TARTALMAS ÉLET / SIMON JACOBSON (30)

                                                                         Megváltás

A tartalmas élet titka

Megtelik a föld az Örökkévaló megismerésével, mint a tenger vízzel.

Jesájá 11:9.

A végső megváltás nem a távoli jövő álma, hanem közeli valóság.

A Rebbe

***

Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.

– Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke – mondta – a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik. 

Ez volt a Rebbe életének vezérfonala. Egy levélben egyszer így írt: „Attól a naptól fogva, hogy iskolába mentem, sőt már az azt megelőző időktől, képzeletemben egyre határozottabban jelent meg a jövőbeni megváltás képe – egy mindent átfogó, hatalmas megváltásé, mely megvilágítja a száműzetés szenvedéseinek, és pusztításainak értelmét.” 

Megváltás – de miért?

Képzeljük el, hogy egész életünket egy sötét alagút mélyén töltjük. Szüleink, nagyszüleink, sőt az ő szüleik és nagyszüleik is mind-mind itt éltek. Megszoktuk az állandó sötétséget és kifejlesztettük azokat a készségeket, képességeket, amelyek szükségesek fennmaradásunkhoz. Leéljük életünket, olykor botladozva, olykor tapogatódzva a sötétben. Belenyugodtunk, hogy az élet ilyen és ilyen is marad.

Ám régi könyvekből, mások elbeszéléséből tudjuk, hogy létezik egy más fajta világ Hallottunk egyet s mást arról, hogy az alagút végén fény ragyog, s nem kell feltétlenül egész életünket a sötétben tölteni. De szkeptikusak vagyunk – hiszen a sötétség az egyetlen, amit ismerünk. S miután oly sok nemzedék élte le életét ebben az alagútban, valóban hihetünk-e az alagúton túli világban? Különben is: már tudjuk, miképpen boldogulhatunk itt, megtanultuk, hogyan tehetjük otthonossá a sötétséget, ezért hát miért is kockáztatnánk meg a változással, változtatással járó veszélyeket?

Valami azt súgja, hogy a sötétség nem jó. Bármennyire is hozzászoktunk, továbbra is nyugtalanok és tétovák maradunk. Végül rádöbbenünk, hogy a sötétség lehet ugyan életünk része, de semmiképp sem maga az élet.

Miközben végigbotorkálunk, végigbotladozunk életünkön, mindannyiunkban felötlött már a kérdés, vajon megtaláljuk-e valaha az igazi boldogságot. Megleljük-e lelki békénket, és tartalmas életet élünk, vagy az a sorsunk, hogy félelemmel, zűrzavarral teli életünk legyen? Valóban győzedelmeskedik az erény és a jólelkűség? Ha nem, miképp magyarázzuk meg magunknak s gyermekeinknek a morális és etikai elvekhez való ragaszkodás szükségességét? Hiszen, még ha az emberi természet magasabb rendű célokért sóvárog is, mi értelme azon munkálkodnunk, hogy erényes életet éljünk, ha ez az út sehová sem vezet?

Mindezen kérdések egyetlen-egy szóval megválaszolhatók: a megváltás. A megváltás az a fény, amely az alagút végén felragyog. A megváltás az Örökkévaló ígérete, hogy a cél, ami miatt a világmindenséget teremtette, valóban beteljesedik – hogy valóban győz a jóság és életünk valóban tartalmas lehet. A megváltás mind az Örökkévaló tervének, mind az emberi életnek integráns része. Megváltás nélkül életünk valóban nélkülözné az értelmet – végtelen és sötét alagút lenne, más fajta élet lehetősége nélkül és minden remény híján, hogy valaha is kilépünk a fénybe.

Megváltás – de mitől?

Tulajdonképpen mitől szabadít meg bennünket a megváltás? Attól, hogy örökre az anyagi világ sötétségének csapdájában vergődjünk, és értelmetlen legyen az értelem kutatása. A fásult és céltalan élettől. Kételyeinktől és félelmeinktől.

