TÁNJÁ / RSZ MILADI – 24 FEJEZET  -A jÓ És a rossz

Mi lesz a lélekkel, ha bűnbe esik?

 

A 18. fejezetben az Álter Rebbe elkezdte kifejteni, miképpen van az, hogy az Örökkévaló szeretetteljes és istenfélő szolgálata mindannyiunkhoz igen közel áll, és könnyen magunkévá tehetjük, éspedig azáltal, ha felfedezzük a bennünk mindannyiunkban rejlő szeretetet.

 Annak megvilágítására, hogy ez a rejtett szeretet miképpen vezetheti az embert a micvák beteljesítésére, az Álter Rebbe továbbhaladva azt fejtegette, milyen viszonyban vannak a micvák az Örökkévaló egyedüli voltát kimondó hittétellel, illetve a bálványimádás tilalmával. Az Örökkévaló egyedüli volta nem csak azt jelenti, hogy nincsen más Isten, hanem azt is, hogy ő az egyedüli igazi létező, és minden más létező benne foglaltatik. Megfordítva: a bálványimádás nem jelenti szükségképpen az Örökkévaló létezésének tagadását, vagy egyedüli voltának tagadását. Minden olyan hiedelem, miszerint létezik az Örökkévalón túl, tőle elkülönülve is létező, maga is bálványimádás.

A 23. fejezetben az Álter Rebbe kijelentette, hogy a Tóra és a parancsolatok által, melyekben az isteni akarat kinyilatkoztatja magát, az ember elérheti a teljes egységet az Örökkévalóval. Ebben a fejezetben azt magyarázza el, hogy a törvényszegésnek éppen ellenkező a hatása a micvák beteljesítéséhez képest. Míg a micva összekapcsolja az embert az Örökkévalóval, a törvényszegés elkülöníti őt tőle, míg a micva az Örökkévaló egyedüli voltába vetett hitről tesz tanúságot, a törvényszegésnek része a bálványimádás.

 

A bűnös ember alábbvalóbb, mint maga a bűn

Minthogy mindennek [a szentség világában] megvan a maga ellentétpárja [így a szitrá áchrá szentségtelen világa, a micvák beteljesítésének és a Tóra tanulmányozásának ellenpárja. Jó cselkedetek ellenpárja nem más, mint] a Tóra 365 tiltó parancsolata és minden rabbinikus tilalom. Minthogy az ezekben foglalt dolgok éppen ellentétesek az Örökkévaló akaratával és bölcsességével, az Ő egységétől és egyedüli voltától való teljes elkülönülést képviselik. Ezek a szitrá áchrá és a klipot világával azonosak, mely utóbbiakat „bálványimádásnak" és „idegen isteneknek" nevezik, minthogy az isteni akarat legbelső lényege ezek elől rejtve van, amint fentebb elmagyaráztuk.[1]

 

Ehhez hasonlóan a zsidó [ösztön]lelke, mely a klipából és a nogából származik, három öltözettel bír – nevezetesen a gondolattal, a beszéddel és a cselekvéssel, melyek magukra öltik a 365 Tóra-tilalmat [akkor ha azok megsértésével gondolkodnak, szólnak és cselekszenek] vagy bármelyik rabbinikus tilalmat. Hasonlóképpen a lélek lényege maga is, amely ezekbe az öltözékekbe öltözik [végtére is maga a lélek gondolkodik, szól és cselekszik az „öltözékei" által – azaz a gondolkodás, a beszéd és a cselekvés képessége által] – teljesen eggyé lesz a szitrá áchrá és a klipot világával, mely utóbbinak a másik neve ávodá zárá, azaz bálványimádás. [És nemcsakhogy összekapcsolódnak a klipottal, és lesznek eggyé vele így, hanem ráadásul] másodlagossá lesznek hozzá képest, alárendelődnek neki, sokkal alacsonyabb szintre süllyednek, mint az. Mert az [a klipot] nem öltözik fizikai testbe [ráadásul], ismeri a maga mesterét, és nem lázad föl ellene (Isten mentsen!) önálló cselekvéssel, gonosz küldönceit küldve, az Örökkévaló küldetése nélkül.

