MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG 1 BESZÉD 2 ÉRTELMEZÉSBEN

Zoltai :(félre)vezetettnek és vezetőnek

 új szerződést kell kötnie…

 

Tegnap közöltük a Debrecenben elhangzott üvig. beszédet, a BPI interpetációjában, amelyben a hangsuly, mint rendesen, a kulináris élvezeteken volt. Közben láttuk a legényt a gáton, amint zsákol a fényképész előtt – majd Andika korrigálta a kulináriát: nem mintha enni nem lenne jó,  sőt, de új szerződést kell kötni a "vezető" vel. Hogy ez kicsoda azt az töretlen üvig. egyelőre nem árult el. Lehet hogy saját magára gondol?

 

  Ime a Mazsihisz honlapján ma megjelent, szerkesztett változat:

  

Múltat nekünk nem kell cserélnünk, a jelent élni kell, a jövőt viszont kötelező építeni – fogalmazott Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója pénteken a Magyarországi és Határon túli Hitközségek Találkozózójának ünnepélyes megnyitóján Debrecenben. Alábbiakban az elhangzott beszédet közöljük.

---

Tisztelt Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

      Mint tudják: enni jó, és különösen kóser ételeket enni jó. Mert ez a nagyszerű találkozó, ez a remek nemzetközi esemény a magyar zsidóság Kelet-európai régiójának idei ünnepi összejövetele - túl annak társadalmi rangján, bizonyos értelemben politikai jelentőségén és személyes örömén –, váratlan módon a gasztronómiáról szól.

Sulhan Árukh – terített asztal. Nincs annál szívet-lelket gyönyörködtetőbb látvány, mint az, amikor öt szomszédos, egymással határos országok lakói – barátsággal és békességgel – közös asztalhoz ülnek. Valamint finomnál finomabb szellemi és valóságos ételekkel kínálják egymást. Felmutatják kincseiket, az aranyló hagyományt, a maguk meséit, miközben a szóbeli fordulatokat sohasem mulasztják el meleg, baráti, rokoni simogatásokkal kísérni. Mert a debreceni, immár hagyományosan megrendezett testvéri találkozónak, 

Tisztelt Barátaim, ez a lényege. Múltat nekünk nem kell cserélnünk, a jelent élni kell, a jövőt viszont kötelező építeni. Okosan, lehetőleg minél hasznosabban, sikeresen, a zsidó tanításoknak megfelelően.

A gasztronómia akár itt, a Kárpát-medencében, akár másutt, a nagyvilágban, fontos része az életünknek: így volt ez az ősatyák idejében, amikor nem csak egymást látták vendégül a sátorban, a sátrak előtt a szomszédok, hanem az Örökkévaló vándor küldöttét is odahívták, hogy örvendezzenek a szeretet örömében. 

A világ mára kissé összekuszálódott, talán a kelleténél is jobban körülöttünk. Hát hogyne esne jól mindenkinek a szívélyes nyájasság?! Jöjj, barátom, ülj mellém, tedd a tányérodat magad elé, s végy a tálból, újra és újra! Nyugtalan napok után vagyunk, hiszen nem mindig tudtuk: merre megyünk tovább, és a kusza szálakból – útvezetőül – melyik fonalat fogjuk meg? Zsidó világunkban soha nem volt ilyen érték a bizalom, mint most. Hiszen vezetettnek és vezetőnek új szerződést kell kötnie arról, hogyan és miként tovább? 

Mi tehát figyelünk egymásra, sőt, a velünk együtt élő lakosság is, de a távolabb működő, tevékenykedő közösségek ugyanígy vannak ezzel, miközben a nemzetközi szervezetek sincsenek híjával a fokozott érdeklődésnek irányunkban. A zsidó testvériség jegyében velünk van az izraeli közvélemény is, tehát benne élünk az egyetemes emberi harmóniában, ami időről időre új feladatokat szab ki ránk. Ezeknek, tudjuk jól, minden esetben, magas fokon kell megfelelnünk.

Sulhan Árukh - terített asztal. Ahol van helyünk, s körülötte van munkánk bőven.

