HOGY A FIATALOK TUDJÁK MEG. . .
Egy fölösleges vita margójára / Rólunk, nekünk szól
VENDÉGOLDAL(*)
Irta:Czene Gábor (Népszabadság)
.
Karsai László történész a Kuruc.infó-n vívott szócsatát a holokauszt tagadóival
Hasonlóra még nem volt példa Magyarországon, a világon se nagyon. Karsai László elismert történész létére leállt vitatkozni olyanokkal, akik tagadják a holokausztot. A kérdés csak az: volt valami értelme?
Milyen érzés antiszemitákkal vitatkozni?
Nagyon rossz, több szempontból is. Ezek az alakok rendkívül durvák, meglehetősen visszataszító a stílusuk. A másik, ami nehézzé teszi velük a vitát, az a tudatlanságuk. Nem pusztán a holokausztról tudnak keveset, hanem általában a nácizmus történetéről és a második világháborúról is.
Mégis, a Kuruc.info nevű hírhedt szélsőjobboldali portálon hónapokon át szócsatát vívott egy álnéven író ismeretlennel, aki szerint a nácik elkövettek ugyan bűnöket, de a módszeres népirtás csak mítosz, merő kitaláció – nem is volt Holokauszt. Miért vágott bele?
– Ungváry Krisztián kollégám – később ő is beszállt a vitába – nálam sokkal sűrűbben, szinte naponta nézegeti a szélsőjobboldali oldalakat. Felhívta rá a figyelmemet, hogy a szóban forgó honlapon valaki nem érti, mi a baj a holokauszt tagadásával, és hajlandó megenni a cipőjét a Dohány utcai zsinagóga előtt, ha erre a kérdésére érdemleges választ kap. Sikerült felpiszkálni az érdeklődésemet, én is feltettem a kérdéseimet. Szándékosan nem az alapdokumentumokkal kezdtem, hanem rákérdeztem például arra, mi volt Hitler zsidógyűlöletének a célja. Fogalmuk se volt róla. Rákérdeztem az úgynevezett eutanáziaprogramra, amelynek során a náci Németországban 90 ezer elmebeteget és szellemi fogyatékost gyilkoltak meg. Fogalmuk se volt róla. Rákérdeztem a hárommillió elpusztított életerős szovjet hadifogolyra. Fogalmuk se volt róla.
– .
Miért használ többes számot?
– Biztosat nem tudok, de az álnév mögött állítólag nem egyetlen ember rejtőzik, hanem egy egész csapat, amelyik azon dolgozik, hogy folyamatosan szállítsa a muníciót a náci nézetekre éhes olvasóknak. Mindenesetre arról az oldalról is többen csatlakoztak a vitához. Őszintén meglepett, hogy mennyire felkészületlenek. Ha valamelyiküknek kedve támadna a szegedi bölcsészkaron a holokausztról tartott előadás-sorozatom végén kollokválni, az alapvető tárgyi ismeretek hiánya miatt simán megbuktatnám. Véletlenül sem vitatkoznánk egymással, csak annyit mondanék: „ülj le, fiam, egyes
–
Csodálkozom, hogy csodálkozik…
Abból a feltételezésből indultam ki, hogy a tudásuknak csak egy részét ismerem. Mivel is foglalkoznak? Általában a holokauszt – vagy ahogyan ők mondják: „holokamu”, „hollókoszt” – technikai részletkérdéseivel, azzal, hogy adott négyzetméteren, adott anyagokkal, adott idő alatt szerintük csak ennyi meg ennyi embert lehet elégetni, és a hullák után mekkora kupac hamunak kellene maradnia. Engem pont ezek a technikai részletek nem érdekelnek, de felvettem a kapcsolatot egy krematórium vezetőjével, aki mindent elmagyarázott… Szóval, azt hittem, a neonácik esetleg arra is próbálnak valamilyen választ találni, hogy hova tűnt hatmillió ember, közöttük jóval több, mint ötszázezer magyar?! Amikor efelől érdeklődtem, mindenféle komolytalan népesedési statisztikákkal jöttek. Egyértelműen kiderült, hogy vitaképtelenek. Rendkívül boldogok például attól, hogy nem került elő olyan, Hitler által aláírt dokumentum – valószínűleg eredetileg sem volt –, ami kapcsolatos a holokauszttal. Pedig ennek semmiféle jelentősége sincs. Ha a náci gengszterállam legfőbb gengszterfőnöke mégis aláírt volna ilyesmit, akkor azt a papírt nyilvánvalóan megsemmisítik, ahogyan a Gestapo, az SS vagy a birodalmi kancellária iratanyagával is tették.
Látja, önmagától folytatja a vitát
– Barátaim és kollégáim azóta is kérdezgetik, miért csináltam. Egy konferencián már elmondtam: „ha csak néhány neonáci fiatal elgondolkodik azon, amit Ungváry Krisztiánnal leírtunk, már nem dolgoztunk fölöslegesen"
–
Elég ennyi?
Remélem, hogy jóval többen elgondolkodnak, de van fontosabb érvem is. A honlapon hónapok óta teljes terjedelmükben megtalálhatók az írások: mi így vitatkozunk, ők meg úgy. Tessék összevetni! A mai fiatalok már nem nagyon olvasnak se könyvet, se újságot. Számukra nem is létezik, ami nincs fenn a neten. Nem szabad magukra hagynunk őket, semmi jóra nem vezet, ha mindig csak a nívótlan szeméttel találkoznak.
Nem tart attól, hogy elismert történészként akaratlanul is legitimálja és népszerűsíti azokat a nézeteket, amelyek ellen küzdeni akar?
–
Annyi biztos, hogy a honlap készítői borzasztóan megörültek, amikor jelentkeztem. Rögtön bemutattak az olvasóiknak, nem győzték hangsúlyozni, hogy mennyire komolyan vehető ellenfél vagyok. A személyes vitát részükről az akadályozza, hogy a holokauszt tagadása miatt börtönbe kerülnének, ha felfednék a kilétüket. Részemről pedig az, hogy nem lennék hajlandó egy levegőt szívni velük. Mindennek van határa. Ezzel együtt kivételesnek számít, talán nem is csak Magyarországon, hanem az egész világon, hogy a holokausztról egy ilyen típusú vita ugyanazon a fórumon létrejött.
–
Nevezhetjük-e az oktatás csődjének, hogy akadnak, akik kétségbe vonják a holokauszt megtörténtét?
"A kedves és ártatlan magyar nép"
– A 2002-es parlamenti választások előtt Orbán Viktor felavatta a Terror Háza múzeumot. Az állandó kiállítás ott arról szól, hogy van ez a kedves és ártatlan magyar nép, de sajnálatos módon esetenként idegen megszállók érkeznek, akik néhány ezer vagy tízezer kollaboráns segítségével csúnya dolgokat művelnek. Tehát: a német megszállásig, 1944. március 19-ig Magyarország a béke szigete volt a zsidók számára. Ezt a hazugságot több mint hárommillió ember nézte meg az elmúlt kilenc évben. 2004 tavaszán nyílt meg a Páva utcában a Holokauszt Emlékközpont, ahol – bár az elmúlt másfél évben jelentősen nőtt a látogatók száma –eddig csak mintegy kétszázezren fordultak meg. És ez már nem csupán az oktatás ügye. Nem lehet milliókat bekényszeríteni a Terror Házába, oda maguktól bemennek az emberek. Erre a fajta „mi soha, semmiről nem tehetünk” önfelmentésre van igény. A Páva utcai kiállítás szembenézésre és számvetésre késztet. Erre nem kíváncsiak az emberek.
Persze az oktatást sem lehet kihagyni. Nézzük meg, hogy mennyi figyelem, energia és pénz van a témára Németországban, de mondhatnám példaként Franciaországot vagy Angliát, az Egyesült Államokról nem is beszélve. Magyarországon nincs speciálisan a holokauszttal foglalkozó tanszék, egyetlen kivételtől eltekintve – Hosszú Gyula remek munkájára gondolok – nincsenek használható gimnáziumi tankönyvek. A legnagyobb problémának mégis az tűnik, hogy a politikai elit nem megy szembe az önigazoló, a múltat meghamisító tendenciákkal. Pont az ellenkezője történik.
A náci nézetek terjedésében szerepet játszik-e, hogy – a Kádár-korszak ferdítései miatt – a történelemtudomány iránt is megrendült a bizalom?
Nem erről van szó. Az átlagos történész számára az a legfontosabb, hogy minél több könyvet írjon, terjedelmes szakmai publikációs listával rendelkezzen. Azzal már sokan nem törődnek, hogy a könyveik csak néhány száz példányban jelennek meg, és esetleg a kutyát sem érdeklik. A történészek nagy része egyfajta elefántcsonttoronyban él. Dolgozik az általa választott témán, de nem foglalkozik azzal, hogy eljut-e a szélesebb közönséghez. Méltóságon alulinak érzi, hogy olvasmányos és közérthető nyelven írjon, hogy újságban publikáljon, akár tévében és rádióban is megszólaljon, ne adj’ isten, internetes blogot vezessen. Talán nincs igazam, hogy a holokauszt kapcsán belementem ebbe a gusztustalan vitába, de a visszajelzésekből tudom, sokan olvasták. Nem bántam meg.
(*) A Vendégoldal rovattal nem szokott a szerk. vitatkozni. A vendég joga hogy elmondja a véleményét, vagy "megmagyarázza a bizonyitványát".
Ez azonban egy rendhagyó eset, minthogy a Holokauszt is az volt.Itt, szerintünk, fölösleges és értelmetlen minden vita a csatornák népével, vita ami csak legitimálja a gyilkosokat és azok önkéntes "ügyvédeit". Itt az a szabály érvényes amit a Példabeszédek bölcs szerzője állitott fel: "Ne válaszolj az idiótának, nehogy hozzá hasonulj te is". (Példb. 26, 4)
(Forrás: Dési Illés, Szeged)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése