A HETISZAKASZ(5)- VÁÉRÁ- 2013

 

Irja: Glitsenstein Smuel, Rabbi

SOSE VESZÍTSÜK EL A REMÉNYT!

 

Képzeljük el, hogy évek óta végezzük már ugyanazt a munkát. Kemény fizikai munkát, amibe nem csak egyszerűen belefáradtunk, hanem végleg kimerültünk, kiégtünk, frusztráltak vagyunk. És akkor egy szép napon jön valaki, és egy új, egyenlőségen alapuló világot ígér, jutalmat és szabadságot. Elhinnénk-e neki, vagy már feladtuk a reményt? Készülünk-e a jobb holnapra, akár azzal a kockázattal, hogy nagyot veszíthetünk, és kudarcot vallhatunk, vagy beletörődtünk a „sorsba”, és feladtuk az álmainkat?

 

Így éltek őseink Egyiptomban. Rabszolgák voltak hosszú éveken át, amikor jött valaki, és mindenfélét ígért. Mózes az Örökkévaló ígéretét hozta, ami a megváltásról szólt. Hogy van egy Ígéret földje, ami rájuk vár, nincs minden elveszve. Van fény az alagút végén!

Hogyan reagáltak az őseink? „De ők nem hallgattak Mózesre kishitüségük és a nehéz  munka miatt.” (2Mózes 6:9)

Egy kommentár szerint a „kishitüséget” (szó szerint: „a lélegzet hiánya”) nem csak szó szerint kell értenünk. A héber szó a lélegzetre (rúach) „lelket” is jelent. Azaz nemcsak fizikai kimerültségük folytán voltak kevésbé fogékonyak Mózes szavára, hanem mert hiányzott belőlük hozzá a „lélek”. Régóta szenvedték a fogságot, nem volt már hitük, reményük abban, hogy a szabadulás a realitás birodalmában is lehetséges. Elérhetetlen volt számukra. „Elveszítették” a lelküket.   Egyiptomban a rabszolgák nem szoktak felszabadulni. Hogyan távozhatna el szabadon egy egész nép? Ez a Mózes egy álmodozó, gondolhatták.

 

Efféle nagy reményeket táplálni csak azért, hogy aztán kudarcot valljanak, nem józan dolog. Tehát csüggedten fogadták a szavát, nem „lelkesültek fel”, és így nem is fogadhatták be Mózes üzenetét.

 

   Gyakran történik ilyesmi. Az ember úgy megrögződhet középszerűségében, hogy az áttörés reményét is feladja. A rutin kerékvágásába, az unalom taposómalmába süppedt házasságokban már álmodozni sincs kedvünk. A mai Izrael népe, még bátor vezetőik is, úgy elcsüggedtek, eltompultak a háborúk, az állóháború és a terror éveiben, hogy már képzeletbeli szalmaszálakba is belekapaszkodnának.

 

Gyakran szoktam idézni egy legendásan bölcs chászid, reb Mendel Futerfas mondását: „Ha elveszted a pénzed, nem történt semmi. A pénz jön, a pénz megy. Ha az egészségedet veszíted el, félig elvesztetted magad. Nem vagy már az, ami voltál. Ha viszont az eltökéltségedet veszítetted el, elvesztél egészen.”

 

Mózes friss reményt vitt egy elnyomott, álmok nélkül élő népnek. Visszaadta elvesztett lelkierejüket, és végül – az Örökkévaló csodái által – az ígéret beteljesült, az álom valóra vált.

 

Kimerülni, kifáradni normális dolog. A reményünket elveszíteni, azt viszont a zsidó nép sosem engedheti meg magának. Adja az Örökkévaló, hogy sose veszítsük el a reményt!