Őszinte figyelemmel kell lennünk egymás iránt, és adott esetben odaadó segítő szándékkal illik egymás felé fordulnunk. A zsidó sors megedzett bennünket, ezért egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk atyáink hitéről, az elhivatottságunkról.

Összefogva erősek vagyunk; az otromba, a zsidóellenes indulat és akarat a szilárdság előtt semmivé olvad. Ezt sohasem szabad elfelednünk. Belső gondjaink fölött is kisüt a nap, ha a szolidaritás teremtő szelleme jótékonyan tölti be körülöttünk az étert.

A Kárpát-medencének ez a kiemelt régiója végül a béke szigete lesz. A többnyelvű himnusz csodás hangszeren, harmonikus dallamként szólal meg.

Barátaim! A debreceni találkozó tehát jelképes esemény, igyekezzünk méltó lenni hozzá, miként a zsidó hagyomány is azt tanítja: legyetek egyek az akaratban, azonosak a megvalósításban!

Hiszünk abban, hogy térségünk zsidósága megújul. Dinamikus hitközségek, rátermett vezetők irányítják vallási életünket, erőinket a szociális biztonság érdekében összpontosítjuk, miközben az európai együttműködés jegyében a lehető legszorosabbra fűzzük kapcsolatainkat az oktatás, a nyelvi képzés területén. Szervezzünk támogatott és személyes kirándulásokat, látogatásokat egymás hitközségein, templomaiban! Jelentessünk meg könyveket, időről időre adjunk ki hír- és információgyűjteményt, hogy minél több eseményt tudjunk meg mindennapjainkról!

Úgy leszünk jobb, igazabb zsidók, ha minél mélyebben ismerjük egymást, minél gyakrabban hallunk-tudunk egymásról. Bennünket is alakít, formál a világ, Európa, a kárpáti térség kultúrája, de nekünk is hatást kell gyakorolnunk a környezetünkre, az itteni közösségek életére, fejlődésére, haladására. Ez a debreceni találkozások legfőbb üzenete. És ha most a Sulhan Árukh – a terített asztal – emelkedettségével még meg is koronázhatjuk ezt az ünnepi eseményt, -- talán joggal mondhatjuk el: jó munkát végzünk!

Erősítsük egymást, hogy mindezt megvalósíthassuk!

 

   EDDIG A HIVATALOS ,MAZSIHISZ SZÖVEG.

*

 ...és most lássuk a tegnapi, szerkesztetlen, BPI szöveget:

ZOLTAI GUSZTÁV DEBRECENI BESZÉDE, A HATÁRON TÚLI MAGYAR ZSIDÓ RÉGIÓK TALÁLKOZÓJÁN: 2013. JÚNIUS

2013. JÚNIUS 07, PÉNTEK, 14:02

Zoltai Gusztáv debreceni beszéde, a Határon túli magyar zsidó régiók találkozóján: 2013. június

 

Tisztelt Vendégeink!

Hölgyeim és Uraim!

Mint tudják: enni jó, és különösen kóser ételeket enni jó.

Mert ez a nagyszerű találkozó, ez a remek nemzetközi esemény a magyar zsidóság Kelet-európai régiójának idei ünnepi összejövetele – túl annak társadalmi rangján, bizonyos értelemben politikai jelentőségén és személyes örömén –, váratlan módon a gasztronómiáról szól.

Sulhan Árukh – terített asztal. Nincs annál szívet-lelket gyönyörködtetőbb látvány, mint az, amikor öt szomszédos, egymással határos országok lakói – barátsággal és békességgel – közös asztalhoz ülnek. Valamint finomnál finomabb szellemi és valóságos ételekkel kínálják egymást. Felmutatják kincseiket, az aranyló hagyományt, a maguk meséit, miközben a szóbeli fordulatokat sohasem mulasztják el meleg, baráti, rokoni simogatásokkal kísérni.

Mert a debreceni, immár hagyományosan megrendezett testvéri találkozónak, Tisztelt Barátaim, ez a lényege. Múltat nekünk nem kell cserélnünk, a jelent élni kell, a jövőt viszont kötelező építeni. Okosan, lehetőleg minél hasznosabban, sikeresen, a zsidó tanításoknak megfelelően.

A gasztronómia akár itt, a Kárpát-medencében, akár másutt, a nagyvilágban, fontos része az életünknek: így volt ez az ősatyák idejében, amikor nem csak egymást látták vendégül a sátorban, a sátrak előtt a szomszédok, hanem az Örökkévaló vándor küldöttét is odahívták, hogy örvendezzenek a szeretet örömében.

A világ mára kissé összekuszálódott, talán a kelleténél is jobban körülöttünk. Hát hogyne esne jól mindenkinek a szívélyes nyájasság?! Jöjj, barátom, ülj mellém, tedd a tányérodat magad elé, s végy a tálból, újra és újra!

Nyugtalan napok után vagyunk, hiszen nem mindig tudtuk: merre megyünk tovább, és a kusza szálakból – útvezetőül – melyik fonalat fogjuk meg?

Zsidó világunkban soha nem volt ilyen érték a bizalom, mint most. Hiszen vezetettnek és vezetőnek új szerződést kell kötnie arról, hogyan és miként tovább?

Mi tehát figyelünk egymásra, sőt, a velünk együtt élő lakosság is, de a távolabb működő, tevékenykedő közösségek ugyanígy vannak ezzel, miközben a nemzetközi szervezetek sincsenek híjával a fokozott érdeklődésnek irányunkban. A zsidó testvériség jegyében velünk van az izraeli közvélemény is, tehát benne élünk az egyetemes emberi harmóniában, ami időről időre új feladatokat szab ki ránk. Ezeknek, tudjuk jól, minden esetben, magas fokon kell megfelelnünk.

Sulhan Árukh – terített asztal. Ahol van helyünk, s körülötte van munkánk bőven.

Őszinte figyelemmel kell lennünk egymás iránt, és adott esetben odaadó segítő szándékkal illik egymás felé fordulnunk. A zsidó sors megedzett bennünket, ezért egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk atyáink hitéről, az elhivatottságunkról.

Összefogva erősek vagyunk; az otromba, a zsidóellenes indulat és akarat a szilárdság előtt semmivé olvad. Ezt sohasem szabad elfelednünk. Belső gondjaink fölött is kisüt a nap, ha a szolidaritás  teremtő szelleme jótékonyan tölti be körülöttünk az étert.

A Kárpát-medencének ez a kiemelt régiója végül a béke szigete lesz. A többnyelvű himnusz csodás hangszeren, harmonikus dallamként szólal meg.

Barátaim! A debreceni találkozó tehát jelképes esemény, igyekezzünk méltó lenni hozzá, miként a zsidó hagyomány is azt tanítja: legyetek egyek az akaratban, azonosak a megvalósításban!

Hiszünk abban, hogy térségünk zsidósága megújul. Dinamikus hitközségek, rátermett vezetők irányítják vallási életünket, erőinket a szociális biztonság érdekében összpontosítjuk, miközben az európai együttműködés jegyében a lehető legszorosabbra fűzzük kapcsolatainkat az oktatás, a nyelvi képzés területén. Szervezzünk támogatott és személyes kirándulásokat, látogatásokat egymás hitközségein, templomaiban! Jelentessünk meg könyveket, időről időre adjunk ki hír- és információgyűjteményt, hogy minél több eseményt tudjunk meg mindennapjainkról!

Úgy leszünk jobb, igazabb zsidók, ha minél mélyebben ismerjük egymást, minél gyakrabban hallunk-tudunk egymásról.

Bennünket is alakít, formál a világ, Európa, a kárpáti térség kultúrája, de nekünk is hatást kell gyakorolnunk a környezetünkre, az itteni közösségek életére, fejlődésére, haladására.

Ez a debreceni találkozások legfőbb üzenete. És ha most a Sulhan Árukh – a terített asztal –emelkedettségével még meg is koronázhatjuk ezt az ünnepi eseményt, — talán joggal mondhatjuk el: jó munkát végzünk!

Erősítsük egymást, hogy mindezt megvalósíthassuk!

Köszönöm, hogy meghallgattak!