A heti szakasz – nászó (3) 2013

Vendégoldal

IRJA:SLOMÓ KÖVES,rabbi

      Kell az Isteni segítség a Békéhez

  Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Így áldjátok meg Izrael fiait.. fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét… És történt, amely napon elvégezte Mózes a hajlék fölállítását… És szólt az Örökkévaló Mózeshez…                                                                                                                    4Mózes 6:23-7:4

Mi történt azon a napon, amikor „Mózes elvégezte a hajlék felállítását”?
„Azt mondta rabbi Jehudá bár Szimon: Abban a percben Mózes egy szép hangot hallott. Így szólt hát Mózes: Hadd halljam mit mond az Örökkévaló… Azt válaszolta neki Isten: A békét beszélem. Hiszen egészen addig, míg fel nem állt a Szentély, versengés volt Isten és a nép között az aranyborjú miatt, azon a napon viszont béke lett…”. (Midrás tánchumá, Nászo 25.).
Hogyan kell értelmeznünk, hogy béke lett? És miért éppen a Szentély felállásakor szűnt meg Isten haragja a nép ellen? Mit jelent egyáltalán, hogy béke lett Isten és a zsidó nép között?
A béke jelentősége közvetlenül a fent idézet Szentély felállításáról szóló idézet előtt is megjelenik, hiszen a ma is ismert papi áldás utolsó passzusa azt mondja: „fordítsa feléd az Örökkévaló az ő arcát és adjon neked békét…”.

Milyen békéről van itt szó?
Az arámi forditó, Tárgum Jonatán ben Uziél úgy értelmezi ezt a passzust, hogy „feléd fordítsa orcáját, hogy segítségedre legyen, akkor ad neked békét a rossz ösztön ellen folytatott harcban…”. 

Más szóval, ebben az értelmezésben az Isteni áldás elsősorban abban ad segítséget, hogy az ember képes legyen felülkerekedni rossz ösztönén, amely állandóan kísértésbe viszi.
Az Örökkévaló olyan világot teremtett, amelyben az embernek teljesen szabad az akarata. Olyannyira teljes, hogy a rosszal szembeni kihívás nemcsak egy rajta kívül álló erő próbatétele, hanem saját énjének egy része, a Jécer hárá, a rosszösztön is folyamatosan próbára teszi. „Az ember rossz ösztöne nap, mint erőt vesz rajta, és ha Isten nem segítené, nem lenne képes legyűrni azt…” (Talmud, Szuká 52a). Isten ugyanis úgy alkotta meg az embert, hogy nem, mint egy robot, hanem mint egy szabad lény válassza a jót.
Igen ám, de a szabad akarat játékszabályainak természetes velejárója, hogy időnként elesik az ember. Megbotlik, és nem a jó utat választja. Olyan erős ugyanis a kísértés, hogy nem mindig könnyű a jó utat választani. Mint ahogy a fent idézett mondás is azzal folytatja: „és ha Isten nem segítené, nem lenne képes legyűrni azt”.

Mi lehet a folyamatos kísértés és próbatétel leküzdésének a kulcsa? „Tudd, hogy mi van feletted…” – tanítja a talmudi bölcs (Atyák 2:1.). Mindig szem előtt kell tartani a Teremtő jelenlétét, és nem szabad elfelejtkezni az örökké figyelő szemről. Mint, ahogy a Sulchán áruch, a zsidó ember terített asztala, a mindennapok útmutatója, már az első könyv első paragrafusában felhívja a figyelmünket (Orách chájim 1:1.): „Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam"  (Zsoltárok 16:8)Ź Ź– nagy alapelve ez a Tórának és Cádikok lépteinek, akik mindig az Örökkévaló útjait járják. Hiszen nem olyan az ember járása és viselkedése otthon, mikor egyedül van, mint amilyen a járása és viselkedése egy nagy király előtt… Tehát mennyivel inkább így kell, hogy legyen, ha az ember figyelmét fordítja arra, hogy az Örökkévaló, a Mindenható Király, aki az egész Földet betölti, felette áll és minden léptét figyelemmel kíséri…”.

Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó sarkadi rabbi szerint, erre kérte Mózes az Örökkévalót azok után, hogy bebizonyosodott az arányborjú vétke által, hogy a zsidó népnek segítségre van szüksége a Jécer hárá elleni harcban. Mózes arra kérte Istent, hogy „vajon mi által ismertessék meg, hogy kegyet találtam szemeidben, én és a Te néped, nemde, ha velünk jársz? És így kitűnünk én és a Te néped minden nép közül, mely a föld színén van.” (2Mózes 33:16.).

 Mózes azt akarta, hogy az Örökkévaló állandó jelenlétének kézzel fogható, szemmel érzékelhető nyoma legyen. Ismerte ugyanis népét és tudta, hogy emlékeztető jel segítségükre lesz a rossz ösztön elleni harcban. Ez a vágy teljesült, amikor felépült a Miskán. Hiszen a Szentély, az „Isteni hajlék” megtestesítője volt annak, hogy „velünk jársz”.

 Így aztán mikor felépült a Hajlék, vége lett a „versengésnek”, meggyengült az aranyborjú esetében is manifesztálódott kísértés, érezhetővé vált az Isteni Jelenlét, és ez által „azon a napon béke lett”.