A HETI SZAKASZ(3) KI TÉCÉ - 2012

VENDÉGOLDAL

IRJA: SMUEL GLITSENSTEIN, rabbi

 

MIRE VAN PÉNZÜNK?

 

Mi az ami  nekünk tényleg kedves? Mit értékelünk igazán? Mire szánunk időt?

Az eheti párásában különös szempontok látszanak keveredni egymással. A Tóra figyelmeztet minket, hogy ne engedjük az ammonita és moábita férfiakat áttérni és csatlakozni a zsidó néphez.

Az oka?

Először: „mert nem jöttek elétek kenyérrel és vízzel az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból”.

 

Másodszor: „mivel fölbérelte ellened Bileámot…, hogy megátkozzon”. (5Mózes 23:5)

 

Ez  a két vétek említtetik így együtt a versben. Egyazon lélegzettel adatik tudtunkra, hogy meg kell vetnünk őket, mert nem voltak jó vendéglátók, amikor fáradt és éhes népünk átkelt a pusztán Egyiptomból, valamint  mert felbérelték a pogány Bileám prófétát, hogy elpusztítson minket. Hogy lehet ezt a két okot egymás mellé tenni? Az első a vendégbarátság hiánya egyszerűen, a második viszont nem kevesebb, mint népirtási kísérlet!

A válasz az, hogy ez a kettő bizony összefügg. Az egyik erősíti a másikat, az egyik bizonyítja a másik vétkes voltát. Ha csak arról volna szó, hogy nem mutattak irántunk nagylelkűséget az úton, azt menthetnénk mondjuk a szegénységükkel. Talán Ámmon és Moáb gazdasági válságban volt éppen. Talán le voltak gatyásodva, nem engedhették meg maguknak, hogy nagylelkű vendéglátót játsszanak. Ha nem volt nekik maguknak sem elég, hogyan várhatnánk, hogy másokat etessenek?

 

De mikor tapasztaltuk, hogy felbérelték Bileámot, a prófétát, átkozza el a zsidó népet, mindjárt tudhattuk, hogy nem a pénz volt a probléma. Gondoljátok, hogy Bileám olcsón vállalta a dolgot? Bileám igen drága szaktanácsadó volt. Egy ház „tele arannyal és ezüsttel”, ezzel kecsegtették honoráriumképpen. Ha erre volt pénzük - pár sékelt a fáradt, éhes utazók kenyerére és vizére is szánhattak volna. Önmagában a tény, hogy hajlandóak voltak ilyen irtózatos summát kifizetni, mutatja a vétkük irtózatos voltát.

                                                            *

Ámmon és Moáb mára kihalt, de az örökségük tovább él.

 

A közel-keleti konfliktuscsokor egyik gyökere a palesztin probléma. Hányan élnek nyomorban a menekülttáborokban? Igazi ráchmánut ez, szörnyűség, kiáltó szégyen. Na de miért van az, hogy testvéreik nem siettek segítségükre a hosszú évek alatt? Izrael befogad zsidó menekülteket az arab országokból – Szíriából, Jemenből, Iránból, Irakból.  Sok etióp és orosz zsidót is. Izrael nem nagy ország, erőforrásai korlátozottak, mégsem tagadták meg ezen az alapon a belépést senkitől. Minden zsidót szívesen látnak.

Azaz Izrael meg tudja tenni, az arab világ egyesült vagyona és földjei viszont nem elégségesek hozzá? Szaud-Arábia palotákat épít, királyi luxusban tobzódik. Járt valaki már a dubai repülőtéren? Milliárdokat költenek elképesztő luxusra, de ha szegény palesztin fivéreiknek és nővéreiknek kellene segíteni, nincs otthon senki!   

 

Sajnos ez a probléma a mi közösségeinkben is megmutatkozik. Hányszor fordul elő, hogy akit nemes üggyel keresnek meg, azt mondja, sajnos szegény ő ehhez, másnap viszont egy vagyont költ el szerencsejátékon? Nem érünk rá a sulba menni előadásra, de egész éjszakát átpókerezni – az nem gond.

Eszembe jut egy felebarátunk, aki megkérdezte tőlem, tényleg minden ajtófélfára ki kell-e tennie a mezüzét otthon. Mondtam, hogy igen. Hatalmas sóhajtás. Azt mondja: „Rabbi, de hiszen most építettünk új házat, tizennyolc helyiség van benne! El tudod képzelni, mennyibe kerül az a sok mezüze?!”

Az elul hónapban vagyunk, a befelé fordulás, az önvizsgálat hónapjában, rós hásáná, az ítélet napja előtt. Figyeljünk csak egy kicsit oda, hogy mennyi pénzt és időt költünk erre-arra, és tegyük meg, ami tőlünk telik, hogy következetesen, tisztelettel viseltessünk az Örökkévaló és embertársaink iránt.

(Forrás: a Nagyfuvaros körzet hetilapja)