A HETI SZAKASZ  - PINCHÁSZ(2)

IRJA: KÖVES SLOMÓ rabbi

A  (túl)buzgóság jutalma

 

És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Pinchász, Eleázár fia, Áron, a főpap fia elfordította haragomat Izrael fiairól, amikor felindultságomnak megfelelően bánt velük; ezért nem semmisitem meg őket haragomban. Mondd meg tehát: Íme, adom neki békeszövetségemet! 4Mózes 20:10-12

Előző hetiszakaszunk végén bebizonyosodik, hogy Bálák terve és Bileám átka nem járt sikerrel, és a zsidó népet nem sikerült ezzel a módszerrel legyűrni. Bileám ezek után azt a tanácsot adja, hogy a midjánita nők által próbálják a zsidókat legyőzni. „Ezeknek [az izraelitáknak] az Istene gyűlöli a fajtalankodást" – mondta – és ezzel szembe lehet őket fordítani őket Égi Védelmezőjükkel.

Így is történt. A zsidók nem tudtak ellenállni a csábításnak és még Zimri, a Simon törzs egy fejedelme is egy midjánita nővel paráználkodott. Pinchász mindezt látva „fölkelt a község közepéből és dárdát vett a kezébe, bement az izraelita férfi után a kamrába és átfedte mindkettőjüket, az izraelita férfit és a nőt a hasán." Ezek után „megszűnt a csapás Izrael fiai között" (4Mózes 25:7-8.), és Isten a mi szakaszunkban megjutalmazza Pinchászt békeszövetséggel.

Pinchász tette igen csak figyelemre méltó. A zsidó jogrendszerben ugyanis nem vagyunk hozzászokva az önbíráskodáshoz, és mégis Pinchász jutalmat kapott cselekedetéért. Annak ellenére, hogy nem csak hogy semmiféle bíráskodási folyamat nem előzte meg tettét, hanem még a zsidó nép vezetőit Mózest és Áront sem kérdezte tettéről. A dolog még érdekesebb színezet kap, ha elolvassuk, amit a Maimonidesz ír (Misne Torá, Tiltott nemi kapcsolatok 12:4-5.) erről a kérdésről: „Ha valaki paráználkodik… nyilvánosan, tíz felnőtt zsidó férfi előtt, akkor ha a fanatikusok tetten érik és tette közben végeznek vele, akkor áldásosak és jól cselekszenek. Ez egy Mózesi törvény melynek forrása Pinchász és Zimri esete… de a fanatikusoknak sem szabad bántalmazniuk csakis az aktus ideje alatt, ahogy azt Pinchász is tette… Ha viszont  erre a fabatikus  engedélyt kérne a Bíróságtól, akkor ezt nem engedélyezik neki, még maga az aktus alatt sem…".
Más szóval Pinchász esete, a tipikus vallási (túl)buzgóság esete, amelyet nem lehet engedélyezni, de bizonyos esetekben, még Isten haragját is lecsillapíthatja. Nem tanácsolhatjuk az ilyesmit, de ha valaki mégis megteszi a kellő pillanatban (és csakis a kellő pillanatban, hiszen ha később teszi akkor halálbüntetést is kaphat érte), akkor áldásosnak nevezhető tette.
A Midrás a következő képpen komentálja (Bámidbár rábbá 21.) Pinchász jutalmát a „békeszövetséget": „Azt mondta az Örökkévaló, megérdemli hogy megkapja jutalmát. Ezért áll így: »Íme, adom neki békeszövetségemet!«. Hiszen nagy dolog a béke, mert az egész világ a béke által működik, és a Tóra egésze is a béke…".

Pinchász jutalma az „örök papi szövetség" volt, miként az a Tóra szövegének folytatásából olvashatjuk, de miért volt lényeges külön hangsúlyozni a jutalmát? Miért éppen ebben az esetben volt jelentősége annak, hogy Pinchász jutalmát külön kiemelje a Tóra?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következőképpen magyarázza ezt a kérdést (Ohel Slomó, Pinchász): „már Bölcseink is megmondták (Atyák tanításai 3:2.), hogy a Micva jutalma maga a Micva. Ez a jutalom pedig nem más, mint az az öröm és elégedettség, amelyben ezen a világon részesülünk a jócselekedet véghezvitele után. Mindez azonban csak akkor igaz, ha valóban egy parancsolatot teljesít az ember, ebben az esetben azonban azt tanuljuk (Talmud, Szánhedrin 82a), hogy „aki kételkedik ebben az ügyben annak nem tanácsoljuk a cselekvést, és csakis a fanatikusik bántalmazhatják…".

Tehát ebben az esetben nem mondhatjuk, hogy micva az amit Pinchász elkövetett. Mégis „elfordította Isten haragját Izrael fiairól", és ezért „megérdemli, hogy megkapja jutalmát.".
Vagyis Pinchász tette nem volt micva, nem volt parancsolat, mégis tudta, hogy melyik pillanatban nem kell senkitől sem tanácsot kérni, hanem egyszerűen cselekedni kell.

 

Veszélyes dolog nem a könyvek és a mesterek útmutatása szerint eljárni és óriási felelőséggel is jár. Mégis ha kellő pillanatban felismerjük a tett szükségét, akkor Isten külön jutalmát is kiérdemelhetjük.

 

A héber K.N.A קנא jelenthet, irigységet, féltékenységet, túlbuzgóságot, fanatizmust – a kontextusnak megfelelőn