Az Örökkévaló mindannyiunkba egy-egy szikrát helyezett, amely, ha tápláljuk, lehetővé teszi, hogy bevilágosítsuk a sötétséget, és előre haladjunk. Hogyan táplálhatjuk e szikrát? Azáltal, hogy felismerjük lelkünk erejét. Azáltal, hogy énünk fölé emelkedünk, és tudomásul vesszük annak az abszolút erőnek a létét, amely jóval hatalmasabb nálunk. Azáltal, hogy jótetteket cselekszünk, és erényes életet élünk. És mindenekelőtt azáltal, hogy belátjuk: a legnagyobb sötétség mélyén is fellelhető a fény, amely minden egyes erényes cselekedetet végtelen értelemmel tölt meg.

A megváltás nem egy esemény, amely földi életünk végén következik be – épp ellenkezőleg: hosszú folyamat, amely életünk elején veszi kezdetét, és minden egyes jócselekedet egy lépéssel közelebb visz e folyamat bevégzéséhez. A megváltás a sötétség és a zűrzavar végét jelenti és a harmónia kezdetét.

Csodának tekinthető-e a megváltás? Nem egészen, hiszen a megváltás az az állapot, amilyennek a világnak lennie kell. De miképp lehetünk biztosak abban, hogy számunkra is eljő a megváltás? Hiszen ha körültekintünk, úgy tűnik, mintha a világ igen távol állna a megváltástól: mindenütt önzést és sötétséget látunk.

A válasz, természetesen, nem más, mint az, hogy az Örökkévaló megígérte, hogy így lesz. Tegyünk csak fel egy roppant egyszerű kérdést: Miért törekszünk arra, hogy tartalmas életet éljünk? Miért nem érezzük elégségesnek, ha csak magunkkal törődünk, ha csak a magunk szükségleteivel és kívánalmaival foglalkozunk?

Egy paradoxon hajt bennünket, két egymással szemben álló erőtér vonzásának ereje: testünké, amely az anyagi világot, és lelkünké, amely a spirituális világot képviseli. Létünk minden mozzanatát ez a kettőség határozza meg. Olyan világban élünk, amely tökéletlen, de ennek ellenére a tökéletesség után sóvárgunk. Életünk fájdalommal és nehézségekkel teli, de ennek ellenére békességre és harmóniára vágyunk.

Ugyanez igaz közösségi és globális szinten is. Az emberek az idők kezdete óta arra használták szívüket és értelmüket, hogy életüket jobbá tegyék. Új politikai és gazdasági rendszereket hoztunk létre, egyre nagyobb tudás megszerzésére törekszünk, új iparágakat és vállalkozásokat teremtettünk – s mindezt azzal a céllal, hogy egy tökéletesebb társadalomban élhessünk. Dacára a népek, nemzetek és vallások közötti különbségeknek, a Föld lakói – mind a hatmilliárdan – valamennyien jobb életre vágynak.

Egyszóval, mindannyian a megváltást keressük. Ne ijedjünk meg ettől a szótól: a „megváltás” nem csak vallási vagy spirituális jelentéssel rendelkezik. A megváltás egyben szabadság is – szabadulás az emberi lelket gúzsbakötő béklyóktól. A megváltás jelentheti a szabadulást egy elnyomó rezsim uralma alól, a szabadulást egy rossz szokástól vagy kellemetlen helyzettől, a szabadulást a bennünk lakozó félelemtől és az értelmünket elhomályosító zűrzavartól.

Voltaképp mindannyian a megváltást keressük, akár használjuk ezt a szót, akár nem. Némelyikünk olykor átéli a szabadság röpke pillanatait, de jóval gyakrabban beletörődünk egy olyan életbe, amely nélkülözi ezt a fényt és világosságot. Létünk béklyói túlságosan is erősnek tűnnek. A bezártság, a száműzetés állapotában leledzünk: a materiális világ béklyói sötétségbe zárnak bennünket.

Akkor hát miképp szabadulhatunk? Azáltal, hogy tudomásul vesszük: az Örökkévaló teremtett minket – a saját képmására – és ezért eredendően jók vagyunk. Azáltal, hogy tudomásul vesszük: e korlátokkal teli világnál magasabb helyről származunk, s azáltal, hogy felismerjük: célunk e világon nem csupán az, hogy az anyagi világot saját gyönyörűségünkre használjuk fel, hanem az is, hogy erényes cselekedeteinkkel finomítsuk és civilizáljuk.

