AKDÁMUT : a zsidó nép szerelmi verse
SIMON SÁRONI ÉS GRÉDA JÓZSEF (ZL)MŰFORDITÁSAI
A XI. században, a mai Németország területén fekvő Wormsban élt Meir ben Jichak rabbi által alkotott Ákdámut talán a zsidóság egyik legismertebb és legjobban kedvelt pijut-ja (vallásos költeménye). A velős, veretes arameus nyelven írt, kilencven versből álló Ákdámut misztikus magasságokba és mélységekbe ragadja az olvasót. Ír arról, hogyan teremtette az Örökkévaló a világot, és vet egy pillantást az Eljövendő Világ ragyogására; leírja, hogyan dicsérik az angyalok a Mindenhatót, és ír a zsidó nép szenvedéseiről.
Az első negyvennégy vers kettős akrosztichont alkot az álefbétből, míg a többi vers kezdőbetűjének összeolvasásából a szerző neve mellett egy áldás kerekedik ki:
Meir, Jichák rabbi fia gyarapodjék a Tórában és a jó cselekedetekben. Ámen. Legyetek erősek és bátrak.
Mindegyik vers az את toldalékkal, a héber ábécé utolsó és első betűjével zárul, jelezve, hogy a Tóra-tanulás ciklusa végtelen, és hogy amint befejezzük a Tórát, kezdjük elölről. (Széfer Hátodáá)
Sávuot ünnep első napján, miután kohént hívtak a Tórához, s mielőtt a felolvasáshoz kezdenének, éneklik ezt a pijutot, kétsoronként, felváltva az előimádkozó és a közönség.
A továbbiakban a szöveg magyar nyelven , Simon Sároni műfordításában.
Az igék olvasása elé úgy kezdem szavaimat [1] ,
Hogy előbb kikérem jóváhagyástokat.
Két-három fejezetbe [2] kezdek nagy remegve,
Ha engedi a Teremtő, ki ősrég tartja a világot kezébe.
Örök a hatalma, leírni hogyan lehetne?
Ha az égbolt mind pergamen lenne [3] ,
Erdők csupa penna, tó és tenger tinta,
Írástudó, írnok a föld minden lakója [4] ,
(Akkor se tudnák leírni) az egek Urának,
Felségét a föld uralkodójának [5] .
Egymaga épített világot, annak határt szabott [6] ,
Tökélyre vitte, de nem lankadt, nem fáradott.
S mindezt a hé betűvel, ami csak egy lehelet [7] .
Hat nap elmúltával az egész mű kész lett,
Ő meg teljes díszben tűztrónjára ülhetett.
Sok ezres, tízezres sereg [8] áll rendelkezésére,
Reggelenként újak jönnek dicséretét tetézve [9] .
A hatszárnyú Szeráfok azoknál is nagyobbak,
Mégis hallgatniok kell, míg engedélyt nem kapnak [10] .
Egyik a másiktól, de akkor hirdetni nem késnek [11] :
„A háromszor szent Isten dicsősége betölti a földet".
Úgy zajongnak előtte, ahogy nagy vizek zúgnak
Kerub az Ofánnal versenyben zajongnak
Hogy az Ő képmását szivárványban láthassák.
Ahová küldetnek, oda sietnek engedelmesen,
„Tele a föld dicsőségével" – suttogják minden nyelven
Dicsfényének lakhelyéről, amit nem kell soká keresni [12] ,
Mert azt az égi seregek kórusa remegve dicséri:
„Uralmának emléke fennáll nemzedékről nemzedékre!
„Sorban mondják a Ködusát, de ha letelt a nekik járó idő,
Örökre végeztek s még hét évenként se állnak újra elő [13] .
Ezeknél is kedvesebb drága tulajdona, [14]
Kik napkeltekor, nyugtakor említik Őt dicsérettel.
Osztályrészéül választotta őket, hogy akaratát teljesítsék,
Ők meg óráról órára szép szóval zengik dicséretét.
