2011. február 17., csütörtök

MAGYAR ZSIDÓ VALÓSÁG: A "KÓSER" DISZNÓLÁB

NAGYBECSKEREK UTÁN KUKUTYIN - - -
A VÁLASZTÁSOKIG

MINDEN NAPRA EGY TEMETŐGYALÁZÁS ?

 

   A választások alatt ne tessék a parlamentit érteni. Az csak évek multán lesz. Itt a gittegyleti választásokról van szó, ami nemsokára lesz, peszách után és ott az fog eldölni ki lesz az Elnök és ki lesz az üv.ig.

 

"Addig kell ha törik ha szakad, ezt a temetőhistóriát – illetve hisztériát – kis lángon kell tartani, de úgy hogy a láng ne aludjon ki. Minden napra egy temetőgyalázás: előbb Marcali, aztán Nagybecskerek, majd Kukutyin. Ott lehet zabot hegyezni is. Ez persze mind Trianon miatt van, ami rosszabb volt mint a Holokauszt. Persze lehetne őröket állitani a veszélyeztetett helyekre, lehetne magándetektivek segitségével perek alatt kideriteni, ki, mit, mikor és hol gyaláz, de ez túl egyszerü lenne és nem lenne meg az effektus. A kivánt. Az hogy Magyarországon örjöng az antiszemitizmus. Hogy egyelőre nem gyilkolnak zsidókat, legfeljebb sirköveket – ez mellékes, ez csak idő kérdése. Különben is, megirtuk a levelet a Min. Elnöknek ("milyen okos a Józsi bácsi, hogy  ezt kitalálta") és most várjuk hogy intézkedjen. Nem elég nyilatkozgatni. Tenni is kell valamit..." (egy sipis funkci monológjából).

 

    Mit várunk el egy könyvelőtől?

     Kedvenc honlapunk szerint a Sipuccában egy könyvelőt keresnek azonnali belépésre . Hogy mi mindent kell tudnia – ehhez álljon itt a közlemény teljes szövege (bár nem szeretnénk olvasóinkat áltatni : a Pályázat kamu, Csoknyak egyik  háztáji jelöltje már fel is van véve). Minden esetre jellemző mit várnak el egy ilyen  felelős állás betöltöjétől, akinek rálátása van sok mindenre – de nem mindenre.

 

Ime a közlemény:

 


A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Számviteli osztálya keres pénzügyi-számviteli munkatársat azonnali belépéssel.

Feladata:

-    Teljes körű főkönyvi könyvelés, egyeztetés
-    Kimenő számlák elkészítése, számlákkal kapcsolatos teljes körű ügyintézés
-    Analitikus nyilvántartások készítése, egyeztetése
-    Beérkező számlák utalásra való előkészítése
-    Kimutatások készítése
-    Szükség szerint helyettesítés a pénztárban

Követelmények:

-    Felsőfokú szakirányú szakképesítés
-    Hatályos számviteli és adó törvények alapos ismerete, különös tekintettel az ÁFA törvényre
-    Excelben való erős jártasság
-    World felhasználói szintű ismerete
-    Problémamegoldó képesség
-    Jó kapcsolattartó képesség
-    Átlátóképesség
-    Önálló, precíz munkavégzés
-    Csapatszellem
-    Terhelhetőség

Előnyt jelent a felvétel során:

-    Zsidósággal kapcsolatos ismeretek
-    Héber nyelvismeret
-    Vállalkozási könyvelésben szerzett gyakorlat
-    Számlázási gyakorlat
-    Pénztári gyakorlat
-    PSZF ill. BGF Pénzügyi és Számviteli Karon szerzett végzettség

Fényképes szakmai önéletrajzot fizetési igény megjelölésével, valamint a szakmai végzettséget igazoló dokumentum másolatát kérjük a palyazat@mazsihisz.com címre, álláspályázat tárgy megjelöléssel eljuttatni."

 

    Eddig a közlemény. Nem várják el hogy a  jelölt zsidó legyen (minek is?), de előnyt jelent  ha vannak "zsidósággal kapcsolatos ismeretek" (például ha szereti a knédlit) és jó ha tud héberül (vajon minek?). A pénztári "helyettesités" előrevetiti az előrelátó gondolatot: ha szükség van rá, mint kapus is besegithet, vagy mint bátlen a minjennál (a gyakorlat szerint ehhez nem muszáj zsidónak lenni). Mivel nem kimondottan női munkaerőről van szó, nem értjük mit jelenthet a "terhelhetőség", de Csoknyak biztos tudja miről van szó.

    Mennyit kaphat egy ilyen "szuperman"? Biztos csak valamivel kevesebbet mint az üv.ig.

    Á kósere cházerfiszl...

       A szent cél érdekében hazudni is szabad. Sőt kell. Egyenesen micve. Ha "rehabilitálni" kell a Dohányt, miután kiderült hogy oda rabbi be nem teszi a lábát – az orgona miatt, amely a "zászlóhajóból" bálványimádó helységet kreál – mindent el kell követni, hogy a nép ennek az ellenkezőjét higgye. Hazudni is lehet. Sőt kell.

    Igy aztán olvashatjuk az emlitett honlapban (Andika és tsai), hogy nagy megtiszteltetés érte a Dohány körzetet ,mert ott látogatást tett a mai kállói rebbe, aki jorcájtjára jött M.országra stb. A gyanutlan olvasó azt hiszi, hogy ime, egy világhirü rebbe megy a DOHÁNYBA, pedig nem oda ment hanem a Talmud-Tórába – ahol nincs orgona.

A lelkes cikkiró nem irja meg, hogy hivják az emlitett rebbet. Ezt mi pótoljuk: Reb Mojse Taub, a new-yorki Willimamsburgból, egyike azon kállói rebbe néven ismert embereknek, akik napjainkban ezt a titulust viselik. Egyikük, az ismertebb, Izraelben él és müködik.

 Erre felvonultatták az egész eklézsiát, ott volt "mindenki" (majdnem: Csoknyak és Streit távollétükkel tüntettek), de a rebbe mindenkit megáldott és azok kvitliket is "töltöttek ki" (mintha toto szelvény lenne). Aztán a rebbe elutazott...

                                                        *

     Egy régi zsidó ankdóta jut eszünke erről, amely elmondja: a sertésnek van egy kósersági jele (hasitott patáju) de nem kérődző állat és ezért a Tóra külön kihansulyozza, hogy tréfli, disznóság, tilos enni belőle. Miért? Mivel ha a disznó lefekszik és kinyujtja mellső lábait – mintha azt mutatná: lássátok, elvtársak, milyen kóser vagyok...

    Ezt hivják nálunk egy "kóser disznóláb"nak (á kósere cházerfiszl...)

  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése