BIRÁK ÉS PRÓFÉTÁK(9) Sámson, a biró

FILISZTEUSVERŐ NEMZETI HŐS KÍNHALÁLA

Sámson (héberül Simson) ben Mánoách volt az egyetlen Izrael bírái közül, aki nem ágyban, párnák között halt meg. Tragikus sorsa, hányatott élete és szomorú halála korának jelképei közé emelte. Ő volt az egyetlen bíró, akinek nem sikerült felszabadítania Izraelt az idegen uralom alól, és időnkénti csapásai csupán mint a bolhacsípés irritálták a filiszteusokat, az országot uraló pogány népet.

Sámson után az anarchia olyan méreteket öltött, hogy megérett az idő a gyökeres változásra, vagyis a zsidó központi hatalom megalapozására. Sámsont már születése az elnyomó hatalom elleni küzdelemre predesztinálta, de mint azt látni fogjuk, nem sikerült össznépi ellenállást szerveznie – talán éppen ellentmondásos egyénisége miatt – vagy azért, mert ellentétben a Moáv, Ammon, Midján stb. lakta népekkel, a filiszteusok szervezett, fegyelmezett, modern államot alkottak, föderációs alapon álló fejedelemségekre tagozódva, így ellenük majd csak Saul, illetve Dávid tudják sikeresen felvenni a versenyt.

 

Sámson születését Isten angyala harangozza be meddő szüleinek, és fogadalmár (fogadalmat tevő) lesz születésétől fogva. Hadd idézzük az Írást:

 

„Izrael fiai a továbbiakban is rossz fát tettek a tűzre, (vagyis rosszat tettek az Örökkévaló szemében). Ezért az Örökkévaló a filiszteusok kezére adta őket negyven esztendőre.

 

"Ekkoriban élt Cor'ában egy Dán nemzetségéből való ember, kinek neve Mánoách volt. Felesége meddő volt, nem szült gyermeket. Egyszer megjelent az Örökkévaló angyala az asszony előtt, és azt mondta neki: Lásd, meddő vagy, nem szültél, de teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy szeszes italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél. Mert állapotos leszel, és fiút szülsz. Ne érje fejét majd a borotva, mert Istennek szentelt lészen az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani (vagy: felszabadítani) Izraelt a filiszteusok uralmától.

 

"Az asszony ment és mondta férjének: Isten embere jött hozzám; úgy nézett ki, mintha Isten angyala lenne, igencsak félelmetes. Nem kérdeztem meg, hová való, és a nevét nem mondta meg nekem. Azt mondta nekem: Teherbe fogsz esni, és fiút szülsz…” (Bírák 13,1–7)

 

Az asszony elmondta férjének a lény feltételeit, „Isten emberének” (nem angyalnak) titulálván őt. Mánoách kvázi szemrehányást tesz feleségének, miért nem kérdezett rá nevére vagy lakhelyére, mert további részleteket akart megtudni a születendő gyerekre vonatkozóan, és így nem tudja, hol keresse. (R' Joszéf Kárá) Ennélfogva Mánoách könyörgött Istennek, küldje el azt az embert még egyszer és oktassa ki őket, hogyan viselkedjenek a születendő gyermekkel.

 Kérése meghallgatásra talált, és Isten embere ismét megjelent az asszonynak, amikor az a mezőn volt, de férje, Mánoách nem volt vele. Ekkor az asszony elfutott, közölni férjével, hogy ismét itt van az az ember, aki a minap megjelent nála.

 

* * *

„Mánoách fölkelt, követte feleségét. Amikor odaért, megkérdezte: Te vagy az a férfi, aki ezzel az asszonnyal beszélt? Az meg azt felelte: Én vagyok… majd kérdésére válaszolva az Örökkévaló angyala azt mondta Mánoáchnak: Őrizkedjék az asszony mindattól, amit mondtam...” (uo. 11–13)

 

Ennek utána Mánoách szerette volna megvendégelni az idegent (hasonlót láthattunk Gideonnál is), de az angyal szabadkozik, az elkészített ételáldozatot tűz emészti el, és az angyal a tűzben égbe száll. Előzőleg Mánoách még megkérdezi az angyal nevét, de az nem mondja meg neki, mert neve titkos .

 

Miután az angyal eltűnt, Mánoách félni kezdett: „meg fogunk halni, mert Istent láttuk”, de felesége megnyugtatja: „Ha az Örökkévaló szándéka az lett volna, hogy megöljön bennünket, nem fogadott volna el tőlünk égő- és ételáldozatot, és nem láthattuk volna mindezt...”(uo. 22–23)

 

"Ennek utána az asszony fiút szült, és elnevezte Sámsonnak. A gyerek felcseperedett, és megáldotta őt az Örökkévaló, majd az Örökkévaló szelleme kezdett működni benne Dán táborában, Cor'á és Estaol között.

 

Nehéz nem észrevenni, hogy Sámson még fogantatása előtt az isteni terv – determináció – szerves része. Miután az Örökkévaló megelégelte Izrael szenvedését („megesett a szíve rajtuk”), íme még egy kísérletet tesz felszabadításukra, ezúttal a filiszteus iga alól. Sámson csak másodsorban volt bíró; fő szerepében egyszemélyes ellenállási mozgalom volt, aki nem volt képes egyesíteni a népet maga mögött (majd látni fogjuk, hogy Jehuda törzsének vénei kiadják őt ellenségeinek), de állandó agresszív akcióival izgatta, dühítette a filiszteusokat, és előkészítette a talajt igájuk lerázásához.

 

* * *

A filiszteus elnyomás nem volt totális. Az öt kis fejedelemségbe tömörült, tengerentúlról jött törzsek (a hagyomány szerint Kréta szigetéről származtak át ide) a tengerparti sávot (Gáza, Askelon, Asdod, Gát és Ekron) foglalták el, s meglehetős autonómiát hagytak a zsidóknak. Nem kényszerítették őket erőszakkal isteneik akceptálására, mivel tudták, hogy szép szóval és a filiszteus kultúra fitogtatásával többet lehet elérni. Ezzel szemben magas adókat szedtek, és megtiltották, hogy zsidó vasesztergályos vagy fegyverkovács lehessen; ily módon akadályozták meg, hogy a zsidók felfegyverkezzenek.

 

Sámson szerette a nőket. Ezt a tényt bölcseink úgy fogalmazzák, hogy „a szeme után ment”; ha látott egy szép filiszteus nőt, azonnal belebolondult. Ez azonban nem ilyen egyszerű, mert az Írás tanúsítja, hogy „Sámson csak ürügyet keresett a filiszteusok ellen”(Bírák 14,4), vagyis így akart beléjük kötni. Ez történt a timnai nő esetében is (nevét nem tudjuk), akit Sámson meglátott, és azonnal feleségül akart venni. Szülei, mint jó zsidó szülők, megpróbálták lebeszélni:

„Nem találsz nőt a rokon lányok között, vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni!?” (uo. 3)

 

Azonban Sámson erősködött, hogy ez a nő tetszik neki, ezt akarja. Meg is tartották a lakodalmat, de Sámson közben kitalálta, hogyan bosszantsa a filiszteusokat. Így történt:

„Elment tehát Sámson apjával és anyjával együtt Timnába. Útközben, amikor a timnai szőlőkhöz értek, egy ordító oroszlánkölyökkel találta magát (Sámson) szemben. Megszállta őt az Örökkévaló szelleme és széttépte az oroszlánkölyköt, mintha csak egy kecskegidát szakított volna ketté, pedig semmi nem volt a kezében. Apjának és anyjának nem mondta el, hogy mit csinált…

Néhány nap múlva ismét eljött (Sámson), hogy elvegye a nőt. Közben letért az útról, hogy megnézze az oroszlán tetemét, és íme az oroszlán hullájában egy méhraj volt és méz! Kiszedte a mézet és mentében ette. Odament apjához és anyjához, nekik is adott mézet, és ők is ettek…” (uo. 5–9)

 

Rövidre fogva: Sámson feladott harminc filiszteus vőfélyének egy találós kérdést. Ha azok megfejtik a lakodalom hét napja alatt, ad nekik harminc inget és harminc rend ruhát. Ha nem fejtik meg, ők adnak neki ugyanannyit.

