A HETI SZAKASZ – Korách (4) - 2013

VENDÉGOLDAL

IRJA: SMUEL GLITSENSTEIN, rabbi

 

 SZERÉNYSÉG VAGY ALACSONY ÖNBIZALOM?

 

 „És nagyon megharagudott Mózes, és igy szólt az Örökkévalóhoz: Ne fordulj áldozatuk felé  (Kórach és csapata áldozata felé]! Egyikük szamarát sem vettem el, és nem bántam rosszul eggyel sem közülök!” (4Mózes 16:15)

 

Az alázatos szerénység Mózes legjellemzőbb tulajdonsága volt. A Tóra egyenesen kijelenti róla, hogy „Mózes nagyon szerény volt, szerényebb minden embernél, aki a föld színén élt”. És mégis, amikor vezetői hivatalát kihívás érte tudós és tiszteletreméltó unokatestvére, Kórách részéről, Mózes a jelek szerint rá nem jellemző jogos felháborodással felel. Azt várnánk, hogy az Örökkévalóhoz fordul, és azt mondja: „Urunk, Istenünk, talán az volna jó, ha engednéd Kóráchnak, hogy elfoglalja a helyemet – annyival alkalmasabb rá! Boldogan engedném át a helyemet egy méltóbb jelöltnek!”

Mózes reakcióját Kóráchék lázadására, illetve azt, hogy miért is nem volt az összeférhetetlen alázatával,-  úgy érthetjük meg, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, hogyan látja a Tóra az alázatot.

 

Az igazi alázatnak semmi köze ahhoz, ha valaki alulértékeli tehetségeit és eredményeit. Az ilyen hamis alázat volna, mert hamis alapokon nyugszik. Az igazi alázat nagyon is tudatában van erejének és kvalitásainak – de egyszersmind annak is, hogy minden tálentuma az Örökkévalótól kapott ajándék, tehát nincsen miért magasabbrendűnek éreznie magát másnál, akinek az Örökkévaló éppen ilyen tehetséget nem adott. „Ha ő kapta volna éppen ezeket az ajándékokat – gondolja az alázatos ember –, talán ugyanazt megtette volna, vagy akár még többet!”

Mózes elismerte, hogy az Örökkévaló ruházta őt fel ritka vezetői képességeivel, és ezért határozottan visszautasított minden olyan kezdeményezést, ami arra irányult volna, hogy másnak adja át a helyét. Ennek a magabiztossága azonban mit sem von le igazi alázatos szerénysége és a minden zsidó iránti tisztelete értékéből.

Mélyebb szinten szemlélve a dolgot: annak, aki egészen a Teremtő akarata beteljesítésének szenteli magát, voltaképpen nincs is egója, nincsenek személyes ambíciói – egyetlen célja az, hogy az Örökkévaló tervét ezen a földön beteljesedéshez segítse. Az arrogancia önmagunk fontosságának átélése, az Örökkévalónak odaadás viszont annak felismerése, hogy az élet nem az egyénről szól és arról, ő mit akar, hanem egy magasabb cél szolgálatáról.

 Mózes, dacára minden nagyságának, aminek teljesen tudatában lehetett, az Örökkévalónak elszánt szolgája volt. És mikor Kórách akadályozni próbálta az ő isteni hivatásának beteljesítését az életben – ez pedig a zsidó nép pásztorlása volt –, Mózes „sortűzzel” felelt.

Sokan keverik össze az alázatot a gyöngeséggel, holott az alázatos ember nagyon is céltudatos, és semmiféle akadálynak nem hódol be. Csakhogy nem a saját egója vezérli, hanem az a vágy, hogy teljesítse az Örökkévaló akaratát és tervét.