A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL ÁCHRÉ MOT 2013

 

AZ ELEPEDÉS VÉTKE

 

"Áron két fiának halála után---" (3.Mózes,16,1)

 

Szakaszunk szerencsétlenségről számol be: Áron a főpap két fia, Nádáv és Ávihu, szörnyet halnak a nemrég létesitett Hajlékban, "amint közeledtek az Örökkévaló szine elé és meghaltak"(uo).

 

A Midrás több okát is emliti annak ami történt: "tűlságosan bementek" (a Szentek Szentjébe, ami tilos volt nekik);"ruha nékül teljesitettek szolgálatot (vagyis nem viselték a teljes kohanita gardróbot); "nem voltak gyerekeik" illetve "nőtlenek voltak".

 

 Meg kell hogy értsük, mi  kapcsolat ami összeköti ezeket a dolgokat?

 

   Az Irás maga furcsa, hogy kétszer közli a "halál" igét – a vers elején és a végén. Miért ez a "dupla halál"?

 

A fő kérdés az, hogyan lehetséges, hogy két olyan nagy cáddik mint Áron fiai, Nádáv és Ávihu- olyan nagyot vétkeztek hogy ezért halált érdemeltek?

 

TÚL NAGY CÁDDIKOK

 

      Ezek a kérdések megfelelő és kielégitő válaszra találnak a chaszid interpretáció keretein belül. Eszerint a kettő halálát éppenhogy az okozta, hogy nagy – túl nagy – cáddikok voltak. Szivükben olyan nagy szeretet lobogott az Örökkévaló iránt, hogy az egészen az epekedés legfelső fokáig hozta, olyannyira hogy lelkük "kirepült" a testükből – annyira vágyódtak az Örökkévaló után – ami természetesen azonnali halálukat okozta.

 

     Egyrészt ez azt tanusitja milyen nagyok voltak; kvalitásaik mélysége mérhetetlen volt akárcsak  szeretetük az Örökkévaló iránt. Másrészt azonban ebben a viselkedésben a vétek magja rejlik. Elragadtatásuk az isteni Fény iránt, egészen az elepedés végzetes fokáig –nem egyeztethető össze az isteni akarattal, hiszen mint tudjuk a Teremtés célja az volt hogy az ember csináljon az Örökkévalónak egy "lakást a lenti világban" – vagyis hogy a lélek legyen egy testben, itt – ezen a világon – és megváltoztassa  a materiális, anyagi világot olymódon hogy az képes legyen az isteni szentség befogadására.

 

   Az ember kötelessége megszentelni a világot – finomitani, felemelni, jobbra változtatni – olyannyira  hogy alkalmas legyen  az isteni fény befogadására – egyszóval megfelelő "lakhely" legyen az Örökkévalónak. Az epekedés, melynek végcélja és eredménye az elepedés – tulajdonképpen menekülés, szökés a frontról és meghátrálás, azáltal hogy aki ezt teszi az elhagyja a rábizott feladatot, amit maga az Örökkévaló testált az emberre. Ezért számit véteknek Áron fiainak túlzott, halálos áhitatos odaadása.

 

   "ALÁBB KELL ADNI"

   

  Igy már meg fogjuk érteni, miért van a vers végén mégegyszer a hiradás a két testvér haláláról. Itt a halál nem  a cselekvés "eredménye" – hanem maga a vétek ami magában hordta büntetését – a két Áronfi azzal vétkeztek, hogy túl közel merészkedtek az Örökkévalóhoz és – elepedtek (vagyis meghaltak).

 

    Ily módon már megérhetjük az összefüggéseket és megtalálhatjuk a közös nevezőt a Midrás által felhozott "okok" között: "túlságosan (túl mélyen) bementek" vagyis túl magasra kapaszkodtak; "ruha nélkül voltak" - mivel a ruhák, az öltözet, jelzi a micvekat (a "lélek ruhái" – Tánjá, 5 fejezet) – és ezeket elhagyta a kettő amikor felül emelkedtek az anyagias világon. Az a tény hogy nőtlenek voltak és nem voltak gyerekeik – szintén arra mutat, hogy nem foglalkoztak a materiális világ dolgaival.

 

     Áron fiainak halála egy nagyon fontos tanulságra oktat bennünket:

Minden zsidó embernek megvan a maga ideje, mint Ros Hásáná vagy Jom Jippur, amikor ő felül emelkedik a mindennapin és erős vonzást érez az isteni szentség iránt. Ez rendben is van, de emlékeznie kell arra, hogy utána ezeket az érzéseket le kell vinni a mindennapi életbe, és ezáltal megszentelni a gyarló anyagi életet – mivel van a feladatunk: megváltoztati a világot, hogy alkalmas legyen az isteni Dicsfény (Schiná) befogadására