A TALMUD BÖLCSEI:Jehudá bár Jechezkél

              Elefánt a tű fokán

 

A legtipikusabb babilóniai jesivá alapítója és vezetôje Jehudá bár Jechezkél, a neves amorita volt, a második nemzedék híres tagja. Azon a napon született, amelyiken Jehudá fejedelem elhunyt: lehetséges, hogy róla nevezték el. Apja is és testvére, Rámi is ismert amorita volt. Apját, Jechezkélt Smuél annyira tisztelte, hogy fölállt elôtte, ha találkoztak (Kidusin 33.).

Jehudá a babilóniai gálut két világító fáklyájának, Rávnak és Smuélnak a tanítványa volt. Szurában Ráv közvetlen környezetéhez tartozott, még útjaira is elkísérte. A Talmudban több mint négyszáz, Rávtól származó tételt idéz. Mestere halála után átment a nehárdéái jesivába, Smuélhoz, aki nagyon megszerette új növendékét, és ezt nemegyszer ki is nyilvánította. Egy alkalommal, amikor Jehudá egészen eredeti halachikus okfejtése bámulatba ejtette, így kiáltott föl: "Ez nem egyszerû, asszony szülte lény!" (Nidá 13.) Nemegyszer alkalmazta tanítványára a sinöná, "éles eszû" jelzôt, amit az ki is érdemelt, hiszen több száz halachikus tételt idézett és tanított Smuéltól vagy rá hivatkozva.

* * *

Smuél halála után Jehudá jesivát alapított a babilóniai Pumbáditában, amely közel nyolcszáz évig fennállt. Ez a város a babilóniai zsidó közösség központi helyén feküdt, és Nehárdéá pusztulása után örökölte súlyát a zsidó nevelés terén. Itt volt a legjellegzetesebb babilóniai jesivá: a diaszpórai lét minden jegyét magán viselte, nem úgy, mint a Ráv alapította szurái, amelybe szabadon áramlottak az Erec Jiszráél-i hatások. Itt a tipikus babilóniai metodika alapján folyt az oktatás, amely a szôrszálhasogató vitára, a pilpulra helyezte a hangsúlyt. Ez a módszer csiszolja ugyan a gondolkodást, de nem feltétlenül alkalmas arra, hogy konkrét esetekben a gyakorlati megvalósítás lehetôségeit figyelembe véve történjék a törvénykezés. Az ereci Talmud-iskolákban a pumbáditái metódust elefántnak gúnyolták, amelyet megpróbálnak a tû fokán átpréselni... (Bává Meciá 38.)
Az intézményes agyköszörülés egyenes következményeként Jehudá tanházában fôként aktuális magánjogi kérdésekkel foglalkoztak, és elhanyagolták az elméleti, szellemi, absztrakt témákat. Jehudá igen nagyra értékelte a magánjogban való jártasságot: azt tartotta, hogy enélkül az ember nem lehet elég jámbor -- chászid --, mert nem tudhatja, mit szabad, és mit nem.
Tanítványai között voltak az utána következô amoritanemzedék nagyjai: Rábbá, ráv Joszéf, ráv Zérá és mások is. Jehudá igen szorgalmasan tanult: minden harminc napban átvette az egész, addig ismert Talmudot.. Ennek ellenére nem rajongott a szélsôséges tanulási lázban szenvedôkért: nem szívelte, ha valaki éjt nappallá téve, egészségével sem törôdve tanult. Szembefordult azzal a véleménnyel, hogy "az éjszaka a tanulásra lett teremtve": úgy vélte, "az éjszaka alvásra szolgál" (Éruvin 65.).
Közismert volt erôs, szigorú egyénisége: egykettôre kiközösített bárkit, akirôl úgy vélte, rászolgált erre. A Talmud elbeszél egy történetet, amely rávilágít megalkuvást nem ismerô jellemére.
Egy nehárdéái zsidó érkezett Pumbáditába, és elment a mészároshoz húsért. Éppen rá került a sor, amikor szóltak, hogy várja meg, amíg kiszolgálják Jehudá emberét. Méltatlankodva csattant föl: "Ugyan ki az a Jehudá, aki elôbbre való nálam?!" Elmondták Jehudának, mi történt, s azt is megmondták neki, hogy a nagyhangú vendég válogatás nélkül "rabszolgának" titulál mindenkit, akivel problémája akad. A bölcs utasítást adott, hogy tegyék közhírré: az illetô maga származik rabszolgáktól!

A fickó hazament Nehárdéába, és beperelte Jehudát. Ráv Náchmán, a dáján, kitûzte a tárgyalás idejét, és idézést küldött Jehudának. A bölcs elment Szurába, hogy megtanácskozza barátjával, Hunával, mit tegyen. Tudni kell, hogy az intézményi rangsorban Jehudá, a jesivávezetô, magasan fölötte állt Náchmánnak, aki egyszerû vallási bíró volt. Huná azt mondta, hogy nem lenne köteles elmenni a tárgyalásra, de jobban teszi, ha elmegy, nehogy az exszilark -- Náchmán apósa -- tekintélyén csorba essék.
A tárgyalás kitûzött idejében Jehudá megjelent a bíró elôtt, Náchmán azonban megfeledkezett arról, hogy beidézte. (Hyman szerint nem tudta, kivel áll szemben, mert a felperes szándékosan elhallgatta elôtte, kirôl van szó.) Elôször is "filológiai" vitába keveredtek, mert Jehudá sorra-rendre kijavította a bíró babilóniai kifejezéseit a megfelelô héber szavakra, majd egy-két halachikus ponton is megkontrázta Náchmán állításait. A dáján felesége, Jáltá, mi tagadás, hallgatózott. Az okos asszony egy idô után beküldött a férjének egy cédulát, amire azt írta: "Igyekezz mielôbb megszabadulni tôle, mert még elterjeszti rólad, hogy tudatlan ám háárec vagy!"

A feledékeny bíró végre megkérdezte Jehudát, miért is jött hozzá. A bölcs felmutatta az idézést. Náchmán megkezdte a kihallgatást:
-- Miért tétetted közhírré, hogy az az ember rabszolgáktól származik?
-- Mert mesterem, Smuél, azt tanította, hogy aki másokat becsmérel, az magáról mond véleményt!
-- Ez igaz -- mondta Náchmán --: ez egy lehetôség, amit érdemes figyelembe venni. De milyen indokkal lehet ezt nyilvánosságra hozni?
ìgy vitatkozgattak egy darabig, amikor megérkezett a sértett fél, és Jehudára támadt:
-- Engem neveztél rabszolgának, aki a Hásmoneusoktól származom?
Több sem kellett Jehudának:
-- Aki azt állítja, hogy a Hásmoneusoktól származik, az csakis rabszolgaivadék lehet!
(Ennek az a magyarázata, hogy bölcseink szájhagyománya szerint Heródes kiirtotta a Hásmoneus-dinasztiának még az írmagját is: a család utolsó, életben maradt tagja, Mirjám, akit feleségévé kényszerített, öngyilkos lett.)
Náchmán még nem volt eléggé meggyôzve, de Jehudá azt mondta:
-- Kérdezd meg ráv Mátnát: ô is velem volt, amikor Smuél errôl beszélt nekem!
Ekkor csoda történt, mondja a Talmud. Ráv Mátná, aki tizenhárom éve nem járt Nehárdéán, éppen aznap érkezett a városba. Jehudá tanúskodni hívta, s megkérdezte, emlékszik-e, mit mondott a mester, amikor egyik lábával a hídon, a másikkal a parton állt. Mátná szó szerint elismételte a Hásmoneus-leszármazottakról tett kijelentést. Náchmán nem tehetett mást: kihirdettette, hogy a nagyhangú bizony rabszolgaivadék... (Kidusin 70.)

* * *

Jehudáról többek között az a hír is járta, hogy csodát tud tenni. Babilóniában gyakran volt szárazság, és az aszály következtében tömeges éhínség tört ki. Ilyenkor a rabbik böjtöt szoktak hirdetni, a nép pedig Istenhez könyörgött, és nemritkán eredményesen...
Jehudának böjt sem kellett: "Csak leoldotta az egyik saruját, és máris eleredt az esô..." -- mondták róla kortársai, akik egy csodarabbi tulajdonságaival ruházták föl.
A Talmud elbeszéli, hogy nemcsak esôt tudott "csinálni", hanem az ellenkezôjét is. "Egyszer meglátta, hogy két ember egy vekni kenyérrel labdázik. Azt mondta: ùgy látszik, túl jól megy az embereknek, nem tudják, mit csináljanak jódolgukban! [Tudni kell, hogy a zsidó felfogás mélyen elítéli az ennivaló kidobását, rongálását, pocsékolását.] Addig dohogott, míg megváltoztak a természeti adottságok, és éhínség tört ki azon a vidéken. A tanítványok megkérték Jehudá szolgáját, venné rá gazdáját, hogy menjen ki a piacra, hadd lássa, mi a helyzet... Ki is ment, s látta, amint egy csapat ember egy halom datolyahéjon marakodik. Megsajnálta ôket, s azt mondta szolgájának, húzza le a saruját, mert esôért akar böjtölni. Amint az egyik lábáról lent volt a saru, eleredt az esô... Vette volna le a párját, de megérkezett Élijáhu próféta, és így szólt: Az Örökkévaló azt üzeni, ha a másikat is lehúzod, romba dönti a világot, akkora esôt támaszt!..."
Ráv Meri, Smuél unokája, egy személyes élménnyel toldja meg ezt a történetet: "Azon a napon, amikor ez történt, a folyóparton álltam. Láttam, hogy hajóslegénynek álcázott angyalok érkeztek egy homokkal megrakott hajón, s a homok egyszerre lisztté változott. Elkezdték igen olcsón árulni, de én mindenkinek szóltam, hogy ne vegyen belôle, mert a csodát nem lehet megenni..." (Táánit 24.)

