- mondja az Emih-Chábád rabbija , aki a lubavitsi világmozgalom egyik küldötte Magyarországon
"Megoldást a megoldhatatlanra is" cim alatt interju jelent meg szombaton a Magyar Nemzet heti magazinjában Köves Slomóval, az Emih vezető rabbijával. Az alábbiakban részleteket közlünk az érdekes interjuból, melynek speciális érdekességét a most lezajlott fiktiv Mazsihisz választások adják.
A kérdések dőlt betükkel jönnek.
– A közösség neve Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A vallástörténetben úgy tapasztaltam, hogy egy közösség nevében az egységes jelző valami kitaszítottat, szakadár csoportot jelez. Mit egységesített az önök közössége?
– Egy ilyen névválasztás mindig nagyon nehéz. Az EMIH, gyakorlatilag első próbálkozás volt arra, hogy az ötvenes években, hatalmi utasításra létrejött establishmenttől független hitközséget hozzunk létre. Végül is nem kiszakadtunk a Mazsihiszből, hanem egyfajta alternatívát állítottunk. Az egység, az Örökkévaló, a Tóra és a zsidó nép egységéről szól, vagyis arról, hogy ennek az isteni egységnek meg kell jelennie mindenben. Tehát az egy Istenbe vetett hitnek az élet minden területén meg kell jelennie, és ez ad egyfajta egységet az életben. Ez a név a zsidó filozófia, a kabbala tanításaiból ered.
– Tehát nem a különböző zsidó irányzatok egységére utal...
– Nem, nem, szó sincs róla. Éppen fordítva, mi azt hirdetjük, hogy meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a zsidó élet sokszínű legyen.
– Úgy tudom, hogy a Mazsihisz nem fogadta kitörő örömmel az önök megalakulását?
– Mi akkor erről értesítettük őket, el is mentünk hozzájuk, tárgyaltunk, aminek nem sok tartalmi foganatja volt, de immár hét éve ennek.
– A kapcsolataik rendeződtek?
– A média szereti mindig kiélezni a konfliktusokat. A konfliktusunk alapvetően abból van, hogy mi azt mondjuk, ahhoz, hogy legyen virágzó zsidó közélet, ahhoz meg kell teremteni a sokszínűség lehetőségét, és ennek megfelelően az erőforrásokat is valamilyen társadalmi beágyazottság arányában kell megosztani. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy ha közösséget épít, akkor kivehesse a részét, és nem monopolisztikus módon kell az erőforrásokat kezelni.
Teológiailag nem nagyon van közöttünk konfliktus, hiszen a Mazsihisz is hivatalosan a zsidó vallás alap kódexéhez, a Sulchán Áruchhoz tartja magát. A mi irányzatunknak pedig éppen a befogadás, az oktatás a lényege. Filozófiánkat a nemzetközi lubavicsi mozgalomból merítjük, amely azt hirdeti, hogy a zsidóságot, a zsidó tudományokat tanítani és oktatni kell, mindenhová el kell juttatni, és ezzel azokat az embereket is meg kell érinteni, akik már kiestek a zsidó közösség kereteiből, akik nemzedékek óta eltávolodtak a vallástól és hagyományoktól. A lubavicsi filozófia lényege az az autentikus hagyományos Tanhoz való ragaszkodás ötvözése a modern világ eszközeivel és kommunikációjával. Ez az irányzat tulajdonképpen a legnagyobb a világ zsidó mozgalmai közül, a világ 1500 pontján 4000 rabbi van, aki ebben a munkában részt vesz.
Magyarországon az (1867-es) emancipációtól kezdődően volt egy megosztottság, a neológ és az ortodox hitközségek között. Volt azonban egy harmadik is, a status quo irányzat, amelyik ortodox volt, de megpróbált kimaradni a szakadásból, mert hogy meg akarta tartani a status quo-t, tehát az egységet a zsidó közösségek között. Nem az egyenlőséget, hanem az egységet. Ortodox maradt, de nem zárkózott el a világtól, mint az ortodox hitközségek. Mi ezt az irányzatot újítottuk meg. Filozófiánkhoz ez áll a legközelebb. Vallási vezetésünk ortodox, de a tagjaink, a támogatóink nagyon sokfélék. Olyanok, akik keresik gyökereiket és tanulni szeretnének, a maguk módján rá akarnak bukkanni a visszatalálás útjára.
