A HETI SZAKASZ   CHASZID SZEMSZÖGBŐL –VÁJÉRÁ - 2013

TERMÉSZETFELETTI ODAADÁS

    Miután Ábrahám ősapánk kiállta a tizedik megpróbáltatást is, ami nem volt más, mint egyetlen fia, Izsák feláldozása – az Örökkévaló azt mondta neki: „… most már tudom, hogy istenfélő vagy…”

 

Érdekes: kilenc megpróbáltatás kiállása nem volt elég ahhoz, hogy az Örökkévaló tudomást szerezzen arról, hogy Ábrahám valóban istenfélő? Ezt csak most tudta meg, az ákédá által („most már tudom”)?

 

     Ahhoz hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy a hangsúly itt az „istenfélőn” van. Ábrahám ismert volt arról, hogy természeténél fogva a kegy és a szívélyesség embere volt. A próféta (Jes 41,8) őt „Ábrahám, kedveltemnek” titulálja, mivel istenszolgálata az Örökkévaló szeretetéből fakadt. Egész életében kegyet gyakorolt, ami főleg szívélyes vendégfogadásban mutatkozott meg.

   A félelem – ennek ellentéte. Ez a szigorból ered, ami a törvényt jelzi, a kínos pontosságot és aprólékos vizsgálatot.

 

   A KEGY ÉS A FÉLELEM

 

      A tizedik megpróbáltatásig, vagyis Izsák feláldozásáig, azt lehetett  hinni és mondani, hogy Ábrahám istenszolgálata „természetes” volt, mivel természeténél fogva „kegyes” volt, és így a jótétemények egybecsengtek természetes tulajdonságaival: jót tett az emberekkel és közhírré tette az Örökkévaló nevét és hírét a világban, mivel ez maga is – az isteni igazság terjesztése – szintén kegyes cselekedetnek számít. Azonban, ez idáig nem volt bizonyíték arra, hogy odaadása az Örökkévalóhoz természetén felüli és nem annak függvénye.

 

     A tizedik megpróbáltatás, Izsák feláldozása (az ákédá) azonban minden kétségen felül bizonyította, hogy Ábrahám hajlandó volt megtenni azt, ami gyökeresen ellenkezik természetével. Ugyanis ez a megpróbáltatás – egyetlen fiának feláldozása – pont az ellenkezője a kegynek. Ez – kegyetlenség.

 

Amikor Ábrahám kiállta ezt a próbát is, megbizonyosodott, hogy Ábrahám nem „természeténél fogva” szolgálta az Örökkévalót, hanem teljes és feltétel nélküli odaadással, talán természete ellenére is...

 Ez az, amit az Örökkévaló itt neki mondott: „Most már tudom, hogy istenfélő vagy...”, vagyis most már bizonyos, hogy istenszolgálatod istenfélelemből is ered, ami ellenkezik természeteddel.

 

    A SZIGOR – FÉKE A KEGYNEK

 

  Az igazság az, hogy a tökéletes istenszolgálatnak tartalmaznia kell mind a két tulajdonságot. Ugyanis kegy szigor nélkül nem igazi kegy, és a szigor gyakorlása a kegy nélkül, kiegyensúlyozatlan eredményt hozhat. Az, aki természeténél fogva kegyet gyakorol, mert egy szívélyes, jóérzésű ember – kell, hogy időnként alkalmazza a szigort, és ez fordítva is áll.

 

    Ha a kegy féktelen, vagyis nem rendelkezik a szigor adta „fékkel”, akkor előállhat a túlzásba vitt adakozás veszélye, még nemkívánatos célokra is. Vannak helyzetek, amikor "adni" káros is lehet, és az embernek szigorúan felül kell vizsgálnia cselekedeteit, melyik esetben kívánatos kegyet gyakorolni. Ezért van szüksége a „szigor” (gvúrá) tulajdonságára is, nemcsak a „kegyre” (cheszed).

        

   A TERMÉSZETEN FELÜL

 

        Ezért  mondta az Örökkévaló Ábrahámra: „....ismerem őt és tudom, hogy meg fogja parancsolni fiainak…, hogy cselekedjenek az igazságnak és a jognak megfelelően...” (1Mózes 18,19). Az igazság az a kegy (cedóke), és a jog az a szigor. Itt láthatjuk a kettőt egybeötvözve: Ábrahám arra nevelte leszármazottait, hogy alkalmazzák a kegyet szigorral elegyítve, mert így az, a megfelelő adagolásban, a leghatékonyabb.

 

Ahhoz, hogy egy természetéből eredően „kegyes” ember képes legyen istenszolgálatában a szigort is alkalmazni, szükség van arra, hogy teljes odaadással szolgálja Istent – ami felülmúlja természetét és tulajdonságait. Mindaddig, amíg természeténél fogva szolgálja az Örökkévalót, nem tud veleszületett természetétől „szabadulni”, de ha totálisan aláveti magát – elveszíti természetét és kizárólag az Örökkévaló akarata irányítja minden lépését, és ekkor módjában áll cselekedeteiben egyesíteni az ellentétes tulajdonságokat is.

 

(Tórát Menáchem 4. kötet, 215. oldal)