Miért nevetett Jehudá?

Soha nem riadt vissza a személyes példaadástól. Történt, hogy a szomszédságában meghalt valaki, és nem volt hozzátartozója. Jehudá naponta összehívott egy minjánt, és sivát ültek. A hétnapos gyász után a szomszéd álmában meglátogatta a bölcset, és megköszönte, amit érte és lelki üdvéért tett.
Jehudá szép szál, magas ember volt. Egy forrás szerint furán álltak a szemei, mások szerint lapátfogakkal dicsekedhetett. Beteges volt: gyakran olyan falánkság tört rá, hogy szinte az életét veszélyeztette (Sábát 37.). Idôskorára nagyon megromlott a látása.
Természetesen nem a jesivá vezetésébôl élt: borral kereskedett, ügyelve, hogy a haszna ne haladja meg az ár egyhatodát. Jámbor -- bár kissé haragos természetû -- asszony volt a felesége, akivel kapcsolatban két mondását idézi a Talmud. Egyszer azt mondta a fiának, Jiccháknak: "Az ember igazán csak az elsô feleségével érzi jól magát, aki olyan, mint anyád..." Ha a felesége éppen házsártos kedvében volt, akkor azt idézte: "Isten ôrizzen meg attól, ami a halálnál is rosszabb!" -- ami tudvalévôleg a rossz asszonyra vonatkozik...

* * *

Érdekes módon egyike volt annak a néhány amoritának, akik ellenezték, hogy a babilóniai zsidók Erec Jiszráélba álijázzanak. Ålláspontját egy bibliai versre alapozta, amelyben a próféta azt mondja: "...ezek is Babilonba kerülnek, és ott lesznek mindaddig, amíg számon nem kérem azokat..." (Jeremiás 27:22.) Egyik tanítványa, Zeiri -- aki a Jochánánról szóló fejezetben is szerepel -- sokáig készült az álijára, s végül "disszidált", mert nem akart fájdalmat okozni mesterének (Ktubot 111.).
Ugyanakkor szorgalmazta a héber nyelv használatát, nemcsak a szombaton és ünnepkor használt szent nyelvként, hanem a mindennapi érintkezés eszközeként is. A Talmud elbeszéli, hogy még a fürdôben is héberül kérte inasától a szappant és a fésût (Sábát 41.), az arámi nyelvû imádkozást pedig egyenesen betiltotta (Uo. 12.).
Huná halála után Jehudá lett az egész közösség feje, mert a szurái tanítványok seregestül iratkoztak át az ô jesivájába.

* * *

Halála elôtt történt egy eset, amely jól példázza szókimondó és rettenthetetlen egyéniségét. Volt egy Talmud-tudós -- a nevét nem tudjuk --, akirôl az a hír járta, hogy nagy tudása ellenére könnyelmû életmódot folytat. Jehudá nem sokat habozott, hanem kiközösítette az illetôt.
Jóval késôbb, amikor a bölcsek elmentek meglátogatni a halálos beteg Jehudát, velük ment ez a kiközösített is. A mester meglátta ôt, és elmosolyodott. Az illetô megsértôdött: "Nem elég, hogy kiközösítettél, még ki is nevetsz?" "Nem rajtad nevetek -- válaszolta Jehudá. -- Azért mosolygok, mert a másvilágra készülök, és megelégedéssel tölt el, hogy még a hozzád hasonló, nagy emberrel szemben is a törvény teljes szigorával jártam el!"
A történetnek itt vége lehetne, de folytatása is van... Jehudá halála után ez a tudós kérte a bölcseket, hogy oldják föl a kiközösítését. Azt mondták neki, hogy nem tehetik -- miután nincs köztük akkora tekintély, mint Jehudá volt --, de adnak egy jó tanácsot: menjen el Erec Jiszráélba II. Jehudá fejedelemhez, az talán segít rajta...
El is ment, de ott sem járt eredménnyel. Amikor megszégyenülve elhagyta a bét din épületét, megcsípte egy darázs, és nem sokkal késôbb belehalt a csípésbe. A dájánok sírkertjébe temették, hiszen végül is tudós és rabbi volt, még ha viselkedése méltatlan volt is rangjához.
A Talmud érdekes indokolást ad arról, miért engedték meg, hogy a kiközösítettet a vallási bírák közé temessék: "Mert rabbi Iláj utasítása szerint járt el, aki azt mondta: Aki nem tud uralkodni ösztönein, az öltözzék feketébe, menjen el egy olyan helyre, ahol nem ismerik, és töltse be szíve vágyát. A lényeg, hogy ne szentségtelenítse meg Isten nevét..." (Moéd Kátán 17.)

* * *

Jehudá nemigen foglalkozott aggadikus témákkal. Mégis neki tulajdonítják ezt a lírai mondást: "Aki niszán havában kimegy a természetbe, és látja a rügyezô fákat, mondja el ezt az áldást: Åldott legyen, Akinek világából semmi sem hiányzik, Aki teremtette a szép és jó dolgokat, a gyümölcshozó fákat az ember hasznára!" (Ros HáSáná 11.)

 

 

 IRODALOM/POLITIKA

OLYAN JÓ A KRÉMES, AVAGY: A ZSIDÓK ÉS A NÁCI CUKRÁSZ

 

Az, hogy egy regénynek nem az irodalmi értékeiről beszélünk, persze az újságíró bűne, de hát a szerző maga tolja be a könyvbe a késő Kádár-kort meg a rendszerváltást, sokszor valódi nevekkel. A Barcelonában élő, ott folyóiratot kiadó Dés Mihállyal egyébként is könnyű elcsúszni a politika felé. Az íróval SZÉNÁSI SÁNDOR beszélget.

- A „Pesti barokk” regényidejében 1993-at írunk. Ekkor jön haza Amerikából az egyik főhős – nyilván az Ön személyiségének egyik vetülete –, és egy bornírt, seftelő, rosszkedvű rendszerváltást talál: csupa őrült hangyát, aki mind a saját hangyabolyát keresi. Ez egy tömörített, poentírozott szöveg, szóval irodalom, vagy tényleg ennyire taszítónak tűntünk?

– A szereplő élményében persze benne van a sajátom is. Az például, hogy nem éreztem örömöt, eufóriát. Ez sokkolt. Megbukott az egypártrendszer, de az emberek csak siránkoztak, nyűglődtek és persze nyüzsögtek, bt.-ket alapítottak, és két bt. között megint panaszkodtak. A másik, ami mellbe vágott, az a mocsok felbugyogása volt. Régi sérelmek, frusztrációk, sötét eszmék támadtak fel, amelyeket a régi rendszer nem megoldott, hanem betiltott, és most itt bűzölögtek szabadon. Tudható volt természetesen, hogy ez feljön, de hogy ennyire ellenállás és visszautasítás nélkül tudjon színre kerülni, az megdöbbentett. 

 

- Talán mert az ön alapvető élményei a nyolcvanas évekből származnak, és az nagyon más volt. A regényből is kitetszően egy kulturálisan ragyogó korszak, ahol a késő Kádár-kor televényében autonómiák, személyiségek, teljesítmények születtek. Tíz évvel később csak néztünk, hova lett mindez.

– Utólag nézve ez így van, de akkor mi, lézengő értelmiségiek hivatalból mégis rosszul voltunk. Utólag úgy mondanám, hogy abban a világban éreztük magunkat a legjobban rosszul. Hiszen mégiscsak a legvidámabb barakkban éltünk. Az életnek tehát volt édessége, csak mi nem így éltük meg. Ezt ma már kicsit röstellem. Az akkori szenvedésből következik egyébként a mai is, mintha korokon átnyúlóan életformánkká tettük volna a kötelező rosszullétet. Van is egy tézisem arról, hogy háromféle szenvedéskör létezik. Az egyik az, amit a filozófusok a létbe való kivetettségnek hívnak, a létezés szomorúságának. A másikat hívhatjuk egyszerűen Kelet- Európának, ahol a lemaradottság, a periféria tudata nem önmagában a baj, hanem azért az, mert rálátunk a nyugati civilizáció központjaira, és kényszerűen azokhoz mérjük magunkat, folyvást lehangoló eredménnyel. Egy vad maláj törzs – elzárva másoktól, és bezárva a saját világába – nyilván nem lenne boldogtalan. Mi igen. A harmadik szenvedéskör már teljesen a miénk, a mi történelmünk búbánata, ami az előzőekkel összeadódva egészen rémes lelkiállapotokat hoz létre. Ráadásul nálunk az élet összes baja a napi politikára vetül ki. Így aztán egy folyamatosan generált, irracionális, egyben elviselhetetlen feszültség borul az ország fölé. Ebből meg az jön, hogy a közélet valódi borzalmait nem tudjuk megkülönböztetni a saját életünk problémáitól, és mivel minden egybemosódik, nem tudunk vele mit kezdeni, nem tudjuk, hogy mire lennénk képesek a saját erőnkből, és mi ellen nem érdemes harcolnunk.

- A kilencvenes évek későbbi vezető figurái a regényben egy nyolcvanas évekbeli álarcosbálon jelennek meg. Magyar Bálint pálcás néptanítónak öltözik, Haraszti Miklós harmadik világbeli forradalmár, Kis János arab sejk, továbbá pór menyecskék, egyebek. Csak jelmezek voltak, vagy volt bennük valami későbbi szerepsejtelem?

