HETISZAKASZ-Bálák (3)

VENDÉGOLDAL

IRJA SMUEL GLITSENSTEIN  rabbi

 

 

MÁ TOVU: LÉPÉST TARTANI KOHNÉKKAL

 

„Látta Andrea új konyháját? Szupermodern!” 

„Psszt… Látták a Zucker Guszti  új kocsiját? Minden extrája megvan, ami csak lehet!”

 Hát a Bergmáyer villája?" Kacsalábon forgó!"

Ezek mindennapos  párbeszédek. Rutinos társalgás.

 

     Ezek egy minden eladási rekordot megdöntő utazó ügynök sikerének kulcsmondatai. Ha a sikere titkáról kérdezik, azt mondja, elsőként mindig ilyesmivel nyit: „Látta már, mit vett a szomszédja,  Grünné?!

 Ez a trükk még egyszer se mondott csődöt.

A zsidó etika ugyanakkor sosem  szerette az ilyesmit. Minket másképpen tanítottak, s az ősi értékrendünk a ma hétköznapjai számára éppoly érvényesek, mint voltak bármikor. A diszkréció, a mértékletesség, mások privát szférájának tiszteletben tartása a zsidóság néppé válása óta vallott értékeink.

 

„És Bileám fölemelte szemét, és látta Izraelt, amint törzsenként  táborozik, és reászállott Isten szelleme.” (4Mózes 24:3)

 

Mi volt olyan különleges abban, ahogy Izrael táborozott? Rási szerint a vers magyarázata az, hogy az izraeliták sátrai a pusztában úgy voltak elrendezve, hogy az ajtaik ne szembe álljanak egymással. Így senki nem látott át szomszédja sátrába, a privát szférája meg volt védelmezve. Ez a magyarázata Bileám híres dicséretének: Má tovu ohálechá Jáákov – „Milyen szépek a te sátraid, Jákób!”

 

A pogány próféta dicsérte a zsidók erényeit, mely a településtervezésben mutatkozott meg, hogy elővigyázattal óvták a szemérmet és a családi magánéletet a minden lében kanál és kukucskáló szomszédoktól.

 

Egy másik lehetséges értelmezése a „ne tekints szomszédod sátorába” kijelentésnek esetleg: ne nézz a szomszédod sátrába azért, hogy eldöntsd, mit kelljen neked tenned. Az életdöntéseid  ne  alapozódjanak arra, hogy mások mit tesznek vagy nem tesznek. Arra pláne semmiképpen, hogy mijük van és mijük nincs.

 

A szociális munkások bízvást megerősítenék azt a fájdalmas tényt, hogy a családi krízisek gyakran anyagi nehézségek következményei, illetve azé a stresszé, amit ez a házasságokban jelent. A stressztényezők nagy része önként „vállalt”. A kliensek gyakran bevallják, hogy valójában nem volt szükségük új konyhára vagy autóra, de minthogy a barátaik is újítottak ezekben a „státusszimbólumokban”, úgy érezték, nekik is fenn kell tartaniuk a pozícióikat.

 

Mindegy, hogy konyháról, kocsiról, nyaralásról, a legfrissebb digitális kütyükről van szó, ha megengedjük, hogy mások szempontjai irányítsák az életünket, számos szükségtelen stresszforrásnak nyitjuk meg magunkat. Még a szimchá – egy családi esküvő, bár micvá – is belesodorhat minket a „lépést kell tartani Kohnékkal” csapdájába a hétrétű, dizájner tervezte, kézzel gyártott meghívótól egészen a flancos estély utolsó részletéig és a szoborszerűen formázott májpástétom-előételig.

 

Miért?

 

 Mert sokat vagyunk elfoglalva azzal, hogy a vállunkon át lessük, mit csinál a szomszéd.

 

Ez az szempont érvényes a cedákára is. Felhívás érkezik a sul javára, zsidó jótékonyságra való gyűjtésről, és mi mit felelünk? „Na hát ha ezésez, aki pedig sokszoros milliomos, tízezer forintott adott csak, akkor a rám eső rész mindössze tíz forint.” Mit számít, hogy valaki más mit adott vagy nem adott? Add , amit tudsz, tekintet nélkül arra, mások mit tesznek.

 

Mennyi sértődést, keserűséget, csalódást tudnánk elkerülni, ha nem próbálnánk mások mércéjével mérni magunkat! Mennyivel boldogabbak lennénk, ha magunkra tekintenénk, és azt érnénk el, amit nekünk kell és amit mi tudunk, anélkül, hogy másokkal hasonlítgatnánk össze magunkat?

 

Ha a „szép sátrak” áldását akarjuk élvezni, vagy egyáltalán egy békés háztartás örömeit, tartsuk a szemünket és az orrunkat a magunk „sátrában”.

 

 Ez az elégedettség útja.