É H U D: AZ ELSŐ POLITIKAI GYILKOSSÁG
Otniél halála után egy ideig csend honolt a kanaáni lankálon. A Birák könyve negyven esztendőre teszi a békés időszakot, amit Otniél uralma alatt a héber törzsek élveztek. Otniél halála után, ujra Kanaán idoljai bűvölték el a zsidókat, akik nem tudtak a pogány kultura bűvköréből kiszabadulni.
Mentségükre szolgálhat, talán, hogy nem volt egy Mózeshes hasonlitható kaliberü vezetőjük, hiszen Jósuá is csak a "hold" volt Mózeshez, a "naphoz" viszonyitva és Pinchász a főpap sem állhatott feladata magaslatán, hiszem nem hallani hangját, sem hitbeli kérdésekben, sem a vezetés mindennapi ügyeiben. Siló, a Szentély, sem hallatja hangját és nagyon úgy látszik, hogy nem állott az érdeklődés középpontjában.
Ehhez hozzátehetjük, hogy a népet elsősorban a saját anyagi (jó)léte foglalta le. Amikor a szomszéd népek nem szorongatták őket, mindenki a maga földjét, szölejét, olajbogyó ligetét müvelte-ápolta és ezekkivül nem érdekelte őket semmi. A Midrás megjegyzi hogy ez az individualista, egocentrikus hozzáállás a Jósuá halála feletti összznemzeti gyászra is kihatott, amennyiben "nem gyászolták meg őt, ahogy illett volna (Rút rábbá, bevezető, 2 és Sábbát 105 b).
Azt is tudják a Midrás bölcsei, hogy a nép tanitói ebben az időben a leviták voltak. Ők azok az "öregek", akik túlélték Jósuát, hiszen a nép, vagyis a többi törzsek öregei, meghaltak a negyven éves pusztai vándorlás során. A levitákra nem vonatkozott ez a halálos itélet – amit a kémek jelentése váltott ki - és ezért ők túléltek mindenkit és ők oktatták a népet Tórára. Mások szerint ez Eldád és Médád volt, a pusztából emlékezetes két voluntáris próféta volt (Bámidbár rábbá, 3, 7).
Azonban, úgy tünik, hogy a leviták szellemi befolyása nem volt valami nagy. Szegények voltak, mivel birtokot nem kaptak… járták a csűröket, hogy bevasalják a néptől a nekik járó tizedet és ez nem nővellte népszerüségüket.
***
Otniél tehát meghalt, a nép gyorsan elfelejtette és vele együtt az Örökkévalót is. "Ismét azt tették Izrael fiai, ami visszatetsző volt az Örökkévaló szemében és ezért az Örökkévaló erőt és hatalmat adott Eglonnak, Moáv királyának, Izrael felett- - - és Eglon összefogott Ammonnal és Ámálékkal és ment és megverte Izraelt és eluralkodott a pálmák városán (Jerikón). Ennekutána ( és ennek következtében) Izrael fiai 18 éven keresztül szolgálták Eglont, Moáv királyát és Izrael fiai Istenhez kiáltottak segitségért..." (Birák, 3, 12-15).
Itt lép szinre Éhud ben Gérá, a soros biró, aki a moabita elnyomás alól szabaditotta fel Izraelt. Nem tudjuk honnan került elő hirtelen , csak annyit árul el az Irás, hogy Benjamin törzséből származott, balkezes volt, valószinüleg katonaember, amire mutatnak a gondos és aprólékos előkészületek, amiket tett.
Éhud, Gérá fia, Jákob egy ük-ükunokája ugyanis a személyes terror hive volt és azzal akarta elérni a moabita iga lerázását, ha megőli Eglont, az elnyomó királyát.. Lehet hogy tudta hogy nyilt szinen nincs esélye Eglon és szövetségesei ellen; ismerte népét és tudta kire és mire támaszkodhat egy felszabaditó háború.
Ezzel szemben az ókori gyakorlat azt mutatta, hogy ha a vezér vagy a király kiiktatódik – ez demoralizáló hatással van népére, egyrészt, mig másrészt lelkesitő hatással van az elnyomottakra.
(Nincs kizárva, hogy Éhud katonaember volt. Ez a speciális kard elkészitéséből is látható, nomeg abból, hogy itt az Irás ruhájaként Mádim-ot emlit, ami egyfajta egyenruha (lásd a kohaniták ruházatát a Tórában és Jonatán királyfi harci öltözetét (1. Sámuel, 18, 4).
Éhud terve egyszerü volt és a maga szempontjából zseniális. Genfi konvenció nem lévén akkor, nem lehet mai szemmel nézve meg és elitélni a cselekedetet. Lássuk, mit mond a Birák könyve Éhud akciójáról, miután beszámol arról hogy Éhud állt azon küldöttség élén, amely elvitte a Moabitáknak az évi hűbéradót:
"Éhud csináltatott magának egy kétélü kardot, könyöknyi husszut és azt, uniformisa alatt a jobb csipőjére kötötte. Igy vitte be az adót, Eglonnak, Moáb királyának, aki igencsak kövér ember volt. Miután végzett az adó átadásával, Éhud elküldte a vele lévő küldöttség tagjait, de ő maga visszament - - - és azt mondta: titkos beszédem van veled, oh király!"
Ekkor Eglon hallgatást parancsolt és kiküldött mindenkit maga elől. Éhud bement hozzá - - - éa azt mondta: Isten beszél hozzád, rajtam keresztül! Ekkor a király felkelt a trónról - - - Éhud pedig balkezéval kirántotta a kardját jobb csipőjéről és beledöfte a király hasába, még a markolata is belement a penge után és a háj körülfogta a pengét, mert nem húzta ki a kardot hasából- - -" (Birák, uo. 16-25).
Éhud csendben kiment , bezárta maga mögött az ajtot és elment. Kint a szolgák várakoztak, azt hitték szükségét végzi, de egy idő után kinyitották az ajtót és ott találták királyukat holtan.
Közben Éhud elmenekült, Efrájim hegyére ment és ott megfujta a kürtöt és felhivta a zsidókat, csatlakozzanak hozzá, mert az Örökkévaló megszabaditja őket az elnyomó Moabitáktól. Lezárták a Jordán hágóit, nem engedték a moabitákat elmenekülni és megöltek közülök tizezer embert, "senki nem menekült el". Ettől fogva fordult a kocka és Moábnak kellett megalázkodnia Izrael előtt. "Innen kezdve 80 esztendeig csend volt az országban" (uo.30).
* * *
Ez volt a leghosszabb békés periódus amit egy birának valaha sikerült elérni. Éhud utolsó éveiben, közel halálához, müködött egy Sámgár nevü "kisbiró" is, akiről itt a Irás egy mondatban számol be: ő a filiszteusok ellen harcolt és egyszer megölt közülök 600 férfit,mikoris kezéban nincs sem kard sem másféle fegyver, csupán egy ösztöke, amivel a barmokat irányitják ide vagy oda. Flávius szerint Sámgár uralkodása első évében halt meg és igy nem nyomhatta rá bélyegét a korszakra amelyben élt. Ennek ellenére, mint látni fogjuk, Debóra győzelmi énekében megemliti Sámgárt, mint a kor egyik meghatározó alakját. A modern exegéták idegent látnak benne, chittitát, de ez nem egyértelmü, mert mindig is voltak Izraelben idegen nevü – és nyelvü – zsidók. Mig elődje, Éhud, Isten nevében beszél a moabita királlyal ("Azt mondta nekem az Örökkévaló, a világ királya, hogy ezt a kardot döfjem a hasadba" – Midrás Hágádol, Börésit, 49, 27) – addig Sámgártól egy szó nem sok, annyit sem hallunk és szellemi behatását - ha egyáltalán volt – nem lehet felmérni. Málbim szerint nem hallgattak rá és ezért nem irja róla a könyv szerzője, hogy ő is biráskodott. Rövid közjáték volt csupán a moabita és a kanaánita elnyomás között, ami ellen, a következő fejezetben, Debora és Bárák keltek fel – sikerrel. Ekkor a filiszteusok még nem uralták az egész tengerparti sávot és és felfegyverzett bandákba tömörülve, inkább csak rabló portyáikkal zavarták a gyakran védtelen zsidókat.
***
Ha összeadjuk az eddig emlitett és felsorolt periódusokat, a honfoglalás óta, azt látjuk hogy már eltelt közel 150 év és a honfoglaló zsidóknak csak nincs nyugtuk, az őket mint folyondár körülvevő népektől. Itt ott behódolnak a pogány kulturának, áldoznak az uralkodó idoloknak, de csak nem olvadnak fel, nem asszimilálódnak az idegen környezetban. A Silóbeli Szentély müködik, bár befolyása csekély, a leviták tanitják a népet, de Pinchász a zelóta – hallgat. Bölcseink szerint igen hosszu életet élt meg (ő volt az angyal, aki Bochimnál ostorozta a népet), de lásd majd kétes szerepét Jiftách fogadalmával kapcsolatban.
A Báál imádó pogányok nem tudnak mit kezdeni az "idegenszivű" héberekkel. Se lenyelni, se kiköpni. Nem tudják sem megemészteni, sem elfogadni őket, kivéve a Gibeonitákat. Próféták, akik a szellemi aláfestést adnának a héberek gyenge lábakon álló monoteizmusának – még nincsenek. Az első és egyetlen, az a következő biró, aki egyben próféta is – méghozzá nő.
Engedjék meg hogy bemutassuk Debórát, az első biró-prófétanőt. De ne tessék kezet adni neki, mert nem fog kezet férfiakkal...
(Folyt.Köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése