A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL - TOLDOT -2013

AMIKOR NINCS VISSZHANG

    

 Izsák idejében, amikor éhínség volt az országban, megjelent előtte az Örökkévaló és arra utasította, hogy „ Ne menj (le) Egiptomba, … lakjál ebben az országban.” (1Mózes 26,2–3). Ugyanekkor az Örökkévaló áldásokkal halmozta el a második ősapát, mindezt azzal indokolván, hogy az áldást azért kapja, „mivel Ábrahám hallgatott a szavamra, követte figyelmeztetéseimet (vagy megtartotta a megtartandókat), parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat”. (uo. 5)

 

     (Zárójelben egy fontos filológiai megjegyzés: a héberben az A. K. V. gyök sok mindent jelenthet, ami pontozásánaka függvénye. Az itt használt ékev jelenti a „mivel” szócskát, de jelenthet más pontozással (ákév) lábsarkot is, meg nyomozást (ikuv), köbre emelést, következetest (ikvi) stb. Ami nekünk itt és most fontos, az a sarok, amint azt mindjárt látni fogjuk).

 

      Általánosan elfogadott, hogy a Tórában minden kifejezés pontos, nincsenek pongyola szövegek. Az, hogy itt a Tóra a  többértelmü ékev szót használja –abban az értelemben, hogy mivel –, arra mutat a haszid értelmezés szerint, hogy itt, ezáltal, egy igen mély gondolat jut kifejezésre. A Tóra itt arra utal, hogy Ábrahám hogyan és miként hallgatott Isten szavára: teljes egészében, a feje búbjától egész a lába sarkáig (ákév = sarok!), vagyis miután az isteni elkötelezettség áthatotta mindenét – energiáit, eszét, érzelmeit és minden porcikáját –, mignem az istenség  betöltötte egész mindenségét és a szentség belé fészkelődött egész a lába sarkáig!

 

   NEM VOLT VISSZHANG

 

  Azonban ez a dolog magyarázatra szorul. Az ember sarka képviseli benne az élettelen anyagot, mint ahogy a természetben létezik a négy meghatározó: élettelen anyag (domém), a növényvilág (coméách), az állatvilág (cháj) és az ember (mödábér) – úgy van ennek megfelelője az emberben is. A fej, az ész a legmagasabb fok (a mödábér): a szív és tulajdonságai a második (coméách), stb. míg a legalacsonyabb fok, az „élettelen anyag” megfelelője – a láb sarka, a domém. Ez a gyakorlati kifejezője az ember tevékenységének: jön, megy, tesz, vesz.

     Hogyan érzékelheti az „élettelen anyag” a szentséget, az istenséget?

  Ez volt a nagy újdonság a szináji jelenésben: az isteni hang behatolt a valóság minden rétegébe – beleértve az élettelen anyagot is. Ezt a hangot a Tóra úgy definiálja, hogy „NAGY HANG, ÉS NEM TÖBB” (5Mózes 5,19). Ez Bölcseink értelmezésében azt jelenti, hogy nem volt visszhangja (Midrás Smot rábbá 28,6).

      Kérdezhetjük, mi abban a  különös hogy nem volt visszhangja? Első látásra úgy tűnik, hogy a visszhang tanúsítja a hang erősségét – minél erősebb a hang, annál nagyobb a visszhang!

 

     BEHATOLT AZ ÉLETTELEN ANYAGBA

 

    Igen ám, de ebben a konkrét esetben, éppen hogy  a visszhang hiánya bizonyítja a hang erősségét és hatékonyságát. Mert mi is tulajdonképpen a visszhang? Ha a hang beleütközik valamibe és visszaverődik onnan – ez a visszhang. Azonban itt az isteni hang nem ütközött semmi ellenállásba és ezért nem jött vissza, mivel behatolt a teremtés minden egyedébe – az élettelen anyagba is.

 

  Tévedés lenne azt gondolni, hogy a szentség csak olyan nemes dolgokkal érintkezik mint az ész vagy az érzelem. Ellenkezőleg – az isteni szentség behatol és felszívódik az élettelen anyagba és annak legalantasabb részeibe is.

 

     MIND A 248 PORCIKÁBAN

 

     Bölcseink megállapítása szerint az idők végén az ember „házának téglái és gerendái fognak tanúskodni rá” (BT, Táánit 11, a), vagyis azokból lesz nyilvánvaló, milyen emberről is van szó. A ház falai, fizikai valóságukban, figyelik és „észreveszik” az ember cselekedeteit. Amikor otthon Tórát tanul vagy jótéteményeket gyakorol – a falak „felfogják” és beszívják azt, és idővel tanúskodnak rá, ahogy azt Habakuk prófétánk mondja (2,11) „… a kő is kiált a falból…”.

 

     Ez volt Ábrahám ősapánk nagy érdeme és nagyságának szimbóluma – „mivel Ábrahám hallgatott a szavamra...” (1Mózes 26,5) Azaz, hogy szófogadó volt és hallgatott az Örökkévaló istene szavára.

 

     Ez a megszívlelendő tanulság minden zsidó ember számára, hogy a Tóra szavának be kell hatolnia  teljes valóságába, minden porcikájába, ahogy Bölcseink fogalmaztak „mind a 248 testrészébe”, mert csak ebben az esetben őriztetik meg maradéktalanul. Egy ilyen zsidó emberen szemmel látható, hogy ő egy tórahű zsidó, és ezzel segít ebből a világból hajlékot létesíteni az Örökkévalónak.

  (Tórát Menáchem 37. kötet)