– Magyarországon nem véletlenül volt zárt, távolságtartó a zsidó közösség az utóbbi ötven évben. Nem ütközött nehézségbe, hogy rábeszéljék a fiatalokat, menjünk ki az utcára, mutassuk meg magunkat?
– Ha megnézzük az elmúlt 15 év munkáját, akkor jelentős fejlődést figyelhetünk meg. Ma az emberek kevesebb szorongással, nagyobb természetességgel és pozitív öntudattal kezelik saját zsidóságukat. Úgy érzem, ez sokban nekünk köszönhető. Az első rendezvény, ami az utcán megjelenítette a zsidó kultúrát, az a mi hanukai gyertyagyújtásunk volt 1998-ban, a Nyugati téren. Ez egy olyan ünnepség, amely a zsidó nép megmenekülésének csodáját hirdeti, gyertyagyújtással és örömünneppel. A Hanukának univerzális üzenete is van, ezért vittük az utcára. Sokan – főleg a fiatal generáció – örömmel, reménnyel telve fogadták ezt. Az idősebbek közül pedig voltak olyanok, akik szorongással és félelemmel, mondván hogy ez az antiszemitizmust fogja növelni. A tapasztalat viszont azt mutatta, hogy épp ellenkezőleg: az ilyen típusú rendezvények éppen hogy oldják az előítéleteket az egyik, a túlzott szorongást pedig a másik oldalon. Ma sok más szervezet – így a Mazsihisz is – szervez utcai rendezvényeket, ünnepségeket. Maga a tény, hogy például azt a szót, hogy zsidó ki lehet rakni egy plakátra, 15 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.
– Előfordult, hogy megzavarták a rendezvényeiket?
– Persze, egyszer-kétszer volt ilyen próbálkozás – nem sok sikerrel – de ez nem vészes.
– Botrány nem volt?
– Nem, nem. Egyszer volt egy kicsit feszültebb dolog, amikor 2002-ben, vagy 2003-ban a Budaházy Györgyéknek a rendőrség ugyanarra a placcra adott felvonulási engedélyt, mint nekünk. Ez meggondolatlanság volt. Kissé megrökönyödtünk, de a dolog ott is rendeződött, mert megbeszéltük velük, hogy ők egy kicsit hamarabb vonulnak le, és mi később vonulunk fel. Végülis nem volt gond.
– Az utca embere mit mond az önök vonulásakor?
– Sokan megállnak, belehallgatnak a beszédekbe, beállnak táncolni, megkóstolják az ünnepi fánkot. Sokan vannak, akiknek ez az első alkalom a zsidókkal való találkozásra. Persze, vannak, akik odajönnek, és – ha nem is agresszíven, de – elkezdenek antiszemita vádakat a fejünkhöz vágni. De ez is jó valamire, mert legalább van lehetősége a kérdezőnek arra, hogy személyesen egy érintettel beszélgessen, mert általában az előítéletes embereknek semmilyen személyes kapcsolatuk nincsen zsidókkal. Ugyanilyen élményekről tudnék beszámolni a Sziget fesztiválról, ahol szintén ott a Zsidó Sátor, több mint 10 éve. Ott van egy „Rabbi tanácsa 10 forintért” standunk. Folyamatosan déltől éjfélig egymás után jönnek az emberek, és ez is jó lehetőség arra, hogy beszélgessünk és megmutassuk magunkat.
– Meg tudná határozni a zsidó identitást ma Magyarországon?
Bubertől Singerig
– Nehéz, mert még a magyar identitást sem könnyű meghatározni. A zsidó identitás pedig sokban összefügg ezzel is. Egy magyar zsidónak nyilván mind a kettő fontos kell, hogy legyen. Magyar, mert fontos neki, ami hazájában történik, és szeretné, ha az ország sikeres lenne. Magyarországon él, adózik, dolgozik és tesz a környezete javáért. Magyar az anyanyelve és a kultúrája, az a kultúra, aminek a magyar zsidóság is olyan sok értéket adott. Családjaink történelme hosszú nemzedékek óta összefonódik a magyar nemzet történelmével, ennek mind a fényesebb, mind a szégyenteljesebb időszakaival együtt. Zsidó, mert saját identitását nem választhatja el őseinek 3000 éves múltjától. Gondolkodása, érzései mind-mind egy sokat megélt nép mély eszméiből fakadnak. Ünnepei, közösségi élményei ehhez kapcsolódnak. És zsidó, mert Bubertől, Singerig a Hegedűs a háztetőnön át a zsidó kultúra remekei a vérében lüktetnek.
Abban látom a problémát, amikor valaki úgy érzi, hogy attól lesz ő jobb magyar, ha kevésbé zsidó, vagy attól lesz jobb zsidó, ha kevésbé magyar. Az elsőre egy sok évtizedes példa volt, hiszen az emancipációtól tulajdonképpen a zsidótörvényekig, a holokausztig nagyon sok magyar zsidó úgy gondolta, hogy neki bizonyítania kell, hogy ő magyar. És mivel tudja ezt bizonyítani? Azzal, hogy mindenáron bizonyítja, hogy ő nem zsidó. Aztán ez a szocializmusban is folytatódott, sőt...
– A vallásosság mennyire tartozik bele a zsidó identitásba?
– Számomra feltétlenül hozzá kell tartozzon. Ugyanis a zsidóságnak talán ez lehet az egyetlen olyan identitásképző eleme, amely pozitív. Mi lehet még zsidó identitásképző? Lehet a holokauszt, az üldözöttség, a félelem, de ez semmiképpen sem jó, hiszen negatív. Ami pozitív identitást tud adni egy zsidó embernek, az az amikor a Bibliára, a Tórára, a 3000 éves zsidó múltra vezeti vissza identitását, még akkor is, ha nem vallásos, de a zsidó hagyománynak a fontosabb elemeit megtartja. Sőt éppen ez az, amiben a zsidóság nemzettudata különleges. Más népeknél ott kezdődik a történet, hogy van egy közös földrajzi terület, ahol kialakul egy közös nyelv, közös kultúra, közös történelem és történelmi tudat. A zsidó népnél azonban a Kinyilatkoztatással, a vallással kezdődik az elbeszélés, nem a Szentfölddel, hanem Ábrahámmal, Izsákkal, a tízparancsolattal. Így aztán ennek a népnek megadatott a lehetőség arra, hogy annak ellenére, hogy elveszítette fizikai hazáját, 2000 esztendőn keresztül megőrizze szellemi hazáját, a Kinyilatkoztatást és a Tant. Nemcsak arról van szó, hogy aki zsidó származású, az a mi szemünkben zsidó, attól függetlenül, hogy milyen vallású, hanem ez fordítva is igaz, aki nem születik zsidónak, de betér a zsidó vallásba, az ugyanúgy a nép része, annak ellenére, hogy genetikailag semmi köze nincs az ábrahámi ősökhöz.
– Létezik zsidó karakter?