– Ez nem tudható, de különben se felejtse el, hogy a már említett lézengő értelmiségiek világa, ami néhol összeért a demokratikus ellenzék, a későbbi SZDSZ vezetőivel, egy nagyon pici társaság volt. Petőék olyasmit vállaltak fel, amit az ország elsöprő többsége nem. A magyar társadalomra inkább az összekacsintás volt a jellemző, egy élveteg, egyszerre pesszimista és vitális cinkosság a rendszerrel, s ebben annak a képviselői is részt vettek. Természetes volt, hogy az állami hivatalnok a vállát vonogatta, és felfelé mutogatott.

- Ez lehet az egyik magyarázat a rosszkedvű rendszerváltásra. A társadalom érezte, hogy a szabadsággal veszíteni fog. Félt az új világtól.

– Én nagyon utáltam a Kádár-rendszert, sőt töredelmesen megvallom, megvetettem ezt a kollaboráns országot is. Ma már jobban megértem az embereket, akiknek élni kellett ebben a minimális játéktérben, amelyből a rendszer majdnem a maximumot hozta ki. Mert látnom kell azt is, hogy az új demokrácia egy jóval nagyobb játéktérből hogyan hozta ki csupán a minimumot. Magyarország nagyot zuhant az elmúlt években, éltanulóból majdhogynem pária lett. Pedig nem annyival rosszabb, mint Szlovákia vagy Románia. Mindenütt vannak mocskos eszmék, mindenütt vannak Sloták és Kaczyn•skik, és az, hogy nálunk egy ennyire gátlástalan társaság irányíthatja az országot, mégpedig a lakosság jelentős részének a támogatásával, nüánszokon múlik. 

- Ha a ballib értelmiséget hallgatja az ember, ez inkább fátumnak tűnik. Török áfiumnak. Az örök alkalmazkodó magyar társadalom belső közönyének.

– Higgye el, hogy ez nem feltétlenül van így. Szerintem az egyik baj, hogy a rendszerváltó elit egy túlságosan puha világot hozott létre, nagyon engedékeny volt. Az MSZP nyilván a bűntudata, az SZDSZ pedig egy spekulatív, elvont és öngyilkos politika miatt, ami arról is szólt, hogy a fasisztáknak is vannak jogaik.

- Már látom, hogy inkább a keménykezű demokrácia híve, nem egy nekiszabadult libertárius. A könyvben ironizál is azokon a zsidókon, akik tudják, hogy a kedvenc cukrászuk náci, de azért nála veszik a krémest, mert az olyan jó.

 

– Igen, mert a borzalmakkal, az önkénnyel való szembenállás nálunk mindig egyfajta elvont dolognak számít. Hogy Isten ezt hozta ránk. De nem Isten hozta, ezt mi választjuk naponta, egyéni kis döntésekkel. Itt vannak például ezek a Gój Motorosok. Ezeket meg egy másik társaságot is a baloldali sajtóban Nemzeti Motorosoknak hívják. Hát hogy lehet nemzetvesztő, hazaáruló eszméket képviselő csoportokat nemzetinek hívni? Ez jellemző. A dolgok a szavakkal kezdődnek, és a hétköznapi tettekkel folytatódnak, akár azzal is, hogy nem megyek el abba a cukrászdába.

- A főszereplő apja azt mondja a regényben, hogy ez egy fasiszta ország. A fiú ezen mérhetetlenül felháborodik. Aztán pár év múlva, a kilencvenes években úgy véli, hogy Magyarország mintha még a weimari köztársaságnál is kisebb ellenállást tanúsítana a szélsőjobb nézetek iránt. Ez az ön véleménye is?

– Én azt láttam, hogy a rendszerváltás környékén azok az emberek, akik addigra már megjárták a hadak útját, idős bolsik vagy csak baloldali emberek, esetleg zsidók, az első perctől tudták, hogy miről van szó, és azt mondták, hogy ide figyelj, itt náci beszédek vannak. Apám nem volt zsidó, viszont paranoiás volt, ami annyit jelent, hogy előre kiszagolta a rosszat...

- Ismerem az ilyen embereket. Kicsit várják is a rosszat...

– Igen, igen. Ő mondta nekem, hogy ezeket ismeri. A hangjukat ismeri. Csak hát a rosszat sejtők, a rettegők befogták a szájukat, mert közülük sokan nem voltak „időszerűek”. Pedig az én apámat már 1961-ben kirúgták a pártból, túl volt már mindenen, de hát mégis, most álljon elő az öreg komcsi? 

- De ez egy kisebbség, akárcsak azok, akiket most udvariasan félnácinak neveznék. A többség a fontos, azok, akik ezeket a dolgokat eltűrik, meg azt is, hogy a Fidesz-kormány folyamatosan vegyen vissza a jogaikból. Tudom, ezekért nem harcoltak meg...

– Freudnak az élet- és halálösztönről szóló tézisét kiterjeszteném a társadalomra is, amely az építő szándékok és az önpusztító, öngyilkos indulatok között ingadozik, és jó esetben talál egyensúlyt. Ez az egyensúly nálunk a rendszerváltással felborult, és mintha a pusztító erők kerekedtek volna felül. Kis borulásról van szó, nem arról, hogy az egész ország és az összes politikai erő ilyen lenne. De azért nézzük meg, hogy majdnem minden rendszerváltó párt felszámolta magát, és nem is akárhogyan. Mi, akik kívülről néztük őket, egy idő után csak ámultunk: mit csinálnak ezek? Medgyessy, amikor hatalomra került, tudtam, hogy ha így folytatja, vége lesz. Az SZDSZ egy ponton túl mintha eszét vesztette volna. Meg voltak ezek őrülve? Igen, megőrültek, és pusztították magukat. Ugyanezt tette az MDF, és jelenleg ezt csinálja a Fidesz is.

- Ezt nehéz lenne bebeszélni nekik.

– A hatalom csúcsán vannak, de dolgozik bennük valami sötét, vak erő, ami hajtja őket a pusztulás felé. Leütnek egy embert, és elszedik a pénzét. Siker. Leütnek egy másikat, egy harmadikat. Az is bejön, tehát rohadt elégedettek. Nem tudják, hogy ilyen nincs. Hogy egyszer végük lesz. Elmossa őket.

- Mi mossa el őket?

– Kisfiú voltam ’56-ban. Emlékszem, hogy a szüleink szétosztották a gyerekeket, és én a dadámhoz kerültem Angyalföldre. Egyszer valamiért bevittek egy nagy laktanyába a Tüzér utcában. És teljesen üres volt. Csak utólag álmélkodtam el ezen, hogy ugyan miért. A legrettegettebb, a legerősebb rezsim volt a Rákosi-féle, és mégis, egyik napról a másikra egy szál katonája nem volt, egy rendőre nem volt. Semmije. Ugyanígy széledt szét 1989-ben a Kádár-rendszer, de a sokkal erősebb Ceauşescu- vagy korábban a Franco-diktatúra is.

- Csak az a bajom a példáival, hogy ezek kemény diktatúrákra vonatkoznak, a magyar helyzet meg nem ilyen. Inkább valami furcsa átmeneti állapot, amelyben a jogállami és a diktatórikus elemek keverednek, bár igaz, sodródásban vagyunk az utóbbi felé. Az ilyen vegyületek még nem robbannak fel.

– Amikor a vak erőről beszéltem, arra gondoltam, hogy a Fidesz kapzsisága, folyamatos törvényszegése nem szabályozható. Maguk sem tudják már, hol a határ, ameddig ez „ésszerűen” folytatható. De valami egyszer visszaüt. Egyszer beomlik alattuk a föld, és ezen ők fognak a legjobban csodálkozni. Hiszen addig olyan sima volt az út. De ez így megy. A dolgok előbb-utóbb összeállnak, és akkor a társadalom, ha lesz alternatíva, ha lát maga előtt kiutat, egy pillanat alatt dönt úgy, hogy onnantól nem bocsát meg többé.

 

A HETI SZAKASZ – SLÁCH LÖCHÁ(4)

VENDÉGOLDAL

IRJA:SMUÉL GLITSENSTEIN,rabbi

 

A TELJES IGAZSÁG

 

A rabbi az egyik reggel azzal fejezte be az istentiszteletet, hogy bejelentette: „Jövő héten a becsületességről és az őszinteségről fogok beszélni. A téma előkészítéseképpen arra kérnélek benneteket, olvassátok el az 1Mózes 55. fejezetét.”

A következő héten a rabbi szólásra emelkedett: „Most akkor azok, akik a kérésemnek megfelelően elolvasták az 1Mózes 55. fejezetét, emeljék fel a kezüket.”

Szinte mindenki föltette a kezét.

A rabbi így folytatta: „Éppen ti vagytok tehát, akikhez az üzenetem szól. Az 1Mózesben ugyanis nincsen 55. fejezet…”

 

Ismerős a történet? Milyen gyakran kerülünk a fentihez hasonló helyzetbe? Ilyenkor általában meggyőzzük magunkat, hogy nem hazudtunk igazán, nem történt olyan nagy baj, hisz „majdnem” az igazat mondtuk. A „teljes igazság” értékes kincs, és nem mindig könnyű hozzáférni.

Az eheti Tóra-szakaszban kémeket küld Izrael az Ígéret földjére, az akkori Kánaánba, hogy kikémleljék. Azok hamis hírekkel térnek vissza. Azzal kezdik ugyanakkor: „Elmentünk a földre, ahová küldtetek bennünket, és bizony tejjel és mézzel folyik az…”

A Talmud a következőket teszi hozzá: „Jochánán rabbi mondta Meir rabbi nevében: »Az a rágalmazás, amiben legalább némi igazság nincs, az elején, meg sem éri a végét.«”

 Minden hazugsághoz kell egy kis igazságot hozzákeverni. Sajnos az igazsághoz is gyakran keverünk egy kis hamisságot.

