2013. május 12., vasárnap

A HINTÁSLEGÉNY KINÉZÉSÜ "RABBI" (TÉMA HIJÁN)

 MOST CSOKNYAKU ELNÖKÉT TÁMADJA

 

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG (NEBICH)

 

  A kemény mányosi "rabbi", aki a szokásos gojis reverenda helyett úgy öltözködik mint Liliom, a ligeti hintáslegény – unatkozik. Pillanatnyilag nincs kit feljelenteni, kiátkozni, nincs botrány amibe beleizélhetne mint chajzik a nulláslisztbe, a pere közeledik, rabositva már volt és igy, unalmában a saját elnökét kezdi ki. Úgy látszik visszafizeti a kölcsönt, amikor  Feldmatyi testi hibáját emlegette (ami valóban nem volt gusztusos) amire fel egy lüke hive (aki még nem tért be) összehasonlitotta az emlitett "rabbi"t --- Mózes mesterünkkel, aki szintén beszédhibás volt.

   Az alábbi bejegyzés a "rabbi" blogján jelent meg. Nem vagyunk hive az elnök úrnak , he is not our cup ot tea, de ami sok – az sokk. Liliom most túllött a célon.

     Tessék elolvasni:

 

     Az hagyján, hogy az index megint zsidó-botrányról ír…
Ám az, hogy a cikk botrányos címének alaptörténetét, miszerint:
“Nagy erővel megtépték a Mazsihisz-elnök szakállát”
maga a Mazsihisz elnöke írja le vagy mondja tollba a honlapnak – az már végtelenül cinikus, illetve mind a zsidó közösségre, mind a Mazsihiszre káros magatartás…
“Ezt úgy tette nyomatékossá, hogy nagy erővel megragadta a szakállamat, és megpróbálta kitépni.”

Nincs elég baj így is? 
A ZSVK látványos politikai és PR kudarca után (pl. Zoltai, Köves lemaradt az alelnökségről); a Mazsihisz elnöke ellen  bizalmatlansági indítvány után (amelyre még nem volt példa a rendszerváltás óta , inkább csöndbe kellene maradni, és nem nyilvánosan belezokogni a médiába, hogy egy 70 éves izraeli nyugdíjas ember miket mondogat neki, vagy hogyan húzogatja a szakállát egy ülés után.Nagyonkáros
Akár meg is érteném Feldmájer elnök elkeseredését…
Ám az ilyen konfliktusoknak megvan a megfelelő rendezési módja és terepe…

Ha a Mazsihisz elnöke annyira remeg az “izraeli agressziótól”, akkor se fusson az index.hu-hoz a krokodilkönnyekkel telezokogott levelével, hogy ő bizony nagyon fél…
hanem…
- kérje a MAZSIHISZ biztonsági szolgálata segítségét, hogy kísérje el.
- kérje a TEK segítségét, hogy védje meg a nyugalmazott katonától.
- vagy egyszerűen ápoljon olyan viszonyt a vele egyazon kuratóriumban ülő társaival, hogy ne kelljen félnie egyikőjüktől sem, illetve, ha egyik mégis elveszti a fejét, akkor a többi rögtön álljon mellé…

De ez már a tavalyi hó

(Az Index  interjut lásd pénteki számunkban)

Most már csak az a kérdés, miket fog ez a hólyag a biróság előtt mondani...Kiket fog ott feljelenteni?

Egyébként már itt lenne az ideje hogy kinevezzék főrabbinak. Eggyel több vagy kevesebb

 már igazán nem számit

 

 

1 megjegyzés:

  1. Én tisztelem Önt! Én tisztelem a munkásságát és írói vénáját, de az ilyen írásokra mi szükség van? Miért minősít valakit külsőségek alapján? Véleményem szerint legalább annyira szeretné egyben tartani a zsidóságot mint maguk Lubavicsiek! Miért gondolja, hogy az Önök privilégiuma eldönteni, hogy ki a jó zsidó és ki nem? Régebben ezeknél az írásoknál sokkal előremutatóbb bejegyzései voltak! Kérem tiszteljük egymást!

    VálaszTörlés