PESZACHI ELŐZETES – A RABBI VÁLASZÓL

Hüvelyesek (Kitnijot)  fogyasztása  

a háború alatt és a háború után

 Kérdés: Szabad-e fogyasztani vészhely-zet esetén a kitnijotot,(hüvelyest) ami csak rabbini-kus tilalom alá esik?

 

Válasz:

 

Források a 19. századból

 

A téma elsődleges forrása Ávrahám Dan-zig rabbi (1748-1820), Chájé Ádám című könyve (127:1.), amiben így fogalmaz: „Kényszerhelyzetben, amikor az embernek nincs mit ennie, csak nagyon nehezen, szabad főzni hüvelyeseket. De ha lehet, tar-tózkodjon a rizstől és a kukoricától, mert ezek nagyon hasonlítanak a gabonához.”

Kortársa, a Chátám Szoférként is is-mert, híres Schreiber-Szofér Mose pozso-nyi rabbi (1762-1839) arról ír 1810-ben (Chátám Szofér responsum, Orách Chá-jim 122. fej.), hogy valahol Franciaország-ban, ahol a zsidó katonákat nem tudták el-látni peszáchi étellel, úgy rendelkeztek, hogy szabad kitnijotot enniük. A pozsonyi rabbi helyeselte ezt a döntést, azonban ki-kötötte, hogy használat előtt ezeket forráz-zák le. Így, ha keveredett is esetleg bele ga-bona, a forrázás megszünteti annak a lehe-tőségét, hogy abból kovász képződjön, így az az eljárás után már biztosan nem fog megkelni (lásd SÁ uo. 453:5.). 

Később, az 1817-es éhínség idején is-mét kérdezték erről a témában, annak kap-csán, hogy korábban egy másik rabbi úgy döntött, a kukoricát is „gabonának” lehet számítani, és így szabad belőle készíteni ma-ceszt. Ezt azonban a Chátám Szofér (uo. 121. fej.) elveti, véleménye szerint nem szá-mít gabonának, nem lehet micva céljára használható maceszt készíteni belőle.

Azonban, mivel nagy volt az éhínség, megengedte, hogy egyenek az emberek abban az évben kitnijotot. Kikötötte azon-ban, hogy ne sima kenyeret süssenek a ku-koricából, hanem macesz formájút, a ma-ceszsütés előírásait követve (18 percen be-lüli sütés stb.), nehogy valaki azt higgye, lehet gabonából készült kovászos kenyeret is enni. Azonban ez nem lesz valódi ma-cesz, így nem alkalmas arra, hogy a Széder estén a macesz fogyasztásának micváját ezzel teljesítsék. Ezért megkülönböztetés-ként készítsék vastagabbra, mint szokás, hogy meg lehessen az igazi macesztól kü-lönböztetni, nehogy valaki Széderen hasz-nálja micvára.

 

Röplapok az I. világháború idején

 

Tovább haladva az időben, legközelebb Magyarországon az I. világháború idején merült fel tömegesen ez a probléma. Ekkor a fent említett Chátám Szofér unokája, az 1944. június 12-én, 96 éves korában, Auschwitzban meggyilkolt, Szofér-Schrei-ber Simon egri rabbi foglalkozott a kérdés-sel. Először a Központi Országos Ortodox Iroda rabbijaihoz fordult, hogy engedjék meg peszáchra a kitnijot fogyasztását. Mi-vel ők ebbe nem egyeztek bele, ezért röp-lapot készíttetett és országszerte terjeszt-tette azokat. A több ezer példányban ki-adott szórólapon azt a döntését hozta nyil-vánosságra, hogy abban az évben szabad kitnijotot enni és jóllakni vele – és „ő vál-lalja ezért a felelősséget”. Döntésében va-lószínűleg nagyapja fentebb említett véle-ményére támaszkodott, azonban vele el-lentétben nem támasztott semmilyen ki-kötést a fogyasztást illetően. Mindezekről fia, Szofer Ábrahám rabbi (1897–1982) számolt be (Bét Hábchirá a Ktubot traktá-tushoz, Jeruzsálem 1947, Előszó, 8. oldal).

 

Amikor nagyon drága a krumpli

 

1942-ben, peszách előtt a viski rabbi, Weisz Simon foglalkozott a kérdéssel. Weisz rabbi, aki később maga is mártírha-lált halt, miután 1944 júniusában Birke-nauba deportálták, a nem messze lévő Huszt város rabbijához fordult kérdésével, miszerint „nagyon kevés macesz áll rendel-kezésre, a krumpli pedig borzasztó drága, nem lehetne-e megengedni a kitnijot fo-gyasztását?”. Grünwald Jehosuá (1909-1969) huszti rabbi Cheszed Jehosuá című responsum könyvében (1. kötet 17. feje-zet) publikálta akkori válaszát, amiben arról ír, hogy alig talált olyan forrást, aki korlát nélkül engedi a fogyasztást, „és ha korlá-tokat szabnánk neki, akkor már nem volna nagy segítség az embereknek”. Az egyet-len, aki korlát nélkül megengedi, az a ko-rábban már említett Chajé Ádám, de a harmadik Lubavicsi Rebbe, Schneerson Menáchem Mendel rabbi (1789–1866) a Cemách Cedek című responsum könyvé-ben (Orách Chájim 56. fejezet) ezt elutasí-totta.

Véleménye szerint, ha máskor tartot-tunk attól, hogy a kitnijotot összekeverik a gabonával, akkor most még inkább oda kell erre figyelni. Külön kiemelte a „ma-gyar rizs” néven ismert, jó minőségű hán-tolt búzát, ami teljesen úgy néz ki, mint a rizs, ezért semmiképp nem szeretné ezt megengedni.

Írása végén így számolt be az esemé-nyekről: „Hála Istennek, hogy eltelt az ün-nep és bár a szegénység a zsidó házakban borzasztó volt, mégsem nyúlt senki kitni-jothoz.” Beszámolt továbbá arról, hogy az ünnep alatt munkaszolgálatosok keresték meg azzal, hogy, ha nem ehetnek kitnijo-tot, akkor choméc evésére fogják kénysze-ríteni őket. „Ilyen körülmények között biz-tosan lehetett volna engedni, de hála Isten-nek villámgyorsan összegyűjtöttek nekik elég krumplit [a közösség tagjai], így már megkönnyebbültek és volt mit enniük”.

 

A felszabadulás után

 

Pest 1945. január 17-én szabadult fel, nagy-jából 2.5 hónappal Peszách előtt. Borzasztó nagy volt a pusztítás, rombolás, hihetetlen nagy hiány volt ételből, pláne kóser ételből.  Ez Peszách előtt még jobban felerősödött, az emberek éheztek. A pesti ortodox bét dint ekkor Welcz Jiszráél rabbi (1887–1973) vezette, és ő volt az, aki a kitnijot fogyasztá-sának engedélyezése mögött állt.

Ennek nem találtam sehol írásos forrá-sát, azonban édesapámtól, Oberlander reb Mordecháj Árontól (1927–2010) hallot-tam többször is, hogy milyen volt ez az idő-szak. Tőle tudom, hogy ekkor megenged-ték a kitnijot fogyasztását. Nem mesélte, hogy szabtak volna bármilyen korlátot en-nek az engedélynek.

Két évvel később Bécsben megkérdez-ték az Izrael Ábrahám Méir rabbit (1918–2000?), aki korábban Bánffyhunyadon volt jesivavezető, hogy szabad-e kitnijotot fogyasztaniuk az osztrák menekülttáborok-ban élőknek. Ő ezt akkor, 1947-ben eluta-sította, mondván inkább csatlakozik a tá-borokban élő rabbik véleményéhez, akik megtiltották ezt (Vájáán Ávrahám res-ponsum 56. fejezet).

 

Krumpliliszt és napraforgóolaj

 

Van két olyan élelmiszer alapanyag, ami különösen sok kérdést vetett fel a magyar-országi zsidóságban még a háború előtti időkben is. Ezek a burgonyakeményítő, is-mertebb nevén a krumpliliszt és a napra-forgóból készült olaj.

A rabbinikus irodalomban először Ma-gyarországon 1906-ban hozta fel a kérdést Grünwald Eliezer Dávid rabbi (1867-1928), dunaszerdahelyi dáján, dédnagy-anyám testvére. Egy üzemből arra kérték fel, hogy a bét din adjon kósersági enge-délyt az általuk gyártott krumplilisztre. Grünwald rabbi a kérdéssel bátyjához, Grünwald Mózes (1853-1910), huszti rab-bihoz fordult.

Ő válaszában azt írta (Árugát Hábo-szem responsum, Orách Chájim 124. fej.), az otthon készült krumpliliszt igen el-terjedt még a legistenfélőbb családokban is, és használata Peszáchkor valójában megengedett. Ám a gyári előállítás eseté-ben inkább a tiltás felé hajlott, mivel a kész-termék nagyon hasonlít a valódi gabona-liszthez, és félő, hogy összekeverik őket. További tanácsért Winkler Mordecháj Léjb (1845-1932) mádi rabbihoz fordult. Vála-szában Winkler rabbi megengedte a krumpliliszt gyártását (Lvusé Mordecháj responsum, Orách Chájim 1:127. fej.).

Később ugyancsak engedélyezte Grün-wald Mózes rabbi tanítványa, Kinstlicher Cvi (1871-1965) szebeni rabbi (Beér Cvi responsum, I. kötet 16. fej.), és Moshe Feinstein rabbi (1895-1986) is (Igrot Mose responsum, Orách Chájim 3:63. fej.). A rabbik döntő többsége azért engedélyezte ezt, mert maga a burgonya kinézetére egyáltalán nem hasonlít a gabonához. Rá-adásul később került át Európába, mint az eredeti kitnijot tilalom megszületett, így er-re eredetileg nem terjeszthették ki a rabbi-nikus tilalmat, később pedig lehetett ha-gyatkozni azoknak a véleményére, akik eleve a kitnijotot nem tiltják. Az általáno-san elterjedt megoldás az lett, hogy a cso-magoláson jól olvasható nagy betűkkel kell feltüntetni, hogy az krumpliliszt, ami „Kó-ser lePeszách”.

A kitnijotnak számító napraforgóbol készült olaj kérdésével több magyar rabbi is foglalkozott. A berettyóújfalui rabbi, Blum Ámrám (1834-1907) hajlott arra (Bét Söárim responsum, Orách Chájim 215. fej.), hogy megengedje a használatát, azzal a kikötéssel, hogy az előállítás során vigyáztak arra, nehogy choméc legyen, pl. ne érintkezzen vízzel. Továbbá felhozta azt, hogy a kitnijot olajára egyáltalán nem vonatkozik a tilalom, bár a Sulchán Áruchban (uo. 453:1. RöMÁ) szerepel, hogy a kitnijot olaja is tilos, könnyen le-het, hogy ott olyan olajról van szó, ami nem készült peszáchi elővigyázottsággal.  

Mivel nem akarta egyedül vállalni a döntést ebben a kérdésben, ezért a Mára-marosszigeti rabbihoz, Teitelbam Jekutiél Jehudához (1808-1883) fordult. Ő levelé-ben azt írja: „lehetne azt mondani, hogy a napraforgó egy virág, és ezért teljesen más kategória, mint a kitnijot, de mégsem vállalnám a felelősséget, mert tartok attól, hogy akkor az emberek keverni fogják ezt más olajokkal”. Később Spiro Chájim Elá-zár (1872-1937) munkácsi rabbi is meg-erősítette a tiltást (Minchát Elázár respon-sum IV. kötet 30. fej.).

Gyakorlatilag Hoffman Áron (1936–2009), a budapesti Kazinczy utcai zsinagó-ga rabbija (1983-tól 2005-ig) volt az egyet-len, aki nem tiltotta meg a napraforgóolaj használatát azok számára, akik elkerülhe-tetlennek találták ezt. Ez azonban kizárólag arra az időszakra vonatkozott, amikor Ma-gyarországra nem lehetett nyugatról árut behozni könnyen, és így nem jutottak hozzá az emberek másfajta, Peszáchra kóser olaj-hoz. Azt azonban ő is elismerte, hogy ez nem egyezik a többségi véleménnyel, és más körülmények között, amikor beszerez-hető nem kitnijot olaj, akkor azt kell hasz-nálni. Ilyenek lehetnek például a peszáchra kóser olivaolaj vagy a dióolaj.

Amint látható, a kérdés megítélését min-dig, minden esetben a helyi viszonyokra és esetekre szabták a rabbik. Ők mérték fel, hogy milyen nagy a hiány, hogy ennek fé-nyében vajon meg lehet oldani az ünnepi étkezést kitnijot nélkül is, vagy sem. Vezér-elvük az volt, ahogy ezt a Chájé Ádám-ban is olvastuk, hogy csak akkor lehet megen-gedni, ha ténylegesen nincs mit enni.

Oberlander Báruch