Az igazság keresése visszatérő témája a zsidó hagyománynak. A Tóráról gyakran mondjuk, hogy az az „Igazság Tórája”, és az igazság megkülönböztetése a hamisságtól a hagyomány szerint nem nélkülözhető, mikor az életünk útján kell navigálni.

 

 

 

  PÉNTEK ESTI GYERTYAGYUJTÁS

  - kizárólag  ZSIDÓ NŐKNEK!!!

 

Zsidó "származásu" kismamák és nagymamák figyelmébe!

פרשת שלח לך

MA – 20.14  – KÉSŐBB TILOS,

 MERT MÁR BEJÖTT A SÁBESZ

                                                        

    A szombat és ünnep fogadó, péntekesti gyertyagyujtás, a zsidó nők privilégiuma, előjoga.

 

 EZ a három specifikus női micva egyike és a szombat fényei idillikus békességet árasztanak a zsidó házakban. Ez a jó zsidó házasság – egyik – titka és ezért irigylik mások a zsidó nőket.

 

A Halacha előirásai szerint férjes asszonyok gyujtanak gyertyát - (zsidó!) férjük jelenlétében. Haszidoknál szokás, hogy hajadon lányok is gyujtanak gyertyát – egyet – mihelyt el tudják az áldást mondani. Férjes asszony két gyertyát gyujt, vagy többet, aszerint hogy hány gyereke van.

A sábbát fényei nem férnek össze a rádió hangjával és/vagy a tévé villogásával. Ez két homlokegyenest ellenkező médium. Péntek este kizárjuk házunkból a külvilágot és szellemi életet élünk a szombat fényei mellett.

 

Tehát ma estefelé – 20.14 órakor a háziasszony meggyujtja a gyertyákat és elmondja az áldást:

 

BÁRUCH ÁTÁ ÁDONÁJ, ELOHÉNU MELECH HÁOLÁM, ÁSER KIDSÁNU BÖMICVOTÁV VÖCIVÁNU LÖHÁDLIK NÉR SEL  SÁBÁT KÓDES

 

HÉBER ERDETIBEN:

 

ברוך אתה ד', אלוקינו מלך העולם,

אשר קדשנו במצוותיו וציוונו להדליק נר של שבת קודש            

Magyarul: Áldott vagy te, örök Istenünk, a világmindenség ura, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta, hogy meggyujtsuk a szombat fényeit.

 

  שבת שלום

 

 

Majd szombat este -21.33  után, jön a    Hávdálá:

 

A SZOMBAT (VAGY ÜNNEP) KIMENETELE UTÁNI IMÁBAN EZT A BETOLDÁST MONDJUK, (AZ IMAKÖNYVBEN MEGJELÖLT HELYEN):

 

"Te ajándékoztad  nekünk Tórád ismeretét, és megtanitottál bennünket, hogy általa teljesitsük akaratod törvényeit. Különbséget tettél, örök Istenünk, a szent és a hétköznapi között, a világosság és a sötétség között, úgy mint Izrael (a zsidók) és a népek között, valamint a hetedik nap (a szombat) és a hat munkanap között. Atyánk, királyunk, hadd kezdődjenek a ránk következő napok békességgel, minden bűntől mentesen, megtisztulva minden vétektől, félő tiszteletedhez ragaszkodva".

 

Vagy, héber eredetiben:

 

אתה חוננתנו למדע תורתך, ותלמדנו לעשות חוקי רצונך. ותבדל ה' אלוקינו בין קודש לחול, בין אור לחושך, בין ישראל לעמים, בין יום השביעי לששת ימי המעשה. אבינו מלכנו החל עלינו  הימים הבאים לקראתנו לשלום, חשוכים מכל חטא, ומנוקים מכל עוון, ומדובקים ביראתך.

 

   

 UTÁNA OTTHON, ELMONDJUK A HÁVDÁLÁ IMÁT,  GYERTYAFÉNYNÉL, POHÁR BORRA ÉS ILLATOS FÜSZERRE, AMELY IGY SZÓL:

                                    

    "ÁLDOTT VAGY TE, ÖRÖK ISTENÜNK, A VILÁG URA, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL; A VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGTŐL; IZRAELT (VAGYIS A ZSIDÓKAT) A NÉPEKTŐL, ÉS A HETEDIK NAPOT (  A SÁBESZT)A HAT MUNKANAPTÓL. ÁLDOTT VAGY TE ÖRÖKKÉVALÓ, AKI ELKÜLÖNITI A SZENTET A MINDENNAPITÓL!" (A forditás a Sámson Imája cimü imakönyv alapján, 322 oldal).

 

    Héber eredetiben ez igy hangzik:

 

"ברוך אתה ד' אלוקינו מלך העולם המבדיל בין קודש לחול, בין אור לחושך,

בין ישראל לעמים,

 בין יום השביעי לששת ימי המעשה,

ברוך אתה ד' המבדיל הין קודש לחול"!

 

 KELLEMES BIZTONSÁGOS ÚJ HETET

 KIVÁNUNK KEDVES    OLVASÓINKNAK 

IRODALOM/ VASZILIJ GROSZMAN AZ IRÓK BOLTJÁBAN

NEM "HÁBORU ÉS BÉKE" DE ROKON DIKTATURÁK

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS A ZSIDÓ IRÓ 'ÉLET ÉS SORS' CIMÜ NAGYREGÉNYÉRŐL

Laik Eszter

 

Heves, izgalmas vita alakult ki Vaszilij Groszman Élet és sors című nagyregénye bemutatóján az Írók Boltjában, ahol Soproni András és M. Nagy Miklós beszélgetésén megbizonyosodhatott az érdeklődő: a mű nem véletlenül vert fel nagy port világszerte.

 

A „Műfordítás és irodalom” című sorozat szerkesztője, Nádori Lídia úgy döntött, az orosz irodalom hazai reprezentációjának szentelt délutánon teljes egészében Vaszilij Groszman regényéről lesz szó, mivel a mű óriási figyelmet kapott világszerte. Az ötvenes években született gigantikus családregény a második világháború irodalmi szintézise, szerzője megdöbbentő nyíltsággal leplezi le a gyilkos diktatúrák kegyetlenségét.

Az Európa Kiadó igazgatója, M. Nagy Miklós – aki maga is russzista – röviden bemutatta a mű történetét. Az 1980-ban nyugati országokban, majd 1988-ban a Szovjetunióban megjelenő regény sajátos módon 2006 után lett rendkívül népszerű világszerte (több filmes és színházi adaptáció is készült belőle), és a 20. századi Háború és békeként kezdték emlegetni – ennek lehetséges okaira a beszélgetést követő vitában tért vissza M. Nagy. A kései magyar fordítás oka, hogy a jogtulajdonosok sokáig nem tették lehetővé a kelet-európai megjelentetést.

A mű fordítója, Soproni András – aki az utóbbi évtizedekben több remekművet ültetett át magyarra, így Szolzsenyicin Gulag-szigetcsoportját vagy Akszjonov Moszkvai történeteit – mindjárt az elején leszögezte, hogy az Élet és sors nem mérhető a Háború és békéhez. Ha közvetlenül megírása után jelent volna meg, akkor legalább akkora bombaként robbant volna, mint Szolzsenyicin regénye – vélekedett a fordító. (A KGB 1961-ben elkobozta Grosszman írógépét valamint a kéziratot, melynek egy példánya kalandos körülmények között jutott ki Nyugatra.) Soproni nem titkolta: nem érti teljesen a felfokozott lelkesedést, mely húsz évvel ezelőtt, a vehemensen szovjetellenes korban inkább indokolt lett volna.

„Összességében jól megkonstruált regény, de a részletekkel gond van” – fogalmazta meg kritikáját az 1110 oldalas műről a fordító. Elismerte, hogy Groszmann legalább annyi szereplőt és szálat mozgat, mint Tolsztoj, de egyes karaktereket nem érez elég hitelesnek, néhány fontos jelenet pedig megítélése szerint a giccs határát súrolja. Ennek érzékeltetésére Soproni kiemelt egy auschwitzi jelenetet, melyben az író mint megfigyelő nem áll meg a gázkamra bejáratánál, hanem megörökíti egy gyermektelen anya és egy hozzá csapódott kisfiú pusztulását. Vitán felüli erénye azonban a műnek a háborús jelenetek minden szempontból hiteles ábrázolása – vonta meg a mérleget Soproni.

M. Nagy Miklós már alig várta, hogy vitába szállhasson Sopronival, ha abban egyetértett is a fordítóval, hogy a jól hangzó szlogen ellenére értelmetlen Tolsztojjal összevetni egy 20. századi művet. Azt sem vitatta, hogy itt-ott túlírt, egészében azonban remekmű, amelynek hibái eltörpülnek az erényei mellett. Az ominózus gázkamra-jelenet, melyet Soproni giccsesnek tart, M. Nagy szerint a 20. századi irodalom legfontosabb lépése: Grosszmannak – a modern írók közül elsőként – volt bátorsága elmenni a végső határig.

