A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐLCHÁJÉ SZÁRÁ(2013)

 

AZ ÖNMEGTAGADÁS  JUTALMA

  

Amikor Szárá ősanyánk (Sára) elhunyt, 127 éves korában, férje, Ábrahám, megvásárolta a hettita Efrontól a Machpéla  barlangot. Erről az ügyletről így számol be a Tóra: „....és kimért Ábrahám Efronnak annyi ezüstöt, amennyit mondott.... négyszáz ezüst sekelt, amilyen a kereskedők között forgalomban van.” (1Mózes 23,16)

   

A Tóra tanulásában, értelmezésében négyfajta utat, lehetőséget ismerünk:

A PSÁT vagyis a szó szerinti és értelem szerinti magyarázat; a REMEZ, ami utalás, jelzés formájában magyarázza az Írást; a DRUS – a halachák és (főleg)az  aggádák, (midrások) amelyeket az Írásból fejtenek ki Bölcseink bizonyos regulák alapján, és a SZOD = az Írás kabbalisztikus értelmezése, szellemi formulák alapján.

 

A fent idézett írásvers is ezen a négy alapon értelmezhető; a negyedik – a SZOD (titok) a szent Ári (Lurja) írásaiban található:

 

    EFRON (a hettita törzsfőnök) neve a porból ered, illetve erre emlékeztet (áfár = Efron = por), és a vers azokra az igaz emberekre (cádikim) utal, akik  jelenleg a "porban nyugszanak", vagyis halottak, de a feltámadáskor fel fognak kelni, és Ábrahám ad nekik négyszáz ezüstöt, ami „négyszáz világot” jelez, amelyek a szellemi, metafizikai világokat  valamint az irántuk való vágyakozást jelentik.

 

A „POR” FONTOSSÁGA

 

    Tulajdonképpen miért nevezzük a cádikokat Efronnak, ami a porból (áfár) ered? Maga a szó – a por – alacsonyrendűséget jelez, ahogy az írásvers mondja: „… mert por vagy, és a porba térsz vissza”. (1Mózes 3,19) Valóban úgy tűnik,  hogy az igaz embereket valami olyan jelzővel kellene illetni, amely emelkedettséget jelent, ahogy Bölcseink mondták: „a jövőben a cádikok az Örökkévaló nevét fogják viselni” (Bava batra 75b), és ha így van – miért illeti őket a „por”, ami arra emlékeztet, hogy a porból lettek teremtve?

 

    A por az önmegtagadást jelképezi, az ember önmaga általi semmibe vevését, olyannyira, hogy a por az, amelyen mindenki tapos. Ha az ember ilyennek érzi magát, vagyis eléri az önmegtagadás legmagasabb fokát – akkor éri el a legmagasabb szintet, és akkor kapja Ábrahámtól a vágyakozás „négyszáz világát”.

 

ESZKÖZ A JELENÉSRE

 

    Amíg az ember tudatában van saját jelenlétének, "valóságának" és azt nem képes eliminálni és semmivé tenni – addig ő nem válhat eszközzé a nagy isteni Jelenés befogadására.

    Tehát előbb kell, hogy semmibe vegye saját magát  Efron által, vagyis képzelje magát pornak és hamunak, ami által érdemes és alkalmas a négyszáz ezüst sekel befogadására.

 

     Ezt elérni – Ábrahám által lehet, aki maga is teljesen semmibe vette magát az Örökkévalóval szemben. Ámbár reá vonatkoztatja a Midrás a „nagy ember az óriások között” (Josuá 14,15) jelzőt, és a szentség fénye annyira áthatotta, hogy a pogány hettiták is azt mondták neki: „Isteni fejedelem vagy közöttünk” (1Mózes 23,6). Mindennek ellenére az Örökkévalóval szemben senkinek és semminek érezte magát, és azt mondta, hogy „én por és hamu vagyok”. (1Mózes 18,27)

 

Bölcseink kihirdették, hogy „minden zsidónak része van a túlvilági életben” ( BT, Szánhedrin, 90,a)), és mivel a holtak feltámadásához szükséges isteni megnyilatkozás előfeltétele az önmagunk általi semmibevevés, egész az efroni fokáig (vagyis a porig) – nyilvánvaló, hogy minden zsidónak el kell érnie ezt a magas piedesztált.

 

      LEGYŰRNI A NEHÉZSÉGEKET

 

     Ahhoz, hogy ezt elérjük, nem kevés nehézséggel kell megküzdenie minden zsidónak, lett légyen bármilyen magas szellemi fokon. Az egyszeri, mindennapi zsidó embernek nehéz eljutnia az önmegtagadás kívánatos fokára, mert nem ismeri az utat, ami odavezet, és ami ezt lehetővé tenné számára. Vele szemben az igazán nagy embernek, a tanult, istenfélő embernek – aki tudja az odavezető ösvényt –azért nehéz megközelíteni a kívánatos szintet, mivel ő ismeri önmagát és tudja, hogy őt „nagy emberként” tartják nyilván – aminek megvan a maga értéke és fontossága a Tóra szerint is.

 

    Erre és ezért kapunk mi támogatást és akaraterőt Ábrahám ősapánktól. Hogy minden egyes zsidó – a legegyszerűbbtől a legnagyobbig – le tudja küzdeni a nehézségeket és elérje az önlebecsülés felső fokát és mindazt, ami azzal jár.

 

   (Torát Menáchem 24. kötet)