– Alapból úgy gondolom, hogy téves és veszélyes a nemzet-karakterisztika gondolata. Minden ember másmilyen, legyen magyar, német, zsidó stb. Persze ennek ellenére nem lehet elkerülni, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy léteznek bizonyos kulturális hátterű karaktervonások. Ezekre lehet esetleg történelmi magyarázatokat találni. A zsidóság számára például ősidők óta fontos tanulás, és a tanulás módszertana kialakított egy bizonyos gondolkodási sémát, ami akkor sem múlik el, ha valaki eltávolodott a vallástól. Közismert Bibó István a Zsidó kérdésről írt kitűnő elemzése. Gondolatmenetének lényege, hogy az eltérő történelmi viszonyokra épülve bizonyos élethelyzeti kérdéseket másképp értelmeznek zsidók és nem zsidók. Egy általa alkalmazott példa a pénzhez, és a lehetőségek kihasználásához való hozzá állás. Ő azt írja, hogy mivel a zsidók megélésének csupán olyanfajta lehetőségei voltak nyitva, melyeket a környező társadalom átengedett nekik, így vált nagymértékben tipikussá a zsidóságban egy magatartás, mely állandó beidegződéssé tette a lehetőségekhez való gyors racionális alkalmazkodást. Ezzel szemben a nem-zsidó oldalon, a lehetőségek hagyományos, szokásszerű kezelése alakult ki, ahol „az emberek egzisztenciájukat bizonyos megszokott forrásokra alapozzák, s ezen kívül álló lehetőségekkel, ha egyáltalán észreveszik őket, nem szívesen foglalkoznak”. Véleményem szerint azonban ennél többről van szó, a dolognak nem csak történelmi, hanem vallásfilozófiai okai is lehetnek. Alap teológiai tételünk, hogy Biblia szövegét mindenáron értelmeznünk kell. A legszőrszálhasogatóbb módon is, egy szót is oldalakon keresztül tudunk vitatni. Ez a gondolkodásmód kialakítja azt, hogy állandóan keresem a megoldást a megoldhatatlanra is. Ez aztán mindenre kihat, a tudományos, a kulturális és az üzleti életre. Mindig kitaláljuk azt, hogyan lehetne azt a dolgot mégiscsak megcsinálni, megoldani.
A zsidó vallás nem változik
– A zsidó vallás az elmúlt 2000 évben mennyit változott? Van 613 isteni parancs, amit a zsidó emberek ma is változatlanul megtartanak?
– Az egyik oldalról nem változott. Alaptétel, hogy az isteni 613 parancsolat szent és vitathatatlan. Amiben óriási a rugalmasság, az a jogalkalmazás. A történelem során a rabbik mindig alkalmazták a Biblia tételeit a kor viszonyaira. Ma is így teszünk: tudjuk alkalmazni az új kérdésekre, az őssejtkutatásra, vagy a szervátültetésre stb. Ezekre amikor választ ad a zsidó vallás, mindig visszanyúl a régi dolgokhoz, és azt alkalmazza módszertan szerint, amely módszertan ősi, de jól van kitalálva. Az utóbbi 100-150 évben lettek olyan irányzatok, amelyek eltávolodtak ettől a 613 parancsolattól, de többségükben nem teológiai, hanem társadalompolitikai okokból, mondván hogy ezzel tudunk majd közelebb kerülni a minket befogadó néphez, társadalomhoz.
– A Talmud folyamatosan fejlődik?
– Igen. Az interpretáció, a mély értelmezés, az élet aktuális kérdéseinek vizsgálata, egy élő, soha véget nem érő fejlődést ad ennek a gondolatvilágnak.
– Az antiszemitizmus témáját nem kerülhetjük meg. Van vallási antiszemitizmus és politikai antiszemitizmus. Találkozik mindkettővel?
– Van egy harmadik mára, az Izraellel példálódzó antiszemitizmus. Sokan, akik érzik, hogy a hagyományos antiszemitizmus vállalhatatlan, azok vagy tudatosan, vagy nem, az ilyen típusú érzelmeket átültetik Izraelnek, mint a gonosz elnyomó hatalomnak a képébe. Vallási antiszemitizmussal az ember már kevésbé találkozik. Úgy látom, ebben nagy előrelépés volt, hiszen a holokauszt problémája tudatosult az egyházban, a II. Vatikáni zsinat, aztán II. János Pál mondatai, lépései nagyon sokat jelentettek. Nyilván azonban 2000 évet nem lehet 10-20-30 év alatt ledolgozni. Manapság inkább egyházközi diskurzus van. Én személyesen is rendszeresen meg vagyok hívva bizonyos keresztény körökbe, hogy beszélgessünk a Bibliáról, a vallásról és minden másról. A mai világban ez összekötő kapocs is lehet. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai neoprotestáns, neokonzervatív mozgalmaknál különösen ott van Izrael szeretete.
– A politikai antiszemitizmus is visszaszorulóban van Magyarországon?