M. Nagy Miklós elmondta, hogy sokan felháborodtak az általa írt fülszöveg egyik mondatán, miszerint az író „akkor beszélt egészen nyíltan a náci és a szovjet rendszer lényegi azonosságáról, amikor a kérdés puszta felvetése halálos bűnnek számított.” Ma már inkább a „sztálini”-ra cserélné a „szovjet” szót – de felidézte a regényből azt a jelenetet, amely mégiscsak a lényeget fejezi ki: egy német lágerben a német politikai tiszt arról próbálja meggyőzni az orosz tisztet, hogy ha most átrepülnének Magadanra egy ottani, szovjet lágerbe, csupán helyet cserélnének. Grosszman sugallja az azonosságot, ha a tömeggyilkosságok módszere eltérő is – fogalmazta meg M. Nagy. Soproni viszont nem látja nyomát annak, hogy Grosszman egyenlőségjelet tett volna a két diktatúra közé, mint mondta: a regény tárgyszerűségével egyértelmű választ ad a kérdésre. Mire M. Nagy Miklós egy közelmúltbeli moszkvai élményét osztotta meg: a Kurszkaja metrómegállót eredeti állapotában állították helyre, a „Sztálin nevelt fel bennünket” (a sztálini himnusz egy sora) kupolafelirattal együtt. Míg az orosz közéletben a sztálinizmus reneszánszát éli, Németországban elképzelhetetlen a hitlerizmus revíziója.

A műfordító ízelítőként felolvasta a regényből azt a részletet, amikor a sztálingrádi csatában a szovjet harckocsi-hadtest áttörni készül a németek védelmét. A részlet elhangzása után megindult a közönség hozzászólásainak áradata, nem nélkülözve az indulatokat. Elsőként Zsigmond Anna „feddte meg” barátian, ám határozottan Soproni Andrást: a regény nem arról szól, ami az esten elhangzott, illetve amit a felolvasott „unalmas” részlet sugallt. Grosszman haditudósító volt, bejárta a poklokat, és megörökítette a hátországban élők mindennapjait és tragédiáit: az ukrán fasiszták rémtetteit, akik a szomszédaikat gyilkolták le, amikor kiderült, hogy azok zsidók; vagy a kitelepített kutatóintézetekben dolgozó tudósok sorsát, akiket állandó ingázásra kényszerítettek, és még számos, döbbenetes momentumát a szovjet életnek. A háborús jelenetek közül is sokkal érzékletesebb, például, az égő Volga leírása.

Szintén heves hozzászólásban fogalmazta meg véleményét egy orosz származású olvasó, aki szerint felháborító giccsnek nevezni az auschwitzi jelenetet (Soproni ezt azzal hárította: szubjektív ízlését fogalmazta meg), valamint éles határt vont a hitleri és a sztálini és a tömegpusztítás között, ez utóbbi „javára”. A jelenkori orosz társadalmi folyamatokat éppoly pokolnak nevezte, mint a szovjet érát, és hangsúlyozta: a háborút nem a szovjet, hanem az orosz nép nyerte meg. Többen kiálltak a regény erényei mellett, volt, aki a fizikus hős kapcsán bemutatott természettudományos kutatások rendkívüli értékéréről beszélt.

A kortárs politikai jelenségekkel kapcsolatban és egy olvasó kérdésére fogalmazta meg végül M. Nagy Miklós, hogy miért nagy siker a mű több évtizeddel első megjelenése után. Az oroszok a rendszerváltás óta keresik a nagy nemzeti eszmét, melyet Putyin kormányzása alatt végül a háborúban találtak meg: a nagy honvédő háború során Oroszország mentette meg az emberiséget – összegezte meglátását M. Nagy Miklós. Ez az öntudat az utóbbi években egyre jobban áthatja az orosz közhangulatot, és Grosszman regénye, mely a rendszerváltáskor, a posztmodern hőskorában elavult beszédmódnak minősült, ma, a hagyományos történetmondás reneszánszában megtalálta útját az olvasókhoz.

(fORRÁS: irodalmi Jelen/ Sófár)

TÁNJÁ / RSZ MILADI – 24 FEJEZET  -A jÓ És a rossz

Mi lesz a lélekkel, ha bűnbe esik?

 

A 18. fejezetben az Álter Rebbe elkezdte kifejteni, miképpen van az, hogy az Örökkévaló szeretetteljes és istenfélő szolgálata mindannyiunkhoz igen közel áll, és könnyen magunkévá tehetjük, éspedig azáltal, ha felfedezzük a bennünk mindannyiunkban rejlő szeretetet.

 Annak megvilágítására, hogy ez a rejtett szeretet miképpen vezetheti az embert a micvák beteljesítésére, az Álter Rebbe továbbhaladva azt fejtegette, milyen viszonyban vannak a micvák az Örökkévaló egyedüli voltát kimondó hittétellel, illetve a bálványimádás tilalmával. Az Örökkévaló egyedüli volta nem csak azt jelenti, hogy nincsen más Isten, hanem azt is, hogy ő az egyedüli igazi létező, és minden más létező benne foglaltatik. Megfordítva: a bálványimádás nem jelenti szükségképpen az Örökkévaló létezésének tagadását, vagy egyedüli voltának tagadását. Minden olyan hiedelem, miszerint létezik az Örökkévalón túl, tőle elkülönülve is létező, maga is bálványimádás.

A 23. fejezetben az Álter Rebbe kijelentette, hogy a Tóra és a parancsolatok által, melyekben az isteni akarat kinyilatkoztatja magát, az ember elérheti a teljes egységet az Örökkévalóval. Ebben a fejezetben azt magyarázza el, hogy a törvényszegésnek éppen ellenkező a hatása a micvák beteljesítéséhez képest. Míg a micva összekapcsolja az embert az Örökkévalóval, a törvényszegés elkülöníti őt tőle, míg a micva az Örökkévaló egyedüli voltába vetett hitről tesz tanúságot, a törvényszegésnek része a bálványimádás.

 

A bűnös ember alábbvalóbb, mint maga a bűn

Minthogy mindennek [a szentség világában] megvan a maga ellentétpárja [így a szitrá áchrá szentségtelen világa, a micvák beteljesítésének és a Tóra tanulmányozásának ellenpárja. Jó cselkedetek ellenpárja nem más, mint] a Tóra 365 tiltó parancsolata és minden rabbinikus tilalom. Minthogy az ezekben foglalt dolgok éppen ellentétesek az Örökkévaló akaratával és bölcsességével, az Ő egységétől és egyedüli voltától való teljes elkülönülést képviselik. Ezek a szitrá áchrá és a klipot világával azonosak, mely utóbbiakat „bálványimádásnak" és „idegen isteneknek" nevezik, minthogy az isteni akarat legbelső lényege ezek elől rejtve van, amint fentebb elmagyaráztuk.[1]

 

Ehhez hasonlóan a zsidó [ösztön]lelke, mely a klipából és a nogából származik, három öltözettel bír – nevezetesen a gondolattal, a beszéddel és a cselekvéssel, melyek magukra öltik a 365 Tóra-tilalmat [akkor ha azok megsértésével gondolkodnak, szólnak és cselekszenek] vagy bármelyik rabbinikus tilalmat. Hasonlóképpen a lélek lényege maga is, amely ezekbe az öltözékekbe öltözik [végtére is maga a lélek gondolkodik, szól és cselekszik az „öltözékei" által – azaz a gondolkodás, a beszéd és a cselekvés képessége által] – teljesen eggyé lesz a szitrá áchrá és a klipot világával, mely utóbbinak a másik neve ávodá zárá, azaz bálványimádás. [És nemcsakhogy összekapcsolódnak a klipottal, és lesznek eggyé vele így, hanem ráadásul] másodlagossá lesznek hozzá képest, alárendelődnek neki, sokkal alacsonyabb szintre süllyednek, mint az. Mert az [a klipot] nem öltözik fizikai testbe [ráadásul], ismeri a maga mesterét, és nem lázad föl ellene (Isten mentsen!) önálló cselekvéssel, gonosz küldönceit küldve, az Örökkévaló küldetése nélkül.

 

A sztirá áchrá gonosz cselekedeteit csak az Örökkévaló szolgálatában követi el. Így a klipák, melyek nem öltöznek fizikai testbe, nem képesek lázadni az Örökkévaló akarata ellen, csakis az ösztönlélek, mely az emberi testbe öltözik, képes így tenni. Ezért aztán az utóbbi a klipotnál is alacsonyabb rendű.

Ezért mondja Bileám: „Nem szeghetem meg az Örökkévaló akaratát…"[2]

Ámbár Bileám klipa volt, testbe öltözve, mégis mikor a benne lévő spirituális klipa által szól, azaz a szentségtelen profétikus képesség által, mellyel a zsidó népet megátkozni kívánta volna, azt mondja: „Nem szeghetem meg az Örökkévaló akaratát."

És bár a klipot másik neve ávodá zárá, azaz bálványimádás, ami az Örökkévaló tagadását jelenti, mégis úgy nevezik Őt, mint „az istenek Istenét" [jelezve ezzel, hogy nem tagadják Őt teljesen]. Egyáltalán nem képesek megszegni az Örökkévaló akaratát, mert ismerik és felfogják, hogy Ő az életük forrása és fenntartója, minthogy táplálékukat az isteni akarat „túlsó oldaláról" veszik, mely őket magába foglalja. Csakis ez az életerő és fenntartó erő, mely bennük rejlik [azaz a belső életerő, ami minden teremtménynek az identitását adja, amint a 22. fejezet elmagyarázza], van mintegy a száműzetés állapotában, tehát ők magukat gondolják istennek – ami pedig az Örökkévaló egyedüli voltának tagadása. De nem olyan eretnek lények ezek, hogy tagadnák az Örökkévalót mindenestül, vagy hogy Ő létezik. Éppen ellenkezőleg, úgy tekintenek rá, mint „az istenek Istenére", elismerve, hogy életük és fennmaradásuk végső soron tőle származik. Ezért aztán sosem lázadnak az Örökkévaló akarata ellen. Ebből következik, hogy az az ember, aki az Örökkévaló akaratát megszegi, sokkal alábbvaló, alacsonyabb rendű, mint a klipá és a szitrá áchrá, melyek neve ávodá zárá és „más istenek". Az ilyen ember teljesen elkülönül az Istentől, annak egyedüli voltától és egységétől, még inkább, mint amazok, mert mintegy megtagadja az Ő egyedüli voltát, még radikálisabban, mint amazok, amitől az Isten mentsen. Ez hasonló ahhoz, ami az Éc chájimban van írva (42. kapu, 4. fejezet vége), hogy a gonosz ebben a fizikai világban a durva klipotnak is a legalja, a megtiszítitó folyamat „üledéke", söpredéke stb.

Azazhogy miután a jó valamiféle szikrája, ami a klipotban megtalálható, elkülönül és fölemeltetik, ami megmarad, az a klipá legalacsonyabb rendű, legközönségesebb formája. Ez a klipá az a gonosz, ami a fizikai világban tapasztalható.

Ez okból ennek a világnak minden jelensége durva és gonosz, s a romlott ember diadalmaskodik benne, és így tovább.

 

 

Ez magyarázza bölcseink kommentárját a következő vershez:[3]תשטה [és elkövet ellene hűtlenséget]…" – „senki sem követ el törvényszegést[, kivéve, ha a bolondság שטות  szelleme belé költözött]".[4]   „Ha valamely férfiúnak a felesége rossz útra tér

A bölcseink tehát összekapcsolják a תשטה gyökerét – „rossz útra tér", a שטות-val, a „bolondsággal".

Mert még a házasságtörő asszony is, a maga frivol természetében, uralhatta volna azt a szenvedélyes késztetést, ha a bolondság lelke nincs ott benne, ami elfedi és eltakarja előle a rejtett szeretetet, ami pedig az ő isteni lelkében megvan, és ami vágyakozik ragaszkodni az Örökkévalóba vetett hitéhez, és az Ő egyedüli voltához, ami őt az Örökkévaló egységétől elválasztaná. Még akkor is ha az életét vennék azét hogy bálványt imádjon, még ha az a annyiból állna is, hogy leborul [a bálványozott dolog előtt, ami egy üres gesztus], anélkül, hogy bármiféle hit lenne a szívében [a bálványimádás tárgyának valósága felől. Mármost ha az a rejtett szeretet benne, ami az Örökkévalóra irányul, ilyen erős, hogy a halállal is dacolna inkább, semhogy elkülönüljön Őtőle,] akkor nyilván [hatalmában állna] felülkerekedni a bujaság és házasságtörés kísértésén is, ami jóval kisebb szenvedés a halálnál (amitől óvjon meg minket az Örökkévaló)!

Csak a „bolondság szelleme", azaz a hiedelem, hogy a bűne nem fogja őt elszakítani az istenségtől, vezet nála a házasságtörés elkövetéséhez.

Az a megkülönböztetés, mellyel az ilyen asszony él a bálványimádás és a házasságtörés elleni tilalmak között, maga is a „bolondság szelleme", ami a klipából ered.

Ez a lélek teszi őt érzéketlenné azzal a szörnyű szakadékkal, ami őt elválasztja Istentől, éspedig minden bűn által! Ha tudatában lenne ennek a szakadéknak, nyilván felülkerekednék a kísértésen, és távol tartaná magát a bűntől.

[A „bolondság szelleme" azonban] eltakarja az isteni lelket, [de csak] a chochmá képességéig, azt már azonban nem, [erről a 18. fejezetben el van magyarázva, hogy az Istenbe vetett hit erejét jelenti, ezt a hitet pedig nem érinti a „bolondság szelleme",] éspedig az isteni fényesség miatt, ami a chochmá képességébe öltözik, amint fentebb elmagyaráztatott.[5]

Ezért aztán, ha olyasmi fordul elő, ami közvetlenül érinti az asszony hitét az Istenben, ilyen a bálványimádás például, akkor a „bolondság " erőtlen, és az asszony kész feláldozni az életét. De ha a házasságtörés kísértésével szembesül, ahol a „bolondság szelleme" képes – sőt, meg is teszi – eltakarni az Istenbe vetett hitet és az iránta való rejtett szeretetet, az asszony megadja magát. Ahogy fentebb mondva volt, ez a szubjektív különbségtevés a kettő között a bolondságból és az érzéketlenségből származik.

 

A bűnös a szúnyognál is mélyebbre kerül

Valójában tehát az, aki akár csak egy kis törvényszegést is elkövet, teljesen elszakad az Istentől, az Ő egyedüli voltától és egységétől, még inkább, mint a szitrá áchrá és a klipot, melyek neve „idegen istenek" és „bálványimádás". [Mert a klipá nem szegi meg az Örökkévaló akaratát, az illető ember pedig igen], és még az e világban belőlük származó dolgoknál is inkább, azaz a tisztátalan állatoknál, vadaknál, madaraknál, a férgeknél és csúszómászóknál [melyek életerejüket a három teljesen tisztátalan klipából merítik].

Ahogy bölcseink mondják:[6][Ha az ember vétkezik, azt mondják neki:" szúnyog is előbbre való nálad"„

Ez azt jelenti, hogy a szúnyog, amiről [a Talmud azt mondja, hogy] elfogyasztja élelmét, de nem adja ki magából [ez az önzés csúcsát jelentő klipát jelzi – ami semmit sem ad ki magából], ez pedig a legalacsonyabbrendű formája a klipának, és a legtávolabb esik a szentségtől, amely így a legnagyobb távolságból juttatja neki az életerőt, mégis megelőzi rangban a vétkest, ami az isteni életerő fokozatos alászállásának sorrendjét illeti az isteni akarattól kiindulva.

Ez azt jelenti, hogy a szúnyog által szimbolizált klipá az isteniség magasabb szintjéről meríti életerejét, mint ahonnét a vétkes meríti.

És bizony minden más tisztátalan teretmény, sőt még a ragadozó vadak [is magasabb rendűek a vétkesnél]. Mert ezek nem fordultak el az Istentől kapott céljuktól, hanem engedelmeskednek az Örökkévaló parancsának. És bár nem értik azt [mert az állat nem képes felfogni az Örökkévaló parancsait], mégis a insztinktjeik megértik.[7]

Azazhogy az őket átjáró életerő, ami tudatában van az isteni akaratnak, nem engedi meg nekik, hogy megszegjék azt.

Amint meg van írva:[8] „Féljen és rettegjen tőletek a föld minden állata", és ahogy bölcseink magyarázzák:[9] „A vadállat sosem kerekedhet felül az emberen, ha csak az nem az állat módjára viseli magát." Ha cádikokkal kerülnek szembe, akiknek az arcáról az isteni ábrázat sosem távozik el, a gonosz vadak is megalázkodnak előttük, amint a Zohár mondja Dániellel kapcsolatban, aki az oroszlánketrecbe került.

Nemcsakhogy nem bántották őt az oroszlánok, éppen ellenkezőleg: megalázkodtak előtte.[10] De akárhogy történt is, a femtiekből az derül ki, hogy az állatok sem szegik meg az Örökkévaló akaratát.

Nyilvánvaló tehát, hogy aki vétkezik, és törvényt szeg az Isten akarata ellenében, még ha kicsiny dologban is, amikor elköveti azt, teljesen eltávoztatja magát az isteni szentségtől, ami az Örökkévaló egyedüli voltát és egységét jelenti, éspedig még inkább, mint a tisztátalan teremtmények, a férgek és csúszómászók, melyek létüket a szitrá áchrából és az ávodá zárá klipájából merítik.

 

A három fő bűn sem „súlyosabb", mint a többi

Igaz, ismerjük azt az alapelvet, miszerint az élet megmentésének igénye felülírja a tilalmakat; tehát a törvény is [olykor] törvényszegésre hívja fel az embert, inkább, mint hogy megöljék [, ugyanakkor a bálványimádással, a vérfertőzéssel és a gyilkossággal kapcsolatban a törvény megkívánja, hogy az ember inkább adja magát halálra, mint hogy elkövesse e három közül bármelyiket].

Ebből úgy tűnthetne, mintha a Tóra maga tenne különbséget a bálványimádás és más parancsolatok között – míg az Álter Rebbe éppen azt mondta korábban, hogy a házasságtörő asszonyt, amikor ilyen megkülönböztetést tesz, a „bolondság szelleme" vakította el, mert a valóságban minden vétek elszakít minket az Örökkévalótól, éppen annyira, mint a bálványimádás.

A következő szakaszban az Álter Rebbe kijelenti, hogy nincsen itt semmiféle ellentmondás. Az a kívánalom, hogy az ember áldozza fel akár az életét, de ne szegjen meg bizonyos tilalmakat, nem áll összefüggésben az illető tilalom önmagában való értékével.  

Ez [ti. hogy az élet megmentésének igénye felülír más tilalmakat] azért van, mert mint a bölcsek magyarázzák:[11] „A Tóra ezt mondja: ťSzegd meg a szombatot az ő kedvéért, hogy élhessen és ünnepelhessen még más szombatokat is.Ť"

Ezzel tehát a szombat előírásai nem valamiféle külső szempont alapján függesztetnek fel, hiszen magának a szombatnak érdeke (ti. hogy a páciens a jövőben ünnepelhesse a szombatot), hogy megszegjük azt az egy szombatot,

Tehát ez [a különbség] nem azért van, mert az egyik [vétek, például a szombat] kevesebbet számítana, [a másik vétek, mint pl. a bálványimádás] meg súlyosabb lenne, hogy az egyik tilalma felfüggeszthető, a másiké nem.

 

A vétek súlyossága az Írás rendelkezése

Megjegyzés:

([Ez az érvelés a következőképpen támasztható alá:] Tudni való, hogy a szombat megszegése súlyos vétek, és a sechitával kapcsolatos törvény alapján hasonlítható a bálványimádáshoz, olyan esetében, aki rendszeresen megszeg valamely előírást, amint azt rögzíti a Joré Deá, 2. szakasz.

Ott a Sulchán Áruch azt mondja, hogy aki rendszeresen megszegi a szombatot, az nem alkalmas a sechitára, ahhoz hasonlóan, mint aki rendszeresen gyakorolja a bálványimádást.

Arra viszont, aki szexuális vétkeket követ el rendszeresen, nem alkalmazandó ugyanez a törvény, mint arra, akinek mintegy szokása a bálványimádás [jelezve, hogy a szombat megszegése súlyosabb vétek, mint a szexuális törvényszegés]. Az élet érdeke mégis felülírja a szombatot, a szexuális tilalmakat viszont nem.

Azt tehát nem mondhatjuk, hogy azért kell inkább a halált választani, mint a szexuális tilalmak megszegését, mert ez utóbbiak olyan súlyosak, hiszen látjuk, hogy a szombat megszegése még ezeknél is súlyosabb, ami a sechitát illeti. Ebből arra kell következtetnünk, hogy az élet feláldozását szabályozó előírások nem a micva relatív súlyossága alapján értékelendőek,

hanem egyszerűen az Írások rendelkezése alapján.)[12]

 

Különbségek a spirituális kártételben

Az Álter Rebbe most továbbmegy, és kifejti, hogy ha egyáltalán különbséget kell tenni vétkek között, akkor ezt mindössze az alapján lehet megtenni, hogy miután elkövették őket, milyen a hatásuk.

A vétkes cselekedet után mindazáltal, ha a vétek olyan fajtájú, hogy nem jár érte a káret büntetése (a lélek spirituális halála), se a halál a menny kezéből, amely esetben az isteni lélek nem veszik el teljesen, és nem vágja magát le teljesen az élő Istenben való forrásától; de a vétek által a forrásához való ragaszkodása és kapcsolódása mintegy meggyengül valamiképpen [ebben az esetben, folytatja az Álter Rebbe egy zárójeles megjegyzés után, az ember ösztönlelke és a teste képes kiemelkedni a klipából, és egyesülni az isteni lélek szentségével.

 

***

A következő jegyzetben az Álter Rebbe kijelenti, hogy a vétkekért járó büntetések súlyosságának különféle fokozatai az illető vétek által az emberi lélekben hagyott „folt" nagyságának felel meg. A büntetés célja nem az önmagáért való büntetés, hanem a lélek megtisztítása attól a folttól, amelyet a bűn hagyott rajta. Tehát minél nagyobb a folt, annál keményebb a büntetés.

 

Megjegyzés:

(A lélekben és annak természetfeletti forrásban a [vétek által okozott] folt kiterjedésének és közelebbi természetének felelnek meg a hozzá kapcsolódó különféle tisztító folyamatoknak és a purgatóriumban vagy e világon elnyert büntetések [azaz a lélek purgatóriumi szenvedése vagy e világbeli szenvedése, melyek célja a lélek megtisztítása], azaz minden törvényszegéshez és minden vétekhez a neki megfelelő büntetés járul, éspedig abból a célból, hogy eltisztítsa és eltávolítsa azt a foltot és mocskot [amit az illető vétek okozott]. Hasonlóképpen, az a folt, amit a káret büntetéssel vagy a menny kezétől elszenvedett halál büntetésével járó vétkek okoznak, minden vétek esetében más és más.)

 

Az isteni lélek a bűn órájában

[A vétek után, az olyan bűnök esetében, melyek nem vonják maguk után a káret vagy a menny kezétől elszenvedett halál büntetését,] a vétkes ösztönlelke, amely a testnek életet ad, és abba öltözik, sőt a teste is visszatér a szitrá áchrától és a klipottól [ahová a bűn elkövetésekor alászálltak], és közelebb kerülnek az isteni lélek szentségéhez, amely átjárja őket. [Az isteni lélek] mindenkor hisz az egyetlen Istenben, és megmarad az Ő hűségén, még a bűn elkövetésének órájában is.  

Mert csak az ösztönlélek, az állati lélek az, amely a test által elköveti a vétket.

Csakhogy ilyenkor [az isteni lélek] mégis száműzetésben van az ösztönlélekben, amely a szitrá áchrából származik, és amely vétekre viszi a testet, és lealjasítja magához a legmélyebb mélységekbe; olyan mélyre, hogy még mélyebbre kerül, mint a szitrá áchrá és a bálványimádás klipájának tisztátalansága (amitől óvjon meg minket az Isten).

A száműzöttet idegen környezet akadályozza a képességei és eszméi kifejtésében, megélésében. Hasonlóképpen az isteni lélek is (mely száműzetésben van az ösztönlelken belül, mikor az ember vétkezik) képtelen kifejezni a testhez képesti magasabbrendűségét, és azt zabla alá vetni az Örökkévaló szolgálatára, mert a klipá környezete neki idegen.

Nincs nagyobb száműzetés, mint ez [az isteni lélek száműzetése az ösztönlélekben, amit a vétek okoz]. Ez egy [zuhanás] „a magas tetőről [a mély gödörbe]". Mert, amint korábban elmagyaráztatott,[13][s a vétek letaszítja a lelket magas helyéről a száműzetés mélységeibe, a szitrá áchrába]. Hasonlítható ez ahhoz, mint ha valaki megragadja a király fejét, és belenyomja az undoksággal teli árnyékszékbe – ennél nagyobb megaláztatás nincs is, még ha csak egy pillanatra teszi is. Mert a klipot és a szitrá áchrá neve „hányadék és mocsok", amint az ismert.     minden zsidó lélek gyökere és forrása az isteni bölcsesség, márpedig az Örökkévaló és az Ő bölcsessége egyek…

Hasonlóképpen, ha valaki megragadja az isteni lelket, amely az isteni bölcsességből ered („a király fejét"), és vétkei által belekényszeríti a klipába („undoksággal teli árnyékszék"), a lelkét a legkimondhatatlanabb megaláztatásnak veti ezzel alá – még ha csak egy pillanatra teszi is (mert azután a lélek ki tud emelkedni e száműzetéséből).

 Láthatjuk tehát, hogy a különféle vétkek közt különbséget megállapítani csak elkövetésük után lehet. De mikor az ember éppen elköveti őket, minden vétek egyformán elszakít az Örökkévalótól. És minthogy minden zsidóban benne lakik az Isten rejtett szeretete, amely által szüntelen egyesülni törekedne Ővele, és soha el nem különülni tőle, egyetlen pillanatra sem, ezt a rejtett szeretetet mozgósíthatja a micvák beteljesítésére és a vétkek elkerülésére – amint az Álter Rebbe majd folytatni fogja a következő fejezetben.

JEGYETEK

 

 [1].          A 22. fejezetben.

[2]. 4Mózes 22:18.

 [3].          4Mózes 5:12.

 [4].          Szotá 3a.

 [5].          A 19. fejezetben.

 [6].          Szánhedrin 38a.

 [7].          Vö. Megillá 3a.

 [8].          1Mózes 9:2.

 [9].          Szánhedrin 38b.

[10]. A fenti két idézet az Álter Rebbének a teremtmények Isten akaratának alávetett volta fejtegetésének egy részét van hivatva alátámasztani:

Az első az „ember félelmével" kapcsolatos, és azt bizonyítja, hogy a teremtmény nem tér el küldetésétől, amennyiben nem merészel felülkerekedni az emberen, még egy gyermeken sem (lásd Sábbát 151b: már az egynapos csecsemőt sem kell őrizni a menyéttől és az egértől; de nem így áll a helyzet Ógnak, Básán Óriáskirályának tetemével). A második, ami Dániel esetével foglalkozik az oroszlánketrecben, azt mutatja meg, hogy „az ő lelkük is lát", egészen odáig, hogy képesek felismerni, vajon az Örökkévaló ábrázata ott nyugszik-e valakinek az arcán – ez esetben megalázkodnak előtte –, vagy hogy ez az ábrázat nincsen ott rajta – ez esetben ugyan szintén nem kerekednek felül rajta, de meg sem alázkodnak előtte. (A Rebbe Slitá jegyzete alapján.)

[11]. Sábbát 151b; Jömá 85b.

[12]. A zárójel az eredeti szövegben áll.

[13]. A 2. fejezetben.

 (FORRÁS:ZSIDO.COM)

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG  PESTI PROBLÉMÁK A KÓSERSÁG KÖRÚL       

 

  KÉT KÓSER HELY, CHÁRÉDI FELÜGYELET ALATT,

 AHOL  LEHET MEGBIZHATÓ KÓSERT ENNI

A Carmel étterem és a Cari mama pizzéria a Budapesti Bét Din kósersági engedélyével mûködik tovább, miután Mose T. Weisberger rabbi befejezte pesti működését és hazatért Izraelbe.

 

Az új hechser-adó Oberlander Baruch rabbival a Gut Sábesz hetilap készített interjút. Itt olvashatják.

 

Nem okozott fennakadást a mûködésben a váltás, a vendégek szinte semmit nem érzékeltek abból, hogy múlt héttõl kezdve Moshe Tuvia Weisberger rabbi helyett a Oberlander Báruch rabbi felügyeli a két étterem kóserságát. Az éttermekben kifüggesztett, és az interneten is elérhetõ engedély szerint a hechsert a Budapesti Bét Din, vagyis rabbinikus bíróság állította ki. Ennek fejét, Oberlander rabbit kértük meg, ismertesse meg velünk a kósersági engedélyek hátterét, és tisztázza a váltás körül felmerült kérdé­seket.

 

Gut Sábesz: Mi a hechser, mit takar maga a szó?

Oberlander Báruch rabbi: A hechser egy kósersági engedély. A Tóra elõírja a kóserságot. Míg az otthonunkban mi magunk vagyunk felelõsek a konyhánkért és ételeinkért, addig ha máshol étkezünk, el kell döntenünk, elfogadható-e az adott hely kósersága, vagy sem. Ha egy barátomhoz megyek vendégségbe, és megbízom benne, mert ismerem, tudom, hogy betartja a kásrut szabályait, akkor megeszem az ételt, amivel kínálnak. Ha azonban elmegyek egy intézménybe, egy étterembe, ott nem ismerek személyes felelõst. Sokszor a szakács, a személyzet nem zsidó, vagy nem vallásos. Ilyenkor szükséges a hechser: a kiállító rabbi, vagy kósersági szervezet igazolja, hogy az étel kóser. Ugyanez áll egy késztermékre: a rabbi igazolása jelzi, hogy kóser-e vagy sem.

Annyit ér a papír, amennyit a rabbi

 

G.S: Rengeteg féle hechserrel találkozhatunk. Minden rabbi hechsere megfelelõ? Mi alapján tudunk választani?

O.B. r: Annyit ér a papír, amennyit a rabbi, aki kiadta: minél hitelesebb és nagyobb tekintélyû, annál hitelesebb és tekintélyesebb a hechserje. Érdemes utánajárni, melyik rabbi színvonala elfogadható számunkra, és csak ezeknek az engedélyével ellátott ételt fogyasztani. A Chabad Alapítvány évrõl évre kiadja a Magyarországon beszerezhetõ kóser termékek listáját, amiben a gyártók és a kósersági felügyeletet ellátók is szerepelnek – ez irányt mutathat a választás során.
G.S: A két étterem kósersági igazolását a haredi Bet din baBudapest adja, és Ön, mint ennek a feje írja alá.
O.B.r: Röviddel az után, hogy 1989-ben Magyarországra költöztem, elkezdtem mûködni, mint haredi rabbi, vagyis, mint valaki, aki szigorúan követi a háláchát. Ez talán egy kis magyarázatra szorul, mert a haredi nem egyenlõ a magyar ortodoxia kifejezéssel. Az ugyanis nem arról szól csak, ki mennyire követi a háláchát, hanem egy attitûdöt, a külvilághoz való hozzáállást is jelez, illetve egy jól körülhatárolható közösséget és intézményrendszert jelent. Ezért inkább szeretem harediként meghatározni magamat.
     Akkoriban az ortodox hitközség rabbija –  Hoffmann rabbi – csak ritka alkalmakkor látogatott Magyarországra, így haredi rabbiként olyan feladatokat és kihívásokat kellett megoldanom, ami általában nem kerül egy ilyen fiatal rabbihoz.

 

  Idõvel bõvült és változott a közösség, így több rabbival tudtam már megosztani ezt a munkát, és a feladatokba bevontam pl. Hurwitz Shalom, Köves Slomó rabbikat és másokat is. Sok feladathoz szükséges a háromtagú rabbinikus bíróság, a bet din. Ez elõször körülbelül tizenöt évvel ezelõtt állt fel, amikor az elsõ válólevelet átadtuk. Azóta számtalan esetben ült már össze a bét din, amelynek vezetõje vagyok. Az évek során fejlõdött és alakult a munka, különbözõ állomásai voltak ennek a folyamatnak. Például létrejött a háláchikus feladatok ellátásával foglalkozó Kelet-Európai Rabbik Tanácsa, aminek társelnöke vagyok, vagy hogy a bet din vezetõjeként becsatlakozhattam az Európai Rabbi Bizottság munkájába is.

Új sakterek, kóser húsbolt

G.S: Mivel foglalkozik a bet din?

 O.B.r: Foglalkozik több területtel is. Elsõként említem a zsidóság igazolását: ha valakinek házassághoz, temetéshez, vagy bármi máshoz kell igazolni a zsidó származását, mi ebben tudunk segíteni neki. Foglalkozunk zsidó házasságkötések és válások lebonyolításával. A harmadik nagy terület érinti a témánkat, hiszen foglalkozunk kósersági igazolásokkal, hechserekkel. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a területet, mert az elérhetõ, minõségi kóser élelmiszerek elengedhetetlen feltételei egy jól mûködõ közösségnek. Ezért hoztuk létre az Élelmiszergyártók Egyesületét, ami felkutatja a kóser élelmiszereket, illetve segítséget nyújt a gyártóknak a kósersági engedély megszerzésében.

     Az utóbbi hónapokban munkánk nagyban bõvült a színvonalas kóser vágás szervezésével. Mivel a Bét Din munkájához két sakter, Fuchs és Oirechmann rabbi is segítségül érkezett, így megtudtuk szervezni a vágást, amely saját intézményrendszerünket már teljességgel ellátja, és reményeink szerint nem sokára mindenki számára elérhetõ lesz, ha megnyílik a kóser húsboltunk.

G.S: Hogy lehet megkapni ezt az engedélyt?
O.B.r: Van, ahol mi kezdeményezzük a kóserságot, pl. alapanyagok esetében, míg máskor a gyártók, vagy a vendéglátó helyek keresnek meg bennünket. Egy ilyen felkérésnél ellenõrizzük a lehetõségeket, hogyan lehetne pl. a gyártósort kóserrá tenni, honnan lehetne a nem kóser alapanyagok kóser megfelelõjét beszerezni, stb. Érdekünk, hogy minél több és változatosabb kóser élemiszer legyen elérhetõ a magyarországi közösség számára, ezért azon vagyunk, hogy a legszigorúbb kósersági elõírások betartása mellett mindenben segítsük a kérvényezõt az engedély elnyerésében. Minden terméket, alapanyagot ellenõriznünk kell, ha ez rendben van, megfelelõ másgiáchot, kósersági felügyelõt kell találni, aki biztosítja a kóserság fenntartását.
G.S: Milyen feltételek támasztottak a Carmellel szemben?

Szinvonalas kásrut volt a Carmellben
O.B.r: Az ellenõrzés során színvonalas kóserságot találtunk ott, elõdünk, Weisberger rabbi nagyon alapos munkát végzett. Ugyanakkor mindig lehet magasabbra vinni a mércét, így pl. a nyersanyagok feldolgozásának és ellenõrzésének metódusát szigorítottuk. Ez arra vonatkozik többek között, hogy a nyersanyagok egy részénél,fennáll a veszélye annak, hogy kukacos legyen. Vannak egyszerûbb dolgok, mint pl. ellenõrizni, hogy a rizsben vannak-e élõsdiek, vagy a liszt átszitálása – ezeket egy kevésbé képzett szakember is meg tudja csinálni. Más dolgok nehezebbek, komolyabb szakértelmet igényelnek, például a petrezselyem vagy a karfiol ellenõrzése. Ezekre a nehezebb ellenõrzési feladatokra nagyobb hangsúlyt helyezünk, illetve csak hechserrel ellátott alapanyagokat

 engedélyezünk .

G.S: Technikailag ki biztosítja a kóserságot?
O.B.r: Két fajta kósersági felügyelet van: állandó és joce venichnász – vagyis „jön és megy" - idõszaki felügyelet. Ahol hústermék van, ott szigorú állandó felügyeletre van szükség, hiszen a tórai parancs értelmében a felügyelet nélkül maradt hús nem kóser. Párve vagy tejes ételeknél nem szükséges ez az állandó felügyelet, hogyha az adott helyen nincsenek nem kóser alapanyagok. Ezt a felügyeletet vagy az engedélyt kiadó rabbi személyesen látja el, vagy kijelöl megfelelõen képzett és megbízható vallásos embereket, un. másgiachokat.
G.S. Milyen anyagi vonzatai vannak a hechsernek?
O.B.r: Az, hogy mennyibe kerül egy hechser, a kiállító rabbi döntése, illetve nyilván ki kell fizetni a mesgiách fizetését. Mi arra törekszünk, hogy minél több kóser terméket tudjunk a piacra juttatni, így egy jelképes összeget kérünk a cégektõl, kvázi kezelési költséget: annyit, amennyi a munkát végzõ szakemberek díjazására elegendõ. Én személy szerint azt vallom, hogy az engedélyt kiállító rabbi ne kapjon pénzt személyesen ezért, mert akkor nem érintett anyagilag az ügyben, és objektiv, vagyis pártatlan marad.

 

                                                    ***

Eddig az interju. Oké, a Carmell,  a Carimama nevét viselő  falafel-műhely is rendben(a "mama" már rég Izraelben van, de a neve maradt Az ugyan Kármelá, de ezt Pesten nem tudják kiejteni) de mi van a sakterral, ki ellenőrzi őt, mi van a Hannával, a mészárszékkel, stb?

    Erre egyelőre nincs válasz. Ugyanis az egyszemélyből álló ortodox autonómia vezetősége, meg sem próbálta Weisberger rabbit visszatartani, addig is mig találnak helyette valakit aki helyettesitené. Hir szerint nem is kerestek.

 

   Miért nem?

 

Mert nincs pénz fizetni.

 

Miért nincs pénz fizetni?

 

A jelenlegi egyszemélyes az előző egyszemélyest okolja.

 

Az igazság: a csődött mondott iskola minden fillért felemészt, miután a tartalékokat rég felemésztette.

 

Miért nem csukják be?

 

Rosszul felfogott presztizs okokból. Fixler zl óta egyik vezetőség sem "engedheti meg magának", hogy "szemünk fényét" bezárja.

 

Meddig?

 

Amig a bukott iskola be nem zárja a (z ortodox) hitközséget.

 

(Folyt.köv).