 

A sztirá áchrá gonosz cselekedeteit csak az Örökkévaló szolgálatában követi el. Így a klipák, melyek nem öltöznek fizikai testbe, nem képesek lázadni az Örökkévaló akarata ellen, csakis az ösztönlélek, mely az emberi testbe öltözik, képes így tenni. Ezért aztán az utóbbi a klipotnál is alacsonyabb rendű.

Ezért mondja Bileám: „Nem szeghetem meg az Örökkévaló akaratát…"[2]

Ámbár Bileám klipa volt, testbe öltözve, mégis mikor a benne lévő spirituális klipa által szól, azaz a szentségtelen profétikus képesség által, mellyel a zsidó népet megátkozni kívánta volna, azt mondja: „Nem szeghetem meg az Örökkévaló akaratát."

És bár a klipot másik neve ávodá zárá, azaz bálványimádás, ami az Örökkévaló tagadását jelenti, mégis úgy nevezik Őt, mint „az istenek Istenét" [jelezve ezzel, hogy nem tagadják Őt teljesen]. Egyáltalán nem képesek megszegni az Örökkévaló akaratát, mert ismerik és felfogják, hogy Ő az életük forrása és fenntartója, minthogy táplálékukat az isteni akarat „túlsó oldaláról" veszik, mely őket magába foglalja. Csakis ez az életerő és fenntartó erő, mely bennük rejlik [azaz a belső életerő, ami minden teremtménynek az identitását adja, amint a 22. fejezet elmagyarázza], van mintegy a száműzetés állapotában, tehát ők magukat gondolják istennek – ami pedig az Örökkévaló egyedüli voltának tagadása. De nem olyan eretnek lények ezek, hogy tagadnák az Örökkévalót mindenestül, vagy hogy Ő létezik. Éppen ellenkezőleg, úgy tekintenek rá, mint „az istenek Istenére", elismerve, hogy életük és fennmaradásuk végső soron tőle származik. Ezért aztán sosem lázadnak az Örökkévaló akarata ellen. Ebből következik, hogy az az ember, aki az Örökkévaló akaratát megszegi, sokkal alábbvaló, alacsonyabb rendű, mint a klipá és a szitrá áchrá, melyek neve ávodá zárá és „más istenek". Az ilyen ember teljesen elkülönül az Istentől, annak egyedüli voltától és egységétől, még inkább, mint amazok, mert mintegy megtagadja az Ő egyedüli voltát, még radikálisabban, mint amazok, amitől az Isten mentsen. Ez hasonló ahhoz, ami az Éc chájimban van írva (42. kapu, 4. fejezet vége), hogy a gonosz ebben a fizikai világban a durva klipotnak is a legalja, a megtiszítitó folyamat „üledéke", söpredéke stb.

Azazhogy miután a jó valamiféle szikrája, ami a klipotban megtalálható, elkülönül és fölemeltetik, ami megmarad, az a klipá legalacsonyabb rendű, legközönségesebb formája. Ez a klipá az a gonosz, ami a fizikai világban tapasztalható.

Ez okból ennek a világnak minden jelensége durva és gonosz, s a romlott ember diadalmaskodik benne, és így tovább.

 

 

Ez magyarázza bölcseink kommentárját a következő vershez:[3]תשטה [és elkövet ellene hűtlenséget]…" – „senki sem követ el törvényszegést[, kivéve, ha a bolondság שטות  szelleme belé költözött]".[4]   „Ha valamely férfiúnak a felesége rossz útra tér

A bölcseink tehát összekapcsolják a תשטה gyökerét – „rossz útra tér", a שטות-val, a „bolondsággal".

Mert még a házasságtörő asszony is, a maga frivol természetében, uralhatta volna azt a szenvedélyes késztetést, ha a bolondság lelke nincs ott benne, ami elfedi és eltakarja előle a rejtett szeretetet, ami pedig az ő isteni lelkében megvan, és ami vágyakozik ragaszkodni az Örökkévalóba vetett hitéhez, és az Ő egyedüli voltához, ami őt az Örökkévaló egységétől elválasztaná. Még akkor is ha az életét vennék azét hogy bálványt imádjon, még ha az a annyiból állna is, hogy leborul [a bálványozott dolog előtt, ami egy üres gesztus], anélkül, hogy bármiféle hit lenne a szívében [a bálványimádás tárgyának valósága felől. Mármost ha az a rejtett szeretet benne, ami az Örökkévalóra irányul, ilyen erős, hogy a halállal is dacolna inkább, semhogy elkülönüljön Őtőle,] akkor nyilván [hatalmában állna] felülkerekedni a bujaság és házasságtörés kísértésén is, ami jóval kisebb szenvedés a halálnál (amitől óvjon meg minket az Örökkévaló)!

Csak a „bolondság szelleme", azaz a hiedelem, hogy a bűne nem fogja őt elszakítani az istenségtől, vezet nála a házasságtörés elkövetéséhez.

Az a megkülönböztetés, mellyel az ilyen asszony él a bálványimádás és a házasságtörés elleni tilalmak között, maga is a „bolondság szelleme", ami a klipából ered.

Ez a lélek teszi őt érzéketlenné azzal a szörnyű szakadékkal, ami őt elválasztja Istentől, éspedig minden bűn által! Ha tudatában lenne ennek a szakadéknak, nyilván felülkerekednék a kísértésen, és távol tartaná magát a bűntől.

[A „bolondság szelleme" azonban] eltakarja az isteni lelket, [de csak] a chochmá képességéig, azt már azonban nem, [erről a 18. fejezetben el van magyarázva, hogy az Istenbe vetett hit erejét jelenti, ezt a hitet pedig nem érinti a „bolondság szelleme",] éspedig az isteni fényesség miatt, ami a chochmá képességébe öltözik, amint fentebb elmagyaráztatott.[5]

Ezért aztán, ha olyasmi fordul elő, ami közvetlenül érinti az asszony hitét az Istenben, ilyen a bálványimádás például, akkor a „bolondság " erőtlen, és az asszony kész feláldozni az életét. De ha a házasságtörés kísértésével szembesül, ahol a „bolondság szelleme" képes – sőt, meg is teszi – eltakarni az Istenbe vetett hitet és az iránta való rejtett szeretetet, az asszony megadja magát. Ahogy fentebb mondva volt, ez a szubjektív különbségtevés a kettő között a bolondságból és az érzéketlenségből származik.

 

A bűnös a szúnyognál is mélyebbre kerül

Valójában tehát az, aki akár csak egy kis törvényszegést is elkövet, teljesen elszakad az Istentől, az Ő egyedüli voltától és egységétől, még inkább, mint a szitrá áchrá és a klipot, melyek neve „idegen istenek" és „bálványimádás". [Mert a klipá nem szegi meg az Örökkévaló akaratát, az illető ember pedig igen], és még az e világban belőlük származó dolgoknál is inkább, azaz a tisztátalan állatoknál, vadaknál, madaraknál, a férgeknél és csúszómászóknál [melyek életerejüket a három teljesen tisztátalan klipából merítik].

Ahogy bölcseink mondják:[6][Ha az ember vétkezik, azt mondják neki:" szúnyog is előbbre való nálad"„

Ez azt jelenti, hogy a szúnyog, amiről [a Talmud azt mondja, hogy] elfogyasztja élelmét, de nem adja ki magából [ez az önzés csúcsát jelentő klipát jelzi – ami semmit sem ad ki magából], ez pedig a legalacsonyabbrendű formája a klipának, és a legtávolabb esik a szentségtől, amely így a legnagyobb távolságból juttatja neki az életerőt, mégis megelőzi rangban a vétkest, ami az isteni életerő fokozatos alászállásának sorrendjét illeti az isteni akarattól kiindulva.

Ez azt jelenti, hogy a szúnyog által szimbolizált klipá az isteniség magasabb szintjéről meríti életerejét, mint ahonnét a vétkes meríti.

És bizony minden más tisztátalan teretmény, sőt még a ragadozó vadak [is magasabb rendűek a vétkesnél]. Mert ezek nem fordultak el az Istentől kapott céljuktól, hanem engedelmeskednek az Örökkévaló parancsának. És bár nem értik azt [mert az állat nem képes felfogni az Örökkévaló parancsait], mégis a insztinktjeik megértik.[7]

Azazhogy az őket átjáró életerő, ami tudatában van az isteni akaratnak, nem engedi meg nekik, hogy megszegjék azt.

Amint meg van írva:[8] „Féljen és rettegjen tőletek a föld minden állata", és ahogy bölcseink magyarázzák:[9] „A vadállat sosem kerekedhet felül az emberen, ha csak az nem az állat módjára viseli magát." Ha cádikokkal kerülnek szembe, akiknek az arcáról az isteni ábrázat sosem távozik el, a gonosz vadak is megalázkodnak előttük, amint a Zohár mondja Dániellel kapcsolatban, aki az oroszlánketrecbe került.

Nemcsakhogy nem bántották őt az oroszlánok, éppen ellenkezőleg: megalázkodtak előtte.[10] De akárhogy történt is, a femtiekből az derül ki, hogy az állatok sem szegik meg az Örökkévaló akaratát.

Nyilvánvaló tehát, hogy aki vétkezik, és törvényt szeg az Isten akarata ellenében, még ha kicsiny dologban is, amikor elköveti azt, teljesen eltávoztatja magát az isteni szentségtől, ami az Örökkévaló egyedüli voltát és egységét jelenti, éspedig még inkább, mint a tisztátalan teremtmények, a férgek és csúszómászók, melyek létüket a szitrá áchrából és az ávodá zárá klipájából merítik.

 

A három fő bűn sem „súlyosabb", mint a többi

Igaz, ismerjük azt az alapelvet, miszerint az élet megmentésének igénye felülírja a tilalmakat; tehát a törvény is [olykor] törvényszegésre hívja fel az embert, inkább, mint hogy megöljék [, ugyanakkor a bálványimádással, a vérfertőzéssel és a gyilkossággal kapcsolatban a törvény megkívánja, hogy az ember inkább adja magát halálra, mint hogy elkövesse e három közül bármelyiket].

Ebből úgy tűnthetne, mintha a Tóra maga tenne különbséget a bálványimádás és más parancsolatok között – míg az Álter Rebbe éppen azt mondta korábban, hogy a házasságtörő asszonyt, amikor ilyen megkülönböztetést tesz, a „bolondság szelleme" vakította el, mert a valóságban minden vétek elszakít minket az Örökkévalótól, éppen annyira, mint a bálványimádás.

A következő szakaszban az Álter Rebbe kijelenti, hogy nincsen itt semmiféle ellentmondás. Az a kívánalom, hogy az ember áldozza fel akár az életét, de ne szegjen meg bizonyos tilalmakat, nem áll összefüggésben az illető tilalom önmagában való értékével.  

Ez [ti. hogy az élet megmentésének igénye felülír más tilalmakat] azért van, mert mint a bölcsek magyarázzák:[11] „A Tóra ezt mondja: ťSzegd meg a szombatot az ő kedvéért, hogy élhessen és ünnepelhessen még más szombatokat is.Ť"

Ezzel tehát a szombat előírásai nem valamiféle külső szempont alapján függesztetnek fel, hiszen magának a szombatnak érdeke (ti. hogy a páciens a jövőben ünnepelhesse a szombatot), hogy megszegjük azt az egy szombatot,

Tehát ez [a különbség] nem azért van, mert az egyik [vétek, például a szombat] kevesebbet számítana, [a másik vétek, mint pl. a bálványimádás] meg súlyosabb lenne, hogy az egyik tilalma felfüggeszthető, a másiké nem.

 

A vétek súlyossága az Írás rendelkezése

Megjegyzés:

([Ez az érvelés a következőképpen támasztható alá:] Tudni való, hogy a szombat megszegése súlyos vétek, és a sechitával kapcsolatos törvény alapján hasonlítható a bálványimádáshoz, olyan esetében, aki rendszeresen megszeg valamely előírást, amint azt rögzíti a Joré Deá, 2. szakasz.

Ott a Sulchán Áruch azt mondja, hogy aki rendszeresen megszegi a szombatot, az nem alkalmas a sechitára, ahhoz hasonlóan, mint aki rendszeresen gyakorolja a bálványimádást.

Arra viszont, aki szexuális vétkeket követ el rendszeresen, nem alkalmazandó ugyanez a törvény, mint arra, akinek mintegy szokása a bálványimádás [jelezve, hogy a szombat megszegése súlyosabb vétek, mint a szexuális törvényszegés]. Az élet érdeke mégis felülírja a szombatot, a szexuális tilalmakat viszont nem.

Azt tehát nem mondhatjuk, hogy azért kell inkább a halált választani, mint a szexuális tilalmak megszegését, mert ez utóbbiak olyan súlyosak, hiszen látjuk, hogy a szombat megszegése még ezeknél is súlyosabb, ami a sechitát illeti. Ebből arra kell következtetnünk, hogy az élet feláldozását szabályozó előírások nem a micva relatív súlyossága alapján értékelendőek,

hanem egyszerűen az Írások rendelkezése alapján.)[12]

 

Különbségek a spirituális kártételben

Az Álter Rebbe most továbbmegy, és kifejti, hogy ha egyáltalán különbséget kell tenni vétkek között, akkor ezt mindössze az alapján lehet megtenni, hogy miután elkövették őket, milyen a hatásuk.

A vétkes cselekedet után mindazáltal, ha a vétek olyan fajtájú, hogy nem jár érte a káret büntetése (a lélek spirituális halála), se a halál a menny kezéből, amely esetben az isteni lélek nem veszik el teljesen, és nem vágja magát le teljesen az élő Istenben való forrásától; de a vétek által a forrásához való ragaszkodása és kapcsolódása mintegy meggyengül valamiképpen [ebben az esetben, folytatja az Álter Rebbe egy zárójeles megjegyzés után, az ember ösztönlelke és a teste képes kiemelkedni a klipából, és egyesülni az isteni lélek szentségével.

 

***

A következő jegyzetben az Álter Rebbe kijelenti, hogy a vétkekért járó büntetések súlyosságának különféle fokozatai az illető vétek által az emberi lélekben hagyott „folt" nagyságának felel meg. A büntetés célja nem az önmagáért való büntetés, hanem a lélek megtisztítása attól a folttól, amelyet a bűn hagyott rajta. Tehát minél nagyobb a folt, annál keményebb a büntetés.

 

Megjegyzés:

(A lélekben és annak természetfeletti forrásban a [vétek által okozott] folt kiterjedésének és közelebbi természetének felelnek meg a hozzá kapcsolódó különféle tisztító folyamatoknak és a purgatóriumban vagy e világon elnyert büntetések [azaz a lélek purgatóriumi szenvedése vagy e világbeli szenvedése, melyek célja a lélek megtisztítása], azaz minden törvényszegéshez és minden vétekhez a neki megfelelő büntetés járul, éspedig abból a célból, hogy eltisztítsa és eltávolítsa azt a foltot és mocskot [amit az illető vétek okozott]. Hasonlóképpen, az a folt, amit a káret büntetéssel vagy a menny kezétől elszenvedett halál büntetésével járó vétkek okoznak, minden vétek esetében más és más.)

 

Az isteni lélek a bűn órájában

[A vétek után, az olyan bűnök esetében, melyek nem vonják maguk után a káret vagy a menny kezétől elszenvedett halál büntetését,] a vétkes ösztönlelke, amely a testnek életet ad, és abba öltözik, sőt a teste is visszatér a szitrá áchrától és a klipottól [ahová a bűn elkövetésekor alászálltak], és közelebb kerülnek az isteni lélek szentségéhez, amely átjárja őket. [Az isteni lélek] mindenkor hisz az egyetlen Istenben, és megmarad az Ő hűségén, még a bűn elkövetésének órájában is.  

Mert csak az ösztönlélek, az állati lélek az, amely a test által elköveti a vétket.

Csakhogy ilyenkor [az isteni lélek] mégis száműzetésben van az ösztönlélekben, amely a szitrá áchrából származik, és amely vétekre viszi a testet, és lealjasítja magához a legmélyebb mélységekbe; olyan mélyre, hogy még mélyebbre kerül, mint a szitrá áchrá és a bálványimádás klipájának tisztátalansága (amitől óvjon meg minket az Isten).

A száműzöttet idegen környezet akadályozza a képességei és eszméi kifejtésében, megélésében. Hasonlóképpen az isteni lélek is (mely száműzetésben van az ösztönlelken belül, mikor az ember vétkezik) képtelen kifejezni a testhez képesti magasabbrendűségét, és azt zabla alá vetni az Örökkévaló szolgálatára, mert a klipá környezete neki idegen.

Nincs nagyobb száműzetés, mint ez [az isteni lélek száműzetése az ösztönlélekben, amit a vétek okoz]. Ez egy [zuhanás] „a magas tetőről [a mély gödörbe]". Mert, amint korábban elmagyaráztatott,[13][s a vétek letaszítja a lelket magas helyéről a száműzetés mélységeibe, a szitrá áchrába]. Hasonlítható ez ahhoz, mint ha valaki megragadja a király fejét, és belenyomja az undoksággal teli árnyékszékbe – ennél nagyobb megaláztatás nincs is, még ha csak egy pillanatra teszi is. Mert a klipot és a szitrá áchrá neve „hányadék és mocsok", amint az ismert.     minden zsidó lélek gyökere és forrása az isteni bölcsesség, márpedig az Örökkévaló és az Ő bölcsessége egyek…

Hasonlóképpen, ha valaki megragadja az isteni lelket, amely az isteni bölcsességből ered („a király fejét"), és vétkei által belekényszeríti a klipába („undoksággal teli árnyékszék"), a lelkét a legkimondhatatlanabb megaláztatásnak veti ezzel alá – még ha csak egy pillanatra teszi is (mert azután a lélek ki tud emelkedni e száműzetéséből).

 Láthatjuk tehát, hogy a különféle vétkek közt különbséget megállapítani csak elkövetésük után lehet. De mikor az ember éppen elköveti őket, minden vétek egyformán elszakít az Örökkévalótól. És minthogy minden zsidóban benne lakik az Isten rejtett szeretete, amely által szüntelen egyesülni törekedne Ővele, és soha el nem különülni tőle, egyetlen pillanatra sem, ezt a rejtett szeretetet mozgósíthatja a micvák beteljesítésére és a vétkek elkerülésére – amint az Álter Rebbe majd folytatni fogja a következő fejezetben.

JEGYETEK

 

 [1].          A 22. fejezetben.

[2]. 4Mózes 22:18.

 [3].          4Mózes 5:12.

 [4].          Szotá 3a.

 [5].          A 19. fejezetben.

 [6].          Szánhedrin 38a.

 [7].          Vö. Megillá 3a.

 [8].          1Mózes 9:2.

 [9].          Szánhedrin 38b.

[10]. A fenti két idézet az Álter Rebbének a teremtmények Isten akaratának alávetett volta fejtegetésének egy részét van hivatva alátámasztani:

Az első az „ember félelmével" kapcsolatos, és azt bizonyítja, hogy a teremtmény nem tér el küldetésétől, amennyiben nem merészel felülkerekedni az emberen, még egy gyermeken sem (lásd Sábbát 151b: már az egynapos csecsemőt sem kell őrizni a menyéttől és az egértől; de nem így áll a helyzet Ógnak, Básán Óriáskirályának tetemével). A második, ami Dániel esetével foglalkozik az oroszlánketrecben, azt mutatja meg, hogy „az ő lelkük is lát", egészen odáig, hogy képesek felismerni, vajon az Örökkévaló ábrázata ott nyugszik-e valakinek az arcán – ez esetben megalázkodnak előtte –, vagy hogy ez az ábrázat nincsen ott rajta – ez esetben ugyan szintén nem kerekednek felül rajta, de meg sem alázkodnak előtte. (A Rebbe Slitá jegyzete alapján.)

[11]. Sábbát 151b; Jömá 85b.

[12]. A zárójel az eredeti szövegben áll.

[13]. A 2. fejezetben.

 (FORRÁS:ZSIDO.COM)