AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(29)

        AZ ASZTAL ŐRANGYALA

 

   Simeon rabbi mondta volt: Ha három zsidó eszik egy asztalnál, és nem foglalkozik a Tórával, ez olybá vétetik, mintha hullaáldozaton lakmároztak volna, amint az írva van: "Minden asztal tele ronda okádékkal, mivel nincs ott Isten". (Jesájáhu, 28, 8). Viszont ha hárman esznek egy asztalnál, és foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha Isten asztaláról ennének, miként az írva van (Jechezkél, 41-22): "És szólt hozzám: ez az asztal, mely Isten előtt áll". (Atyák 3, 3).

 

   Az említett Simeon nem más, mint a legendás Bár-Jocháj, Akiba fiatal tanítványa, aki a Bar-Kochba felkelés leverése után vezette tovább a passzív ellenállást a megszálló rómaiak ellen. A Talmud elbeszéli, hogy Simeon, menekülvén az őt halálra kereső szoldateszka elől, 13 évig egy barlangban rejtőzködött fiával, Elázárral egyetemben.

 

   Mint az Akiba-orientáció híve - aki Bar-Kochbában Messiást látott -, Simeon is a zsidó nép ősellenségét látta a rómaiakban, akiknek nem lehet hinni, akik még a legártatlanabb civilizációs tevékenységükben is csak a saját javukat és a zsidók kárát akarják. A Talmud elbeszéli, hogy egyszer együtt ült három bölcs - Jehuda rabbi, Joszé rabbi és Simeon rabbi -, és velük volt Jehuda, a fiatal prozelita is, aki tanítvány volt. A beszélgetés a római megszállókra terelődött, és ekkor Jehuda rabbi azt mondta: "Nézzétek, milyen pozitívak ezen nép cselekedetei! Hiszen ők [a rómaiak] mindenhol, ahová eljutnak, piactereket, hidakat és fürdőket létesítenek!" Joszé rabbi hallgatott, míg Simeon rabbi, aki a római pacifikációs tevékenység mögött az elnyomó nagyhatalmat látta, elkeseredetten kifakadt: "Amit ők csinálnak, saját maguknak csinálják! Piactereket létesítenek, hogy onnan prostituáltakat működtessenek. Hidakat emelnek, hogy hídpénzt szedhessenek. Fürdőket építenek, hogy élveteg hajlamaikat kielégítsék!" Jehuda, a prozelita, családi körben elkotyogta a hallottakat, és azok a hatóságok fülébe jutottak. Ezek rögtön cselekedtek. Jehuda rabbi, aki a dicsérő szavakat mondta, kinevezést kapott, hogy ő legyen a Bölcsek szóvivője. Joszé, aki hallgatott, száműzetett Cippori városába, míg Simeont halálra ítélték. Ekkor ment illegalitásba és bujdosott el 13 évre, amíg csak tudomására nem jutott, hogy a halálos ítélet már elévült. (Sábbát, 33)

 

                                    ***

 

Simeon fenti mondása - akárcsak az előző, Chanina ben Tradion kérése, hogy még az egyedül lévő zsidó is foglalkozzék a Tórával - az akkori helyzetet tükrözi. A Bar-Kochba felkelés leverése és a Tíz Mártír kivégzése után, a helyzet valamelyest enyhült, a római terror elviselhetőbbé vált, de a tilalmak változatlanul érvényben voltak. Elsősorban a Tóra-tanulás volt eltiltva, mert a rómaiak jól tudták, hogy ez a zsidó lét záloga. A gyülekezési tilalom érvényben volt, de úgy látszik, ez csak nagyobb csoportokra vonatkozott. Ha három zsidó összejött, az még nem számított "ellenforradalmi" cselekedetnek. Így aztán Simeon utasítása ezt a törvényes lehetőséget látszik kihasználni. Ha hárman együtt esznek, és nem használják ki a lehetőséget, hogy a Tórával foglalkozzanak, az főbenjáró bűn, már csak azért is, mert egyéb lehetőség nemigen van.

 

"Mintha Isten asztaláról ennének."

 

 Simeon a negatívummal kezdi, és a pozitívummal folytatja. Ha hárman ülnek, és foglalkoznak a Tórával, az olyan, mintha Isten asztaláról ennének. Isten asztala - Bölcseink metaforájában - az oltár, melyen áldozatokat mutatnak be a Szentélyben. Ezt szellemi vetületében a Bölcsek átmentették a Szentély utáni galuti időkre is, mondván: "Amikor a Szentély fennállt, az áldozati oltár volt az, amely bűnbocsánatot nyert Izrael számára. Most, hogy nincs Szentély, a zsidó ember asztala az, amely bűnbocsánatot szerez számára". (Bráchot, 54).

 

   A Zohár - a Kabbala kézikönyve - azt mondja, hogy minden olyan asztalnak, melyen Tórát mondanak, van egy őrangyala, mely azt az Örökkévaló színe elé viszi. Azonban nem kell azt hinni, hogy csak magasröptű, mélyenszántó gondolatokat lehet a Tóra-tanulás alatt érteni. A vilnai gáont idézik, aki egyszer hallotta, amint néhány tanítványa ebéd közben idézte Simeon mondását, hogy asztalnál illik a Tórával foglalkozni, mert ha nem... stb. Mondá erre a gáon: Aki a fenti Misnát idézte, ezzel már eleget is tett a Siemon által előírt kötelességének...

 

                                    ***

 

 

Simeonnál, a zsidóság szeretete és a fennállásáért és megmaradásáért folytatott odaadó küzdelme  - fanatikus méreteket öltött. A Talmud elbeszéli (Pszáhim, 112,a), hogy amikor Akiba a rómaiak börtönében volt vizsgálati fogságban, a fiatal Simeon be-bement hozzá, és állandóan kérlelte, tanítsa őt a Tórára. Akiba ezt megtagadta, mivel nem akarta tanítványát veszélyes helyzetbe sodorni. Egyszer Simeon kifakadt, és megfenyegette mesterét: "Ha nem tanítasz Tórára, beárullak a római hatóságokná1...!"

 

   Felmerül a kérdés, hogy lehetséges, hogy a hűséges tanítvány megfenyegeti a Mestert, hogy besúgja a hatóságoknál? És mit súg be, amikor Akiba már amúgyis börtönben ül? Hogy nem akarta Tórára oktatni...?

 

A lehetséges magyarázat azonban az  hogy Simeon ezzel fenyegette meg Akibát: Tudd meg, drága Mester, hogy ha nem oktatsz a Tóra törvényére, fennáll az a veszély, hogy annyira elzüllök, annyira kivetkezek zsidó mivoltomból, hogy képes leszek még árulásra, besúgásra is vetemedni. És mindezt azért, mert nem tanítottál Tórára...

 

   Ezt hallván, Akiba valóban meggyőződött Simeon igazáról, és tanította őt... (Jéná sel Tórá).