2012. augusztus 9., csütörtök

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG

 

AZ ORSZÁGOS FŐRABBI TELEFONÁLT OBERLANDER CHÁBÁD KÜLDÖTTNEK

                                  ÉS "NAGY SKAJACH"OT MONDOTT NEKI

 

     Miközben a sanda mészáros a Sip utca harmadik emeleti lövészárkából figyeli az eseményeket és mozgósitja a régi kipróbált elvtársakat, hogy valamit profitáljon a  nem mindennapi történésből – valaki kinyomtatta és elvitte Schweitzer József nyugalmazott neológ országos főrabbinak az Oberlander Baruch rabbi által irott tanulmányt – amely az események előtt és azoktól teljesen függetlenül- azt a kérdést tárgyalja mi a státusa egy embernek akit zsidó anya szült a világra – lett légyen  belőle akár Hitler szárnysegéde, vagy a Népszabadság cikkirója.

 

      Az elaborátum konklúziója egyértelmü – az illető zsidó – száz százalékos zsidó, egy "elveszett gyerek" – tinok senisbá,-  akit micvá "kiváltani" és tanitani a felmenői által el és letagadott zsidóságra.

 

(Oberlander tanulmánya olvashato a chábád honlapon (zsido.com) a Sófáron és  ezen a blogon és nyomtatásban megrendelhető a chábád központban.)

 

 Schweitzer förabbi elolvasta a tanulmányt majd felhivta Oberlander rabbit és megelégedésének adott kifejezést. "Kitünő – mondotta – nagy skajach jár érte. Kár hogy nincs meg nyomtatásban is (már megvan – n.k.)Minden rabbinknak tudni kell ezt – tette hozzá. – "minden szavát aláirom, ami a tanulmányban van" – mondta Schweitzer főrabbi Oberlandernak, aki megköszönte a támogató szavakat, de hozzátette ,hogy "a Sip utcából más szelek fujdogálnak".

 

 Erre Schweitzer: "Mióta van nekik szavuk ezekben a dolgokban"...

                          

                                                

 

RÉVÉSZ ELVTÁRS VISELKEDÉSRE

 OKTATJA A RABBIT..

 

     Egyes magyar politikusok arroganciája egyenesen égbekiáltó. De ehhez már hozzászokhattunk és két választás között teljesen érdektelen mit mond iksz úr jobbról, vagy ipszilon elvtárs balról, esetleg  egy Ká hivő neó-nyilas a sarokból. Mindnyájukat boritékolni lehet – mintha rugón járnának, mint egykor Paprika Jancsi a ligetben. Egyik sem mond mást mint ami elvárható tőle-

 

   Ha ez igy van a választott honatyákkal – még igyebb van az őket körüldongó sleppel, a tányérnyaló (ez egy héber  understatement kifejezés, magyarul sokkal drasztikusabb)ujságirókkal, akik rálicitálnak a "fönök" aranyköpéseire és megmagyarázzák a tutit, mennyiben és miért van a fönöknek igaza.

 

Utóbb erre a köpőcsésze feladatra vállalkozott pártunk és kormányunk volt szócsövének, a  legendás Népszabadságnak egyik – naná hogy hitsorsos – publicistája, aki ex katedra  megtanitja Kőves Slomó rabbit, hogy kell(ene) egy rabbinak viselkedni, mi illik neki és mi nem illik.

 

Ebben csatlakozik Révész elvtárs az amerikai nép szavának becézett szemétládához, amelyben olyan egészségügyi dolgozók irogatnak, akiknek az adott témákhoz a világon semmi rálátásuk, hogy ne mondjuk, közük nincs.

 

R"s tanácsokat ad Köves rabbinak, mit kellett volna kérdeznie, mit kellett volna mondania, a hozzá forduló tévelygő léleknek. Aki rabbit keresett és nem pártboncot. A tanácsolt kérdések helytállóak a volt komcsik pillanatnyi pértérdeke szerint. De ez távolról sem azonos a zsidóság érdekeivel. Köves pedig a zsidó szellemiséget képviseli és nem a magyarországi kriptokommunista nyúlványokat. Nagyot tévednek azok az elvtársak és volt szadeszes útitársaik, akik azt hiszik hogy a náci pöcegödörtől félő és undorodó zsidók most egy emberként fognak a kommunisták keblére borulni.

 

     Elég volt az Egyházügyi Hivatal tanácsaiból ("hát nem gondolja főrabbi úr...?")és elég volt a pufajkások gyámkodásaiból. RS elvtárs visszamehet a sipuccába és elmondhatja barátainak és elvtársainak, hogy nem sikerült...

 

                                                                           ***

      EGY FŐRABBI ÖRÖKSÉGE

 

    Jónevü (fő)rabbi volt, sokrétü tudása révén a neológia reménysége. Korán elment, hosszu betegség után . de hagyott örökséget. Most a lánya a Szigeten egy magábanálló jiddiskeit versennyel öregbiti a zsidó szellemiség nevét.

 

Ez egy egyedi - - - flódniverseny lesz, nagyság, mennyiség. Fantasztikus, ilyen Mózes mannája óta nem volt és talán csak a tavalyi, budai, erev jomkippuri fogyókura versennyel mérhető össze.

 

Unikum a Bazilikában

 

 

 

   Ha a forrásnak (az internacionalista szagértő) hinni lehet, ez is egy magában álló jiddiskeit, ami Révésznek biztos tetszik: A zsidó Zvack Pétert, (mindkét szüleje zsidó) – a bazilikában ravatalozzák-

 

-          - - - Akkor is zsidó marad.

 

       (Reform ideológia az Új Életben – a következő

Rovatban).

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése