A BÁÁL SEM  TOV - A CHASZIDIZMUS MEGALAPITÓJA(20)

NAFTALI KRAUS ÚJ KÖNYVE (ŐSI 23) - FOLYTATÁSOKBAN

Egy pásztor (ellesett) története

Egyszer… Tudatták a Báál Sém Tovval az égből, hogy él valahol egy pásztor, aki jobban – vagy szebben, bensőségesebben –szolgálja az Örökkévalót, mint ő (a Báál Sém Tov).

Nem csoda, hogy a Báál Sém Tov nagyon szerette volna megismerni ezt a pásztort. Ezért befogatta a lovakat és elindult, válogatott tanítványaitól kísérve, hogy megkeresse az említett pásztort. Elérkeztek egy mezőre, amely egy magas hegy lábánál terült el. Ott látták a pásztort a hegy oldalán, amint fújja a kürtjét, hogy összeterelje a rábízott nyájat. Amikor ez megtörtént, elvezette a nyájat egy forráshoz, hogy megitassa őket. Miközben a bárányok ittak, a pásztor ajkai áldásra fakadtak és ezt mondta:

– Világ ura! Te teremtetted az eget és a földet, ezt a hegyet is, valamint ezt a nyájat. Az embert, aki ezen nyáj tulajdonosa, és engem, valamint népedet, Izraelt, te teremtetted és te élelmezed teremtményeidet, és nekem is adsz mit enni. Én egy egyszerű, tudatlan pásztor vagyok, és  fogalmam sincs, mivel szolgáljalak és milyen dicshimnuszt zengjek neked. Gyerekkoromban árvaságra jutottam, és a nem-zsidók között nőttem fel. Tórát nem tanultam, a kezemben tartom a kürtöt és azt fújom, mint a sófárt. Teljes erőmből fújom a kürtöt, és azt mondom, kiáltom: Az Örökkévaló az egyetlen Isten!

És mivel teljes erőből, teli tüdővel fújta a kürtöt, a végén a földre zuhant, ájultan, mintegy végelgyengülésben, és sokáig így feküdt, amíg magához nem tért.

ß ß ß

Miután magához tért, a pásztor égnek emelte szemeit, és ezt mondta (miközben a Báál Sém Tov és a tanítványok hallották minden szavát):

– Drága, jó Istenem, a világ ura, aki teremtetted az eget és a földet; aki élelmezed a világot és teremtetted ezt a nyájat, valamint engem és mindenkit, és van neked egy néped, ahogy te magad egy vagy. Néped tanulja Tórádat, és imádkozik hozzád, míg én csak egy kis pásztor vagyok, aki nem tud sem Tórát, sem imát, mivel árva voltam gyerekkoromtól. Anya és apa nélkül nőttem fel a nem-zsidók között. Amit én tudok: éneklek neked dalokat, amiket a pásztorok énekelnek, ezeket ismerem.

És a kis pásztor elkezdett énekelni olyan hangerővel, hogy a megerőltetéstől egész vörös lett, mígnem ájultan esett össze. Így maradt sokáig, amíg magához nem tért.

ß ß ß

Amikor magához tért, ismét szóra nyitotta ajkát és azt mondta:

– Íme, amint látod, világ ura, megfújtam neked a kürtömet és énekeltem neked dalokat, de mi ez neked, nagy Isten, aki a világ ura vagy, aki mindenkit éltet és ellát. Mivel szolgálhatok neked még, atyánk és királyunk?

– Egy valamit tudok jól csinálni, bukfencet hányni, és ezt most megteszem a te tiszteletedre.

Majd fejre állt, és a lábával a levegőben kalimpált, majd újra lábra állt és ismét bukfencet vetett, és ezt addig csinálta, amíg annyira belefáradt, hogy ájultan esett a földre, ahol addig feküdt mozdulatlanul, amíg magához nem tért.

A Báál Sém Tov és kísérete álmélkodva látták és hallották, amit a pásztor mond és cselekszik.

ß ß ß

Amikor magához tért az ájulásból és lábra állt, ezt mondta a pásztor:

– Világ ura! Megfújtam neked a kürtöt, énekeltem neked dalokat és bukfenceket hánytam a tiszteletedre, fejem lent és lábaim a levegőben. De mit ér mindez neked, aki a világ teremtője és ura vagy, a nagy és félelmetes Isten? És mit tehetek még? Mivel szolgálhatok neked?

– Íme tegnap este a földesúr, aki a nyáj tulajdonosa is, nagy ivászatot rendezett szolgáinak, melynek végeztével mindenkinek adott egy ezüstkrajcárt. Nekem is adott egyet. Íme ezt én most neked adom ajándékba, drága, jó Istenem, aki az eget és a földet teremtette, a hegyet és a völgyet, a vizet és a nyájat és engem, a kis pásztort...

Ezzel a pásztor fogta az ezüstkrajcárt és fölfelé dobta nagy erővel. És a Báál Sém Tov látta, amint egy kéz kinyúlt az égből, és elfogadta a krajcárt.

– Ez a kis pásztor teljesítette szó szerint a Tóra szavát: „És szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet, teljes szíveddel, teljes lelkeddel és mindeneddel, amid van” (5Mózes 6:5.) – mondta a Báál Sém Tov.

A Báál Sém Tov és a vízhordó zsidó

Chájkel, az idős vízhordó, egy nap elment a Báál Sém Tov háza előtt, és vállain egy rúdon két vödör vizet cipelt.

– Hogy van, reb Chájkel? – kérdezte őt a Báál Sém Tov.

Chájkel letette a vödröket, sóhajtott egy nagyot, majd így válaszolt:

– Bár ne vétkeznék szavaimmal. Reb Jiszróél, nem jó nekem, nem vagyok jól. Öregszem, egyre kevesebb az erőm, és zsidó testvéreink a magas dombokon építik házaikat, ahová nehéz felvinnem a vödröket. Már a hegytetőn is építkeznek. Nehéz, nagyon nehéz és a megélhetés is ennek megfelelően egyre csökken...

ß ß ß

Másnap ismét elment Chájkel a Báál Sém Tov háza előtt, vállán a két teli vödör vízzel. A Báál Sém Tov ismét megkérdezte, hogy és mint reb Chájkel, és a megkérdezett mosolyogva mondta:

– Hála Istennek, reb Jiszróél, minden rendben. Jól érzem magam. Ez a szokás hatalma. Fiatal koromban a két vödör lehúzta a vállamat és nehéz volt cipelni, de az ember idővel mindenhez hozzászokik. Isten segítségével hozzászoktam, és ma a két vödröt nem is érzem, meg sem kottyan, mintha két kis madár lenne a vállaimon...

Miután ezt hallotta, azt mondta a Báál Sém Tov a tanítványainak:

– Íme, nézzétek! Ugyanaz a Chájkel, ugyanazok a vödrök és ugyanazok a magasan fekvő házak. És mégsem ugyanaz a Chájkel ma, aki tegnap volt. Tegnap panaszkodott, rossz sorsát siratta, míg másnap (vagyis ma) dicséri az Örökkévalót, aki a világot teremtette, hogy erőt adott neki kiszolgálni teremtményeit, és vizet vinni házaikba. Ez az, amit Bölcseink mondtak: Az embereket minden Ros Hásánákor (a zsidó újév) megítélik az égben, hogy mi lesz velük a következő évben. Ugyancsak mondták, hogy nap, mint nap megítélik az embereket.

– Ez így értendő: Mivel az ember megélhetését egy évre határozzák meg, újévtől újévig – Chájkel sorsa, hogy egész évben vízhordó legyen. De hogy milyen hangulatban csinálja ezt, vidáman, örömteljesen vagy szomorúan, panaszkodva – ez rajta múlik, és napról napra változhat.

És, amint látjuk, változik is – mondta a Báál Sém Tov.

Hiába őrzi az őr!

Egyszer volt… a Báál Sém Tov elküldte egyik hívét, reb Dávidot Nyikolájevből, hozzon neki egy hordó bort egy besszarábiai városból. Reb Dávid elutazott, és elidőzött a városban két teljes hónapot, elult és tisrét, hogy ügyeljen a bor készítésének minden mozzanatára, hogy az kóser legyen minden szempontból. A szőlő szüretelésétől kezdve egész a bor betöltéséig a hordóba, egy pillanatra sem hagyta el a helyszínt, hogy mesterének kóser bort vihessen. Mivel akkoriban az utak majdnem járhatatlanok voltak, több hétig tartott, amíg hazavergődött, de a bort féltve őrizte, és egy pillanatra se vette le róla a szemét. Ahogy megérkezett Medzibusba, azonnal rohant a Báál Sém Tovhoz, hogy hírül vigye neki: itt a kóser bor.

Igen ám, de amikor a szekér a hordó borral a Báál Sém Tov házához érkezett, arra járt éppen egy kozák, akinek feladata volt, hogy a hatóságok részéről ellenőrizze, nem csempésznek-e be pálinkát, más városokból. Ahogy meglátta a hordót, tüstént odament a szekérhez, hogy megvizsgálja a hordót, és azt – érintése által – nem kóserrá (neszách) tette.

Reb Dávid fel volt háborodva, és bement a Báál Sém Tovhoz, nagy sírások közepette, hogy elmondja neki, mi történt:

– Mit vétkeztem. Hogy ez történt velem?! Hiszen nagy odaadással őriztem és hoztam a bort, ami tökéletesen kóser volt, és íme minden fáradozásom hiábavaló volt!...

– Ezt a büntetést azért kaptad, mert odaadóan őrizted ugyan a bort, de elfelejtkeztél az őrzés lényegéről: imádkozni kell az Örökkévalóhoz, hogy segítsen neked őrizni a bort. Mivel Ő az igazi őr, ahogy a zsoltáros király, Dávid mondja: „Ha az Örökkévaló nem őrzi a várost – hiába igyekszik az őr! (Zsoltárok 127:1.). Ezért kaptad ezt a büntetést, a feledékenységért... – válaszolta a Báál Sém Tov.

Egy asszony hárítja el a végzetet

Egyszer a Báál Sém Tov nagy vádról értesült, amit az égben a zsidók ellen hoztak fel. A vádló a legszigorúbb büntetést kérte rájuk... Tanácskozott tanítványaival, sokat böjtöltek, de nem tudták elérni, hogy a vádat elejtsék, vagy enyhítsék. A Báál Sém Tov kérte a város rabbiját, hirdessen általános böjtöt, hogy a böjt napján imádkozzanak és könyörögjenek, hogy a végzet elháruljon.

A kitűzött napon összegyűlt a város zsidóinak apraja-nagyja a nagy templomban, imádkoztak és zsoltárokat mondtak. Azonban, ahogy a Báál Sém Tov látta ezt, sem az imák vagy a böjt és a zsoltárok nem hárították el az égben a végzetet.

Mígnem a Báál Sém Tov odahívta magához hű tanítványát, reb Náchmánt, a horodenkait és nagy örömmel újságolta neki:

– Hála a teremtőnek, az égben „lefújták” a gezérát, vagyis megdőlt a vád, elhárult a végzet! – és a Báál Sém Tov arca csak úgy ragyog az örömtől.

ß ß ß

Este, a böjt végeztével, amikor a Báál Sém Tov a tanítványok között ült, elmondta nekik, mi történt, hogy a végzet elhárult, és kinek az érdemében történt ez.

– Fent, a női karzaton, egy asszony hallotta, hogy a közönség jajongva sír és imádkozik. Nem tudván persze, miről van szó, ezt mondta a hölgy:

– Világ ura! Hát nem te vagy a mi apánk, és nem mi vagyunk a te gyermekeid? Nekem öt gyerekem van, és ha elsírják magukat, a bensőm rendül meg, és mindent megteszek érettük. Neked pedig, atyánk a mennyekben, igen sok gyereked van és most mindannyian sírnak, kiabálnak és jajgatnak. Hát kőből van a szíved, hogy nem hallgatod meg őket? Hiszen kell, hogy hallgass ránk, hogy könyörülj rajtunk. Világ ura! Válaszolj nekünk! Szólj hozzánk!

Ebben a percben – mondta a Báál Sém Tov – egy égi hang hallatszott, amely azt mondta, hogy a végzet elhárult!(Folyt.KÖV.)