"A Horthyt uralomra SEGITŐ

 tiszti junta 20%  zsidó volt!"

-fedi fel CSAPLÁR VILMOS , "BETEG KÖZÖSSÉG" cimu cikkében amit a Szombat körkérdésére válaszaszolva irt

 

A Szombat szerkesztősége körkérdést intézett a szellemi élet jeleseihez az emlékezetközösség témájában. Alábbiakban  Csaplár Vilmos reflexiói. 

Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?

A Magyarországon élő emberek közössége, mint azt A magyarok című könyvemben részletesen kifejtem, a beteg közösségek közé tartozik. Évszázadok óta létezik egy törésvonal, mely meghatározó, bár koronként más-más konkrét tartalommal telik meg. Tehát mondhatjuk azt, hogy bár a közösségek tagjainak gondolkodását és viselkedését mindenütt a világon megosztja a tradíció és az érdek, nálunk ráadásként minden megduplázódik, a közösségben újra meg újra fölépül az 1-es és a 2-es. Létezik emlékezetközösség, de kettő.

 Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. század traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást?

 Semmiféle közösségben nincs teljes és megbonthatatlan egység, a különböző érdekek különböző módon generálják a tradíció értelmezését, de jó esetben azért vannak alappontok, melyeket a közösség minden tagja magáénak vall, ettől létezik a közösség, ettől egy. Nálunk ez a fajta „egység” nem magától értetődő, sőt a kivételes pillanatok közé tartozik, pl. Reformkor, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, 1956 ősze, 1989. Sok évszázad tapasztalata mutatja, hogy bár közelíthetők egymáshoz a közösség részei, az 1 meg a 2 együttes létezése a „normális” állapot.

Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.

 Az említett esszékönyvemben (A magyarok) többek közt az alábbiakat írom a fölvetett kérdés múltjáról:

„Miért nem közismert tény Magyarországon, hogy a Horthy Miklós hatalmát előkészítő úgynevezett „szegedi tiszti különítmény” 72 tagja közül tizenöten zsidók voltak? Ezzel szemben miért sokat emlegetett adat, hogy a szovjet mintára 1919 márciusában megalakult Tanácsköztársaság vezetői között sok zsidót találunk?

Mert a történelmi sémának így felel meg.

Magyarország területén, már a honfoglalás előtt zsidó közösségek éltek.

Nem érdekes.

Magyarországra zsidók már a honfoglalókkal együtt is érkeztek.

Ez se téma.

Tehát jó néhány zsidó élhet ebben az országban, akinek a családfája messzebbre nyúlik vissza, mint sok, magyarságról harsogó, tót (szlovák), sváb, ruszin, oláh (román) és egyéb eredetű honfitársunké. (Választási plakátszöveg 2006 őszéről: „Budapest a magyaroké!” dr. Staudt Gábor).

Szóra sem érdemes. A képlet megváltoztathatatlan, a zsidók általában „labancok”, „az idegeneket szolgálók”, sőt „az idegenek” kategóriájába sorolandók.

A magyarság, még a honfoglalás előtt kapcsolatba került a zsidó vallásra tért kazárokkal, kabarokkal. A magyar honfoglalás vezérének, Árpádnak egyik felesége is kabar leány volt (Orbán Ferenc: A zsidók története).

Nem illik a képbe, nem hisszük el, nem tartjuk számon.

A középkori városainkba egyre több zsidó költözött, így kialakultak a „történelmi hitközségek”: Buda, Esztergom, Sopron, Tata, Óbuda. Az egész Európát jellemző zsidóüldözés itt nem volt jellemző, már csak azért sem, mert az új ország építése során a királyoknak szükségük volt a zsidók gazdasági szakértelmére és adójára.

Könyves Kálmán a zsidókkal vegyes házasságot korlátozó és a vasárnapi munkát szigorúan tiltó törvényeket vezetett be.

Az egyház kérésére.

II. Endre előírta a zsidó megkülönböztető jel viselését, és eltiltotta a zsidókat az állami és közhivatalok viselésétől.

Az 1215-ös lateráni zsinat határozatai alapján.

Az úgynevezett Aranybullában (1222) és a beregi esküben (1233) megtiltotta a vegyes házasságot.

A pápa és a német kereskedővárosok követelésére. Stb.

A magyar történelem tanulmányozásából az derül ki, hogy ebben az országban a katolikus egyház és az itt élő németek erősen befolyásolták a zsidó nem-zsidó együttélést. A tizenkilencedik század második felében Magyarországon is szárba szökött a modern kapitalizmus, egyszersmind fölerősödtek a rivális csoportok közti ellentétek. Nálunk a zsidó tőke és a „sváb” tőke közt ez jelentős volt. Tehát miközben a negyvenes években és még évtizedekig úgy tűnt, hogy a magyar zsidóság körében sikeresen lezajlik a teljes asszimiláció, a jövő drámai eseményei is előrevetítették az árnyékukat. (lásd pl. Tiszaeszlár.)

Az érdekek speciális, meghatározó erejére vall, hogy Magyarországon Trianon után, amikor a terület beszűkült, és a többségnek nem volt „szüksége” a hatalmas számú, többé-kevésbé asszimilált zsidóra, a náci Németországot megelőzve megfogalmazódtak karakteres antiszemita ideológiák.

Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is. Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.

 Magyar emlékezet     Zsidó emlékezet

1919          vörösterror        /       fehérterror
1920          Trianon             /    numerus clausus
1940          Erdély visszacsatolása  /  1938-41 zsidótörvények
1944-45    orosz megszállás  /  gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956         forradalom       /    elsősorban vidéken antiszemita atrocitások

 A fönti párosítások a korábban említett problémák következményei, bár az utolsó, szerintem, erőltetett, mivel az 1956-os forradalom inkább a kivételes egység példái közé tartozik. Sőt, a szovjet megszállás évtizedei a közös ellenség léte miatt egészében is normalizáló hatással voltak a zsidó nem-zsidó együttélésre.

Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.

 Akár szükségesnek tartjuk, akár nem, a helyzet örökösen változik. A kérdés az, hogy éppen milyen irányban. A gazdasági fejlődés és a jövőbe vetett hit jó hatással van a szabadságeszmékre és a közösségek különböző elemeinek együttélésére. (Pl. tizenkilencedik század bizonyos évtizedei.) Ma „csak” válságokról beszélünk, de valójában a Nyugat nevű civilizáció hanyatlik. A „jóléti állam” eszméje jövőképből múltképpé vált. A jövő a jövő év, legföljebb még az utána következő egy-kettő, és a perspektíva GDP-százalékokban vagy éppenséggel tizedszázalékokban fogalmazódik meg. Egész Európában föl-fölfeslik a liberális demokrácia szövete, a gazdasági különbségek nőnek, a radikális „gyógyideológiák”, az „önvédelmi” csoportok szaporodnak és erősödnek. Magyarországon úgy lehetne „javítani” például az antiszemitizmus „viszonyain”, hogy jó nagyszámú muzulmánt kellene letelepíteni. Az új közös ellenség másodlagossá tenné a régi ellentétet. A jelenleg kormányzó pártok ideológiája és gyakorlata más utat jelöl ki. A törésvonalat (és ezen belül a hagyományos ellentéteket) úgy kívánja megszüntetni, hogy „1-esíti” a közösséget Magyar Nemzetté. Aki ebből kimarad (liberális, zsidó, kommunista, cigány, homoszexuális, ateista stb.), magára vessen, miért az, ami. Váljon „nemzetivé”, ha tud.

 (Forrás: Szombat/ Sófár)