2011. május 14., szombat

FELDMAYERT IS "MEGVÁLASZTJÁK" MA: Ő AZ EGYETLEN JELÖLT * TRIANON KONTRA SOÁ ÉS NYILVÁNOS ÜNNEPSZEGÉS - Ő KÉPVISELI A ZSIDÓKAT MAGYARORSZÁGON* SZÉGYEN,GYALÁZAT

  

 MAGYAR-HIRLAP: FELDMAYER PEREKKEL FENYEGETTE A KORMÁNYT

HA "MÁSOKKAL" IS TÁRGYAL
 A   KÁRPÓTLÁSRÓL. . .

 

 

Vasárnap (ma) tartja négyévente esedékes tisztújító közgyűlését a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a fontosabb posztokon az eredmény borítékolható:  továbbra is Feldmájer Péter lesz a szervezet elnöke, Zoltai Gusztáv pedig ügyvezető igazgató marad. Ők az egyedüli jelöltek ezen posztokra.

 
A Mazsihisz legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) szerdai közgyűlésén négy évre újraválasztották Zoltai Gusztávot az ügyvezető igazgatói tisztségre. Zoltainak egyébként Heisler András személyében lett volna kihívója, ám a hitközség választási bizottsága a jelölt többszöri próbálkozására sem igazolta mandátumát – a Szombat című folyóirat szerint az eljárást bizonyos anomáliák kísérték.

Heisler a Hvg.hu-n a napokban közölt kritikus publicisztikát a Mazsihisz és a BZSH jelenlegi vezetéséről. Lényegében azt írta, Zoltai és Feldmájer egyoldalú politikai elköteleződésükkel a „lövészárokba” taszították a közösséget, miközben a szabályok lazaságát hegemón szerepük bebiztosítására használták fel.

Heisler szerint mindkét szervezet megérett a megújulásra. „Nem képes a zsidó civilszervezetekkel párbeszédre, ellenséges attitűddel viszonyul a Mazsihiszbe nem tagozódott bármely más zsidó hitközségekhez is. A szervezet adminisztrációjának és gazdálkodásának átláthatatlansága, működésének alacsony színvonala miatt tevékenységétől a zsidó értelmiség és a vállalkozói réteg egyre markánsabban elhatárolódik” – írta a Mazsihiszről Heisler, aki szerint a jelenlegi magyarországi politikai erőtérben a neológia világi vezetőit nem fogadják el feltétel nélküli tárgyalópartnernek, „aminek örülni ugyan nem lehet, de amin az egyoldalú politikai elkötelezettség ismeretében túlzottan csodálkozni sem”.

Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy Heisler András vélekedésének több előzménye is van.

„Heisler úr a korábban általa meghatározott belső választási szisztéma miatt nem indulhatott most a Mazsihisz vezetői posztjáért. A BZSH vezető posztjáért pedig az első körben sikerrel mérette meg magát, de a másodikban már nem kapott elég szavazatot. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Zoltai és Heisler urak között személyes és közéleti ellentétek egyaránt vannak. Mindemellett Heisler úr csalódottságában az is szerepet játszik, hogy a Mazsihisz egyik közgyűlési székéért nem indulhatott abban a templomi körzetben, amelyhez több évtizedes családi hagyományok fűzik” – hangsúlyozta Streit Sándor.

A jelenlegi kormányzat kiszélesítette a zsidó szervezetekkel folytatott párbeszédet, aminek – a Magyar Hírlap információi szerint – a Mazsihisz vezetése nem különösebben örült. Az egyik találkozón készült jegyzőkönyv tanúsága szerint Feldmájer Péter szinte követelte a fórumot levezénylő Gál András Levente államtitkártól, hogy bizonyos témákat – így a kárpótlási kérdéseket – ne vitassanak meg a grémiumban.

„A tét nem kicsi. Világosan kell látni, hogy amennyiben nem sikerül megállapodni a magyar kormánynak a zsidó szervezetek képviselőivel, azon zsidó szervezetek képviselőivel, akik az egész világon képviselik a zsidó kárpótlás ügyét, annak az eredményei perek lesznek, olyan perek, amelyekhez képest a mostan elindult New York-i és chicagói per gyerekjátéknak fog tűnni” – mondta Feldmájer a márciusi 18-i találkozón.

Heisler cikkében kitért arra, szerinte a Mazsihisz és a BZSH hibás stratégiájának következménye a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának várható átalakítása is. „A szervezetet a zsidó közösség érdekében hozták létre, és semmiképpen sem a Síp utca pótlólagos költségvetési forrásaként. Feladata az éledező zsidó közélet, a zsidó civil szerveződések, az új hitközségek színes hálózatának megteremtése” – írta.
 
(FORRÁS: MAGYAR HIRLAP)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése