NEM KEVEREDIK SEMMIVEL!...
„Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak, világítás céljára, tört, tiszta olíva olajat, hogy örökmécsest gyújtsanak vele” ( 2. Mózes, 27, 20).
A zsidó hagyomány a fénynek általában, de az olíva olajnak különösen, nagy és szimbolikus jelentőséget tulajdonit. A Midrás – e témában – Jeremiás prófétát idézi, aki a zsidó népet egy friss olíva bogyóhoz hasonlítja :
„Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett téged az Örökkévaló...” (Jer. 11, 16).
Miért az olajbogyóhoz hasonlítja a zsidó népet a próféta – veti fel a kérdést a Midrás – hiszen, más helyütt, már szőlőhöz, fügéhez, datolyához és dióhoz is hasonlította az Írás a zsidókat?
A hasonlat kézenfekvő – magyarázza is meg mindjárt – amikor az olajbogyó még a fán van, megnyomogatják, aztán leszedik, megcsépelik, végül kipréselik, s lesz belőle olaj. Így van ez a zsidókkal is. Jönnek ellenségeik, ütik-verik, börtönbe zárják, láncra verik, gettóba zárják őket – mígnem Isten megkönyörül rajtuk... (Smot Rábbá, 36, 1).
A Midrásban másutt, ugyancsak szerepet kap a zsidók – olajbogyó hasonlat, ugyancsak a fenti Jeremiás versre vonatkoztatva.
A kérdés ugyanaz, a válasz más:
Minden más folyadék elegyedik egymással, kizárólag az olajjal nem keveredik össze más folyadék. A zsidókkal is ugyanez a helyzet, ők sem keverednek (nem házasodnak össze) a bálványimádókkal. (uo.).
A guri rebbe, a „Szfát Emet”, tovább folytatja ezt a gondolatmenetet. A zsidók azért nem keverednek más népekkel – állítja – mert nem képesek rá, akár az olaj, mely nem elegyedhet más folyadékkal. Ezért is mondja ki az Írás a tilalmat „ne házasodj össze velük” (5Mózes, 7,3), de az ige visszaható módban szerepel, jelezvén, hogy ez nem parancsolat, csak emlékeztetés, mert ennek tudata úgyis mélyen gyökerezik a zsidókban.
Végül az olíva olajat a Szentéllyel hozza összefüggésbe. Miként az olaj, úgy világít a Szentély az egész világnak, miként a próféta mondja „Világosságodhoz népek jönnek...” (Jesája, 60, 3). Ezért is nevezték őseinket „Zöldellő... olajfának”, mivel ők azok, akik – hitükkel – megvilágítják a világot. A Midrás itt a monoteizmusra, mint a zsidóság lényegére, utal.
* * *
Ebben a szakaszban Mózes neve nincs megemlítve. Bár így kezdődik, hogy „Te pedig parancsold meg...”, ahol a „te” értelemszerűen Mózes, - mégsem szerepel a neve.
Egyes kommentátorok különböző magyarázatot adnak erre. Az egyik szerint ez annak köszönhető, hogy amikor Mózes – az aranyborjú „esete” után azzal fordult az Örökkévalóhoz „ha megbocsátasz nekik, jó ha pedig nem, akkor törölj engem könyvedből... (a Tórából)”. Tudvalevő, hogy az Örökkévaló megbocsátott, de szaván fogta Mózest oly módon, hogy egy szakaszban – ebben – nem ejtette ki a nevét.
A vilnai Gáon szerint, Ádár hó 7. – Mózes elhalálozásának napja – rendszerint arra a hétre esik, amikor a Tecáve szakaszt olvassák. Mózes neve azért nem említtetik ekkor – mintegy jelzésként – mert hogy ezen a héten távozott az élők sorából...
* * *
Egy középkori kommentátor az olajbogyóban a szellemi függetlenséget látja. Összefüggésbe hozza Noé galambjával, amely – amikor másodszor tért vissza Noéhoz – csőrében egy olajfa levelét vitte. A Talmud szerint ez azt jelképezte, mintha a galamb azt mondta volna „inkább legyen étkem kesernyés, mint az olajbogyó, de Isten kezéből, semmint édes, mint a méz, az emberek kezéből” (Eruvin 58).
Csak az lehet példamutató fény a népek számára és csak az oktathatja őket eredményesen a jóra, aki senki emberfiának nincs alárendelve (Chávát Jáir).
* * *
A Talmud szerint „aki olajbogyóval álmodik, az remélheti, hogy része lesz a Tóra fényében” (Bráchot 59).
Az olajbogyó – mondja egy haszid bölcselő – a szerény életmód, a kevéssel való beérés jelképe. Így aztán „ha valaki olajbogyóról álmodik.”, szerény életről álmodik, s biztos lehet abban, hogy „része lesz a Tóra fényében”.
* * *
„...hogy örökmécsest gyújtsanak vele. A találkozás sátrában a függönyön kívül...” (uo.).
Az isteni fény világítson minden egyes zsidóban – magyarázta az egyik haszid bölcselő. Zsidósága ne csak bent a templomban, vagy tanházban legyen látható és érzékelhető, hanem kint is, a „függönyön kívül” is, mindenütt, minden megnyilvánulásában.
„És ez az eljárás, amit tégy velük, hogy felszenteld őket papi szolgálatra előttem...és helyezd a süveget a fejére és tedd a szent fejdíszt a süvegre... és öltöztesd őket köntösökbe. és fogyasszák Áron fiai a kos húsát és a kenyeret. és egyék meg azt, amivel engesztelés végeztetett... de idegen ne egyék belőle...”
(2 Mózes, 29, 1-32-33).
Szakaszunk folytatja a pusztabeli Szentély felállítására vonatkozó utasításokat. Ebben a részben ismerkedhetünk meg a papi öltözetek előírásaival, valamint a Szentély felavatásának hét napig tartó szertartásával.
A haszid legendavilág az eseményeket most is belülről, a maga sajátos szemléletével dolgozza fel és meséli el.
OTT VAN AHOVÁ BEENGEDIK…
„És lakozni fogok Izrael fiai között és Istenük leszek. És tudni fogják, hogy én vagyok az Örökkévaló Istenük...” (uo. 45-46).
Az eredeti szövegben itt az Elohim, Istennek azon neve szerepel, mely a hagyomány szerint a szigorú és büntető isteni arculatot jelenti, míg a négybetűs, a Kimondhatatlan Név, a könyörületet és az irgalmat jeleníti meg.
A mezritsi Mággid, aki a haszid hierarchiában Báál-Sém-Tov utóda volt, feltette azt kérdést, hogy a fenti idézetben az Isten miért a szigorú és büntető mivoltában szerepel?
Ennek a magyarázata a következő: Az apa, aki nagyon szereti a fiát, kész azt mindenáron megvédeni, akár meg is verekszik azokkal, akik bántani akarják. Mivel itt Isten kinyilvánítja, hogy Izrael fiai között fog lakozni, amivel irántuk való szeretetét fejezi ki, de ezzel egyben azt is tudatja, hogy népe üldözőinek, viszont, szigorú és büntető arcát fogja mutatni...
* * *
Fiatal koromban – mesélte Rabbi Hanoch, az alexanderi rebbe – olyan rabbinál tanultam, akit minél inkább megismertem, annál kevésbé értékeltem. Később azután, amikor megismertem a kocki rebbét, reb Mendelét, és mind gyakrabban találkoztam vele, egyre inkább a hívévé váltam és mindjobban növekedett az iránta való nagyrabecsülésem, mivel nagy és szent ember volt.
Én ekkor értettem meg ezt az Írásverset – mondja rabbi Hanoch – mely azt mondja „lakozni fogok Izrael fiai között és Istenük leszek „. Hiszen a bálványok, hamis istenségek kívülről és messziről jó benyomást kelthetnek, tetszetősek, még csilloghatnak is. Amint azonban a lényeget akarjuk megragadni és a felszín mögé nézünk mindjárt kiderül, hogy ott nincs semmi.
Az Örökkévalónál ezzel szemben mindez fordítva van. Csak miután megismertük, mivel közöttünk lakozik, akkor tudatosul bennünk, hogy Ő az egy és igaz Isten. A zsidó ember olymódon ismeri fel Isten nagyságát és kerül egyre közelebb Hozzá, hogy tanulmányozza a Tórát – fejezte be eszmefuttatását az alexanderi rebbe.
* * *
Amikor reb Náftáli, a ropsitzi rebbe, gyerek volt, egyszer egy haszid egy aranyat adott neki azzal, mondja meg neki, hol lakik az Isten?
A gyerek erre felajánlott a haszidnak két aranyat, ha az megmondja, hol nem...
Ugyanezt a kérdést tették fel reb Mendelének, a kocki rebbének, is gyerekkorában, aki viszont azt válaszolta, hogy az Isten mindenütt jelen van – ahová beengedik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése