A HETI SZAKASZ(2) – REÉ – 2012

VENDÉGOLDAL

IRJA: SMUEL GLITSENSTEIN  rabbi

 

LÁTÁSMÓD KÉRDÉSE

 

Áldások és átkok. Felkavaró téma az eheti Tóra-szakaszból. Mózes megint figyelmezteti a gyülekezetet, a legnagyobb próféta eszükbe idézi, hogy a szent élet áldást hoz rájuk, ha viszont nem vesznek tudomást az Örökkévaló szaváról, az kikerülhetetlenül átkot hoz a létükre.

 

Mózes a figyelmeztetést a héber röé igével vezeti be, ami azt jelenti: „Lásd”. „Íme lásd, én elétek helyezek a mai napon áldást és átkot. Na de miért „lásd”? Mi van itt látnivaló? Felmutatott talán nekik valamit? A Tórának nem szokása virágnyelvet alkalmazni a puszta költői hangzás kedvéért. Mi volt ott néznivaló? Miért a röé? 

Az egyik válasz, hogy önmagában az is, ahogy nézünk valamire, hatással lesz az életünk áldásaira vagy átkaira. Hogyan nézünk másokra, magunkra? A perspektívánk, ahogy a dolgokat látjuk, bizony meghatározza, hogy az életünk áldott, vagy – Isten mentsen tőle – éppen ellenkezőleg.

A szent életű berdicsevi rabbi Lévi Jichák az egyik jom kippur alkalmával egy életerős fiatalembert látott az utcán, szégyentelenül, nyilvánosan falni. A rabbi hangot adott a föltevésnek, nyilván beteg, azért nem böjtölhet. A fiú közölte vele, hogy a legjobb egészségnek örvend.

 Akkor talán elfelejtette, hogy aznap van a böjt szent napja? „Ki ne tudná, hogy ma jom kippur van?” – hangzott a felelet. Ezek szerint nem tanították meg neked, hogy a zsidók nem esznek ezen a napon? „A legkisebb gyerekek is tudják, hogy jom kipuur böjtnap, rabbi.”

Lévi Jichák rabbi az égre emelte szemét, és azt mondta: „Világ Ura, lásd, milyen a te néped! Íme, ez a zsidó ifjú, aki akkor sem hazudik, ha minden kötél szakad!” A berdicsevi rabbi mindig képes volt másokra könyörülettel, megértéssel, jóindulattal nézni.

Hogyan tekintünk mi a mások által élvezett javakra, áldásokra? Boldogok vagyunk-e értük is, helyettük is, vagy irigységgel figyeljük őket? Hogy tekintünk magunkra és a magunk hibáira? Tárgyszerű igyekezettel, vagy szubjektív, torz szemüvegen át? „Ez az ember utolsó smucig, fogához veri a garast is. Én? Én csak odafigyelek arra, hogy mire költök.” „Ő embergyűlölő, ki se mozdul a csigaházából. Én? Én csak jobban szeretek otthon lenni.” „Makacs, mint az öszvér! Én? Én tudom, mit akarok.”

 

Nyilvánvaló, hogy a látásmódunk, ahogy a világot és a körülöttünk élőket szemléljük, komoly hatással van arra, ahogy az élet velünk „bánik”. Nem véletlenül mondja bizony Mózes: „Lásd”. Mert a történendőkre kétségkívül hatása lesz annak, ahogy nézzük a dolgokat.

A hatodik lubavicsi Rebbe, Joszéf Jichák Schneerson rabbi (1880–1950) egyszer elmesélte, hogy kicsi gyerekként megkérdezte az apját: „Miért van az embernek két szeme?” „A jobb szemünk – felelte az apja – a szeretetteli használatra való, mikor felebarátunkra tekintünk, a bal szemünk  pedig a viszonylag negativ rálátásra való, mikor olyasmit szemlélünk, például a cukorkákat, ami nem olyan fontos az élet nagy összefüggései szempontjából.”

(A jesivánkkal melletti épületben működött egy zsinagóga, s ott gyakran találkozhattunk a napi minjánhoz összegyülekező felnőtt férfiakkal. Az egyikük, nyugodjék békében, rosszmájú öregúr volt, zsémbes volt mindig. Nem emlékszem, hogy tényleg kancsalított-e, mindenesetre kancsal Samnek emlegettük, mert mintha mindig azzal a közmondásos ferde szemmel nézett volna ránk.)

A Röé hetiszakaszban a „lásd” örök emlékeztető mindannyiunknak, hogy az életszemléletünk önmagában is képes erény vagy hiba lenni. Nézzük hát a világot megfelelően, és fogadjuk be az Örökkévaló áldásait az életünkbe.