Arra vágyik, vágyakozik, hogy Tanán fáradozzanak [15] ,
Ennek fejében teljesül kérésük, elfogadja imájukat,
Mely – esküdöznek – az Örökké Élőnek koronáját képezi [16] ,
Ő meg azt a koronát mindig tfilinje [17] mellé teszi.
Abban meg világosan, ésszel le van írva
Izrael érdeme, hogy a Sömá Jiszróél-t mondja.
A Világ Urának dicsérete az [18] , jól is esik nekem,
Ha azt e mondattal királyok előtt hirdethetem
Mikor azok összegyűlnek, mint hullámzó tenger
És kétkedve kérdik: „Vajon mikor jön Ő már el? [19]
Ki és hová való kedvesed, te csodaszép teremtés [20] ,
Akiért még oroszlánok közé is merészkedtél?
Ha velünk tartanál, tiszteltebb, becsesebb lehetnél,
Mindenütt eleget tennének kívánságaidnak!"
Hogy értsék meg kevéssé, bölcsen válaszolnak [21] :
„Ha lényét felfoghatnátok, mindjárt tudhatnátok,
Hogy hatalmához képest mit sem ér nagyságtok.
Ha eljön a megváltás, avval tesz naggyá minket,
Fény derül ránk, szégyen borít benneteket,
Dicsfénye felségesen, büszkén jelenik meg.
Akkor megfizet szerte-hossza ellenségeinknek [22] ,
Népét pedig érdeméért jól megjutalmazza
Mikor eljön, hogy a szétszórtakat egybehozza
Jeruzsálembe nagy örömben, tiszta edényekkel.
Dicsfénye betölti azt mind nappal, mind éjjel.
Ott áll dicsénekkel koszorúzott baldachinja [23] ,
Azt meg fellegek fényéből szőtt fedő borítja [24] .
Ott találnak menedéket, ki-ki mit érdemel,
Arany trónusokon, hét-lépcsős emelvényen [25]
Az igazak Isten előtt, ki oly nagyokat tett.
Arcuk sugározza, mily nagy örömük lett.
Mint mennyei fény, csillagok ragyogása,
E fenséget ember nem írhatja le szóban,
Próféta se látott, hallott ilyet vízióban,
Szem se láthatta még [26] , amint az Édenkertben
Ott sétálnak az igazak a Sechina jelenlétében.
Rámutatnak tisztességgel: Ő az (Isten), kiben
Erős hittel bíztunk rabságunk éveiben.
Ő vezet örökké frissen, megújhodva minket,
Hisz régesrég őrzi a mi osztályrészünket,
Nézzük, hogy küzd a kőszáli bikával a Leviatán [27] ,
Mikor egymásnak mennek bősz viadalban.
A Böhémot viaskodik nagy erős szarvával,
A nagy hal meg veri hatalmas uszonyával.
Végül jön nagy kardjával, ki őket alkotta,
Hogy húsuk legyen az igazak lakomája.
Drágakövekkel díszes asztal mellett ülnek
Balzsammal telt folyó szolgál hűsítőnek.
Csordultig telt pohárból az óbort élvezik [28] ,
Mit a Teremtéstől a présben nekik őrzik.
Érdemesek [29] , amint halljátok e dicső éneket,
Ama társaságban úgy legyen részetek,
Érjétek meg, hogy a legfelső sorban üljetek,
Hallgatva az Igére, mit a Magasztos hirdetett.
Kezdettől a végig nagy a mi Istenünk,
Ki minket választott és Tórát adott nekünk.
JEGYZETEK
[1] A Tízparancsolatra utal, amelyet e vers után olvasnak fel. A költő az első négy sorban engedélyt kér az Örökkévalótól és a hallgatóságtól, hogy magyarázhassa a Tóra szavait.
[2] A költemény két fő témára és három altémára oszlik. A két fő téma: (A) az Örökkévaló nagysága; (B) az Örökkévalóba vetett hit és a Tóra parancsainak betartása, amihez a zsidóság az elnyomatás és a kigúnyoltatás ellenére is ragaszkodik. A három altéma: (a) az angyalok dicsérik az Örökkévalót; (b) a Tóra nagyszerűsége; (c) a Tórát megtartó erényesekre váró jutalom. (Tijul Bögán)
[3] A következő, gondolatjelek közé tett három vers az Örökkévaló dicsőségéről beszél. Még ha korlátlanok lennének is a forrásaink, akkor is lehetetlen lenne leírni az Örökkévaló nagyságát.
[4] Ha a világ minden lakója írnok lenne, és csak az Örökkévaló nagyságáról szóló fejezetek kezdőbetűit írnák le, még akkor is lehetetlen lenne leírni az Ő dicsőségét.
[5] A költő, miután kijelentette, hogy az Örökkévaló nagyságát képtelenség megfelelő módon leírni, továbbra is az Örökkévaló nagyságáról beszél.
[6] A Talmud (Chágigá 12a.) úgy tanítja, hogy a világ első sziklája addig növekedett, míg el nem érte az Örökkévaló által kívánt méretet. Az Örökkévaló akkor megállította a növekedését. (Mövo Hásir)
[7] Az Örökkévaló olyan könnyedén teremtette a világot, mint ahogy az ember kimondja a hé betűt, ami voltaképp csak egy lehelet. (Midrás Tehilim 62:1.)
[8] A következő tizenhat sor az angyalokat írja le, és hogy miként dicsőítik az Örökkévalót.
[9] Nap, mint nap angyalseregek teremtődnek azért, hogy csak aznap az Örökkévaló dicséretét zengjék. „Újak teremtetnek minden reggel" írja a Siralmak 3:23. (Chágigá 14a.)
[10] Az angyalok mindaddig nem énekelhetik el napi himnuszukat az Örökkévalónak, amíg Izráel be nem fejezi a zsoltárait (Pirké Héchálot).
[11] A következő tizenkét sor részletesen leírja, hogy recitálják az angyalok naponta a Kedusát.
[12] A Söchinát, az Örökkévaló Isteni Jelenlétét nem kell keresni, mivel az Örökkévaló mindenütt jelen van.
[13] Izráellel ellentétben, amely állandóan dicséri az Örökkévalót, az angyalok csak naponta, hetente vagy akár csak hétévente egyszer teszik (Chulin 91b.).
[14] Ez Izráelre vonatkozik, amely az Örökkévaló része, amit elválasztott a világ összes többi népétől.
[15] Mert Izraelnek fáradoznia kell, hogy megértse a Tórát, és jutalma a fáradságáért jár. Az angyaloknak azonban nem kötelességük tanulmányozni a Tórát, és nem kell ezzel fáradozniuk.
[16] A dicséretek jelképesen koronává szövődnek, amely mintegy az Örökkévaló fejére telepedik.
[17] A Talmud (Bráchot 6a.) szerint az Örökkévaló tfilint visel, amelybe mintha Izráel dicséretei lennének beleírva. A korona, amelyet Izráel imádságaiból fontak, állandó helyén nyugszik az Örökkévaló tefilinje mellett.
[18] A következő tizennégy sor Izráelt dicséri, amiért szilárdan és állhatatosan kitart, noha a világ népei szüntelenül próbálják más vallásra téríteni, és konkrétan utal arra a sok vallási vitára, amit a keresztények a középkorban kényszerítettek rá a zsidókra.
[19] A keresztények bizonyítékot kérnek arra, hogy az Örökkévaló szemmel tartja és óvja Izráelt, és hogy egyszer eljön majd a zsidók várva várt Messiása. Annyi bizonyos, hogy épp az ellenkezője tűnt igaznak, mivel a zsidókat szünet nélkül kínozták és gyilkolták, és az Örökkévaló nem avatkozott közbe. (Mövo Hásir)
[20] Így kérlelik a pogányok Izráelt, de csak gúnyolódnak.
[22] Szó szerint „a szigeteken". Az Írásban a szigetek szó gyakran Izráel valamelyik ellenségét jelöli. A költő itt a szó jelentését minden zsidógyűlölőre kiterjeszti.
[23] Jeruzsálemre céloz. A baldachin allegorikus utalás a Templomra, amely a Messiás eljövetelekor épül majd fel ismét. A Templom mintegy baldachinként szolgál majd az Örökkévaló és Izráel esküvőjén. (Kinján Tov)
[24] Ez a sor arra a baldachinra céloz, amelyet az Örökkévaló készít majd jutalma egyik részeként minden erényes embernek az Eljövendő Világban. A jutalom mindenki esetében arányos lesz azzal a munkával és fáradsággal, amit az illető a Tóra tanulásába és megtartásába fektetett.
[25] Az erényeseket a Paradicsomban hét kategóriába sorolják majd, mindenkit a maga érdeme szerint.
[26] Soha élő teremtmény még nem látta az Édent.
[27] A Leviatán és a Böhémot. A Talmud és a Midrás szerint a Leviatán egy óriási hal, minden tengeri lény uralkodója, és a teremtés ötödik napján teremtetett. A Böhémot egy gigantikus bika, a teremtés hatodik napján teremtetett, és akárcsak a Leviatán, mérhetetlenül erős. A Talmud és a midrás beszámol ezeknek a szörnyeknek az óriási méreteiről és étvágyáról. A kommentátorok elmagyarázzák, hogy ezek a beszámolók, akárcsak életre-halálra menő, vad tusájuk allegorikusak, és spirituális értékekre vonatkoznak.
A Leviatán gyönyörű bőréből az Örökkévaló baldachint épít az erényesek védelmére, akik nagy vígan falatoznak majd a Böhémot és a Leviatán húsából, a részükre rendezendő óriási lakomán.
[28] Az erényesek kupaszám isszák majd a teremtés hat napja óta tárolt bort (Bráchot 34b.).
[29] A költemény elbeszélő és leíró részének végére érve a költő a hallgatóság megáldásával zárja szavait, és azzal biztatja őket, hogy amiért meghallgatták és el is recitálták a vers Örökkévalót dicsérő sorait, talán ők is a Paradicsom kiváltságosai közé kerülnek.
GRÉDA JÓZSEF (זל):
SÁVUOTI IMANYITÁS
Szólaltassam hát meg hő imánkat csengőn,
adjon hozzá erőt mennybéli Teremtőm,
hogy Svuot napján Őt imígy magasztaljam:
Hogyha pergamenné símulna is kint a
mezőn minden göröngy s az erdőkben mintha
minden szálfa karcsú tollszárt alakítna,
s a tengerek vize mutatná, hogy tiszta,
s minden élő írna, szépségre áhítva,
a legdúsabb képzelme lenne ehhez minta -
akkor sem tudnánk mi visszaadni teljes
nagyságát az Úrnak, égbeli királynak,
hanem az Igével, anyagtalan szóval,
s hat nap alatt végzett, hogy az égi lesen
tűz fényében villó trónjára ülhessen.
Miriád arkangyal zengi hűség dalát,
hé szárnyú szeráfok sem adják ám alább,
csak még várnak kicsit az engedelemre,
s megkapván, harsannak, csengőn ismételve:
Szent, szent, háromszor is
szent Ő és hatalmas:
Mennydörgés, csitulj el!
Zúgó árvíz, hallgass!
Szeráfzene szól most, kérubok kórusát
lágyan aláfestve, mint .... az ifjúság.
Ez égi kardalban mézes összhang honol,
a (szóló) meg nyílként röppen onnan, ahol
Áhítat a kérdés, imádat a válasz,
s bárhonnan lövik ki, telibe talál az!
Alig hagyja el az íjat a nyílvessző,
röpte máris biztos, íjásznak tetsző,
üzenetet viszen mennyei lakhelyre
a Világmindenség elég tág lakhely-e?
A föld lakói csak alkalmi vendégek
a nagy trónteremben, kábán mendegélnek,
ittlétük nagy ünnep
s hamarost letűnnek,
hitük csúcsát látni
jöttek mindenünket.
Hét ezred múltán is áll ez a trónterem,
a halandók élte füstnyom a porszemen:
a virág leszárad, tavasszal újra nő,
s azért nő újra, hogy himnuszként fújja ő
Teremtőnk nagyságát, egyetlenegy voltát,
azok örömét, kik pajzsát birtokolják.
A Fennvaló azért választott ki minket,
mert akkor szólottunk, mikor ő ....
s mert reggeltől-estig szorgosan, serényen
búvárkodtunk Tóránk kincses mélységében.
A mi frigyünknek két
tartóoszlopa van:
a hitünk s a Tóra,
ez ezüst, az arany.
Hő imánk a tannak bokrából kiszállván,
meghallgattatást nyer, nem maradunk árván,
s az Örökkévaló a Frigy koronája
hirdeti fennen, hogy becsben vagyunk nála.
Népek gyülekeznek, minket körülvesznek,
pórtól a királyig egy se marad veszteg,
mind csak faggatózik: Kit szeretsz,kit félsz?
Oroszlánbarlangba kinek kedvéért lépsz?
Mi meg ráfelelünk: te is jobban járnál,
ha mint mi e frigybe hamarost beszállnál,
magasztalnád mint mi, Istenünknek ...
s ha majd megösméred, belátod, hogy véges
erőd semmi az Ő dicsfényéhez képest.
Szárnycsapásaival mikor fölfelé tör,
megmenti lelked a lét minden nyűgétől.
Mi lesz, mikor elönt az arany fény...
hogy rád szégyen s bánás árnya feketéljen?
Mi lesz, amikor az Úr fenségessége
felsüt miként a nap, úgy hág fel az égre?
S mi lesz, amikor majd Jeruzsálem-város
felmagasztosul s az éggel lesz lesz páros...?
Haj, leszámolás lesz, megtorlás a rossznak,
kincs s erdők azoknak, kik ....
az Úr majd ... emel azok fölé,
akik mindig hittel tekintettek felé,
s a baldachin körül csilló fény-gomoly..
ékítik a hívőt, ki ilyen alapon
akárha sátorban ülne, talapzaton,
hét lépcső visz oda, hűs szellő leng azon,
ki mennyi érdemet
volt szerezni bátor,
azt kapja a világ
megalkotójától.
Aki mennyi jót tett, annyi jutalmat kap,
pátyolja az ég őt, becézi csillag-had,
annyi gyönyörűség tölti a teret be,
a lét tarka festmény gyémántos keretbe.
Mert ha pergamenné símulna is kint a
mezőn minden göröngy, s az erdőkben mintha
minden szálfa karcsú tollszárt alakítna,
s a tengerek vize mutatná, hogy tinta,
s minden élő írna, szépségre áhítva,
s legdúsabb képzelme lenne ehhez minta -
akkor sem tudnánk mi visszaadni teljes
nagyságát az Úrnak, égbeli királynak,
hanem az Igével, anyagtalan szóval,
s hat nap alatt végzett, hogy az égi lesen
tűz fényében villó trónjára ülhessen.
Miriád arkangyal zengi hűség dalát,
hé szárnyú szeráfok sem adják ám alább,
csak még várnak kicsit az engedelemre,
s megkapván, harsannak, csengőn ismételve:
Szent, szent, háromszor is
szent Ő és hatalmas:
Mennydörgés, csitulj el!
Zúgó árvíz, hallgass!
Látta már halandó a varázsos Édent?
Lélekvidító az már kint is, hát még bent!
Próféták se sejték forgását e táncnak,
mit ott a hívők a Schinával járnak.
De aki bejut a forgatagba,
tudja, hogy a karnagy a virágok atyja,
kiben mindig bíztunk s ki most szórja ránk a
gyönyört, ami üde mint piruló lányka.
Majd megkínál minket Leviatán-hússal,
"Sor Hábor"ral is,csak nem a zsírossal,
nékünk tartogatta mind a két csemegét:
lakmározzák a jámborok velejét...!
Asztal körül ülnek,
a vének hevernek,
kezükben aranyló
borral teli serleg.
Vajon ezt az óbort mikor szüretelték?
Világteremtéskor, vagyis hát elég rég...
Svuot-himnusznak ím utolsó strófája,
boldog, aki e dalt évről-évre várja
s együtt énekli a legnemesebbekkel,
Isten dícsőségét vallva este-reggel.
Népünk hő hálája minden szívet átjárt:
Tórát adott az Úr, világító fáklyát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése