HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBÖL – KDOSIm- 2014

A ZSIDÓK SZERETETÉNEK HÁROM DIMENZIÓJA

      

          „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (3Mózes 19,18)

 

     Szakaszunkban fordul elő az a parancs(olat), amelyet a Talmudban "nagy, jelentős szabály"nak (klál gádol) neveznek. Ez a zsidók szeretetének parancsolata – ÁHÁVÁT JISZRÁÉL –, amely „kulcs” az egész Tóra megértéséhez.

 

  Hogyan és miként kell és lehet betartani ezt a micvét? A chaszidizmus nagyjai három síkon, illetve három dimenzióban jelölték  meg az áhávát jiszráél mélységét és minőségét, ami abban fejeződik ki, hogy mennyire kell minden zsidót szeretni, és rájuk, mint egy drága, féltett kincsre nézni.

 

  Báál Sém Tov előnyben részesítette az egyszerű zsidók szeretetét. Ő azt mondta, hogy az egyszerű zsidókat, akik jámboran betartják a parancsolatokat–többre becsüli, mint a tanult tálmid chóchemokat.

 

    Az egyik, gyakran idézett tóramagyarázatában, amelyben a Talmudot idézi (Bráchot 6,1), ahol azt mondják, hogy a zsidó nép az Örökkévaló tfillinje –Bást az egyszerű embereket a kézre feltett tfillinhez hasonlítja (mert a kezek a munkát, a cselekvést jelzik), míg a tanult tálmid chóchemokat a fejre való tfillinhez (mert az jelképezi az értelmet és a tudást), és mint tudjuk, előbb a kézre való tfillint rakjuk fel, mert a dolgos emberek előbbre valók, mint a tudósok...

 

       A ROSSZAKAT IS SZERETNI KELL!

 

            Láttuk, Bást nyomán, hogyan kell viszonyulni az egyszerű zsidókhoz, akik nincs nincsenek nagy tudás és nem is túl értelmesek. De azért megjegyzendő, hogy jó, jámbor zsidókról van szó, akik istenfélők és betartják a parancsolatokat, amennyire tudják – egyszerű zsidók, akik nem tehetnek helyzetükről.

 

      Bást utódja a chaszidizmus vezetésében, a mezritsi nagy mágid, kiszélesítette a micve fogalmát. Egyszer magához hivatta egyik kiválasztott tanítványát, és azt mondta neki:

 

 „Hallga csak, mit mondanak most az égi jesivában: azt mondják, hogy az igazi áhávát jiszráél (a zsidóság szeretete) az, hogy szeretni kell egy rossz, gonosz zsidót ugyanúgy, mint egy igaz embert (cádik).”

 

   Ez aztán az igazi áhávát jiszráél. A fogalom legcsodálatosabb kifejezése! Nemcsak  egy egyszerű, de jámbor zsidót kell szeretni úgy, mint magadat, hanem egy megátalkodott, rossz embert, rósét is!!

 

    Ezzel a mezritsi mágid felfedett egy érzékeny  területet a zsidó valóságban: ez az a bizonyos belső pont a zsidó lélekben, amelyhez ha elérkezünk – kiderül, hogy a rosszcsont róse zsidó is olyan drága nekünk, mint a cádik!

 

     „MÉRTÉKTELEN” SZERETET

 

        Azonban még ez a szeretet is behatárolt, mert ha azt mondjuk, hogy úgy kell szeretni, „mint” – máris különbséget tettünk két zsidó között.  A „mint” az nem „ugyanaz”. Talán hasonló – „mint” –, de nem azonos. Mert Ő, az csak ő – de én, az ÉN vagyok.

 

És mégis szeretni kell minden zsidót – aki az én felebarátom –, és olyan, mint én vagyok.

 

Az Alte rebbe – rabbi Schnéor Zálmán – a Chábád megalapítója és a Tánjá szerzője – ennélfogva felállít könyvében (Tánjá 32. fejezet) egy további dimenziót, amikor azt mondja, hogy a zsidó szeretetének mértéktelennek és határtalannak kell lenni, semmihez sem hasonlíthatónak, mint a testvér vagy a szülő szeretete, szeretet,  amely belülről és az ember lényéből fakad.

 

    Az Alte rebbe szerint a „szeresd felebarátodat, mint magadat” a szó szoros értelmében jelenti azt, hogy  csak úgy, mint magadat – minden különbség nélkül –, amikor a „mint” elveszti jelentését, és semmivé válik. Ahogy egy ember szereti önmagát, és ezzel nem hagy fel akkor sem, amikor belátja, hogy vannak hibái, hiszen „miden vétket eltakar a szeretet” (Példabeszédek 10,12) – így kell minden zsidó testvért szeretni, olyan jellegzetes, magában álló szeretettel, amely nélkülöz minden számítást.

 

    MINT AKI MAGÁT SZERETI

 

       Hogyan lehet eljutni ehhez a felsőfokú szeretethez,  amely minden zsidóra egyformán érvényes?

 

Ezt is megmagyarázza a chaszidizmus:

 

Először is áhávát jiszráél (a zsidók szeretete) – az áhávát hásém (az Örökkévaló szeretetének) egyenes következménye. Mivel a zsidó ember imádja az Örökkévalót, és ez a lényegéből fakad – hiszen a Tóra maga deklarálja, hogy „gyermekei vagytok ti az Örökkévaló Isteneteknek” (5Mózes 14,1) – magától értetődik, hogy szeret minden zsidót, mivel ha valaki szeret valakit, akkor szereti azt is, akit az általa szeretett szeret...

 

  Másodszor és mélyebb értelemben,  lelke mélyén minden zsidó egy – hiszen egy tőről fakadnak – chélek elohá mimáál mámás (Tánjá 2. fejezet), vagyis integráns része az istenségnek. Ily módon, ha egy zsidó szereti a másikat, akkor tulajdonképpen saját magát szereti, azt ami egy rész belőle!

 

     Ez a gyökere az áhávát jiszráélnak – a zsidóság szeretetének