Magyar kollaboráció a holokauszt során

HORTHY MINDERŐL TUDOTT ÉS DÖNTÖTT

1944-ben ugyan a németek megszállták Magyarországot, de a magyar állam vezetői Horthy Miklós kormányzóval az élükön nem arra törekedtek, hogy a háborúból minél kevesebb veszteséggel kerüljön ki az ország. A magyar vezetés a vereség árnyékában, még mindig régi álma valóra váltásán dolgozott: Magyarország zsidómentessé tételén, írja Pécsi Tibor történész az Új Exodus című folyóirat legfrissebb számában.

 

A szerző azt vizsgálja, kik és milyen mértékben vettek részt a magyarországi zsidóság megsemmisítésében, illetve azt, hogy volt-e más választási lehetősége a magyar állam irányítóinak, a közigazgatásnak.

 

Előzmények

Magyarország német megszállása előtt a magyar kormányok már hosszú évtizedek óta következetes antiszemita politikát folytattak. Elsőként az 1920-as Numerus Clausus törvényt kell megemlítenünk. A „zárt szám" elnevezésű jogszabály korlátozta a nemzetiségek továbbtanulását a felsőoktatásban. Ahhoz, hogy ezt az izraelita magyarokra is ki lehessen terjeszteni, módosítani kellett azok jogállását. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, aki akkor képviselő is volt a Nemzetgyűlésben, benyújtott egy módosító indítványt, aminek elfogadásával a Nemzetgyűlés megváltoztatta a zsidók jogi helyzetét: vallásfelekezetből nemzetiséggé lettek.

 

Az 1930-as évek elején Gömbös Gyula, a korábbi fajvédőből miniszterelnökké lett politikus meghirdette az őrségváltás politikai programját, amelynek lényegét úgy adhatjuk meg: a politikai, katonai és gazdasági elit lecserélése olyan személyekre, akik elkötelezettek a magyar nemzet iránt (értsd: maguk is fajvédők). 1938 márciusában, a győri program meghirdetésekor Darányi miniszterelnök elsőként fogalmazza meg, hogy Magyarországon van zsidókérdés. Azonnal meg is nyugtatta a hallgatóságát, hogy ezt viszont a magyar kormány meg is fogja oldani. Ő maga az akkor már jelentősen megerősödött és hangját egyre agresszívabban hallató szélsőjobboldallal is meg akart egyezni. Horthy kormányzó, aki maga is antiszemita volt, éppen emiatt váltotta le és nevezte ki az angolbarát Imrédy Bélát. Azt a politikust, aki néhány hónapon belül az egyik legradikálisabb náci baráttá vált. A katolikus Imrédy levezényelte az eucharisztikus világtalálkozót, majd ezzel a lendülettel keresztülvitte az Országgyűlésen az első zsidótörvényt, ami még vallási alapon határozta meg, hogy ki tekintendő izraelitának. A következő zsidótörvényt már Teleki Pál és kormánya terjesztette be, ebben már nem vallási, hanem származási alapon határozták meg a zsidó fogalmát. A foglalkozási kvóták szűkítésével több tízezer embert bocsátottak el állásából.

A magyarországi törvények egyébként szigorúbban határozták meg a zsidó fogalmát, mit az 1935-ös nürnbergi faji törvények. A náci Németországban az számított zsidónak, akinek mindkét szülője vagy három nagyszülője zsidó volt, Magyarországon már két nagyszülővel zsidónak minősítették az állampolgárt.

Az 1944-es német megszállást megelőzően 11 törvényt és több száz rendelet hozott a magyar kormány, amellyel a zsidónak minősülőket fokozatosan kirekesztették. A törvények még nem jelentették a megsemmisítést, de alapot adtak neki annyiban, hogy a társadalmat fogékonnyá tették a zsidó ellenes politikára, illetve ezek alapján került meghatározásra a későbbiekben, hogy kinek kell például sárga csillagot hordani.

A német megszállás

Amikor 1943 októberében Olaszország kivált a tengelyhatalmak közül és fegyverszünetet kért a Szövetségektől a náci vezetés, Hitler eldöntötte, hogy a Kállay kormány által hintapolitikát folytató és a szövetségből szintén kikacsingató Magyarországot is meg fogja szállni katonai erővel. A Margaretha-terv megvalósulására 1944. március 19-én került sor. Előző nap Hitler éles hangú vitát folytatott Horthy kormányzóval a Salzburg melletti Kleissheim kastélyban. Arra igyekezett rávenni az akkor 76 éves Horthyt, hogy maradjon a helyén és ezzel legitimálja a német csapatok jelenlétét Magyarországon

 

. A kormányzó végül megkötötte fausti alkuját a náci vezérrel: a helyén maradt, Magyarország pedig még több erőfeszítést tett a háború folytatása érdekében és kiszolgáltatta a magyarországi zsidóságot a náci Endlösungnak. Hitler ígéretet tett arra, hogy a német csapatok a zsidók elhurcolását követően elhagyják majd az országot.

A mintegy hatvanezer német katona szinte egyetlen lövés nélkül szállta meg az ország stratégiai pontjait. Igaz, hogy néhány hét elteltével, látva a magyar kormány és hatóságok mindenben készséges együttműködését a megszálló csapatok jelentékeny részét kivonták és fontosabb helyekre csoportosították át.

A bevonulás után is Horthy döntött

Elvesztette-e 1944 márciusában Magyarország a függetlenségét? A történelmi tények alapján elmondhatjuk, hogy nem. Noha a német jelenlét növekedett az országban és Edmund Veesenmayer személyében teljhatalmú megbízott is érkezett hazánkba, a fontos döntéseket Horthy Miklós kormányzó és az újraalakított magyar kormány hozta. A magyar állam vezetőinek volt lehetősége arra, hogy megtagadják a németek kéréseit, ahogyan ezzel több esetben éltek is. Ilyen volt mindjárt a miniszterelnök személyének kérdése is. A németek Imrédy Bélát szerették volna ismételten ebben a pozícióban látni, amit Horthy Miklós kerek-perec megtagadott. Így alakított kormányt Sztójay Döme, aki 1942-től Magyarország berlini követe volt. A kormány ellenállt többek között annak is, amikor a németek húszezer légvédelmi kisegítő és lóápoló Németországba küldését követelték, vagy éppen szabadon eresztett olyan magyar katonatiszteket, akiket a németek fogságban szerettek volna látni.

Tudtak a népirtásról?

Mit tudott a magyar politikai vezetés az Endlösungról? A kollaboráns magyar kormány miniszterelnöke Sztójay Döme, a korábbi berlini követ 1942-től a nemzetiszocialista fővárosban szolgáló és a kormánykörökbe bejáratos diplomata későbbi vallomásában elmondta, hogy már kezdettől tudott arról, hogy a nácik „radikálisan megoldják a zsidókérdést a háború alatt." Nyilvánvalóan a radikális kifejezés tartalmáról is voltak ismeretei. Horthy kormányzó már az 1943 áprilisi, Hitlerrel való találkozó után a következőket írta a Führernek: „A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt is végre fogjuk hajtani.(…) Excellenciád további szemrehányása volt, hogy a kormány a zsidók kiirtásának keresztülvitelében nem járt el olyan mélyrehatóan, mint az Németországban történt, és ahogyan a többi országban is kívánatosnak látszik."

Tehát a magyar kormányzó 1943 májusában, a levél megírásakor, tisztában volt azzal, hogy a zsidók elszállítása egyben a kiirtásukat, meggyilkolásukat is jelenti. Ennek a tudásnak a fényében még lényegesebb, hogy a Sztójay-kormánynak szabad kezet ad a zsidókkal kapcsolatos ügyekben.

Szökött rabok beszámolói

A végrehajtók részéről még az egyszerű csendőrök, rendőrök is rendelkeztek némi információval, hiszen gyakran azzal vették el a megalázott és halálraítélt zsidók vagyontárgyait, hogy azoknak már úgy sem lesz szüksége rá.

Az auschwitz-birkenaui megsemmisítés tényeinek összegzését tartalmazza az Auschwitz-jegyzőkönyv. 1944 áprilisában két Szlovákiából deportált zsidó, Rudolf Vrba és Alfred Vetzler megszökött a táborból. Több napig tartó, kalandos menekülést követően rejtekhelyet találtak, ahol elkészítettek egy mintegy harminc oldalas dokumentumot, amelyben beszámoltak arról, hogy milyen módon zajlik a tömeges megsemmisítés. A beszámoló tartalmazta a transzportok számát, a meggyilkoltak arányát az egyes szállítmányokban, továbbá részletesen bemutatta a megsemmisítés folyamatát, a gázkamrák működését. A szöveg azzal zárult, hogy a két fogoly szökésének idején Birkenauban építik a gázkamrák közelében lévő kiszállító helyet, az úgynevezett „magyar" rámpát. A beszámolót májusban eljuttatták Magyarországra is, ahol Horthy kormányzó környezetében is megismerték.

 

Mindeközben a magyar hatóságok részéről Endre László jó barátságot kötött Adolf Eichmannal, és a magyar államtitkár szüleinek petőfiszállási kastélyában tartott mulatozások közben végigbeszélték az összes magyarországi zsidó deportálásnak a programját. A náci háborús bűnös, a világháborút követően, még argentínai bujkálása közben is derűsen emlékezett ezekre a szép magyarországi napokra. Eichmann csupán 120 munkatársával érkezett Magyarországra, ezért gyilkos tervének végrehajtásához elengedhetetlen volt a magyar hatóságok támogatása.

Május közepétől pedig, a magyar hatóságok szervezésében, a tapasztalt náci gyilkosok tanácsait figyelembe véve, megkezdődött a tömeges deportálás. A gettókban összegyűjtött áldozatokat tovább koncentrálták az úgynevezett gyűjtőtáborokba. Május 14. és július 9. között 437 ezer magyar állampolgárt szállítottak el.

A fővárosi zsidók

Megmentette-e Horthy Miklós a budapesti zsidóságot? A mai napig erősen tartja magát az a vélemény, hogy a kormányzó mentette meg a budapesti zsidóságot. Tény és való, hogy a deportálások leállítását elrendelte, de valóban ez volt a végleges döntése, vagy csupán időt akart nyerni? Magyarország kormányzója szabad kezet adott kormányának a zsidóügyek intézésben.

Nem akart semmiről tudni, elérhetetlenné vált a zsidó közösség vezetői számára. Csupán 1944 június végén kezdett aktivitást mutatni a zsidókkal kapcsolatos kérdésekben, amikor az angolszász szövetségesek áttörést értek el a háborúban: az olaszországi fronton sikerült leküzdeni a Rómától délre keményen harcoló német ellenállást, majd pedig sikerült hídfőt létesíteniük Normandiában. A háborús vereség ekkortól még inkább egyértelmű volt a náci Németország és harcostársai, köztük Magyarország számára. Ráadásul a zsidóügyekkel kapcsolatosan a nyugati szövetségesekkel külön fegyverszünetet kötni akaró Horthy Miklós komoly diplomáciai nyomás alá került: június 25-én a pápa személyes üzenetet küldött Horthynak, hogy a deportálásokat állítsa le. Másnap Roosevelt amerikai elnök is üzent a kormányzónak: tudatta,  hogy amennyiben a deportálások folytatódnak, háborús bűnösként bíróság elé fogják állítani. Június 30-án Gusztáv svéd király a diplomáciai üzenetekben szokatlan, éles hangú levélben felszólította Horthyt a deportálások leállítására, amit két nappal később egy Budapest elleni amerikai bombatámadás követett. A kormányzó mindezekből megérthette, hogy rendszerének háború utáni továbbélése, amiben még mindig bízott, lehetetlen, ha a deportálások folytatódnak.

Horthy július 7-én kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elrendelte a zsidók Németországba szállításának leállítását. Ennek a nyilatkozatnak az ad jelentőséget, hogy 56 nappal korábban is ki lehetett volna adni egy tiltó hangnemű utasítást, és ezzel elkerülhető lett volna a tömeges deportálás. A tények ugyanis azt támasztják alá, hogy a németek nem lettek volna képesek egyedül elhurcolni az áldozatok tömegeit – ahogyan július után nem is voltak rá képesek.

Pécsi Tibor