משבעה עשר בתמוז ועד תשעה באב – שלושת השבועות
17 Btámuz-tól Áv 9-ig = a három gyászhét
Tegnap (kedd) volt Támuz 17- böjtje és ezzel kezdetét vette az un. három gyászhét(Drei Wochen). Az alábbiakban a háttér ismertetése.
Minden zsidó örömön végigvonul a gyásznak egy halk, borongós hangulata. Aki új házat épít, a bejáratnál egy kis falrészt hagyjon bevakolatlanul a romba dőlt szentély emlékére. Zsidó asszony ne jelenjen meg soha összes ékszereivel ékesítve – gondoljon népe gyászára. Esküvőkön a pohártörés a szent város pusztulását juttatja eszünkbe. A zsidó államiság összeomlásának a szentély pusztulásával jelképezett tragikus emléke tompítja minden örömünket, halkítja nevetésünket, teszi komollyá vidámságunk napjait. Az azóta eltelt, majdnem két évezred szenvedéseinek emléke nem tudta elnyomni ennek az egy tragédiának gyászát: hiszen azóta is – úgy érezzük – minden szenvedésünknek, minden könnyünknek ez a komor nap volt gyászos indulása. A szentély pusztulásában nem egyetlen eseményt siratunk meg: két évezred minden üldöztetésének, megalázottságának, hazátlanságának keserűsége izzik a lelkünkben, amikor Cionra emlékezünk.
Ennek az emlékezésnek külön emléknapot is szentel vallásunk. Négy – reggeltől estig tartó – böjtnap emlékeztet Jeruzsálem pusztulásának egyes epizódjaira: Gedaljahu böjtje (Ros hasana utáni napon, Tisri 3), ekkor gyilkolta meg fanatikus zsidóknak egy csoportja Gedaljahut, a Nebukadnecartól a szentély pusztulása után kinevezett zsidó helytartót, és ezzel véget vetettek a zsidó látszat-függetlenségnek is; Tévész 10. – ekkor kezdődött meg Jeruzsálem ostroma Nebukadnecár alatt; Tamuz 17 – ekkor foglalták el a rómaiak a szent város belső falait (a hagyomány erre a napra több gyászos emlékű eseményt is helyez) és végül, 3 héttel Tamuz 17. után a legkomorabb gyász, a halhatatlan zsidó fájdalom tragikusan jelképessé emelkedett emlékünnepe: Áv 9., Tisa. beav. Ezen a napon – mondja a Talmud – mondotta ki az Örökkévaló a negyven éves sivatagi vándorlás büntetését őseinkre. Ezen a napon hamvadt el mindkét szentély és esett el a zsidó függetlenség utolsó bástyája, Betár vára. És mi hozzátehetjük: 1492 Áv havában 9.-én hagyták el a kiűzött zsidók spanyol hazájukat és – 1914-ben Áv havának 9.-én hangzott el az első hadüzenet.
A minden zsidó fájdalomra való emlékezés komor gyásznapja betetőzése a Tamuz 17.-én kezdődő 3 gyászhétnek. A szentély pusztulásán érzett fájdalmunkat a szülők utáni gyász szertartásaival fejezzük ki. A közösség fájdalma egybefonódik a zsidó vallásban az egyénével. Amiként minden egyes zsidó családi gyászában mintegy résztvesz az egész gyülekezet, ugyanúgy elvárja a közösség, hogy minden egyes tagja az összességet ért csapást a maga egyéni gyászának is tudja. A három gyászhét alatt a hagyományőrző zsidó az Ómer-számlálás heteinek szertartásait fokozott mértékben megtartja. Áv első 9 napján ezenkívül a bor és hús élvezésétől is tartózkodik. A gyászhetek három szombatjának prófétai szakaszai Jezsajás és Jeremiás szavaival hirdetik azokat a bűnöket, melyekért Jeruzsálemnek el kellett pusztulnia. Magát a Tisa beav napját estétől estelig tartó böjtben töltjük. Félhomályba burkolózik a minden díszétől, még a frigyszekrényt borító függönytől is megfosztott templom, amikor a böjtnap előestéjének istentiszteletére összegyűlünk. A hétköznap esti imarend befejeztével a gyász ősi jelképe gyanánt cipőjét leveti és zsámolyra ülve hallgatja meg a gyülekezet a Tisa beav szentírási olvasmányát, a siralmak könyvét. Komor, lassú dallamban szólal meg a szent város pusztulásának fájdalma:
|
Az utolsó mondatokban felcsendül a reménykedő könyörgés szava is: „Vezess vissza Magadhoz Istenünk, hozd vissza hajdankorunk napjait." Az esti imát gyászénekek fejezik be. Legszebb közülük Ibn Gabirol híres gyászdala, amelyben a megszemélyesített Juda és Izrael versenyt siratja meg szenvedését.
A reggeli istentisztelet külsőségei is komorak. Imaköpeny és imaszíjak nélkül folyik le a közös ima. A Tóra-olvasás szavaiból Mózes jóslata hangzik felénk: „Ha fiaid, leányaid lesznek, megtelepedtek az országban… de gonoszat cselekesztek Istenetek ellen: tanúul hívom ellenetek az Eget és a földet, hogy halállal haltok meg…" A prófétai szakasz Jeremiás komor hirdetése az ország pusztulásáról. A Tóra-olvasásnál szokásos áldó jókívánság elmarad. A reggeli imarendnek Tisa beavi része a Kinot, a gyászénekek sorozata. A gyászdalok hosszú sora siratja meg a szent város pusztulását és a bűnöket, melyek azt előidézték. Ezeknek az imáknak fájdalma azonban sohasem csap át az Isten és végezése ellen való lázongásba. Hangjuk a könnyes lemondásé, az önvádé, a maga-bűnét-fájlaló bűnvallomásé, meg a gyönyörűséges mult visszasírásáé. Megszólalnak a gyásznak e dalaiban a későbbi üldözések fájdalmai is, a római zsarnokság tíz tudós vértanújának emléke, az 1096-os üldözések borzalmai, az 1242-es Tóra-égetés fájdalma. A gyászénekek külön csoportját alkotják a cionidák, közülük az első Juda Halévi megragadó dala:
|
A délutáni istentiszteleten már némileg megenyhül a hangulat komorsága. Az imát talliszban és tefillinben mondjuk el. A délutáni ima Tóra-olvasmánya a minden böjtnapon szokásos szakasz: Mózes imája az aranyborju bűnébe szédült népéért. A főimádság külön szakaszában fohászkodunk: „könyörülj Istenünk Cion és Jeruzsálem gyászán, könyörülj gyászoló, sivár és pusztasággá lett városodon…"
Ezzel a sóhajtással fejeződnek be a zsidó év legszomorúbb napjának imái. Nincs talán nép, amely úgy meg tudná gyászolni régmultjának fájdalmas eseményeit, mint a zsidó. A tíz tudós vértanú halálának gyászdalánál ma is könny szökik a hívő zsidók ezreinek szemébe. A szentély egyetlen mindmáig fennmaradt romjánál – a siratófalnál, ezrek és ezrek virrasztják át most is könnyező, mellverdeső áhítatban történetünk legtragikusabb eseményének éjszakáját. De a gyászból vigasztalás is kél: az a nép, melyben a mult szomorú emlékei oly elevenek, erős lesz arra is, hogy a multra támaszkodó szebb jövőt építsen magának.
Fájdalomra enyhülettel, komor gyász után lelki megnyugvással ajándékoz meg bennünket vallásunk. A Tisa beav-ot követő szombat, a „megvigasztaltatás szombatja". A gyász emléknapja után hét héten át minden szombatunk prófétai olvasmányában a nagy névtelen vigasztaló próféta gyógyító szavai hintenek enyhületet sebeinkre, – csodálatos szárnyalású hirdetések Istennek örök megbocsátó szeretetéről, a szent város feltámadásáról, az isteni eszme megtiport szolgájának megigazulásáról, a végső megbékélés napjának eljöttéről.
Dr H.I. זל
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése