A HETI SZAKASZ(3)  CHÁJÉ SZÁRÁ – 2013

VENDÉGOLDAL

Irja: Smuél Glitsenstein, rabbi

 

SZERELEM MÁSODIK LÁTÁSRA

 

Miért vall kudarcot annyi házasság? Miért van az, hogy oly sok kozülük már közvetlenül az esküvő után?

Ezen a héten a történelem első siduchjáról van szó. Ábrahám elküldi megbízható szolgáját, Eliézert, hogy találjon feleséget fiának, Izsáknak. Az Rebekával tér vissza, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A szentírási vers azt mondja: „Elvette [Izsák] Rebekát, feleségévé lett, és megszerette őt.” [1Móz. 24:67] Úgy tűnik tehát a bibliai helyzetkép alapján, hogy az igaz szerelem a házasság után kezdődik, nem előtte. Mielőtt egy házasság valósággá érne, a feleknek közös nevezőre kell jutniuk;, megosztott értékeknek, kölcsönös kívánságoknak, és igen, bizonyos mértékű „kémiának” kell lenni kettejük között. Az igazi szerelmet azonban folyton táplálni kell.

A sok házassági kudarcnak manapság kétségkívül a nem realisztikus elvárások az okai, melyekkel az emberek házasságot kötnek. A mi generációnkat egyfolytában romantikus regényekkel, parádés szerelmi slágerekkel, pletykamagazinok tanácsaival és hollywoodi mesékkel tömték – ezeknek így együtt kevés közük van a való világhoz.

 

„Szerelembe estünk!” „Első látásra szerelem volt.” Megvallom, magam is romantikus alkat vagyok, bizonyos mértékig, az „első látásra” született szerelem azonban látványosan önellentmondó terminus. A „szerelem/szeretet” már definíciója szerint hosszú évek gyümölcse. Ha őszinték vagyunk magunkkal, az egyetlen, amit első látásra érezni lehet, az erős testi vonzalom. A „szerelem első látásra” egy monumentális bobbe májsze [tündérmese].

 

Tehát „szerelembe esünk”, azt gondoljuk, hogy ez a valóság, reméljük, hogy tartós lesz és valódi, aztán a leghalványabb csalódásra máris „kiesünk” a szeretetből. Ami máris bizonysága annak, hogy szó sem volt itt szerelemről. Az igaz szeretet évek alatt növekszik fel, azonos azzal az érett meggyőződéssel, hogy az életünk összeszövődött és többé el nem különíthető, történjék bármi – akkor sem, ha a férjem/feleségem megőszül, ha ráncos lesz, vagy ha elveszíti a pénzét. Az ilyenfajta szeretetet nem a romantika méri meg, hanem a hosszú távú elköteleződés.

Ha házasságkötési ceremóniát vezetek, igyekszem megfigyelni nemcsak az ifjú párt, de a szüleiket is. Egyetlen pillantás, amit az apa és az anya vált a chüpe alatt – az öröm és büszkeség, a kölcsönös elégedettség sugárzik –, máris világos, hogy a házasságuk jól karbantartott. Ez nekem többet jelent, mint a frissen házasodottak émelyítő gyöngédségei.

 

Akármilyen izgalmasan néz ki, a szerelmük egyelőre még az első stádiumban tart. Nincs kipróbálva, ezek az első napjai. Az első számú szabály tehát a türelem. A szeretethez idő kell. Táplálni kell. Szomorú, hogy olyan sokan adják fel idő előtt.

 

Másodszor a hollywoodi mesék hatására olyan naív fogékonyság lett úrrá némelyeken, hogy képesek meggyőzni magukat első látásra arról, hogy a másik maga álmaik hercege/hercegnője. Aztán a tökéletlenség első jelére mit mondanak? „Ó, nem ilyen lovat akartam! Már itt se vagyok!”

 Emlékezz, senki sem tökéletes. Te sem vagy az, kedvesem. Ahogy telik az idő, igenis fel fogjuk fedezni a társunk apró-cseprő tökéletlenségeit. Némelyikből ki lehet nevelődni, gyöngéd bátorítások és igen, megintcsak, a türelem révén. Más tökéletlenségekkel meg kell tanulni együtt élni. Az elfogadás művészet. Gondoljuk csak végig e kisebb tökéletlenségek relatív jelentőségét a nagyobb dolgok összefüggései tükrében. Nagyon is lehet, hogy úgy látjuk majd, együtt tudunk élni azokkal a kicsiny irritációkkal. Persze ha az a baj nagy baj, meglehet, segítséget kell keresni.

 

Ezeket latolgatva fontoljuk meg a következőket: vajon ha belátom, hogy tökéletlen vagyok, megszűnök-e szeretni magamat? Vajon megszűnök-e szeretni a gyermekeimet, ha a tanító azt mondja, hogy az iskolai teljesítményük rossz?  Hát persze, hogy nem. Miért gondoljuk, hogy a másik hibái teszik hát azt a szeretést lehetetlenné?

A házasság a kezdet, nem a vég. Ha realisztikusan állunk hozzá a kapcsolatainkhoz, megtalálhatjuk az igaz szerelmet. De időbe kerül, türelembe, és bölcsességbe, hogy az apróságokon túltegyük magunkat, bármennyire bántóak is. Aztán, ha az Örökkévaló is úgy akarja, igaz elkötelezettséggel megjön az igaz szeretet, az igazi együvétartozás és a kölcsönös gondoskodásban megosztott élet, tartós megelégedettséggel.

     (Nagyfuvaros)