már a holokauszt előtti időkre emlékeztet. Ez ellen a kormányoknak a nulla tolerancia erejével kell fellépnie.
De a zsidóságnak is meg kell nyilvánulnia. Nem szabad megriadni, hanem fel kell lépnie értékeink megvédése érdekében. Adják hírül, hogy az antiszemitizmus tűrhetetlen és nem vezet sehova. Emellett kezdeményezzenek párbeszédet, hallgassanak meg másokat. Nyissák meg a zsinagógákat, mutassák meg értékeinket, legyenek nyitottak.
A magyar gyökerek
Egy haszid zsidó családba születtem Olaszországban, ugyanis ott élnek szüleim. De édesanyám debreceni születésű és a háború után került New Yorkba. Ott házasodott össze apámmal, akit a Lubavicsi Rebbe később Milánóba küldött. Anyai ágon nagyapám, Steinmetz Cvi Méir (Herman) 1942-ben egy héber nyelvű verseskötetet jelentetett meg Ben Slomó név alatt. Versei Kardos László fordításában magyarul is olvasatók. Húgom, Batsheva Budapesten él, Oberländer Báruch rabbi felesége. Én egy kicsit keletebbre kerültem.
1944 (nemcsak dátum hanem) csillagos ház
INNEN MENTEK VOLNA A PESTI ZSIDÓK
AUSVITZBA – HA NEM HORTHY
A MAI MINISZTERELNÖKI HIVATAL IS ZSIDÓ HÁZ VOLT...
Irta:Kalas Györgyi(Index)
Hétfőn indította útjára az OSA Archívum a Csillagos házak című programot, amelynek célja, hogy Budapest lakóit szembesítse a közös múlt egy tragikus fejezetével, amikor 1944 nyarán közel kétezer budapesti épületre kellett kitenni a „kanárisárga” csillagot, jelezve, hogy ott zsidók laknak.
„Engem ledöbbentett, hogy ennyi csillagos ház volt. Több mint 10 évig laktam a Csengery utcában egy házban, és fogalmam sem volt, hogy annak idején az is csillagos ház volt.” Ez csak egy abból a több száz hozzászólásból, ami hétfőn érkezett a Csillagos házak Facebook-oldalára. Olvasók százai képedtek el, amikor kiderült: az ő házuk is egyike volt annak a közel 2000 csillagos háznak, amibe annak idején a zsidókat beköltöztették.
Az OSA Archívum a szintén általuk indított Budapest 100 program ötletén és nagy sikerén felbuzdulva – amelyet a Guardian is Európa egyik legjobb kulturális fesztiváljaként emleget – a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából indította el a Csillagos házak programot.
Szeretnék, ha június 21-ig (ez a nap volt kijelölve a zsidóknak a csillagos házakba való átköltözésre) a házak mai lakói is szembenézhetnének ezzel a ténnyel, elmesélhetnék saját történeteiket, kinyitnák házaikat a városlakók előtt, és közösen gondolkodnának el a múltról.
Sokaknak nem könnyű a szembenézés. Bár a legtöbben csak meglepetésüknek vagy megdöbbenésüknek adnak hangot, amikor felfedezik, hogy ők is csillagos házban laknak, olyan budapesti is akadt azonban, aki azért telefonált, hogy vegyék le a házát a térképről, mert újra megbélyegezve érzi magát, és fél attól, hogy a háza támadás célpontjává válik.
Furcsa a döbbenet, amivel a csillagos házak történetét fogadják, hiszen a létezésük és az ezt kihirdető rendelet eddig is ismert volt. A program elindítói szerint a történészek az elmúlt években többet foglalkoztak a vidéki zsidóság deportálásával, míg a köztudatban az a képzet élt, hogy a budapesti zsidóság megmenekült a megaláztatástól és a megsemmisüléstől.
A kijelölt házakból az ott élő és nem zsidónak minősülő lakókat kiköltöztették, illetve a hatóságok próbáltak eleve olyan házakat kiválasztani, ahol nagyobb arányú volt a zsidó lakók aránya, vagy a ház rosszabb állagú volt, és az átlagosnál magasabb volt a lakbér. Lehetőleg ilyen házakba zsúfolták a zsidó lakosságot, és egy lakásba természetesen több családot is elhelyeztek.
Sokan tiltakoztak az ellen, hogy az úgynevezett keresztény házukból zsidó házat csináljanak, de olyan is volt, akik önként kitették a sárga csillagot, csak hogy a saját lakásukban maradhassanak. A több mint kétezer kiszemelt házból végül a véletlen folytán éppen 1944 darab házat jelöltek ki, ezekből ma 1600 ház áll. Ezek között nem csak lakóépület van: a Kossuth Lajos tér 2-4. szám alatti Miniszterelnöki Hivatal is csillagos ház volt, ahogyan a mai Radnóti Színház is, vagy éppen a Bolyai utcai óvoda és több iskola is.
Az OSA történészei, Rév István igazgató, Mink András és az 56-os Intézetben is dolgozó Lénárt András, valamint Bertalan Nóra, a projekt kommunikációs munkatársai úgy tudták mindeddig – saját bevallásuk szerint is rosszul –, hogy a csillagos házak a gettó előszobái voltak, de ez nem így volt. Nem azért jelölték ki őket, hogy a zsidókat gettóba költöztessék, hanem azért, hogy innen hurcolják el őket 1944 júliusában, amikor a tervek szerint megkezdődött volna a budapesti zsidóság deportálása. Ennek bizonyítéka többek között, hogy a ma Budapesthez tartozó elővárosokban, például Kispesten, Újpesten – amelyek 1944-ben még nem tartoztak a fővároshoz – a csillagos házakból egyenesen a haláltáborba küldték a lakosságot.
A magyar hatóságok eredetileg a budapesti zsidóság deportálásával akarták kezdeni a megsemmisítést, és csak a német hatóságok kívánságára kezdték a vidéki lakossággal, nehogy a szovjet csapatok érkezése megakadályozza ezt. Az is ismert tény ma már, hogy a magyar hatóságok igencsak túlbuzgóak voltak a deportálások terén, Rév István szerint szinte könyörögtek Auschwitzból, hogy csak kétnaponta küldjenek vonatokat Budapestről, de a magyarok napi 6 tehervonatot terveztek. Eichmann kompromisszumként napi két szerelvény indítását javasolta, végül a Horthy-kormányzat elérte, hogy naponta átlagosan négy vonatot indítsanak.
A csillagos házakból a zsidók többsége, 1944. december elejére a gettóba került. A budapesti zsidók nagyobb része végül túlélte háborút, bár az elővárosokból 27 ezer embert vittek el a haláltáborokba. További 50 ezer embert a mai Budapest területéről vittek el a nyilas hatalomátvétel után, és több ezer zsidót (számukat 3 és 15 ezer közé teszik) lőttek a Dunába, és a gettóban is több ezren haltak meg a gettó 1945. január 18-i felszabadulásáig.
„„Mi nem egyszerűen csak az emlékeket szeretnénk feleleveníteni, hanem szeretnénk, ha a város szembe nézne a saját történelmével. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ma, 2014-ben, ebben a politikailag is felfokozott hangulatban, mit kezd a város lakossága ezzel a közös örökséggel. Szeretnénk bizonyos tévhiteket is eloszlatni, miszerint például, hogy Horthy Miklós megmentette volna a zsidókat" – hangsúlyozzák a program szervezői.
]Közismert tény, amit objektiv történészek is elismernek (köztük a brit C.A. MaCARTNEY), hogy Horthy kormányzó hiusitotta meg az un. csendőrpuccsot és akadályozta meg a budapesti zsidók deportálását. A szerk[
A kezdeményezés hatalmasat robbant, a Csillagos házak több ezer követőt gyűjtött pár nap alatt, de nincs hiány gyűlölködő hozzászólásokból sem. Nagyon sok ember felfedezte, hogy olyan házban lakik, amelyiknek ilyen tragikus története van, és eltűnődik, hogy mit tegyen, szeretné megismerni a ház történetét.
„Segítséget akarunk nyújtani az embereknek abban, hogy nyilvánosan beszélhessenek arról, amit erről gondolnak. És persze szeretnénk a lakókat meggyőzni arról, hogy csináljunk együtt valamit június 21-én, amikor a rendelet értelmében a zsidóknak be kellett volna költözniük a csillagos házakba. Szeretnénk, ha minden házban történne valami ezen a napon” – mondták a szervezők.
2014. január 29., szerda
A HETI SZAKASZ(4) – TRUMÁ A CHASZID FOLKLÓRBAN – N.KRAUS
KINEK MIRE KELL A PÉNZ...
„És ez legyen az adomány, amit vegyetek (fogadjatok el) tőlük: arany, ezüst és réz. Kék bíbor, piros bíbor, karmazsin, ábisszus és kecskeszőr. Pirosra festett kecskebőrök, táhásbőrök és sittim fák. Olaj, világításra, illatos fűszerek a kenetolajhoz és a füstölőszerekhez..." (Exodus, 25, 3-8).
Íme az első adomány-gyűjtés leírása, melyet az első Szentély megépítése érdekében végeztek.
Az adomány, adakozás (cödáká) állandóan visszatérő téma a zsidók történetében, s ebben a pénz különleges szerepet tölt be.
* * *
Sokan megkérdőjelezték Bölcseink azon megállapítását, miszerint „az igaz emberek (cádikok) szemében a pénzük nagyobb fontossággal bír, mint a testük" (Szóta, 12).
A Talmud azzal indokolja ezt a furcsa megállapítást, hogy a cádikok azért tesznek így, mert „nem lopják a pénzüket". E megállapítás azonban magyarázatra szorul.
Az igaz emberek, a cádikok – szokta volt mondani Meir Shapira, a lublini rabbi – tudják, mennyi jót lehet a pénzzel tenni. Életet menteni, szegény sorsú zsidókat támogatni, cödókét adni, vallásos intézményeket létesíteni – se vége, se hossza, mi mindent lehet tenni, de csak pénzzel – kezek vagy lábak segítségével aligha. Ezért értékelik tehát a cádikok jobban a pénzt saját testüknél.
Más elbírálás alá esnek persze azok, akiknek csak arra kell a pénz, hogy saját jólétüket biztosítsák.
* * *
A Tóra-magyarázók felvetik, vajon honnan volt a zsidóknak mindaz, amivel hozzájárultak a sivatagi Hajlék (Miskán) felépítéséhez? Igaz, hogy Egyiptomból nem üres kézzel távoztak, meg a vízbefúlt üldözőktől is sok mindent zsákmányoltak – de honnan volt, például, sittimfájuk?
A kérdésre a Midrásban találjuk meg a választ.
Midőn Jákob ősapánk családjával lement Egyiptomba, Hebronból előbb Beér-Seva felé vette útját. Ez a kitérő feleslegesnek tűnne, ha nem tudnánk, hogy azért zarándokolt Ábrahám városába, hogy ott kivágja – az egykor Ábrahám által ültetett – sittim fákat, majd magával vigye Egyiptomba. Ott elraktározták, de halála előtt meghagyta fiainak, ha eljő az óra és távoznak Egyiptomból – ezeket a fákat vigyék magukkal. Mikor az Örökkévaló azt parancsolja majd nektek – vetítette Jákob előre a jövőt – építsetek szentélyt, akkor majd szükségetek lesz ezekre a fákra...
A Midrás szerint ezek gyönyörű szálfák voltak, nem volt bennük egy göb se. (Midrás Rábbá, Brésit, 84, 4 és Smot, 38,8
Amikor a Szentély építésének parancsa elhangzott – Mózes nem is értette, miről van szó. Benne ugyanaz a gondolat merült fel, mint később Salamon királyban – az első jeruzsálemi Szentély felépítésekor – ..."hát lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egek egei sem képesek befogadni téged – hát még ez a ház, amit én építettem!" (Királyok könyve, 1, 8, 27).
És a Mózes által , a pusztában létrehozandó Hajlék még sokkal kisebb volt, mint amit Salamon később épített.
Mózes tehát, aki felismerte Isten végtelen nagyságát, képtelen volt elképzelni, miként lehetséges Istennek „házat" építeni? Hogyan férhet bele végtelen nagyságával a megadott méretek szerinti Hajlékba?
„Mondá neki az Örökkévaló: nem úgy van az, ahogy te gondolod – itt eszmei méretekről van szó – és így elég, ha a Hajlék akkora lesz, amilyenre előírtam, vagyis húsz könyök a hossza, húsz a szélessége és nyolc a magassága, és én majd összehúzom magam, azaz dicsfényemet, egyszer egy könyöknyire..." (Smot Rábbá, 34, 1).
A Shiná, az Istenség öncsökkentése (Cimcum), a kabbala egyik alaptétele. Ezt abból az elvből származtatják, hogy a világnak magának nem volna helye az Istenség határtalan kiterjedése mellett, ha az Istenség nem „húzná össze magát" , azaz nem kicsinyítené saját nagyságát a világ és lakói létezésének érdekében.
Mindehhez rabbi Tanchumá Midrása hozzáteszi, hogy az Örökkévaló hajlandó lemondani égi Szentélyéről – amit a próféták megénekeltek s amely az egész világot betölti – és megelégszik azzal a szerény, földi Hajlékkal, amit a zsidók – jó szívvel – építenek neki.
A tanulság – kézenfekvő. Nem a nagyság, a fizikai terjedelem, vagy számbeli fölény a lényeg, hanem a szellemiség, a zsidó nép és Isten kapcsolatának bensőséges volta. Nem azért szeret benneteket az Örökkévaló, mert sokan vagytok, hiszen ti vagytok a legkisebb a népek között – mondja a Tóra. Csak a pogányok építették templomaikat bálványaik méreteihez igazodva. A Láthatatlan Istennek elég a húsz könyök hossz és húsz könyök szélesség...
* * *
A Midrás-irodalomban, azokról az értékekről (arany, ezüst, stb.) amelyeket a pusztában gyűjtöttek össze, érdekes magyarázatot kapunk. Rés Lákis szerint a világ nem volt arra érdemes, hogy aranya legyen. Létjogosultságát az adta meg, hogy a Hajlék, illetve a Szentély egyes edényeit és felszereléseit aranyból készítették.
Egy másik gondolatmenet a nemesfémeket bizonyos népekkel azonosítja: „Az arany – az Bábel, amely aranyfejű bálványhoz hasonlít" (Dániel, 2, 32). „Az ezüst – az Média, míg a réz – Hellász" (uo.).
A vasat- mondja a Midrás bizonyos éllel – se a Hajléknál, se a Szentélynél nem említik, mert az Edomra (Rómára) emlékeztet, arra az Edomra, mely rombadöntötte a Templomot.
Ezért – vonja le a Midrás a végső következtetést – az idők végezetéig az Örökkévaló minden néptől hajlandó ajándékot elfogadni, kivéve Rómát, mely a zsidók örök ellensége.
Igazság szerint Bábel is rombadöntötte a (első) Szentélyt – jegyzi meg a Midrás – akkor az mennyivel jobb, mint Edom-Róma? Bábel nem rombolta le alapjáig, mint Róma – szól a magyarázat – mely még a helyét is felszántotta... (Smot Rábbá, 35, 5).
* * *
Az adakozás szokásával kapcsolatosan sok történet forog közszájon, gazdag és fukar zsidókról, bölcs rabbikról, akik néha a lehetetlent próbálták meg – adakozásra bírni a zsugori, önző gazdagokat.
Mordecháj Bennett rabbi egy, a fukarságáról ismert újgazdagtól próbált adományt kicsikarni – jótékony célokra – de sikertelenül. A rabbi kérésére egyre csak azt hajtogatta, hogy ő a jótékonyságot titokban gyakorolja, hogy ne tudjon róla senki...
– Furcsa, nagyon furcsa – mondta neki a rabbi – azok a vétkek, amiket titokban követ el, vigyázva arra, nehogy kitudódjanak – a végén mégis közszájon forognak. Ezzel szemben az ugyanilyen módon gyakorolt jótékonyságra sosem derül fény, soha, senki nem hallott róla. Furcsa, és szinte csodával határos, mondhatom.
A dubnoi Maggid ugyancsak egy nagyon gazdag, de annál fukarabb zsidót akart rávenni, gyakoroljon jótékonyságot. De az hajthatatlan maradt.
Mielőtt a Mággid távozott volna tőle halkan megjegyezte:
– Tudja meg, jó uram, Ön hivatalos (mzumán) a túlvilágra (vagyis halála után egyenesen a mennyországba kerül).
– Mit jelentsen ez – kérdezte zavartan nevetgélve a fösvény – azért, mert nem adok jótékony célra, részem lesz a túlvilági üdvösségből?
– Nos, figyelj, elmondom – kezdte a Mággid, rátérve a tegezésre. – Élt egyszer valahol egy gazdag és zsugori zsidó, aki soha, egyetlen fillért sem adott senkinek. Végrendeletében meghagyta, minden pénzét, vele együtt, tegyék a sírjába. Nem volt mit tenni, a végrendeletet teljesíteni kellett.
Amikor az illető az égi felsőbíróság színe elé került, ott azonnal kiderült, hogy bizony életében soha nem segített senkinek. Amikor ezt számon kérték tőle, azt válaszolta, nem tudhatta, hogy abban a csaló világban ki a rászoruló, kinek kell valójában adni. Ezért – védekezett – magammal hoztam minden vagyonomat és itt osztom ki a rászorulók között.
Az érdekes okfejtést meghallgatták, megtárgyalták és olyan határozatot hoztak, amennyiben találtatik még két olyan zsidó, aki hasonlókép cselekedett – akkor jogosult a túlvilági életre.
Keresték, kutatták, de csak egyetlen ilyen emberre leltek, Korachra, akit vagyonával együtt nyelt el a föld.
– Na már most – fejezte be a Mággid történetét – éppen rád várnak. Te vagy a harmadik. Ez már egy mzumán (vagyis három ember), s így formálsz magadnak jogot a túlvilágra...
Az adakozás tudománya
„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Mondd Izrael fiainak, gyűjtsenek adományokat részemre mindenkitől, akit erre indít szíve szándéka...készítsenek nekem Szentélyt, hogy köztük lakozzam..." (Exodus, 25, 1-9).
A szakasz a pusztabeli Szentély (Hajlék) felépítését és az erre való gyűjtés történetét írja le, igen nagy részletességgel. Az adakozás – a Trumá – a zsidó élet egyik lényeges alkotóelemévé, a zsidó nép meghatározó magatartásává vált. Bölcseink kesernyésen meg is jegyzik, hogy a zsidó ember kész mindenre adakozni, ha felkérik, aranyborjúra éppúgy, mint a Szentély céljára.
A Hajlék felállítására rendezett gyűjtőakció különösen jól sikerült, mivel a szükségesnél sokkal több arany, ezüst és egyéb érték jött össze, ezért le is állították.
Őseink adakozási hajlandósága ma is jellemző a zsidóságra. Számtalan karitatív intézmény működik ma is, mint pl. a Joint, az Egyesült Gyűjtőakció stb., amelyek adományokból tartják fent magukat. A haszid világon belül az adakozás – a cödáká – már szinte művészi szinten működik.
* * *
„Akit erre indit szíve szándéka"
Rási értelmezése szerint az adakozásnak jó szívvel kell történnie (nem úgy, mintha fogat húznának).
A radomszki rabbi Slómóhoz egyszer elment egy, fukarságáról közismert gazdag híve, és „pidjon nefes"-ként (lelke váltságdíjaként) egy nagyobb összeget tett le az asztalra. A rabbi azonban visszaadta neki a pénzt, nem volt hajlandó elfogadni tőle.
Hívei nem értették a rabbit, hiszen nagy szüksége lett volna a pénzre, ezért meg is kérdezték tőle.
– Ha láttátok volna – mondta a cádik – mennyire örült, amikor visszavette a pénzt, nem kérdeznétek, miért adtam vissza...
* * *
Reb Dávid, az aszimovi rebbe, felkeresett egy gazdag zsidót, annak egy távoli rokona érdekében, mivel az olyan szegény volt, hogy szinte ennivalóra sem tellett neki. A gazdag rokonnak azonban nemigen akaródzott eleget tenni a „megtiszteltetésnek", arra hivatkozott, hogy ő alig ismeri ezt a rokonát.
Ekkor a rebbe azt kérdezte tőle:
– Mondd, szoktál te naponta imádkozni?
– Micsoda kérdés – felelte – a rebbe feltételezi, hogy én nem imádkozom?
– Tehát imádkozol – folytatta a rebbe – akkor mondd meg azt, hogy' kezdődik a Smona eszrében (a 18 áldás) az első?
– Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene – felelte már türelmetlenül.
– És kik voltak ezek? – faggatózott tovább a rebbe.
– Micsoda kérdés? Hát Ősapáink...
– És mikor éltek ezek az ősapák? – így megint a rebbe.
– Hát többezer éve – mondta mérgesen a zsidó.
- Így van – fejezte be a kérdezősködést a rebbe – te pedig a több ezer éve elhunyt ősök, távoli rokonaink érdemében kéred Isten segítségét. De egy most élő és nélkülöző emberen nem vagy hajlandó segíteni, arra való hivatkozással, hogy távoli rokon...
* * *
A wurkai reb Jichák felkeresett egy nagyon tehetős, de igen szűkkeblű embert, akiről köztudomású volt, hogy eleddig még egy fillért sem áldozott jótékonyságra. A rebbe arra kérte őt, segítené ki – egy nem túl nagy összeggel – egyik, méghozzá saját, rokonát. Természetesen a zsugori ember a kérést elutasította. A rebbe végighallgatta a nemleges választ, de ezek után sem távozott el, hanem nyugodtan ült tovább.
– Rebbe – vesztette el a gazdag ember végül a türelmét – megmondtam, hogy nem adok...
De a rebbe csak nem mozdult, mintha várt volna valamire.
- Rebbe, kár az idejéért – szólt megint az ember – nem változtatom meg az elhatározásom, semmi értelme, hogy tovább várakozzék.
– Van értelme, hogy várjak – felelte a rebbe. Tudod jól te is, hogy az emberben két ösztön lakozik és tevékenykedik: a Jó és a Rossz Ösztön. A Rossz Ösztön eredendően van benne az emberben, a születése pillanatában betelepszik az ember agyába, szívébe, és onnan fejti ki „áldásos" tevékenységét. Ezzel szemben a Jó Ösztön csak 13 éves kortól, a bár-micve pillanatától van jelen és képes jelenlétét érzékeltetni. Ebből következik az, hogy a Rossz Ösztön az idősebb és ezért ő beszél mindig elsőnek.
Nálad a Rossz Ösztön már elmondta a magáét, most tehát várok, hogy a fiatalabb, a Jó Ösztön is szóhoz jusson.
A rebbe szavai megtették hatásukat, a gazdag fösvény végül mégis odaadta a kért adományt.
* * *
Egyszer egy szegény, földhözragadt zsidó a nikolsburgi reb Smelkéhez fordult adományért, mivel neki és családjának még a betevő falatot sem volt miből megvenni.
Pénz nem volt otthon, így reb Smelke odaadta a felesége aranygyűrűjét.
Megtudván ezt a rebecen, jajveszékelni kezdett:
– Mit tettél, Smelke? Hiszen ebben a gyűrűben egy értékes gyémánt van!
Reb Smelke ekkor gyorsan a kéregető után szalasztott valakit, s amikor az visszajött, a rebecen izgatottan kérdezte:
- Megtaláltad?
– Megtaláltam.
– És visszavetted a gyűrűt?
– Nem vettem vissza – felelte – hiszen a rebbe nem mondta, hogy kérjem vissza. Csupán annyit mondott, hogy találjam meg a kéregetőt és figyelmeztessem, nehogy olcsón adja el a gyűrűt, hiszen van benne egy értékes gyémánt...
| · | · |