ZSIDÓ ÜNNEPEK CHASZID SZEMSZÖGBŐL– SÁVUOT -2013

 

                     A TÓRAADÁS ÜNNEPE

 

  A szináji Jelenésről, amikor az Örökkévaló a Tórát adta a zsidó népnek, mesélik a Talmud és a Midrás bölcsei, hogy "amikor Izrael fiai hallották az isteni hangot – minden egyes hangra amit az Örökkévaló hallatott – elszállott a lelkük".

  Hogyan lehetséges ez? – kérdezhetjük. Hiszen ha már az első hangra elszállt a lelkük, vagyis mintha meghaltak volna – hogyan hallhatták a második hangot?

 

     A kérdés nem vicces okoskodás hiszen maguk a Bölcsek válaszolják azt meg, mondván, hogy "az Örökkévaló kibocsátott olyan harmatot, amivel a holtakat fogja feltámasztani és ez éltette őket" a nagy megrázkódtatás után.

 

    A lélek elszállásának oka – mondja a rebbe – az az édes szellemi  öröm volt, amit akkor éreztek amikor (meg)hallották az isteni hangot. Annyira vágyódtak egyesülni Vele és ragaszkodni hozzá, hogy a lelkük ráment erre és elszállt a testből. Amit az éltető  harmat csinált, nem volt más mint lehetővé tenni a léleknek, hogy a testben maradjon és képes legyen elviselni a csodálatos élményt.

 

   A HARMAT NEM VOLT ELÉG...

 

"Minden egyes hangra---" –Bölcseink pontositottak -  "elszállott a lelkük". Vagyis az első Parancsolat (a tizből) után, amikor az Örökkévaló felélesztette őket csodálatos harmatával – ismét elszállott a lelkük a második után! Ez arra mutat hogy a második parancsolat még nagyobb lelki örömmel és élvezettel töltötte el őket mint az első és ennélfogva az éltető harmat nem  volt elég másodszorra is.

 

   Ez nehezen érthető. Hiszen az első parancsolat volt az isteni "bemutatkozás", a manifesztum amelyen az Örökkévaló bejelentette hogy ő volt az aki kiszabaditotta a népet Egyiptomból, mig a második versben csupán a bálványimádás tilalma és negligálása a téma. Hogyan lehetséges tehát az, hogy pont a második parancsolatot "élvezték" annyira, hogy az földöntúli örömmel töltötte el őket – jobban mint az első?!

 

     A "MÁSODIK" NAGY ÉRDEME

        

        A válasz abban rejlik hogy a második parancsolat tartalmazza az olyfajta valóság, vagy "valóság" semmibevevését, amely ellekezik az isteni akarattal. Mert hiszen minek  teremtett egyáltalán egy olyan lehetőséget amely megkérdőjelezheti és negligálhatja az isteni egységet – a bálványkultusz által?.Mire jó ez, ha nem arra, hogy kifejezésre juttassa az ember nagy érdemét: még ebben az alantas világban is, amelynél alantasabb  nincs – amelyben létezik a müködő bálványkultusz -  az ember képes felfedezni az isteni egységet, ami  az idolkultusz ellentéte.

 

       Hogy az ember megmérkőzhessen az alantas világgal – aminél nincs lejjebb – az Örökkévaló speciális erőt ad neki. Minél sűrübb és sötétebb a sötétség – a Fentről  jövő csodálatos reveláció is nagyobb és erősebb.

Ebből következik, hogy éppen a második parancsolat fejez ki erősebb, nagyobb isteni Relevációt, ami magasabb és fenségesebb mint ami az első parancsolatból árad.

 

      LEFELÉ – AZTÁN FELFELÉ

 

       Ez az a belső szellemi érték-érdem, ami jellemzi az utolsó öt parancsolatot, amelyek egyszeri materiális emberi dolgokkal foglalkoznak, mint a gyilkosság, lopás stb tilalma. Mivel itt az út meredek, lefelé – ez kifejezi a csodálatos isteni segitséget amely az embernek adatik, hogy le tudja küzdeni ezeket az alantas dolgokat.

 

     Ennélfogva volt az, hogy minden egyes isteni hang amit hallottak, további epekedést, illetve lelki "halált" okoztak és ezért volt szükségük ujra és ujfent az éltető harmatra. Mivel éppenhogy a lecsúszás hozza magával a legfentibb és legerősebb isteni energiát, amely által képesek vagyunk "felkapaszkodni" a lejtőről és teljesiteni az Örökkévaló akaratát.

 

(Széfer Hászichot, 5750, 2- kötet, 520 ol').