AZ ATYÁK BÖLCS MONDÁSAI(63)

                     MIT ESZÜNK SZOMBATON?

 

Jákob rabbi mondotta: "Ez a világ olyan, mint az előszoba, amely a szalonba vezet. Hozd rendbe magad az előszobában, hogy beléphess a szalonba." (Atyák, 4, 16).

 

 Jákob rabbi, egyike a negyedik tanaita nemzedéknek, tagja az usai Synhedrionnak, mely Simon ben Gamliél rabbi (a második) elnöklete alatt működött, s Jehuda, a Fejedelem mestere. Korsa faluból származott, és ezért elnevezése Korsáj.

 

A talmudi történetírás feljegyzi, hogy Meir és Nátán rabbik puccsszerűen le akarták váltani a Synhedrion - szigorú fegyelmet követelő  - elnökét. Ezt akként tervezték megvalósítani, hogy feltesznek majd neki olyan halachikus kérdéseket, amikben biztosan nem ismeri ki magát, s miután nem tud majd rájuk válaszolni, kénytelen lesz lemondani.

 

   Jákob rabbi, akinek ez az összeesküvés a tudomására jutott, tisztességtelennek találta ezt az eljárást. Simon figyelmeztetésének egy sajátos módját találta meg. Leült a lakása elé egy padra, és az inkriminált traktátust hangosan ismételgette. Az elnök rájött, miről is van szó, másnapra felkészült, így a puccs meghiúsult.

 

                                ****

 

Jákob rabbi elvetette a földi hívságokat, az élet értelmét csakis és kizárólag a túlvilági üdvösségben látta. Ez az életszemlélet mondatta vele a fentieket, s ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg másutt is, mikor az isteni ígéretet - "hogy hosszú életű légy, és legyen jó neked" (5 Mózes, 5, 16) úgy értelmezte, hogy ez a túlvilágra vonatkozik, ahol "minden mindig jó".

 

   Az "előszoba", azaz az evilági előkészületek alatt - Jákob rabbi a micvák betartását és a jó cselekedeteket érti, hogy így váljék az ember jogosulttá a túlvilági üdvösségre. Ez a gondolat szövi át a zsidó filozófiát is, s egyben magyarázatként szolgál arra vonatkozólag is, hogy miért élnek az igaz emberek nehezen ezen a földön, s a rosszak pedig jól. Azért, mert a jótett jutalmát az igaz emberek a túlvilágon nyerik el.

 

Erre a gondolatra alapoz a Midrás egy szép hasonlatot: "Az ítélet napján jönnek majd a gonoszok [a Talmud a minden törvényt figyelmen kívül hagyó embereket érti gonoszok alatt], és mondják az Örökkévalónak: Világ Ura! Engedd meg, hogy megtérjünk! Mire a Mindenható így válaszol:

Világ bolondjai! Az a világ, ahonnan jöttök, a pénteki naphoz hasonlít, míg a túlvilág, ahol most vagytok, az a szombat. Az pedig köztudott, hogy ha valaki nem készíti elő ennivalóját pénteken, akkor nincs mit ennie szombaton...!" (Midrás Mislé, 6).

 

 Tiferet Jiszráél a hasonlat színhelyét királyi palotába helyezi. Aki itt várakozik arra, hogy a király magához szólítsa, annak állandó készenlétben kell állnia, hogy ne akkor kelljen a nadrágját gombolnia, amikor szólítják. Az ember nem tudhatja, mikor szólítják a legfelsőbb király elé, ezért fel kell készülnie arra, hogy a hívás ne érje váratlanul.

 

   Cháféc Chájjimról (a radini Jiszráél Hákohén rabbi) - aki nagy tekintély volt a Tóra-ismeretekben - mesélték, hogy házának bútorzata igen szegényes volt. Egyszer egy vendége még egy rendes széket sem talált, amire leülhetett volna. A vendég szóvá is tette, mire a bölcs visszakérdezett: miért nincs Önnek egy ülő alkalmatossága?

- Hiszen én utazó vagyok, mi szükségem volna rá? - csodálkozott a kérdésen a vendég.

- Én is úton vagyok - így Cháféc Chájjim, aki ezzel arra célzott, hogy ez a világ csak ideiglenes lakhelynek számít, ahol nem fontos, milyen a bútorzat.'

 

 

Prof. B. Z. Dinur szerint az előszoba-lakószoba összevetése mint hasonlat már megjelenik a szadduceusok-farizeusok vitájában is. (Toszefta Bráchot,7,21).

 

 Rabbi Jákob mondása az élet hívságos voltára figyelmeztet, ráirányítja a figyelmet az élet és halál közötti mezsgyére. A földi életet - a Talmudban - olyan házhoz hasonlítják, ahol mindennap más és más tartja lakodalmát (Eruvin, 54). A Nodá Bijhudá ezt úgy értelmezi, hogy bár az esküvő lényege a chupá, a szertartás, az embereket legfőképp a vacsora és hasonló élvezetek érdeklik.

 

                                    ****

Rabbi Jechezkél, a kozmiri rebbe, az életet egy befagyott folyón való átkeléshez hasonlította. Nem szabad, de nem is lehet sokáig egy helyen állni, mert a jég beszakadhat. De még inkább tilos azon táncolni vagy ugrálni. Gyorsan kell áthaladni, minél hamarabb a túloldalra kerülni...

Chátám Szófer (Pozsony) azt szokta mondani: Érdekes, annyi embertől hallani, nem tudja, miből fog megélni... De még soha nem hallottam, hogy valaki azon sopánkodna, hogy nincs miből meghalnia... (vagyis nincs mit magával vinnie a túlvilágra).

 

   Rabbi Bunim, a psiszhai rebbe jegyezte meg: egész életemben arra készültem, hogyan fogok meghalni.

                                    ****

 A szaszovi cádikot, reb Mose-Lébet, hosszú útjáról hazatértekor háza népe és apró gyerekei várták a kapuban. A gyerekek kórusban kiabálták: Táte (apa), mit hoztál nekünk?

 A rebbe, szokásától eltérően, ezúttal nem hozott semmit. De a gyerekek csak nem hagyták abba a kérdezősködést, míg végül a rebbe elvesztette eszméletét. A felesége szemrehányást tett neki: azért, mert a gyerekek elvárásának nem tudott eleget tenni, miért kellett elájulnia? - Azt felelte: nem a gyerekek kérése miatt ájultam el. Miközben azt hajtogatták, mit hoztam, és miért nem hoztam, belém nyilalIt a félelem. Ugyanis a gyerekek jogosan feltételezték, hogy aki hosszú útról tér haza, az feltétlenül kell hogy hozzon magával valamit. S ekkor arra gondoltam, mi lesz majd akkor, ha igazi házamba térek meg, a túlvilágra, s majd ott is megkérdik, mit hoztam magammal. S én ott állok üres kézzel, s nem tudok mit válaszolni. Ekkor úgy megrettentem, hogy elájultam...