RÉGI ARCHIVUMUNKBÓL  "----és egy veréb lecsinálta"                                     

Aki Péter Gábort Talmudra oktatta

Tudja a kedves olvasó, ki volt Péter Gábor (született Auspitz Benő, vagyis Benjámin), szakmájára nézve szabómester és később, kb. 7 éven keresztül, a magyar KGB, vagyis Ávó teljhatalmú főnöke?

Ha nem tudja – örüljön neki. Ha tudja – felejtse el. Egy elferdült lelkületű gyilkos még akkor sem épületes látvány, ha Sobri Jóskának hívják. Hát még ha Auspitz Benjáminnak.

Elég az hozzá, hogy ezt a Péter Gábort oktatta Talmudra, pontosabban a Böjt (Táánit) traktátusára, Klein Dezső, a Klauzál téri ingvarró, aki egy "SAJMÉR SÁBESZ"  szövetkezetben dolgozott; hat éve volt özvegy, és egy Fischl nevű szomszédja állandóan azzal nyaggatta, miért nem nősül már meg.

BIG legújabb novelláskötetéből nem derül ki pontosan, mikor történt ez. Egyrészt már élesedik az osztályharc; már nagyban iktatják ki az ópiumot, vagyis a vallást Magyarország szellemi életéből, ami arra mutatna, hogy az ötvenes évek legelején vagyunk. Viszont még van Joint (a novellában dzsoint), ami sokkal előbb szűnt meg. A kis, ferdeorrú Klein, nagy Tálmid Cháchám, jesivákat járt, ortodox zsidó (kinek lakásában persze nem volt, nem lehetett, dupla ágy, dehát kicsire nem nézünk), akit egy szép napon hivat a szövetkezet főnöke és mézédes hangon közli vele, hogy "utána nyúlt az MDP kerületi bizottsága", mitöbb "rajta van a káderfejlesztési listán".

Kleint behivatják, elmegy, kihallgatják és csak akkor kezd megrémülni, amikor figyelmeztetik "ne féljen, nyugodjon meg és legyen nagyon őszinte". A kihallgató százados zsidónak tűnik; "túl szakszerű kérdéseket tett fel, azokról a jesivákról ahol ő tanult, sőt néha kevesellte volna Klein felkészültségét" (95. oldal). Másnap reggel hatra berendelik valahová és hamarosan a vezérőrnagy (Péter Gábor) elé vezetik. Klein nem rendül meg, fogalma sincs ki ez az elvtárs, aki nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy mindent tud róla, majd a páncélszekrényből előhúz egy kötet Talmudot. "Klein messziről felismerte a fóliánst... úgy érezte nem kap levegőt”. Aztán Péter közli vele mit akar: két hónapon keresztül naponta fognak Talmudot tanulni, mert "ennél jobban semmi nem csiszolja az agyat. A sakk smafu. A filozófia nulla. Ez azonban – és itt a kezét a könyvre tette – ez maga a tiszta logika. A girem-górem. A csűrés csavarás."

 Péter még elmondja, hogy ő zsidónak született ugyan, de amióta kinyílt a szeme – kommunista. "A vallást, a zsidó hókusz-pókuszokat megvetem". De mivel valaha tanult Talmudot – tudja, hogy ha világos fejet akar, csalhatatlanul fel akarja ismerni a dolgokat – ezt csak a Talmud tanulása biztosíthatja neki

. Klein olvassa a Talmudot, a Böjt traktátusát, (gondolom-sejtem, miért pont Böjt traktátusát) az ősi dallamon és magyarra fordítja. "A vezérőrnagy olykor hátradőlt a széken és becsukta a szemét..." Klein találgatja magában vajon miért? Aztán Péter közli vele, hogy hat jelölt közül őt választotta, intuíció alapján, és igaza lett. Majd megfenyegeti: ha a tanulás híre kiszivárog – "maga rosszabbul jár mint negyvennégyben".

 Aztán elengedik, hazamehet. Most már lehet szó a nősülésről – gondolja. Aztán vesz egy Szabad Népet, hogy tájékozódjon és leül egy padra. "Úgy érezte, különös megbízatásához most már hozzátartozik a rendszeres politikai tájékozódás". A novella befejezése kissé triviális és így – fölösleges. Miközben ül a padon és töpreng további sorsán – "Ekkor olyasmi történt vele, ami még soha. Egy veréb lecsinálta."

* * *

 

A recenzens szerint ez a kötet legérdekesebb és legfantasztikusabb novellája, amely abban is kitűnik a többi közül, hogy – legjobb tudomásom szerint – semmi tényalapja nincs. Az eset bizarr, érdekes kitaláció, ami a szerző élénk és kreatív fantáziáját dicséri. A címadó történet főszereplője egy jiddise máme, kinek szerelmetes fia belekeveredik az Ávó hálójába és ott karriert csinál. Édesanyja, aki félti a közelgő – majd óramű pontossággal megérkező – leszámolástól, levél formájában írja meg családja és fia történetét és adja azt postára egy pesti rabbi címére. A paksamétába beteszi imakönyvét is, míg fia nagy, retusált, eskütételi fényképét elégeti és ezzel a sajátos anyai logikával, mintegy semmissé teszi fia kapcsolatát a Testülettel és a forradalommal, amely felfalja gyermekeit. Ez az "Elégetett fénykép".

* * *

Majdnem mind a 17 novellában (melyek egy részét már a szerző előző könyveiben is olvashattuk) szerepel az Ávó (vagy ÁVH) és szerepelnek annak cselekvő vagy szenvedő alanyai, akik majdnem kivétel nélkül zsidók. A kötet nagy érdeme, hogy benne életre kel a egykori magyar zsidó élet; a szereplők már mernek itt-ott héber szótöredékeket idézni, és szavaikból, tetteik mögül, ki-kibukkan a Csipkerózsika álmot aludt és újabban ébredező zsidó öntudat. BIG csiholja a tüzet, ami remélhetőleg, következő könyveiben, egyszercsak lángra lobban.

Benedek István Gábor: Az eléget(et)t fénykép. Budapest, Magyar Könyvklub, 439 ol.

Naftali Kraus

(Forrás: Egység.34. 1998 május)