2012. augusztus 2., csütörtök

A HETI SZAKASZ(3) – VÁETCHÁNÁN – 2012

VENDÉGOLDAL

IRJA:SLOMÓ KÖVES, rabbi

 

A házasság Tíz parancsolata

 

Nehéz, egy az életet frissen kezdő ifjú házaspárnak egy pár bekezdésben jól összefoglalható használati utasítást adni a sikeres házaséletre.. Még nehezebb, évekkel később, egy megromlott házasságot egyszerű receptekkel meggyógyítani. Az alábbiakban mégis erre teszünk kísérletet.

 

És hogy miért vállalkozunk arra, hogy a „kevés, ami a sokat magában foglalja" elvén egy tíz pontos „Mit kíván a jó házasság" tanácsot papírra vessünk? Azért mert a héten, Mózes ötödik (utolsó) könyvében másodszor is elolvashatjuk a Tóra és a Biblia szubsztanciáját, a Tízparancsolatot (5Mózes 5:6-18.). Azt az isteni kinyilatkoztatást, amely nem csak akkor és ott, a Sínai hegy lábánál volt minden más korábbi és későbbi kinyilatkoztatáshoz képest is minőségben isteni, hanem ez a tíz tétel volt a zsidó nép és az Örökkévaló esküvői frigyének házassági szerződése.

 

 A minta házasság

 

A zsidó liturgia és homiletika szerint a zsidó nép egyiptomi kivonulása és a tóraadás, a héberek és Isten szövetségkötése egy házassághoz hasonlítható, melyben a Mindenható a büszke vőlegény és Ábrahám népe a boldog ara. Bölcseink szerint a szövetség ezen felettébb intim minőségét jellemzi Salamon király költeménye az Énekek éneke, melynek néhol erotikus töltetű szakaszai a zsidók és Isten érzelmekkel is terhelt kapcsolatát jelenítik meg, így aztán „minden Írás szent, az Énekek éneke, viszont szentek szentje" (Talmud, Jádájim 3:5.).

 

Isten és a zsidók házassága metaforájának kiterjedt filozófiai és kabbalisztikus irodalma van, de jelen írásunkban nem ezzel, hanem a metafora sarkára állításával fogunk próbálkozni. Még hozzá úgy, hogy feltételezzük, hogy amennyiben a sínai kinyilatkoztatás ábrázolására alkalmazható a házasság képe, úgy ez visszafelé is igaz lehet. A kinyilatkoztatás alkalmával elhangzott Igék a férfi és nő között köttetett szó szoros értelembe vett házasságokra is használhatóak metaforaként, lefordíthatóak a házasélet profán hétköznapjaira.

 

Az első parancs: Biztosan ő az!

1. „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom országából, a rabszolgák házából."

 

A kétely még egy jó házasságot is tönkre tehet,  rossz  még bele gondolni is milyen hatása lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló frigyre. Sokan évekkel az esküvő után is – mások éppen hogy furcsa módon annyi év után – megtelnek kétségekkel: „Biztos, hogy ő az igazi? Nem lehet, hogy elhamarkodottan döntöttem, tévedtem és egészen másra lenne szükségem?"

Az első parancs: „Én vagyok…". Ő az. Ne hallgass a kételyekre! Legyél biztos a döntésedben, és ha problémák adódnak tekintsd azokat megoldandó feladatnak, ne a kételyek általi menekülés útját válaszd! A Talmud tanítása szerint (Szotá 2a) „Negyven nappal a magzat fogantatása előtt kikiáltják az égben »ennek az illetőnek a lánya, ennek az embernek lesz a felesége«".

 

Persze, ettől még lehet, hogy elhamarkodtad a döntést. De nem biztos, hogy olyan nagy baj az, hiszen egy ilyen nagy döntést nem is lehet másképp meghozni. A lényeg nem ez. Hiszen, ha más mellett döntesz, feltehetőleg vele is akadt volna probléma és nehézség, és a kételyek akkor is elkezdtek volna szurkálni. Hiszen a jól működő házasságok éppen attól gyümölcsözőek, hogy a két fél javítja és fejleszti egymást.

Ez a gondolat vezet minket az első parancsolat még egy tanulságához. A kommentárok ugyanis megakadnak azon (Ibn Ezra, 2Mózes 20:2.), hogy miért hangsúlyozza itt Isten az Egyiptomi kivonulást. Miért nem inkább a Teremtés csodájára teszi a hangsúlyt? Miért nem úgy fogalmaz: „Én vagyok az Örökkévaló, aki a világot teremtettem"?

Nachmanidesz szerint (2Mózes Uo.) Isten azt az alaptételt fektette le, hogy ő bizony nem csak a teremtés, hanem a folyamatos alkotás istene, a történelem folyamatos formálója. És bizony ez az igazság a házastársi kapcsolatban is. Férjünkkel, feleségünkkel folyamatosan alakítjuk egymást, és folyamatosan alakulunk, egymáshoz idomulunk.

 

És ha már itt tartunk nem véletlen az emlékeztetés sem: „kivezettelek Egyiptom országából, rabszolgák házából". Nem árt emlékeznünk a múltra, arra hogy honnan is jöttünk. Mindannyian hozunk magunkkal egy otthonról megrakott csomagot, amely rejthet magában aknákat jelenlegi életünkre is. Érdemes tudatában lennünk, hogy rosszul működő házasságunkat nem igen tudjuk megoldani, ha nem oldjuk meg személyes életünk múltbeli aggályait.

 

2. „Ne legyenek neked más isteneid az én színem előtt."

Nincs annál rosszabb helyzet, mint amikor „idegen istenekhez" mérjük saját „istenünket". A fű mindig zöldebb a túloldalon, és így aztán hajlamosak vagyunk mások isteneinek külső szemmel látható erényeire és előnyeire irigy szemmel felfigyelni. „Az ő férje előzékenyebb, nagyvonalúbb, gyengédebb, műveltebb"; az „ő felesége szebb, csinosabb, lazább és még jobban is főz". Különösen egy olyan világban, ahol a médián keresztül egy torz képet kapunk a tökéletes férfi, és a tökéletes nő fixaideáljáról, ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk az „idegen istenek" csapdájába.

 

Ne beszélj hiába!

3. „Ne ejtsd ki az Örökkévaló, a te Istened nevét hiába!"

Minden házasságnak és tulajdonképpen minden élethelyzetnek lehetnek válságosabb időszakai. Így mindanyiunknak szüksége lehet arra, hogy otthoni gondját-baját, feszültségeit kibeszélje, valakivel megossza. Egy dologra nagyon ügyeljünk! Ne „ejtsük ki istenünk nevét hiába"! Ha meg is kell beszéljük gondjainkat, nagyon vigyázzunk arra, kivel és mikor osztjuk meg fájdalmainkat. A meggondolatlan szívkiöntéseknek káros locsogás-fecsegés lehet az eredménye.

 

4. „Emlékezz meg a szombat napjáról, [Itt: Őrizd meg a szombat napját,] hogy megszenteljed azt!"

Emlékezz!

Gyakran igen csak szelektív memóriánkat igyekezzünk megerőltetni és emlékezni a meghitt családi pillanatokra, melyekből erőt és bizalmat nyerhetünk a nehezebb időszakokban is. Persze a meghitt emlékek nem mindig jönnek maguktól. Igyekezzünk meghitt és emlékezetes pillanatokat teremteni. A szakaszunk megfogalmazását használva „Őrizzük meg!" Tartsuk meg frigyünk varázsát! Ne hagyjuk elveszni! Ahogy időt tudunk szakítani munkánkra, sportra, barátainkra, úgy ügyeljünk férjünkre, feleségünkre is! Ne hagyatkozzunk egyedül a romantikus impulzusokra, hanem tudatosan is ápoljuk kapcsolatunkat!

„… hogy megszenteljed azt!"

A zsidó tanítás szerint a házasság intézménye szent. Nem csak a férfi és a nő kettős kapcsolata. Isten is helyet kell hogy kapjon benne. Ha a férfi איש is  és a nő אשה isá héber kifejezéséből elvesszük azt ami különbözik a két szóban, akkor יה -t kapunk, ami Istent jelent, marad viszont az אש és, ami nem más mint a tűz.

 Bölcseink úgy tanítják (Talmud, Szotá 17a), hogy ha „a férfi és a nő érdemesek(Isten kegyére) Isten van közöttük", ha  nem  - akkor marad a tűz. A tűz melege pedig lehet kezdetben nagyon vonzó és kényeztető, de egyhamar pusztító gyilkossá is válhat.

Istent házasságunk részévé tenni, annyit jelent, hogy nem csak arra gondolunk, mit akarok én és mit akar a párom, hanem arra is, mit akar Isten – vagy kompatibilisebb kifejezéssel: mit szól a lelkiismeretem. Isten jelenléte feltétlen szükséges a sokszor romboló egónk kordában tartásához. Ha Isten kielégítésére törekszünk, végül is magunk és párunk is elégedettek leszünk.

 

5. „Tiszteld atyádat és anyádat!"

Ez bizony, szó szerint értendő! A szülői tisztelet kötelessége nem csak az esküvő napjáig szól! Tiszteljük szüleinket és párunk szüleit! Ezzel nem csak nekik, hanem magunknak és gyermekeinek is jót teszünk. Mindig meg van persze a veszélye a mindenbe belebeszélő anyósnak, a határokat tehát meg kell húzni. De ettől függetlenül a tiszteletet mindig meg kell adni.

 Ne teremtsünk olyan érzést párunkban, hogy köztünk vagy szülei között kell hogy válasszon, vagy igazságot tegyen.

Tisztelni pedig annyit jelent, hogy ne azt adjuk nekik, amit mi tartanánk fontosnak, ha a helyükben lennénk, hanem azt, amit ők tartanak lényegesnek. Ez a fajta tisztelet pedig amúgy férjünkkel-feleségünkkel szemben sem elhanyagolható. Tartsuk tiszteletben életünk társának vágyait és gondolatait, ne igyekezünk mindig saját képmásunkra formálni őt.

 

Szavakkal ölni, lopni és hűtlenkedni is lehet

6. „Ne ölj!"

 

Ibn Ezra értelmezésében ez a parancs nem csak a fizikai gyilkosságra vonatkozik. Ölni szóval is lehet. „Halál és élet a nyelv kezében" (Példabeszédek 17:8.).

Egy szerető férj és egy tisztelettel teli feleség a mennyekbe emelheti társa önbizalmát. Elismerő szavakkal, dicsérettel magabiztossá és sikeressé teheti. De ugyanígy le is rombolhatja, bizonytalanná és gyengévé roncsolhatja. A családon belüli erőszak nem csak fizikai jellegű lehet. Az erőszak verbális formája ugyancsak tönkretesz.

 

7. „Ne törj házasságot!"

A hűség, nemcsak a nemi hűséget jelenti. Férjünkkel, feleségünkkel remélhetőleg életünk legintimebb dolgait osztjuk meg. Ehhez az intimitáshoz sok-sok bizalom kell. Ne éljünk vissza párunk bizalmával! Nagyon ügyeljünk arra, mit teszünk „közkincsé" kapcsolatunkból!

 

8. „Ne lopj!"

Ne fosszuk meg párunkat attól, ami jár. Az elismerés nem kerül egy fillérbe sem, ha viszont elmulasztjuk, olyan mintha elbirtokoltunk volna valamit.

 

9. „Ne vallj felebarátod ellen, mint hamis tanú!"

A hazugság tilalma arra emlékeztet bennünket, mennyire fontos a nyílt és őszinte kommunikáció házastársunkkal. Ne hajszoljuk bele magunkat az olyan leányálmokba, hogy „ha a férjem valóban szeretne, tudná, hogy ez meg az mennyire fontos nekem"! A házasság által semelyikünk sem válik prófétává. Ha valami zavar minket, akkor beszéljünk róla társunkkal, ne gondoljuk, hogy magától rájön. Minden kibeszéletlen fájdalom egy további tégla azon a falon, ami társunk és köztünk épül szívünk kamrájában.

 

Sikereink legyenek közösek

10. „Ne kívánd meg […] és ne vágyakozzál felebarátod […] semmire, ami felebarátodé!"

 

Furcsa, de irigység házastársak között is kialakulhat. A legkézenfekvőbb és leggyakoribb ilyen típusú probléma akkor jelentkezik, amikor az asszony a világ természetes rendjéből adódóan az otthon karbantartásával és a gyermekek nevelésével van elfoglalva. Míg a férj naphosszat van távol, sikereket ér, köztiszteletnek örvend és mind e közben társasági életet él. Nem meglepő, ha a ház asszonyában irigység alakul ki és úgy érzi, az ő – semmivel sem könnyebb – napi feladatai nem nyernek kellő elismerést, és mindeközben szabadságát is elveszti.

Hasznos dolog mindennek elébe menni, és folyamatosan arra törekednünk, hogy egyrészt saját sikereinket közös sikerként éreztessük, másrészt minél több é színesebb lehetőséget teremtsünk életünk párja számára is az önmegvalósításra.

 

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése