2013. május 2., csütörtök

AZ ELVESZETT POLITIKAI IRÁNYTŰ NYOMÁBAN

NÉMET LAP ORBÁN JANUS-ARCÁRÓL -

A PESTI ZSVK KONGRESSZUS APROPÓJÁN


Az europe.online magazin című hírportál A Zsidó Világkongresszus Magyarországon tartja ülését címmel közölte a dpa német hírügynökség budapesti tudósítójának írását. A zsidó-ellenes harag és a romák elkeni uszítás szalonképesnek látszik a Duna menti országban. Az Izraelen kívül élő zsidók Világtanácsa ezért tudatosan Budapesten tartja ülését. Mint közölték, azért, hogy „erős jelzést” adjon.


Budapest (dpa) – Amikor május 5-én (VASÁRNAP) Budapesten ül össze a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlése, első ízben teszi ezt egy olyan országban, amely az egykori vasfüggönytől keletre terül el. A vendéglátó Magyarország és miniszterelnöke, Orbán Viktor számára azonban ez nem hízelgő esemény: az Izraelen kívüli zsidó közösségek világszövetsége saját közlése szerint a helyszínt „nagyon tudatosan” választotta, hogy „határozott jelzést” adjon a Duna menti országban grasszáló antiszemitizmus ellen.

Ronald S. Lauder, a WJC elnöke a Süddeutsche Zeitung című német lapban írt vendégkommentárjában a múlt hónapban félreérthetetlenül világossá tette, mi vonzza a szervezetet Budapestre. „Magyarország, az az ország, amely az  Európai Unió harmadik legnagyobb zsidó közösségének otthona,  veszélyes tévúton jár” – írta a neves amerikai vállalkozó. Lauder Orbán magyar miniszterelnököt egyebek között azzal vádolta, hogy „a magyar nacionalizmus előgondolkodójává” vált, és „gyakran beszél a szélsőjobb szája íze szerint”. Orbán 2010-es hivatalba lépése óta összességében „dámaian megnőtt” az antiszemita és a romaellenes megnyilvánulások száma, írta.

Úgy tűnik, a vádak nem légből kapottak. A társadalomtudósok a magyar lakosság körében az utóbbi tíz évben az antiszemita előítéletek világos megerősödését konstatálták. Kovács András szociológus 20 éve kutatja az ezzel kapcsolatos magatartást. Diagnózisa mellbevágó: míg 1994-ben a megkérdezettek 14 százaléka mondta azt, hogy ellenszenvesnek találja a zsidókat, 2010-ben ezt már a megkérdezettek 28 százaléka mondta. Arra a kérdésre, hogy „a politikai és gazdasági történéseket „titkos zsidó együttműködés” határozza-e meg, 2002-ben a megkérdezettek 22 százaléka, 2011-ben 34 százaléka adott egyetértő választ.

Első miniszterelnöki mandátuma óta, amely váratlan leváltással végződött, Orbán egy általa homogenizált jobboldali tábor vezérének tekinti magát. Tőle jobbra semmi sem lehet – fogalmazta egyszer át Franz Josef Strauss, a CSU volt elnökének egyik mondását. A magyar társadalom szélsőjobboldali szegmenségnek tett rendszeres gesztusok azonban nem akadályozták meg, hogy a nyíltan a cigányok ellen uszító és antiszemita Jobbik egyre inkább megerősödjön. 2017-ben 17 százalékkal bevonult a parlamentbe is. A magyar zsidókat a Jobbik „hazafiatlan elemeknek” tekinti, a magyar holokausztot – több mint 400 ezer zsidó 1944-es elhurcolását náci koncentrációs megsemmisítő táborba a Jobbik tagadja vagy relativizálja.

    PEDIG…

Pedig Orbán igyekszik megnyugtatni a mintegy százezer zsidó származású magyart. Első kormányzása idején holokauszt-emléknapot vezetett be. Amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit több mint egy éve antiszemita módon szidalmazták a nyílt utcán, Áder János köztársasági elnök tüntetőleg meglátogatta. Amikor a múlt hónapban a Jobbikhoz közelálló motoros egyesület az „Adj gázt!” cinikus jelszóval a budapesti nagy zsinagóga elé akart menni, Orbán megtilttatta belügyminiszterével a rémisztő felvonulást. A kormányfő a tervek szerint május 5-én, a nyitó vacsorán szól a WJC-tanácskozás résztvevőihez. A következő napon Guido Westerwelle német külügyminiszter mond beszédet a plénumon.

Orbán politikája azonban Janus-arcúnak tűnik. Az antiszemita megnyilvánulásokat elutasító kisszámú gesztus olyan szellemi klíma eltűrésével, sőt, ösztönzésével áll szemben, amelyben virágzik a többé-kevésbé leplezett történelmi antiszemitizmus. Így nyilvánosan ünneplik és az iskolai tantervbe emelik a két világháború közötti időszak olyan vér és rög íróit, mint Wass Albert vagy Nyirő József. Bayer Zsolt Fidesz-vezércikkíró és Orbán személyes barátja ellenvetés nélkül panaszkodhat arra, hogy a Horthyhoz hű szabadcsapat tömeggyilkosságai után 1919-ben nem elég sok baloldalit és zsidót „kapartak el a homokban”.

Az elviselhetetlennek érzett nacionalista mozgósítás légkörében egyre több zsidó polgár gondolkodik azon, hogy elhagyja Magyarországot. Lauder, a világkongresszus elnöke mindenesetre indíttatva érezte magát arra, hogy így ítéljen: „Orbán a jelek szerint elvesztette politikai iránytűjét”.

(h

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése