ÉN ÉS A REBBE(3) 

Szeresd felebarátodat– mégha a feleséged is lesz belõle"

Az alábbi viszaemlékezésben Goldshmid rabbi felidézi, hogyan intette a

 Rebbe  elõre a felebaráti szeretetre - éppen  leendõ feleségével szemben

 

„Mindig megkérdeztem a Rebbét a kilátásban lévõ menyasszonyjelöltrõl. Mindig mondtam a Rebbének, hogy ezzel és ezzel a lánnyal randevúzom.

 Egyszer, amikor bementem hozzá, a Rebbe azt mondta nekem: „Van az a parancsolat, hogy szeresd felebarátodat. Áhávát Jiszraélnak, Izrael szeretetének kell lennie bennünk minden zsidó férfi és nõ iránt; mindegy, hol vannak, ismered-e õket vagy sem. Ha tudod, hogy ennek és ennek szüksége van valamire, add neki oda." – emlékezik vissza Sálom Gold­shmid, majd folytatja: „Meghallgattam, és azt mondtam magamban: „Valami történni fog, bár nem tudom, mi." A Rebbe beszélt hozzám errõl. Hogy kivel fog megtörténni, vagy mi fog történni... meg fog történni...

 Ho­da­kov rabbi jött oda hozzám azzal, hogy van egy siduchja – menyasszonyjelöltje – a számomra: „Weinberg rabbi unokahúga, Joszéf Weinberg rabbié." Megmondta, hol lakik, ismertem a helyet. „Menj el hozzájuk péntek este, sábeszi vacsorára, ott majd meglátod õt. Miután találkoztatok, eldöntheted, akarod-e folytatni a dolgot vagy sem, és mikor. Péntek este elmentem hozzájuk. Magam sem tudom megmagyarázni, de úgy éreztem, mintha hazamentem volna, az otthonomba.

 Ott ült az asztalnál, kedvesen köszöntött. Úgy nézett ki, mintha máris a feleségem lenne, vagy mintha régóta ismerném. Nagyon különös, derûs élmény volt. Körülbelül két hét telt el, addig, amikor megint találkoztunk. Az autóban ülve beszélgettünk, és azt mondta nekem: „Valamiért újra meg újra találkozunk egymással. Nem hiszem, hogy csak azért, mert szeretsz lányokkal randevúzni. A végére kéne járnunk az ügynek, akár így, akár úgy."

Tehát õ szeretné. Én is rábólintok: „Kérdezzük meg a Reb­bét." Bementem a Reb­bé­hez, és azt mondta: „Jó döntés, legyen vele áldás és siker."

Ha õ ad össze min­ket, akkor a mennyasszonynak meg kell ígérnie, hogy parókát vesz fel. Mi lehetne gond a sejtellel (parókával)? Elmentem hozzá, elmondtam, hogy a Rebbe kész összeadni minket, de a sejtel...

 Így válaszolt: „Sejtel? Ó, azt nem! Soha. A sejtel vénasszonyoknak való, én nem vagyok vénasszony." – mesélte tovább reb Sálom a történetét arról, hogy hogyan próbálta meggyõzni õ is, Weinberg rabbi is a lányt a paróka viselésérõl, de a Lengyelországból származó, árva lány hajthatatlan maradt, inkább beleegyezett volna az eljegyzés felbontásába. –

 „Azt mondtam: „Fel fogom bontani az eljegyzést? Nem lépek ki a siduchból. Ki szeretnék tartani melletted.  Azért szeretnék kitartani, mert én a Rebbe tanítványa vagyok."

Megint csak nézett rám, nem értette. „Nagyon egyszerû – meséltem már neked, hogy mit mondott nekem a Rebbe az áhávát Jiszraélrõl? »Ha látsz zsidó embert, férfit vagy nõt, hogy szüksége van valamire, add meg neki.«  Én a Rebbe tanítványa vagyok, és ha felbontom az eljegyzést, belõled smáte lesz. Szeretnék segíteni, hogy »valaki« legyél, még ha nem is a Rebbe ad  össze minket. Nem hagyom, hogy elveszítsd a méltóságod - ezért nem lépek ki a siduchból."

 A lány erre rögtön így felelt: „Megyek, veszek egy sejtelt!"

Az, amit a Rebbe mondott, megváltoztatta az elhatározását. Azt mondta: „Én is zsidó vagyok, bennem is van áhávát Jiszraél. Azért, hogy te boldog lehessél, és a Rebbe adjon minket össze, megfogadom, hogy sejtelt viselek."

 (Forrás:Gut Sábesz)