Valóban nehéz e sötét világban értelmet találni. Az Örökkévalóban való hit és az Örökkévaló létének megtapasztalása olyan folyamat, amely sok erőfeszítést kíván. Ám az első lépés roppant könnyű: mielőtt kiszabadíthatjuk magunkat a sötétség öleléséből, tudomásul kell vennünk meglétét. Mielőtt magunk mögött hagyhatnánk a száműzetést, tudatában kell lennünk, hogy bizony ott lakozunk.

* * *

Történt egyszer, hogy egy forró, nyári napon egy öregember a hűs pincében keresett enyhülést a meleg elől. Amint belépett, szinte megvakította a sötétség. – Ne félj! – kiáltotta oda egy másik ember, aki már a pincében ült –, nincs abban semmi különös, hogy amikor a fényből a sötétségbe lépsz, semmit sem látsz. Szemeid hamar megszokják majd a sötétséget, és szinte észre sem veszed, hogy sötét van. 

– Kedves barátom – felelte az öreg, és visszafordult –, pontosan ettől félek. A sötétség bizony sötétség, és veszélye abban rejlik, hogy meggyőzzük magunkat, hogy fény. 

Hogyan következik be a megváltás?

A megváltás valóban megváltoztatja életünket? Igen is, meg nem is. A körülöttünk lévő világ nem változik meg: mi magunk azonban észleljük majd a változást. Maimonidész kifejezetten azt állítja, hogy semmiféle csoda nem következik be: a megváltás nem apokaliptikus vagy természetfeletti esemény. A megváltás korszakát (vagy a „messianisztikus kort”) Maimonidész szerint az jellemzi, hogy mindannyiunkat lefoglal „az Örökkévaló megismerése”.1

Ez, részben, azt jelenti, hogy minden cselekedetünkben érzékeljük az Örökkévalót. Legyünk bár orvosok, üzletemberek, vagy szülők, materiális tevékenységeinket a spiritualitás szűrőjén át szemléljük – vagyis nem önmagukért való tevékenységként, hanem valamely magasabb rendű cél elérésének eszközeként. Éppúgy, ahogy az éhező ételre vágyik, mi a jóságot sóvárogjuk majd; ösztönösen megérezzük mi a jó, mi a rossz, és ennek megfelelően cselekszünk. Eltűnik a szívünk és értelmünk, a belső és külső érzéseink között feszülő ellentét. Mindannyian rájövünk, hogy a világmindenség legkisebb része is az Örökkévaló műve.

A végső megváltás hasonló módon fog bekövetkezni, mint az egyiptomi szolgaságból való megváltás és a kivonulás. Miképpen elküldte az Örökkévaló Mózest, hogy élére álljon az Egyiptomból való szabadulásnak, ugyanúgy fogja a Messiás az egész világot a végső megváltásba vezetni.

Miért van szükség vezetőre? Azért, mert a bennünk meglévő isteni szikra ellenére, az anyagi világ sötétsége elsöprő erejű. Éppen ezért az Örökkévaló önzetlen vezetőt küld, aki képes felülemelkedni a materiális világon, aki fogékony e nemzedék igényeire, és képes átadni az Örökkévaló üzenetét a mi bonyolult, zűrzavarral teli társadalmunknak. Ez a vezető cselekedeteivel és tanításaival arra ösztönöz minket, hogy tanulmányozzuk az Örökkévaló bölcsességét, és az Ő törvényei szerint éljünk. A világ nemzeteit pedig arra készteti, hogy együttesen szolgálják az Örökkévalót, és a Bibliában leírt morális és isteni parancsok betartása által teljesítsék kötelezettségeiket.2

Hol tartunk most?

Most, miután több ezer éve tartózkodunk az alagútban és botorkálunk a sötétben, végre elérkeztünk a megváltás korszakának küszöbére. Minden szinten forradalmi változások zajlanak – személyes és globális szinten egyaránt, a technológiában, a politikában és az emberi lélekben.

A szabadság, a tolerancia és a nagylelkűség eszménye terjed a nemzetek közösségében. A család ismét fontos értékké vált, mivel az emberek ismét tartalmas kapcsolatokra vágynak, melyek túlmutatnak személyes karrierjükön és anyagi szükségleteiken. Az emberek az egész világon keresik a spirituális értelmet, hogy megleljék létük leglényegét. Nagyobb elkötelezettség mutatkozik a belső változások és a személyes fejlődés iránt; mások hibáztatása helyett az emberek kezdik belátni, hogy saját maguknak kell felelősséget vállalni életükért, és ennek megfelelően cselekszenek.

A világ tehát készen áll a megváltásra – de mi hogyan készüljünk fel arra? Nyissuk ki szemünket, és próbáljuk megérteni, milyen különleges időket élünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy a nap, mint nap lezajló események részei annak a folyamatnak, amely a megváltás értelemmel teli életéhez vezet. Ismerjük meg az Örökkévalót és a spiritualitást, hogy az Ő akaratának megfelelően éljük életünket.

Ez korántsem könnyű. A nehéz múlttal és a bizonytalan jövővel való megbirkózás közepette talán egyszerűbbnek tűnik megszokott életünkhöz való ragaszkodás. Ám a megváltás iránti sóvárgáshoz egy másik, valamennyi emberre jellemző vonás is társul: a remény. A jó egészség és a jólét iránti remény. Az igazság és az erény iránti remény. A sötétségből való szabadulás reménye.

Mivel a kihívás igen nagy, apró lépésekkel kell kezdenünk. Hallgassunk végig egy előadást. Tanuljunk az Örökkévalóról és a megváltásról – a teremtés céljáról. Ne feledjük: a sötétségből való szabadulás elérésének első lépése az, ha tudatosítjuk magunkban, hogy valóban sötétségben vagyunk. Ismerjük meg ezeket a gondolatokat a magunk tempójában, és idővel körvonalazódik előttünk egy nagyobb összefüggés. Ne sajnáljuk az időt és gondoljuk végig saját életünk prioritásait. Telítsük meg otthonunkat szeretettel; munkahelyünkön pedig váltsuk fel az önzést és az erőszakoskodást nagylelkűséggel és könyörületességgel. 

Ha egy ember el tudja határozni, hogy véghezviszi e változásokat, akkor tíz is képes lesz rá. És ha tíz ember képes erre, akkor száz is, és így tovább. Végtére is, eredendően jók vagyunk, természetünkből fakadóan vágyunk a jobb, produktívabb és értelemmel teli életre. Kötelezzük el magunkat még ma, és másokat is buzdítsunk erre.

Mivel oly rég óta haladunk az élet sötét és kanyargós alagútjában, lassan elérjük a végét és megpillanthatjuk a beáramló meleg, ragyogó fényt. Most nincs idő elbizonytalanodásra, szkepticizmusra vagy önzésre. Még a legkisebb dolog is – egy kedves szó, pár forint jótékony célra, néhány imával eltöltött perc – végtelenül fontos. Mindent meg kell tennünk, hogy akár egyetlen fénysugarat a sötétbe irányítsunk. Utunk végéhez közeledik: azon kell lennünk, hogy elérjük célunkat, és „találkozzunk” az Örökkévalóval. Minden rajtunk múlik.

* * *

1991. április 11-én, tizenegy hónappal megbetegedése előtt, a Rebbe szenvedélyes beszédet mondott. Szokatlanul szókimondó beszéd volt ez, és a Rebbe aggódó szavai arra késztették és buzdították híveit, hogy még inkább felkészítsék magukat és a világot a megváltásra. 

– Hogyan lehet, hogy a Messiás még nem jött el? – kérdezte a Rebbe. – Miért van a világ még minding telve gonoszsággal és szenvedéssel? Miért fogadjuk el, hogy a megváltás nem jő el sem ma, sem holnap, sem holnapután? Mindent el kell követnetek, hogy elhozzátok igaz megváltónkat! Nem elég, ha jól hangzó jelszavakat skandálunk. Rajtatok múlik külön-külön, hogy tetteitekkel elhozzátok a végső megváltást. Rajtatok áll, hogy hozzátok létre a Messiás harmóniával teli, tökéletes világát!