2013. június 27., csütörtök

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (4)                                      

 

                              AZ ELSŐ "PÁROS"

 

"Joszi ben Joézer, Cerédából és Joszi ben Jochanán Jeruzsálemből voltak a hagyomány folytatói.Joszi Ben Joezer mondotta: Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek, és heverj lábaik előtt, valamint idd szomjúhozva szavaikat." (Atyák, 1,4)

 

    Ez volt az első alkalom, hogy a Synhedrion mindkét vezető posztját   - az elnöki és a Felső Bíróság elnöki tisztségét - Talmud-bölcs töltötte be.

Ezzel kezdődött a "párok" korszaka. A hagyomány egyébként öt hasonló esetet ismer. Az utolsó ilyen "együttes" a Szentély-pusztulás előtt Hil1él és Sámmáj volt.

 

   A két Joszi nehéz és zavaros korszakban vette át a vezetést. Antignos két szakadár tanítványa, Zaddok és Baitus már nagyban terjesztették tévtanaikat; a nagypolgárság elgörögösödött, és befolyásukat már a főpapi tevékenységre is kiterjesztették. Eleinte a gazdag, hellenista beállítottságú zsidók pénzért vásárolták meg a főpapi tisztséget, később már maguk a görögök nevezték ki a nekik legmegfelelőbb főpapot. Így lett - Antiochus által- Elkimos (Jákim) is főpap, akinek uralma alatt számos hazafit megöltek, köztük saját nagybátyja - Joszi ben Joezér - halála is az ő lelkén száradt. A Midrásban fennmaradt elbeszélés drámai módon írja le, miként végeztette ki az elvetemült Elkimos szent életű rokonát, hogyan gúnyolódott rajta, de az agg pátriárka hősies magatartása láttán összeroppant, s olyannyira megbánta tettét, hogy öngyilkos lett. (Beresit Rábbá, 65.22) Antiochus Epifanes megszálló csapatai szinte lehetetlenné tették a Tóra tanulását és a vallási parancsok betartását. Ebben az asszimiláns zsidók is közrejátszottak.

 

  A Tóra bölcsei és maga a Synhedrion is illegalitásba szorultak. Joszi ben Joézer szavai - miszerint: "Legyen házad gyülekezőhelye a bölcseknek", és Joszi ben Jochanáné: "Legyen házad tárva-nyitva, és legyenek a nincstelenek házad vendégei" - ezekre a körülményekre céloztak. Ezzel akarták a figyelmet felhívni arra, hogy a nép a zsidó tanokat hirdető bölcsekre hallgasson, azok meg gyűjtsék maguk köré a nép egyszerű gyermekeit, hogy a görög kultúra és a szadduceus politika befolyása ne érvényesülhessen a nép körében.

 

   E mondásokat úgy is magyarázzák, hogy ha valakinek a házába bejáratosak a Bölcsek, akkor az emberre valami csak-csak ráragad az ő bölcsességükből.

 

             

   Rási úgy értelmezi eme mondásokat, hogy az ember szolgálja ki a Bölcseket, mert ennek során rengeteg dolgot lehet tőlük tanulni. Bölcseink szerint Jósua is azért lehetett Mózes utódja, mert a sok év alatt, míg mellette szolgált,és tanult, ellesett tőle számtalan olyan dolgot, melyet kezdetben csak Mózes tudott.

 

"Idd szomjúhozva szavaikat... "

 

   Mint egy szomjas ember, aki vágyakozik minden csepp víz után. (Rási) "Ne mondd azt, hogy úgyis a házamban vannak a Bölcsek." "Ha nem tanulok ma, tanulok holnap. Ez nem így van, mert minden halasztás megbosszulja magát" (Rabbi Joszéf Jáávec).

 

A Midrás egy frappáns hasonlattal él: akárcsak a halak, akik, bár a vízben élnek, mégis örülnek, ha eső esik rájuk. Így vannak a zsidók is. A Tóra ismeretében nőnek fel, de ha hallanak egy új tanítást, úgy örülnek, és olyan szomjúhozva fogadják, mintha először hallanák a Tóra szavait. (Beresit Rábbá, 97)

(Folyt.köv.)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése