AZ ATYÁK BÖLCS TANITÁSAI(62)

         ELŐRE KÖSZÖNNI MINDENKINEK

 

 Matja ben CHaras rabbi szokta mondani: "Igyekezz előre köszönni minden embernek, és légy az oroszlánok utolsója, de ne légy a rókák elsője".

(Atyák 4, 15).

 

 Matja ben Charas, (más olvasat szerint Cheres), a tanaiták negyedik nemzedékének jeles tagja volt. Életéről nem sokat tudunk. Az Aggáda is csak annyit mond el róla, hogy istenfélő ember volt, nagy tudós, aki életét a Tóra tanulásának szentelte, és soha nem nézett nőre. Erről a körülményről az Aggáda tanmesében számol be.

 

  Eszerint a sátán elhatározta, hogy megkísérti, és eljött hozzá egy szép nő alakjában. Matja, amikor meglátta, elfordult tőle, de az mindig csak elébe állt, akárhogy is igyekezett előle kitérni. Attól félvén, mégis erőt vesz rajta ösztöne, behívatta egyik tanítványát, tüzes vasat kért tőle, és megvakította magát.

     Amikor a Sátán ezt meglátta - folytatódik a tanmese -, megrémült és visszahőkölt. Ekkor az Örökkévaló Rafael angyalt hívta, és ráparancsolt, adja vissza Matja szemevilágát. Rafael engedelmeskedett, leszállt a földre, és odaállt Matja elé. Amikor a vak ember megérezte, hogy áll előtte valaki, megkérdezte, ki az. "Én vagyok, Rafael, akit a Jóisten azért küldött, hogy visszaadjam a szemed világát." Hagyd csak - felelte Matja -, jól van ez így. Ami megtörtént, megtörtént. Az angyal visszament, jelentette a Jóistennek, aki ismét visszaküldte az angyalt: "Mondd meg a nevemben - szólt az Örökkévaló -, hogy én ígérem és garantálom, ha látó lesz, nem uralkodik el rajta a rossz ösztön". Ebbe Matja már beleegyezett, és az angyal meggyógyította... (Jálkut Simoni)

                                  ****

 Betár után több jeles Talmud-tudós külföldre menekült, és a nagyobb zsidó gyülekezetek székhelyén Tóra-központokat létesített. Így került Matja Rómába, ahol abban az időben már nagy zsidó közösség élt, és megalapította a később elismert és világhírűvé vált jesíváját. Így amikor a Talmud felsorolja azokat a Tanházakat és rabbinikus bíróságokat, melyeket érdemes választani, akkor a római Tanház előkelő helyen szerepel.

 

   Mégis mivel ez a Tanház messze volt az ereci vagy a babilóniai központoktóI, döntvényeit ritkán idézik a Talmudban.

 

  Legismertebb döntvénye az, hogy ha valaki beteg, mindent meg kell tenni - szombaton is - a gyógyítása érdekében, még akkor is, ha nem biztos, hogy fennáll az életveszély.

Egy másik nevezetesebb: ha egy terhes nő Jom Kipurkor megérzi egy étel szagát, s annyira megkívánja, hogy elájul, akkor adni kell neki ebből az ételből, hogy magához térjen.

 

Egy harmadik, ismertebb döntése: ha valakit megharapott egy veszett kutya, azt meg kell etetni a kutya májából készült főzettel. (Joma, 84) Lehetséges, hogy ez volt az első veszettség elleni "szérum".

 

   A mondás, ami az előreköszönést illeti, egyszerű illemtani kérdésnek is tűnhet. Nem kizárt, hogy a "minden embernek" arra utal, hogya galutban, ez esetben Rómában, a zsidók viselkedjenek előzékenyen, nehogy beléjük kössenek.

 

 

Ez az előreköszönés mint előnyös tulajdonság már Ben Zákkájnak is a sajátja volt. A Talmud elmondja  róla, hogy nem volt ember, aki képes lett volna őt ebben megelőzni, még egy idegen sem a piacon. (Bráchot, 17).

 

 A mondás másik fele egy római közmondás anti tézise. Ti. Julius Cézárnak tulajdonítanak egy mondást, mely szerint: "Inkább legyen valaki egy kis helyen első [vezető] ember, mint egy nagyobb városban második [beosztott]." Matja ennek az ellenkezőjét hangsúlyozza, hogy inkább legyen a zsidó ember az oroszlánok utolsója (szó szerint: a farka), mint a rókák elsője (szó szerint: a feje).

 

                                    ****

Tiferet Jiszráél összeköti a mondás két részét: mindenkinek meg kell adni a tiszteletet, melynek egyik megnyilvánulási formája az előreköszönés.

De ha nemcsak külsődleges tiszteletadásról van szó, hanem olyan emberek kereséséről, akik nagyobb tudásúak, szélesebb látókörűek, akkor érdemes az embernek "utolsónak lenni az oroszlánok között", mint elsőnek a rókák között, ami nem nagy dicsőség...

 

Toszfot Jom Tovnak az tűnt fel, miért éppen az oroszlánt és a rókát állítja párhuzamba? Erre - a Midrás Smuél alapján - az a válasz, hogy nem szabad elhanyagoIni a tanulmányokat, nehogy - a tudósok vitájában - ravaszsággal kelljen legyőzni az ellenfeleket, miként a róka teszi ellenségeivel.