AZ ATYÁK BÖLCS MONDÁSAI(51)

 

                 NEM ELÉG AZ "ARANY KÖZÉPÚT"

 

 A Javne-beli Lévitás rabbi szokta volt mondani: "Légy igen nagyon alázatos lelkű, mert az ember biztos reménye: a temető férge". (Atyák,4, 4).

 

  Lévitás rabbi, kinek neve itt fordul elő először és utoljára, a Misnában síkraszáll a szerénység és az alázatosság mellett, de tulajdonképpen minden mellett, ami a gőg, a hivalkodás, a nagyképűség ellentéte. Minderről rendkívül egyértelműen vall: "Légy nagyon, nagyon alázatos lelkű..."

 

   Érdekes Lévitás rabbi álláspontja, hiszen a hagyományos zsidó felfogás az arany középutat vallja szinte mindenben. Eszerint minden túlzás elítélendő, akár a féktelen gőgről, akár gerinctelen alázatról legyen szó. Vajon miért hirdeti Lévitás rabbi ezt az "igen nagyon nagy" alázatot?

 

   Bartinora szerint azért, mert Levitás rabbi azt tarthatta, hogy sokan vétkeznek a fennhéjázás vétkében.

 

   Tiferet Jiszráél különbséget tesz a "szerény" és az "alázatos lelkű" fogalma között, hiszen a szerény tisztában van képességeivel, de nem vág fel rá, míg az alázatos lelkű lealacsonyítja magát, hogy a másikat felnagyítsa, és ezzel kedvére tegyen.

 

   Több kommentátor nehezményezte azt a kifejezést, mely szerint az "ember reménye a temető férge". Micsoda remény ez? Egyesek szerint a héber "tikvá" nemcsak reményt jelent, hanem zsinórt is, így a magyarázat olyan értelmet nyerne, hogy az ember földi élete zsinóregyenesen vezet a sírba, vagyis a férgek birodalmába.

 

    Egy másik kommentátor úgy véli, hogy ez nem reád, hanem arra vonatkozik, aki téged becsmérel és gyaláz. Miért vennéd fel tőle, miért ne maradnál meg eredendő szerénységben, hisz ki az, és mi az, aki téged gyaláz? Mi lesz a vége? Nem a temető férge?! Ez a magyarázat egyébként Jesája próféta (51) szavain alapszik, aki azt mondta, hogy: "Ne nézd az ember szégyenét, és átkozásait ne féld, mert mint a moly, eszi a ruhát".

 

****

 

    Tiferet Jiszráél szerint valóban reményről van szó, mert az ember által oly nagyon óhajtott lelki nyugalom csak azután következik el, ha már a test nem jelent béklyót, azaz elköltözött ebből az árnyékvilágból.

A zsidóság nagyjai mindig is közismertek voltak szerénységükről. Ábrahám is csak annyit mondott magáról: "Hisz én por és hamu vagyok".

Jehuda is azért örökölte a királyságot - állítják Bö1cseink -, mert szerény volt, és hogy kiszabadítsa öccsét, Benjámint, megalázkodott az egyiptomi alkirály előtt (akiről nem tudta, hogy testvére, József). Mózesről az Írás tanúsítja, hogy: "a legszerényebb ember volt a földön", és Saul elbújt, amikor Izrael első királyává akarták tenni.

 

****

 

Egy haszid magyarázat szerint Lévitás rabbi azért húzza alá, hogy akár kétszeresen is legyenek alázatosak, mert kétféle fennhéjázás létezik. Lehet valaki büszke fizikai erejére, szépségére, vagyonára, és lehet büszke eszére, tudására, Tóra ismeretére stb. Ezért kettőzi meg Lévitás rabbi a figyelmeztetést, mondván, hogy mind a kétfajta büszkélkedéstől tartsa távol magát az ember.

 

                                 ****

 

A haszidizmus igen nagyra tartotta a szerénységet, és állandóan hadban állt a túlzott büszkeséggel, fennhéjázással. Az egyik haszid rebbe mondta azt, hogy nem fél az Égi Bíróság kérdéseitől, mert mindenre van válasza; kivéve attól, hogy mire volt olyan nagyon büszke. "Ettől a kérdéstől nagyon félek" - szokta mondani pedig  közismerten szerény ember volt.

 

AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI (52)

 

                  A BÜNTETÉS AZONNALI ÉS NYILVÁNOS

 

 Jochanán ben Bróka szokta mondani: "Aki megszentségtelenítí Isten nevét titokban, megbűnhődik érte nyilvánosan, akár szándékosan, akár meggondolatlanságból tette, amit tett. " (Atyák, 4,4).

 

 Jochanán ben Bróka, a javnei nemzedék jeles tagja, Jósua ben Hananja tanítványa és Elázár ben Hiszma tanulótársa volt.Fenti mondásának - Isten nevének megszentségtelenítése (Chilul háSém) - több értelmezése van.

Legfőképp azt értik alatta, ha egy vallásos zsidó, egy Talmud-tudós, olyan viselkedést tanúsít, mellyel kihívja környezete megvetését. Ez nemcsak saját magára nézve szégyenteljes, hanem kihat a többi hasonló, magafajta társára is. A Talmud meglehetősen szigorúan ítéli meg az ilyen magatartást, miszerint "egy talmid-cháchám, akinek piszokfolt van a ruháján, halálbüntetést érdemel".

 

 Ezalatt azt kell érteni, hogy az ilyen nemcsak saját magát képviseli egy bizonyos körben, hanem az egész zsidóságot.

 

Ha valaki titokban vétkezik - mondja itt Jochanán -, vagyis olyasmit tesz, amivel Isten neve megszentségtelenülne, akkor büntetése nyilvános lesz.

Rási azt vallja, hogy ha egy ilyen ember titokban nyerné el büntetését, és nem válna nyilvánvalóvá az ok és okozat, a vétek és büntetése közötti összefüggés, akkor az emberek isteni igazságtalanságnak tartanák egy szent életű zsidó megbüntetését. Ismertté kell tenni, miért szenvedi azt el.

 

"Akár szándékosan, akár meggondolatlanságból."

 

 A zsidó jogban más elbírálás alá esik a szándékosan elkövetett bűn (héberül: mézid), és más a meggondolatlanságból (héberül: sogég). A büntetés arányban áll a vétek nagyságával és mibenlétével, de ha az elkövető Isten nevét is megszentségtelenítette, akkor édesmindegy, hogy tette szándékos vagy véletlen volt-e. Mindenképpen nyilvánosan kell bűnhődnie.

 

"Te titokban tetted (amit tettél), de én nyíltan teszem, Izrael szeme előtt" - mondta Nátán, a próféta Dávid királynak, amikor megrótta őt Bát-Sevá elcsábításáért. (Sámuel, 2,12) A Talmud nagyon határozottan foglal állást ebben a kérdésben: "Kipellengérezik a hipokratákat, mert megszentségtelenítik Isten nevét". (Joma, 86,2) "Azért kell kipellengérezni őket - magyarázza Rasi -, mert [ellenkező esetben] az emberek tanulnak tőlük, mivel abban a hitben vannak, hogy cádikról van szó. Ha pedig valami szerencsétlenség éri [a vétkes hipokratát, aki álnok módon igaz embernek adja ki magát], akkor az emberek azt mondják: íme, ez egy szent életű ember, s mit ér el vele."

 

                                   ****

 

Mindamellett, hogy a chilul hásémért elnyert büntetés nyilvános, a megtorlás azonnali. Nincs "hitel", a büntetést nem lehet elodázni. "A chilul háSém terén nem hiteleznek" - mondja ki a Talmud. (Kiddusin, 40) Tiferet Jiszráél szerint Isten neve megszentségtelenítésének vétkét kétféleképpen lehet elkövetni. Az egyik, ha valaki nyilvánosan vétkezik, s nem képes Rossz Ösztönét legyűrve legalább titokban tenni, miként a Talmud is tanácsolja: "Ha valaki látja, hogy Rossz Ösztöne elhatalmasodik felette... menjen valahová, ahol nem ismerik, és ne szentségtelenítse meg Isten nevét". (Chagiga,16).

 

 A másik esetben oly módon lehet elkövetni a Chilul háSém vétkét, hogy semmibe veszi a Tórát, tagadja annak isteni eredetét, mert  elvesztette hitét, s nem tartja be többé a törvényeket. Az ilyen - hírnevét féltvén - titokban vétkezik, de büntetése nyilvános és azonnali, hogy mindenki előtt világossá váljék igazi mivolta.

 

                                  ****

 

Ben Bróka a halachán belül a zsidó magánjoggal foglalkozott, itteni mondása is a viselkedési normákra vonatkozik, felszólítván a zsidókat, ne kövessenek el olyat, ami Isten nevét megszentségtelenítheti. (Lév Ávot)

 

                                  ****

 

A kozsnitzi Mággid a nyilvános büntetést akként értelmezte, hogy azt tulajdonképpen maga az elkövető teszi nyilvánvalóvá egy esetleges elszólással vagy utalással, anélkül hogy ennek akár tudatában lenne.

Egy ezzel kapcsolatos fantasztikus történetet Dávid Hánágid rabbi, Maimonides unokája mesélt el:

 

   Egy ember böjtnapon házában, a négy fal között, mindenki elől rejtve evett. Ekkor a ház összedőlt, maga alá temetve a vétkest. Amikor kiásták a romok alól, az étel még a szájában volt, így mindenki láthatta, hogy megszegte a böjtöt...