 

A találós kérdés így szólt: „Étel jön az evőből, édesség az erősből.”

 

Azok törték a fejüket, de nem voltak képesek megfejteni. A hetedik napon azt mondták Sámson feleségének, vegye rá a férjét, hogy árulja el neki a megfejtést, „különben elégetünk téged és apád háza népét! Hát azért hívtatok ide, hogy kifosszon bennünket?!” (uo. 15)

 

A filiszteus nő felhasznált minden asszonyi praktikát, és addig szekálta Sámsont, amíg elárulta neki… ő meg elmondta a vőfélyeknek, akik a hetedik napon naplemente előtt azt mondták neki:

 

„Mi a méznél édesebb, és az oroszlánnál erősebb?” (uo. 18)

 

Sámson  átlátott a szitán, és így válaszolt nekik:

 

„Ha nem az üszőmmel szántotok, / találós kérdésem ki nem találjátok!”(uo.)

 

Ekkor elérkezettnek látta az időt tervezett akciója véghezvitelére. „Megszállta őt Isten szelleme”, elment Askelonba, az egyik filiszteus fővárosba, megölt harminc embert, lehúzta ingüket és ruhájukat, odaadta a vőfélyeknek. Majd nagy haragjában hazament szüleihez, és a hoppon maradt menyasszonyt apja hozzáadta az egyik vőfélyhez.

 

* * *

 Ne kérdezze a kedves olvasó, mit vétett a harminc ártatlan askeloni lakos, akiket Sámson megölt nagy haragjában. Partizánharc volt ez a javából, vagy ha úgy tetszik, terrorista akció, amit semmiféle genfi konvenció nem akceptál. A filiszteusok mindenesetre megjegyezték maguknak Sámson nevét.

 

Ez azonban csak az első felvonás volt.

 

Sámson egy idő múlva, búzaaratás idején, újra elment Timnába, meglátogatni feleségét, akinek egy kecskegidát hozott ajándékba. Apja nem engedte be hozzá, és magyarázatként hozzátette, „azt hittem meggyűlölted őt, és ezért a vőfélyedhez adtam feleségül. De itt a húga, aki szebb nála, legyen az a tied!” (Bírák 15,2)

 

Sámson vagy megsértődött, vagy úgy tett, mintha megsértődött volna (hiszen ő hagyta el feleségét!). Mielőtt elment kijelentette, hogy „ez egyszer nem én leszek a hibás, ha kárt teszek a filiszteusokban”.

 

Mit tett?

 

Fogott háromszáz rókát és kettesével összekötötte őket, csóvát tett a farkaik közé, majd meggyújtotta a százötven csóvát, és ráeresztette a rókákat a filiszteusok lábon álló gabonájára. Így gyújtotta fel a kévéket, a lábon álló gabonát, sőt a szőlőket és az olajfaligeteket is.

 

Amikor a filiszteusok nyomozni kezdtek, ki tette ezt, kiderült, hogy Sámson, mivel a timnai apósa elvette tőle feleségét, és vőfélyéhez adta. Erre a filiszteusok odamentek, és megégették az asszonyt és az apját. Sámson erre bosszút esküdött, agyba-főbe verte őket, majd elment, és az étámi sziklahasadékban lakott.

 

* * *

Sámson filiszteusverésének hátteréről azt mondja a Talmud és a Midrás, hogy ennek alapja az ősidőkből ered. Ekkor ért véget annak az eskünek a foganata, amit Ábrahám esküdött Ávimelech filiszteus királynak, ami egyfajta megnemtámadási szerződés volt, négy nemzedékre szólóan. Itt a filiszteusok megszegték az esküt, mert szorongatták Izraelt, és ez jogalapot adott Sámsonnak partizántevékenységére (Szóta 9,2). A Midrás Jákov próféciájáról beszél, amikor fiait megáldotta halála előtt: amikor Dánról beszélt, őt egy kígyóhoz hasonlította, amely harapja a ló sarkát, és ezért az leveti lovasát. Itt Sámson személyesíti meg ezt a kígyót. (Bámidbár rábbá 10,5)

 

A SZAMÁR ÁLLKAPCSA

 

„A filiszteusok felvonultak és tábort ütöttek Júdeában, és ellepték Lechit. A júdeaiak megkérdezték: Miért vonultatok föl ellenünk? Azok azt mondták: Azért vonultunk fel, hogy megkötözzük Sámsont és úgy bánjunk vele, ahogy ő bánt velünk.

 

"Erre odament háromezer júdeai ember az étámi sziklahasadékhoz (ahol Sámson tartózkodott), és azt mondták Sámsonnak: Hát nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? Miért tetted ezt velünk?

 

"Ő így felelt nekik: Ahogy ők bántak velem, én is úgy bántam velük. Majd azt mondták neki: Azért jöttünk ide, hogy megkötözzünk és a filiszteusok kezére adjunk! Sámson azt mondta nekik: Esküdjetek meg, hogy ti nem öltök meg engem...” (uo. 15,9–12)

 

Azok megesküdtek (háromezer ember!), megkötözték és kiadták őt a filiszteusoknak.

 

Itt álljunk meg egy pillanatra. Kinek volt itt igaza? A Jehuda törzsbeli „Judenratnak”, akik Sámsonban izgága bajkeverőt látnak, és jönnek kiadni Izrael nemzeti hősét (így látjuk mi). Hát nem tudod, hogy a filiszteusok uralkodnak rajtunk? – teszik fel a logikus kérdést. – Amit tettél, nem nekik tetted, hanem nekünk. Mit akarsz tőlünk, ki kért fel, hogy háborúzz ellenük?

 

Mi jut erről eszünkbe? Izrael a brit mandátum idején, amikor a „jisuv” (a zsidó lakosság törvényes képviseletében) tárgyalásos úton szeretné megszerezni a hatalom jóindulatát, és végső fokon a lehetőséget egy zsidó állam létesítésére, míg az illegális földalatti szervezetek az angolok ellen háborúznak, és ütnek rajtuk, ahol tudnak. Kinek volt igaza? Ez a történészek dolga.

 

Az is érdekes, hogy háromezer Jehuda törzsbeli ember jön Sámson elfogására. Ennyire féltek volna tőle? Vagy ennyire (túl)becsülték erejét? Ő meg csak annyit kér tőlük, hogy ne verjék agyon. Kiadatása ellen nem tiltakozik. Miért?

 

Dáát Mikrá szerint Sámson ereje csak a filiszteusok ellen volt „érvényes”, de nem tudott kezet emelni honfitársaira. Így amikor megígérték neki, hogy nem bántják, csak megkötözik és átadják ellenségeinek, Sámson szó nélkül hagyta magát.

 

 „Azok így feleltek neki: Nem (ölünk meg), csak jól megkötözünk, és a kezükbe adunk, de semmi esetre sem ölünk meg! Azzal megkötözték két új kötéllel és elvitték a szikláról. Amikor Lechibe ért, a filiszteusok ujjongva mentek eléje, de ekkor megszállta őt az Örökkévaló szelleme, és olyanná lettek karján a kötelek, mint a tűz égette lenfonál, úgyhogy a béklyók lemállottak a kezéről.

 

Talált ott egy még ki sem száradt (szó szerint friss) szamárállcsontot,  kezébe vette és agyonvert vele ezer filiszteust. Mondá Sámson:

 

Szamár állcsontjával rakásra vertem őket;

szamár állcsontjával agyonvertem ezret!” (Bírák 15,13–16)

 

* * *

Már említettük, hogy az elnyomó filiszteus hatalom nem engedte, hogy a zsidók kezében fegyver legyen. Ez Sámsont nem zavarta: neki egy szamárállkapocs is elég volt ezer filiszteus likvidálására, még ha ez a kerek szám kissé túlzottnak is tűnik. Ez azonban értésünkre adja, miért nem kezdeményezi egy össznépi ellenállás kialakítását, és miért voltak kénytelenek Jehuda vénei a reálpolitikától kényszerítve jönni és kiadni Sámsont, aki „nőzései” és agresszív és „zsidótalan” viselkedése mellett vagy ellenére húsz esztendeig Izrael bírája volt.

 

Még fejezetünk elején, amikor Sámson dezignált fogadalmat tevő lesz, aki „szent már az anyja hasában”  Kimchi hosszasan foglalkozik azzal a kérdéssel, ami mindenkiben felmerül: Hogyan lehetséges az, hogy egy zsidóból, akinek születését egy angyal hozza hírül szüleinek, és előírja kötelező életmódját – ilyen izgága nőcsábász váljon?! Szavaival: hogy tehette magát tisztátalanná a körülmetéletlenek lányaival!?

 

Válaszában Kimchi – azon az alapon, hogy „Apja és anyja nem tudta, hogy Istentől ered a dolog, és Sámson csak ürügyet keresett a filiszteusok ellen.” (Bírák 14,4) – azzal érvel, hogy Sámson, mielőtt elvette a filiszteus nőket, előzőleg betérítette őket a zsidóságba. „Hiszen lehetetlen – mondja Rádák  – hogy Izrael bírája és hőse összeházasodjon a filiszteusokkal, és ezzel áthágja a »ne házasodj velük« (a gojokkal) parancsolatát (5Móz 7,3), amely egy súlyos vétek, és az embert istentagadásra készteti, ahogy ez (uo.) írva van… és nem találjuk, hogy az Írás megállapítaná Sámsonról, hogy rosszat tett az Örökkévaló szemében; s Isten segítségére volt és sikerrel járt mindenben, amit csinált… ezzel együtt – mondja Kimchi – Sámson eleinte valóban csak ürügynek használta a filiszteus nőket, de aztán felülkerekedtek vágyai, és a végén elveszítette szeme világát, mivel a szemei után ment…”

 

Kimchi idézi Bölcseink véleményét (Szótá 9,2), akik szintén közös nevezőre hozzák Sámson ellentétes viselkedését: Valóban isteni volt a gondolat, hogy az idegen nők ürügyén Sámson nyugtalanítsa az elnyomókat, de amikor ment az idegen nőkhöz, azt vágyaitól hajtva tette, (de) ennek ellenére Isten segítségére volt, és a végén bosszút vett szeme világán a filiszteusoktól.

 

Az általános helyzet megértéséhez is hozzájárul Kimchi elemzése. Szerinte Sámson nemzedéke nem volt „annyira istenfélő”, hogy megérdemelték volna a teljes felszabadítást, ahogy a többi bíró esetében történt, és a felemás helyzethez megfelelt egy olyan felemás egyéniség is, mint Sámson. Már említettük, hogy Bölcseink a három kis bírát (Gideon, Jiftách és Sámson) hozzák fel példaként arra, hogy mindig az akkori, létező vezetést kell tisztelni, akik relatíve olyanok, mint a náluk sokkal nagyobb fajsúlyú bírák, vezetők, rabbik.

 

A GÁZAI BORDÉLYBAN

 

Sámson következő provokációja Gázában játszódik, a filiszteusok egyik fellegvárában. Ezt megelőzően, amikor szamárcsonttal agyonvert ezer filiszteust, kifáradt és nagyon megszomjazott, úgyhogy kis híján a halálán volt. Ekkor a nagy erejű hős Istenhez fohászkodott, és segítségét kérte azzal a logikus érvvel, hogy a nagy csoda után, ami vele történt, „most szomjan kel halnom, és a körülmetéletlenek kezére kerülnöm?!” Isten erre további csodát művelt: a sziklából víz fakadt, Sámson ivott, és életereje visszatért.

 

Gázában, ahol Sámson látogatása a provokáció netovábbja, Izrael bírája és Isten kiválasztott fogadalmattevője egy bordélyt látogat meg. A hír azonnal elterjed, és nagy izgalmat okoz; a filiszteusok nagy erőfeszítéseket tesznek Sámson elfogására, őrjáratok keresik őt mindenütt, és a terv az, hogy hajnalban elfogják a város kapujánál, amikor el akar menni. Sámson ezt nem várja meg, hanem éjfélkor, mint ki jól végezte dolgát a műintézetben, felkel, a város kapuit a vállára veszi, és angolosan távozik: a kapukat felviszi a hegyre, és ott leteszi őket.

 

Itt Sámson, a várt akció ellenére, nem veri, öli a filiszteusokat, és így nem teljesíti a sámsoni normát, ami az ürügyből áll: abból, hogy a nőzés ürügyén véres partizánakciókkal zaklatja, gyengíti a megszálló ellenséget. Itt csak megszégyeníti a körülmetéletleneket (akik Sámson szóhasználatában sokkal alávalóbbak, mint az egyszerű bálványimádók), de nem tesz semmi rosszat a szajhának, aki vendégül látja. Olám Hátánách szerint itt kezdődik el Sámson hanyatlása: amíg teljesíti a ráruházott feladatot és kihasználja az ürügyeket – sok mindent elnéznek neki.

 

Ugyanez a helyzet a következő Delila epizódban is, amely végül is Sámson elgyengüléséhez, elfogatásához és végeredményben halálához vezetett. Itt találjuk először Sámson és női relációjában a „szerelem” kifejezést. Itt már nem ürügy, hanem szerelmi objektum, és ez lett Sámson veszte (Olám Hátánách).

 

* * *

„Történt ezután, hogy (Sámson) beleszeretett egy nőbe Szorek völgyében, akit Delilának hívtak. A filiszteus városfejedelmek elmentek az asszonyhoz, és azt mondták neki: Szedd rá és derítsd ki, hogy mitől olyan nagy az ereje, és hogyan tudnánk megkötözni és elbánni vele. (Ennek ellenében) mi fejenként ezeregyszáz ezüstöt adunk neked!

 

Delila (akinek úgy látszik, tetszett az ötlet) azt mondta Sámsonnak: Mondd meg nekem, mitől olyan nagy az erőd, mivel lehet megkötözni téged, és hogyan lehet elbánni veled?

 

Sámson válasza Delilának: Ha megkötöznek hét nyers ínnal, amelyek még nem szárazak, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint bármely más ember.

 

"Ekkor a filiszteusok városfejedelmei hoztak az asszonynak hét nyers inat, amelyek még nem száradtak ki, és az megkötözte Sámsont azokkal. Közben egyesek lesben álltak a belső szobában. Ekkor azt mondta neki az asszony: 'Jönnek a filiszteusok, Sámson'! Erre ő úgy elszakította az inakat, ahogy a kócmadzag elszakad, ha tűz éri! És nem tudódott ki erejének titka.” (uo. 16,4–9)

 

Nem tudjuk, ki volt ez a Delila, a Bibliában a csalfa, áruló asszony példaképe, aki pénzért eladja szerelmét. Gersonidés szerint filiszteus volt, akit Sámson betérített, mint a többi asszonyt, de Olám Hátánách rámutat, hogy mivel Szorek völgyében lakott és nem a kimondottan filiszteus városokban, lehet, hogy izraeli volt vagy kánaánita.

 

Akárhogy is legyen, itt már nincs szó ürügyről, az öregedő Sámson beleszeretett Delilába, aki legyengítette, kihasználta és végül is elárulta őt. Sámson vajon nem értette, mi rejlik az asszony faggatása mögött, miért akarja olyan nagyon tudni, miben rejlik nagy ereje – lehet, hogy naiv volt, lehet, hogy a szerelem elvette az eszét? A szerelem vak – mondja a közmondás, és Sámson valóban vak volt, még mielőtt a filiszteusok ádáz dühükben megvakították.

 

Egyelőre még ellenáll Delila faggatásainak; tetszik neki, hogy sikerül rászednie őt. Nem kérdezi, honnan kerülnek elő az életére törő filiszteusok, tetszik neki a játék, de amikor megunja és elárulja élete nagy titkát – már nincs visszaút.

 

Miután még egyszer – harmadszor – becsapta, egy trükkel, amely már közeledik az igazsághoz, vagyis hajához, amit nem ért borotva – Sámson viselkedése életuntságra utal. Őt már nem érdekli semmi, csak a hús-vér nő, aki előtte áll és Lüszisztraté nyomdokain haladva kényszeríti titka felfedésére. Az Írás megsúgja nekünk, hogy Sámson nem tudta, hogy az Örökkévaló távozott tőle (uo. 16,20).

 

* * *

„Ekkor Delila azt mondta neki: Hogyan mondhatod, hogy szeretsz, ha nem enyém a szíved? Már háromszor csaptál be, és nem mondtad meg nekem, mitől olyan nagy az erőd! Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, halálosan megunta a dolgot. Feltárta előtte egész szívét, és azt mondta neki: Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek vagyok szentelve születésemtől fogva. Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint minden más ember.

 

Delila látta, hogy feltárta előtte szívét, elküldött és hivatta a filiszteusok városfejedelmeit, üzenvén nekik: Most jöjjetek, mert teljesen feltárta előttem a szívét! A filiszteus fejedelmek elmentek hozzá, és a pénzt is vitték magukkal. Ekkor (Delila) elaltatta Sámsont a térdén, hívott egy embert, aki levágta hét hajfonatát. Azután elkezdte szólongatni, de őt (Sámsont) már elhagyta az ereje. Ekkor azt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! (Jonatán fordítása: erőt veszek magamon.) De nem tudta, hogy az Örökkévaló távozott tőle.

 

A filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. (Ott) bilincsbe verték és malmot kellett hajtania a börtönben.” (uo. 16,15–21)

 

Itt a dolog be is fejeződhetne a filiszteusok legnagyobb megelégedésére. Azonban az isteni Gondviselésnek még tervei voltak Sámsonnal. Lehetetlen, hogy a zsidó hős sztorija – aki születésétől fogva Istennek lett szentelve, hogy felszabadítsa Izraelt a filiszteus elnyomás alól – így fejeződjön be. Ne feledjük, hogy Sámson partizánharcai és nőügyei ellenére – a nép bírája is volt húsz éven keresztül, és bár részletek nem állnak rendelkezésünkre bíráskodásának mikéntjét illetően – ő egyike volt Izrael bíráinak, és a Talmud szerint státusa olyan volt, mint a többi bíráé.

 

Sámson úgy halt meg, ahogy élt: a filiszteus ellenség elleni harc jegyében, és az Írás azzal a mondattal fejezi be Sámson történetét, több filiszteust ölt meg halálában – ami egyfajta öngyilkosság volt –, mint életében.

 

„Sámson fején nőni kezdett a haj azután, hogy levágták. Egyszer a filiszteusok városfejedelmei összegyűltek, hogy nagy áldozatot mutassanak be Dagon istenüknek, és hogy örvendezzenek. Jelszavuk az volt: Kezünkbe adta istenünk / Sámsont, aki ellenségünk!

 

A nép erre így reagált, istenüket dicsőítve:

 

Kezünke adta istenünk / azt, aki ellenségünk;

Aki pusztította földünk, / s oly sokat megölt közülünk!” (uo. 16,22–24)

 

Oda hozatták Sámsont, hogy szórakoztassa őket. Hatalmas házban több ezer ember fogadta a vak óriást, aki sötétben tapogatózva, egy fiú által vezetve állt ott. Megkérte Sámson a fiút, aki őt az oszlopok közé vezette, engedje el, hogy megfogódzkodhasson az oszlopokban.

 

„A ház tele volt férfiakkal és nőkkel, ott voltak a városfejedelmek és a tetőn mintegy háromezer férfi és nő, akik Sámson »játékán« szórakoztak. Ekkor Sámson az Örökkévalóhoz fordult és azt mondta:

 

Uram, Istenem! Emlékezz (vagyis ne feledkezz meg rólam) és erősíts meg engem, még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon két szememért!

 

"(Mondván ezt) átfogta Sámson a két középső oszlopot, amelyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és nekik feszült. Majd ezt mondta: Haljak meg én is a filiszteusokkal együtt! Azzal megfeszítette erejét, úgyhogy a ház rádőlt a városfejedelmekre és az egész népre, amely bent volt. Így többet ölt meg (Sámson) halálával, mint egész életében...” (uo. 16,27–30)

 

A fejezet azzal fejeződik be, hogy a „humánus” filiszteusok kiadták Sámson tetemét családjának, és azok eltemették őt apja, Mánoách sírjában. Itt a szerző ismét megemlíti, hogy húsz esztendeig volt Izrael bírája.

 

* * *

Egyes zsidó bölcselők, nomeg haszid rebbék, – nem nagyon tudnak mit kezdeni Sámson életmódjával, erőszakos cselekedeteivel, filiszteus nőivel és a végén tudatos öngyilkosságával, amely ellentmond az elfogadott halachának. Bár tudják az „ürügy” isteni tervét, amelynek alapján Sámson cselekedett – a részletek elfogadhatatlannak tűnnek. Ezért van egy olyan vonulat, amely Sámsonban cádikot(*) lát, aki kényszerből, Istentől vezérelve verte a filiszteusokat, és szerette lányaikat. Arra a versre, hogy (Delila) „látta (tudta), hogy igazat beszél Sámson...” – azt mondja a Talmud, hogy „tudta (Delila), hogy ez a cádik nem ejti ki Isten nevét hiába” (Szota 9,b).

 

Amikor Jákob a halálos ágyán megáldotta fiait, Dánhoz érve lelki szemeivel látta Sámsont, és abban a hitben volt, hogy ő lesz a Messiás, aki megváltja a zsidókat. Amikor látta, hogy a végén kínhalállal válik meg a világtól – azt mondta: Ez is meghal?! „Segítségedet kérem, uram, Istenem!”(1Móz 49,19) (uo. 10,a).

 

Halála előtt Isten segítségét kérve Sámson azt mondta: „Emlékezz és erősíts meg engem!” – „Emlékezz arra a húsz évre, amikor Izrael bírája voltam, és nem mondtam senkinek, hogy tedd ezt a botot ide vagy oda” (Szóta 10,a), vagyis méltóságát nem használta a saját személyes céljaira.

 

Sámson korában Izrael népe olyan helyzetben volt, mely megerősítette szükségét egy erős, királyi központi hatalom megalapozásának. Ezt támasztja alá a következő öt fejezet is, amelyekben nem jelennek meg új bírák, de amelyek – mintegy függelékként csatolva a Bírák könyvéhez – meggyőzően illusztrálják azt a tarthatatlan helyzetet előidéző szellemi romlást, amelynek tanúi vagyunk.

(Fejezet Naftali Kraus hasonló cimü könyvéből)

                                    ---------------------------------------