– Nem. Sőt, az utóbbi 3-4 évben erősebb hangokat kapott a társadalom egyes szegmenseiben. Magyarországon a szocializmus időszakában ezek a gondolatok a szőnyeg alá voltak söpörve, teljesen le voltak szorítva. A rendszerváltás után, sajnos a demokrácia velejárója hogy ezek a dolgok hallhatóvá válnak. Persze az 1920-as évekhez képest visszaszorult, nyilván ilyen szinten igen, de 10-20 éves távlatban nem.
– A hivatalos magyar politika részéről érzékelt antiszemitizmust?
– A Jobbiktól egyértelműen igen, és a MIÉP-től is.
– Próbáltak párbeszédet kezdeményezni? Az ellentéteket kibeszélni, tisztázni?
– A szószólók szintjén szerintem ennek nem sok értelme van. Azoknál, akik ezeket a gondolatokat hangoztatják, az embernek mindig van olyan érzése, hogy inkább manipulátorok. Nem nagyon beszélhetünk esetükben őszinte dolgokról. Ezért ha elkezdünk egy őszinte párbeszédet, annak megvan nyilván a veszélye, hogy a saját politikai hasznukra fogják ezt fordítani. Azt mondhatják, lám-lám, nem vagyok antiszemita, hiszen a rabbi eljött, és velem beszélget. Ez veszélyes dolog. A bűnbakkeresés, az előítéletesség amikor rosszabbul mennek a dolgok, mindig nagyobb teret kapnak. Ezen sajnos nem sokat tudunk változtatni. A mi feladatunk azonban, hogy az ismeretterjesztéssel, a nyíltsággal megteremtsük az intellektuális párbeszéd hátterét, a jóhiszemű de a témában laikus emberek számára.
– Beszélt arról, hogy a zsidó tudományt tovább kell adni. Mondana néhány szót a hitközség tudományos tevékenységéről?
– Az oktatás nagyon fontos feladatunk. Van bölcsődénk, óvodánk. Van egy kisiskolánk, de eddig nem tudtuk biztosítani az infrastrukturális hátteret, hogy a kisiskola nagy iskolává legyen, azaz sok gyerek járjon oda. Most fogunk aláírni egy szerződést a VII. kerülettel, és egy itteni volt önkormányzati iskolaépületbe fogunk beköltözni. Ezen kívül van a jesiva, a rabbiképzés, ahová külföldi hallgatókat vonunk be, rabbinövendékeket, akk helyi fiatalokkal tanulnak. Nagyon fontos, hogy van a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme. Ez 1998 óta működik, már több ezer hallgatónk volt. Évente három szemeszter van, őszi, tavaszi, nyári. Talmudot, zsidó filozófiát, héber nyelvet, történelmet oktatunk, ezekhez 8 tankönyvet is megjelentettünk. Magyar az oktatási nyelv, és bárki minden ismeret nélkül beülhet egy ilyen szemeszterre. A gyerekoktatásban azoknak a gyerekeknek, akik nem zsidó óvodába, iskolába járnak, szervezünk minden hétvégén vasárnapi hittan oktatást, és az ünnepek előtt rendezvényeket. A hitközség rabbijai oktatnak az ELTE jogi karán, a Semmelweis Egyetemen, a Debreceni Egyetemen. Nagyon lényeges, hogy a rabbijaink direkt a világi oktatásban is részt vesznek. Fontosnak tartjuk, hogy időnként az etikai kérdésekben rabbinikus, de közérthető nyelven írott anyagot készítsünk. Ezeket a sajtóban megjelentetjük, mert fontos éreztetni az emberekkel, hogy a zsidóságnak van válasza a kérdésekre.
Nem téritünk
– A zsidó nem volt soha térítő vallás. Ez az alapállásuk nem változott?
– Nem. A zsidó vallás alaptétele, hogy nem térítő vallás. A zsidó vallás azt mondja, hogy a zsidó nép arra lett kiválasztva többek közt, hogy az egyistenhitet, az úgynevezett Noé hét törvényét az ő vallásosságával, példamutatásával terjessze a világon. Erre a hét törvény és az egyistenhit terjesztésére a történelem nem nagyon adott explicit alkalmat. Örült a zsidó, ha hagyták, hogy zsidó legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése