ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(25)

                     A MEGBÍZHATÓ MUNKAADÓ

 

"Tarfon rabbi mondta volt: a nap rövid, és a munka sok, a munkások lusták. A bér jelentős, és a gazda sürget. Ugyancsak ő mondá: nem vagy köteles a munkát befejezni, de nincs jogod kibújni alóla. Ha sok Tórát tanultál, nagy a te jutalmad. A munkaadód megbízható, és kétségtelen, hogy kifizeti béred, de tudd meg, hogy az igazak igazi jutalma a másvilágon van. " (Atyák 2, 15-16)

 

   Tarfon, a javnei Synhedrion egyik oszlopos tagja, Jochanán ben Zákkáj tanítványa volt. A hilléli iskola követője, s a Misna ebben a részben azért idézi, mert gondolatilag kapcsolódik Elázár szavaihoz, kiről az előzőekben szóltunk.

 

  Tarfon kohanita volt, vallásosságáról, de egyben mesés gazdagságáról legendákat beszél el a Talmud. Történt, hogy birtokát inkognitóban járván, leszakított egy fügét. Egy őr - gazdáját nem ismervén - elfogta mint tolvajt, összekötözte, majd zsákba tette, hogy bedobja őt a közeli folyóba.Azonban

De amikor az őr meghallotta, hogy a zsákba kötözött ember azt mormolja:

jaj Tarfonnak, hisz ez megöli... megijedt, elszaladt és otthagyta.(Nedárim, 62a).

 

Az aggáda azt is elmeséli róla, hogy gazdagsága ellenére szűkmarkú volt, és nem adott elég pénzt jótékonysági célokra.Rabbi Akiba , társa és tanítványa, megkérdezte tőle egy alkalommal, nem akarná-e, hogy számára megvásároljon egy birtokot. Tarfon igent mondott, és odaadott egy nagy összeget Akibának. Az pedig mindjárt szétosztotta az egészet a szűkölködők között. Később, amikor érdeklődött a birtok holléte iránt, Akiba bevitte őt a Tanházba, ahol egy gyerek a zsoltároskönyvben éppen azt a verset olvasta, hogy: "Szórta a pénzét a szegényeknek, jótékonysága örökké fennáll." - Tarfon elértette a célzást, s attól kezdve már képességéhez mérten adakozott. (Vájikrá Rábbá, 34,17, és Kállá l)

 

                              ****

 

Tarfon idézett mondása az ember és Isten viszonyára utal. A nap rövidsége alatt az élet gyors elmúlása értendő, de a munka sok, azaz az embernek ezalatt sok feladatot kell teljesítenie. Tiferet Jiszráél szerint a "feladat" alatt az ember mindenfajta kötelezettsége értendő, mind Istennel, mind embertársaival szemben. Ezzel szemben - folytatja eszmefuttatását Lifschitz rabbi - a "munkások", azaz mi magunk, lusták vagyunk és restek, lelki és fizikai erőnk véges. De a bér jelentős...

 

  Tarfon szerint a Teremtő "érdekelve van" abban, hogy a zsidó ember a legmagasabb szintre jusson a Tóra tanulmányozásában és a parancsolatok megtartásában. Nem lehet a "munkát", azaz a Tóra-tanulást elhagyni magyarázza a volozsini reb  Chájjim  -,még akkor sem, ha az ember hajlandó volna a nagy fizetségről lemondani. A "munka" megtagadása bűnnek számít, és aki ebben vétkesnek találtatik, az nemcsak a fizetségtől esik el, hanem példás büntetést is kap.

 

Tarfon gyakran használja a "munka" szót, és annak fontosságát a Talmudban is gyakran hangsúlyozza. "Addig nem lakozott az isteni dicsfény Izrael népének körében, amíg nem végeztek munkát. Az ember rendszerint a semmittevéstől hal meg." (Ávot d'Rabbi Nátán, 12). Ha valaki nem képes az egész "munkát" elvégezni, az még nem menti fel őt az alól, hogy ne tegyen meg mindent ennek érdekében.

 

   A Midrás egy - erre vonatkozó - történetet mesél el. Volt egyszer egy király, kinek a palotájában egy óriási gödör éktelenkedett, és utasította kancellárját, mihamarabb tüntesse el. A felfogadott munkások egyik fele okos volt, a másik balga. Ez utóbbiak belenéztek a gödörbe, és kijelentették, ez olyan mély, hogy sose fogják tudni betömni... Az okosak pedig kijelentették, mit érdekli őket, meddig tart a munka, örülnek, hogy egyáltalán dolgozhatnak és pénzt kaphatnak érte...

 

  Így van ez velünk is. A Jóisten is azt mondja nekünk: tegyétek a dolgotokat, és ne törődjetek azzal, hogy nem tudjátok az egész munkát elvégezni (Jálkut, Ékev).

 

                                ****

 

A nap rövid...

 

A vilnai gáon, rabbi Élijáhu közel ötven évig nem találkozott a húgával.  Aikor az  végülis meglátogatta, nagyon megörültek egymásnak. Élijáhu  az "Aki feltámasztja a halottakat" áldással ölelte magához rég nem látott testvérét. A találkozás után nem sokkal azonban a rabbi otthagyta az egész családot, és könyveibe mélyedt, közölvén, hogy mivel ő már öreg, és közeledik az idő, amikor el kell hagynia ezt a világot, nem fecsérelheti el drága idejét mégoly örömteli dolgokra sem, ha az nincs összefüggésben a Tóra-tanulással. Húga elfogadta magyarázatát és visszavonult.

 

Kinek van szabad ideje?

 

Cháféc Chájjim, a nagy zsidó bölcselő, szokta volt mondani: módfelett csodálom azokat az embereket, akik folyton ráérnek, miközben azon töprengenek, mivel üssék agyon az időt. Az én bajom pont az ellenkezője, állandóan időzavarban vagyok, a munkám rengeteg, az élet pedig oly rövid.

 

Nem vagy köteles a munkát befejezni...

 

Ugyancsak Cháféc Chájjim mondta el az alábbi hasonlatot:

Egyszer húsz ember beleesett a hídról a sebes folyóba. A parton állók közül ketten azonnal beugrottak a vízbe, hogy mentsék a fuldoklókat. A parton maradók közül valaki` utánuk kiabált, hogy úgysem tudjátok kimenteni mind a húsz fuldoklót.

 

Igaza volt ennek az embernek? - tette fel a kérdést Cháféc Chájjim.

 Természetesen nem - adta is meg a választ -, hiszen ha nem is tudták mindet kimenteni, csak néhányat vagy akár csak egyet is, már akkor is meg kellett tenniük, mert nem szabad tétlenül szemlélni, ha valaki bajban van.

 

Kifizeti béred...

 

 A béred már most is megkapod, hogy élni és tanulni tudjál, de a valódi fizetség, a jutalom csak a végén, a túlvilágon van.

 

Cháféc Chájjimnak erre is van egy hasonlata:

 

Valaki autót bérelt egy hosszabb utazásra. Útközben a kocsi vezetője pénzt kért utasától. Az csodálkozott ezen, mondván, tudomása szerint ilyen esetben csak az út végén szokás fizetni.

 

Ez igaz - mondta a sofőr -, de nekem most is kell pénz, hogy benzint vehessek, és folytathassuk az utat...