Ofen Jásán  temploma  újra a régi

 "Halló! Nem akarnak véletlenül

 Alig Használt zsinagógát venni?"...

 

A Lajos utca végén, háttal a Dunának áll egy klasszicista építmény. Hat korinthoszi oszlopával, timpanonos előcsarnokával kisebb reformkori palotára hajaz, de beúszik a Deák téri evangélikus templom képe is. Ám ha az ember kicsit hunyorít, s az ég felé emeli fejét, kettős kőtáblát lát a kereszt helyén. A márványon héber betűkkel a tízparancsolat. A homlokzati frízen szintén ószövetségi a felirat: „Bárki, aki imádkozik és könyörög, e ház felé tárja ki tenyerét.” A tető gerincének nyugati és keleti végén egy-egy kancsó magasodik, a leviták jelképe. Az ember csakhamar rájön: zsinagógára bukkant pár lépésre a HÉV-megállótól. A templom előtti kertben a Római Birodalom romjai, balra tízemeletes panel, jobbra a Hotel Aquincum.

 

SZÉKELY ILONA írása.

 

A zsinagóga a hetvenes évektől hosszú ideig a Magyar Televízió és a filmgyár díszlet- és kelléktára volt, vagy éppen e falak közt működött az ötös stúdió. Ha valaki bekukkantott az ajtón (az ablakon nem tudott, mert azt befalazták.), műanyag padlót, hatalmas állványokat, kábeleket talált. Sem a kameraman, sem az arra járó nem tudta, hogy az épület nemcsak az óbudai zsidó közösség, de valamikor a Habsburg Birodalom büszkesége is volt. Az empire díszítésű izraelita templomot József nádor gyakran mutogatta külföldi vendégeinek. A „tévés” időkben lemeszelték a mennyezetet, átfestették a falakat. Eltűntek a héber kacskaringók, vakolat temette a múltat.

Most ismét ámulhat az erre látogató. A belső térbe színes üvegablakokon árad a fény, a plafonon több ezer Dávid-csillag, ráadásul a tizenkilencedik századból.

A földesurak védnöksége

 

    Jakabnak hívták az első óbudai zsidót, aki 1712-ben itt letelepedett (eltekintve a mohácsi vész előtti időktől.) Olajat, citromot, mandulát és hajbodorítót szállított a Zichy-kastélyba. Aztán egyre több zsidó családfőről tesznek említést az összeírások, főleg Cseh- és Morvaországból érkeztek Ofen Jásánba (Óbuda héber neve) bevándorlók. A törvény ebben az időben tiltotta izraeliták letelepedését a szabad királyi városokban, ezért Budára sem költözhettek. Ez a tilalom azonban nem zavarta a földesurakat, akik közül többen – az Esterházyak, Batthyányak, Pálffyak – szorgalmazták birtokaikon a zsidó családok letelepedését. Az együttélés mindkét fél számára előnyös volt, hiszen az izraeliták – amint befizették a Schutzgeldet (oltalompénz) –, a földesúr oltalma alatt élhettek, dolgozhattak, és ezért cserébe az uradalmat bekapcsolták a nemzetközi kereskedelmi hálózatba. A mezővárosnak számító Óbudán a zsidó közösség a Zichy család védelme alatt állt.

Nyúlbőr és kagyló 

A héber kereskedők egy része szegény házalóként járta a környéket: batyuból árultak nyúlbőrt, báránybőrt, gombnak való kagylót, ócskavasat. De a kóser hentes és italmérés mellett egyre több kézműves is berendezkedett. Nadrágot varrt a szabó, üzletet nyitott a varga meg a szűcs, és megélt Óbudán a pálinkafőző, az aranyműves, de bizony a könyvkötő is. A közösség tehetősebb lett, még hegedűs mulattatókat is eltartott.

 1732-ben már állt a mai Lajos utcában egy zsinagóga, később özvegy Zichy Péterné a nagyobbítását is engedélyezte. Épült aztán izraelita kórház meg patika, és a jelenlegi Zichy utcában nyílt meg az első világi zsidó népiskola Magyarországon. Szólás lett: „Annyian vannak, mint Óbudán a zsidó gyerek.” A kesztyűkészítő és kalaposmanufaktúrákon kívül számos bevándorló alapított kékfestőműhelyt. Ekképp cselekedett maga Goldberger Ferenc is, a híres textiles dinasztia megalapítója. (Mellesleg ő már Óbudán született.) 

Így történt, hogy a tizenkilencedik század első felére, ahogy az ipar fellendült, a helyi közösség tekintélye és vagyona is gyarapodott. 1822-ben négyezer katolikus sváb és háromezer-kétszáz zsidó ember lakott, dolgozott, imádkozott és házasodott Ofen Jásánban, vagy ahogy a braunhaxlerek (óbudai svábok) mondták: Alt-Ofenben. Az istenhívők egy része a Zichy grófnő építtette Szent Péter és Pál plébániatemplomba járt, a többiek pár méterrel arrébb a zsinagógát keresték fel.

    A protestáns "magtárak"

Hanem arra ráfért már a csinosítás. Az épületet korábban többször újraépítették, bővítették, de a Neupauer Máté által tervezett, 1769-ben átadott templom is erősen düledezni, repedezni kezdett. Erre a hitközség úgy döntött: lebontják a falakat, méltóbb zsinagógát érdemel Óbuda. A leghíresebb mestereket kérték fel a tervek készítésére, köztük Pollack Mihályt és Landherr Andrást. Végül Landherr lett a befutó, talán mert a terve egyszerűbb és lényegesen olcsóbb volt. 1820-ban láttak neki a munkálatoknak, 1821-ben már fel is szentelték a klasszicista zsidó templomot. Az esemény súlyát jelzi, hogy Münz Mózes rabbi avatóbeszédét Bécsben nyomtatásban közölték. 

S hogy miért emlékeztet az óbudai zsinagóga a Deák téri evangélikus templomra? Először is, mert Landherr maga is Pollack-követő volt, és ekkor már állt a Deák téri épület. Másodszor: a két vallásnak hasonló hagyományai vannak. Ilyen a képidegenség, a szövegközpontúság és a kisebbségi közösségi státus. Magyarországon a Habsburgok sokáig előírták, hogy a protestáns templomok úgy nézzenek ki, mint a magtárak, megkülönböztetésül a díszes katolikus templomoktól. Hosszú évekig tornyot sem volt szabad építeni. A zsidó templom tervét szintén el kellett fogadtatni a hatóságokkal. A protestáns templom típusú zsinagóga eredeti magyar jelenség, máshol nem találni ilyet a világon. (Hazánkban viszont többet is.) A klasszicista oszlopok szakítanak a galíciai, morvaországi hagyományokkal, a felvilágosodás humanizmusa lengi át az előcsarnokot. 

A Nemzeti Múzeum alapításához az óbudai hitközség 2625 forinttal járult hozzá. '48 őszén klezmer muzsikusok húzták a zsinagóga előtt a verbunkost, huszárokat toboroztak a szabadságharcnak. Az óbudai zsidóság önként ajánlotta fel minden templomi ezüstjét a magyar ügynek, lovasokat állított ki teljes felszereléssel.1849 májusában menekülő polgárokat fogadott be Ofen Jásán, amikor Budát ostromolták. 

A kiegyezés utáni időkből több kiemelkedő óbudai rabbiról szólnak a krónikák. Köztük Ádler Illésről, aki később a Rumbach utcai zsinagóga lelki vezetője lett. A Leonardo-arcélű vállas óriás talpig feketében járt, csak botja fogantyúján csillant az ezüst. Úgy hírlett: papi beszédével senki nem tudta úgy meghatni a lelkeket, könnyeztetni a szemeket, mint Illés, a prófétaszakállú. 

Lóhús az ágy alatt

Az első világháborút követően Buday Goldberger Leó nagyvonalúan támogatta a gyülekezetet, a hívek száma megkétszereződött. 1927-től a második világégésig és még azon is túl dr. Neumann József volt Óbudán a főrabbi.

–         Jól emlékszem Neumann bácsira, még nem voltam négyéves, amikor nagyapám elvitt a zsinagógába – meséli Láng János, Óbuda szülötte. – A nagypapa suszter volt, a Lajos utcában állt döngölt padlós szoba-konyhás lakásuk. A nagymama tizenegy gyereket szült, kilencet itt nevelt fel, közülük ketten élték túl a háborút. Apám Goldbergernél volt textilgyári munkás, az összerakóban dolgozott. Nem voltunk nagyon vallásosak, a nagy őszi ünnepeket tartottuk, és hosszúnapkor böjtöltünk. Apám inkább a baloldali mozgalmakkal rokonszenvezett. Őt Erdélybe vitték munkaszolgálatra, anyámat viszont Mauthausenbe hurcolták. Pacsirtamező utcai otthonunk csillagos házban volt, de a vészkorszakban innen is költözni kellett. Nagymamával együtt a gettóba kerültem. November volt, emlékszem egy lótetemre is. Nagymama levágott egy darabot a lóból, megfőzte, s a húst lábasban az ágy alá dugta. Éjszaka ezzel etetett. Többen éhen haltak körülöttem. Január tizennyolcadikán betörték a palánk falát az oroszok. Az egyiktől cukrozott déligyümölcsöt kaptam.

Láng János édesapja hazatért a munkatáborból, és édesanyja is életben maradt. A zsinagóga épületét az ostrom megrongálta, de a tető sérüléseit még helyre lehetett hozni. Az óbudai hitközség sebe viszont nem volt gyógyítható: háromezren nem tértek vissza az elhurcoltak közül. Neumann rabbi szinte egyedül maradt a templomban a Mindenhatóval.

---és a Miók kótyavetyél

1949 novemberében a megfogyatkozott óbudai gyülekezet beolvadt a nagy-budapesti hitközségbe. A hatvanas évek elején az elnéptelenedett zsinagógát az akkori izraelita (Miok) vezetők átengedték az államnak. Először textilmúzeumként próbálták hasznosítani, majd a falak közt a Magyar Televízió rendezkedett be.

„Jó napot, nem akarnak venni egy zsinagógát?” Ezzel a kérdéssel hívták fel 2010-ben Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fiatal vezető rabbiját. 

– Bár ismertem az óbudai épületet gyerekkoromból, furcsa volt ez az ingatlanos stílus. Az illető azt mondta, az irányár ötszázmillió, de lehet, hogy el tudja intézni százötvenért is. Mondtam, hogy köszönöm, majd még meggondoljuk. Már évek óta kerestünk egy alkalmas helyet Budán, ahol zsinagógánk lehetne, és megújíthatnánk a hitéletet. Már ott tartottunk, hogy egy régi családi házat fogunk átalakítani, amikor megnéztük Óbudán a raktárnak használt zsinagógát. Egyik barátom javasolta: próbáljuk meg először bérbe venni a tévétől.

 

És az üzlet megköttetett. Havi százezer forintért húsz évre kibérelték a zsinagógát a Magyar Televíziótól. Gondolták: valamilyen pályázati pénzből majd elkezdhetik a felújítást. A pályázati lehetőség késett, de a kulcs a kezükben volt. Köves Slomó adakozó kedvű embereket vitt a templomba, hátha segítenek lebontani az ormótlan vasállványt, és sikerül kiszabadítani rabságukból legalább az ablakokat. Az egyik látogató egymilliót adott, a másik százezret. Magyar zsidók és nem zsidók, óbudaiak és pestiek egyaránt segítettek. A régi rajzok, fényképek alapján az épület belül is visszanyerte lelkét és formáját. Még akkor szeptemberben kétezer ember jött el a megnyitóra. Köztük Láng János, aki gyerekként járt utoljára e falak közt. 

A hír hallatán külföldről is jelentkeztek óbudaiak, mert valamikor itt volt a bár micvójuk. Az egyik „fiú” '56-ban szaladt ki Amerikába, azóta sem járt templomba. Árvaként nőtt fel, szüleit a háború égette el. Villanyszerelőből gazdag gyártulajdonos lett. Egy színes üvegablak költségeit ő állta. 

A történelem alaposan átrendezte a Lajos utcát. A római időkből maradtak ugyan romok, de a kerthelyiségekben már nem kínálnak savanyú pejslit, a bor mellé nem jár sramlizene. Nemcsak a macskakövek, a zegzugok és az alacsony házak tűntek el, de lebontották az izraelita árvaházat, a rabbi lakását és az iskolát is.

A zsinagóga viszont áll. Falai közt újra imádkoznak.

 

(Forrás: 168 Óra)